Játszanék, de nincs kivel

Egy nő vagyok a sok közül, nem túl szép, de nem is csúnya, arányos testalkattal ajándékozott meg a Teremtő, ezért még ma is utánam fordulnak a férfiak, hogy domború részecskéim méreteit megsaccolják.
Nem vagyok már nagyon fiatal, de annyira öreg se, hogy ne lehetnék egy férfi fantáziájának játékszere, sőt bizonyára másként is eljátszadozna velem bármelyik hím, vesszővel vagy anélkül.
Játszadozni én is szeretek, ám van egy gondom, nem élvezem se az előjátékot, se az utójátékot, ez az oka, hogy most egyedül élek, játszótárs nélkül.

Pedig három diplomát is szereztem, nem foghatja rám senki, hogy buta kis nőcske vagyok, vagyoni helyzetem se lebecsülendő, de minden hiába, ha nem találok egy férfit, akit a szerelmi játékok nélkül is meg tudnék tartani magam mellett.
Ne higgyetek azoknak, akik azt állítják, hogy ezt ugyanúgy végig lehet játszani csikló nélkül, mint csiklóval, mert ez nem igaz! Ezt egy olyan nő állítja, aki sokszor próbálta már, de sosem sikerült neki jól játszani.
Félreértések elkerülése végett elmesélem, hogyan is kerültem ilyen kellemesnek nem mondható helyzetbe.

Nem vagyok egy olyan afrikai törzs tagja, ahol az a szokás, hogy kimetélik a kislányok csiklóját, így biztosítva az asszonyok férj iránti hűségét, elvéve a nőktől a gyönyör egyik forrását. Nem kérem, egy civilizált európai országban születtem, huszonnyolc évvel ezelőtt, ahol nem követtek el ilyen barbárságot, legalábbis nem nyíltan.
Szüleim rendes, normális emberek voltak, és bizonyára sose történik meg velem mindez, ha anyámnak el nem csavarja a fejét valami guruféleség, bevonva őt egy titkos szektába.
Máig se tudom, miként sikerült ez annak az embernek, akkoriban meg pláné semmit nem értettem, csak annyit láttam, hogy szüleim egyre többet veszekednek, míg egyszer csak ott maradtam kettesben anyámmal, azaz hármasban a guruval.
Míg apám el nem költözött, ritkán láttam azt az embert, de utána egyre többet járt hozzánk, és mindig egy nagy könyvből olvasva magyarázott anyámnak, amit én nem értettem, de nem is érdekelt, hiszen sokkal jobban érdekeltek a babáim.

Apámat sose láttam többé, állítólag más országba költözött szégyenében. Nem mondom szégyellheti is magát, hogy otthagyott engem, kiszolgáltatva egy idegen férfinek, aki szerintem egy kissé hibbant volt, de olyan normálisan viselkedett, hogy anyám ezt nem vette észre. Ő is szégyellhetné magát emiatt, ha el nem költözött volna oda, ahol már nem pirul az ember semmiért, és állítólag megbocsájtják bűneit. Ha ez igaz szerencséje van, mert én mind mai napig nem tudok neki megbocsájtani azért, amit velem tett.
Három, vagy négyéves lehettem, és nemigen tudtam mi történt velem azon a titkos szertartáson, ahova engem is elvitt anyám. Szép ünneplő ruhába öltöztetett, és én olyan boldog voltam, mint egy kis verébfióka, amikor megtanul repülni, ám nem sokáig repdestem a boldogságtól, mert egyszer csak nagyon álmos lettem, és elaludtam. Valószínűleg elkábíthattak egy kicsit, mert csak arra ébredtem, hogy nagyon fáj a kis puncim, és vérzik.
Anyám vigasztalt, és én gyerek fejjel megvigasztalódtam, mert nem tudtam mit veszítettem el. Később serdülő lányként rájöttem, hogy mi az, ami nálam hiánycikk, de már nem segíthettem rajta, ám magamon se, úgy ahogyan a barátnőim azt titokban elmesélték.
Voltak barátaim is, de egyik se tartott ki sokáig mellettem, mert nem tudtam kellőképp megjátszani szeretkezés közben a gyönyör fokozatait. Honnan is tudhattam volna, ha sosem éreztem olyasmit, csak olvastam róla, nem is keveset, de hiába, mert az én esetemben a gyakorlatot semmiképp nem pótolhatta az elmélet, sőt mondhatnám semmi hasznát nem vettem.

Hiába próbáltam megkeresni azokat a pontokat magamon, amelyek simogatásával állítólag ugyanúgy felhevülhetek, mint az elveszített részecském dédelgetésével, mindmáig nem akadtam rájuk.
Az egyik barátom mindig mondogatta: -ez nem gond cicuskám, nekem nincs szükségem a csiklódra.
Tényleg nem is volt rá szüksége, de a félretett pénzemre annál inkább, mert egyszer úgy elillant pénzestől, hogy azóta se láttam, de még a rendőrség se volt képes nyomára bukkanni.
A nyomozás folyamán ismerkedtem meg egy nagyon kedves detektívvel, akinek igaz nem sikerült pénzem megtalálni, de hamar kiderítette, hogy mi mást veszítettem el azon kívül.Ő volt az egyetlen, akivel jól kijöttem, mindig sietett, ezért nemigen volt ideje odafigyelni a szerelmi játékokra, egy-kettő kiürítette tölténytárát és rohant tovább. Ez lett a veszte, egyszer beleszaladt egy mandró nyitott bicskájába, és én újra egyedül maradtam.

Mit tehettem volna, tovább építettem karrierem, ha már a család építésnek alapkövét se tudtam lerakni és rohanni kezdtem én is, alkalmazkodva a felgyorsult élet tempójához.
Megpróbáltam olyan női egyesületekkel felvenni a kapcsolatot, amelyek a csikló kimetélését indítványozzák, így próbálva függetleníteni a nőt, a férfitól. De sose léptem be ilyen egyletbe, mert nem helyeslem nézőpontjukat, nem is ajánlom senkinek, hogy elfogadjon ilyen megalázó módszert, -melyet egyesek pozitívan ábrázolnak- mert fogalmuk sincs, mit veszítenek. Nem úgy teremtette Isten a világot, hogy egymás nélkül meg tudjon élni a két nem. Nem is értem, miért engedik olyan szekták és egyesületek működését, melyek megpróbálják felborítani a világ rendjét.
No, de többet nem filozofálgatok, mert rohannom kell, ugyanis randim van egy hapsival, aki képzeljétek, azt se tudja mi a szeméremajak, pedig már elmúlt negyven, de családot alapítana és gyereket akar.
Megpróbálok valahogy, egy zöld ágyra vergődni vele, amilyen gyorsan csak lehet, hátha végre lesz egy kis szerencsém, és pár év múlva két-három gyerek szaladgál körülöttem.
Kívánjatok hát sok szerencsét, hogy sikerüljön! Mert nem szeretném magányos, zsörtölődő vénkisasszonyként befejezni földi pályafutásom.