A NÁSZÉJSZAKA

„Holdvilágos éjszakán

Miről álmodik a lány?”

Jó kérdés ugye, mert gondolom valamiről mindenki álmodik ma is, legyen az fiú vagy lány. Bizonyára nem hófehér paripán ügető királyfiról álmodik egy mai lány, inkább egy Lamborghinin száguldó ifjú milliomos csemetéről, de alkalomadtán az idős is megteszi, ha van elég lóvé a Viagrára. Egyik esetben sem álmodik azonban a nászéjszakáról, ami páratlan kellene legyen a maga párosságában, felejthetetlen és romantikus. 

Hogyan is álmodna ilyesmiről, hiszen nincs az a királyfi, aki manapság ezt kivárná, így aztán szegény hamupipőkéknek le kell mondani annak az egyetlen éjszakának a varázsáról, amelyikből nincs kettő.

Igaz egyesek szerint, lehet több is hála a modern idők vívmányainak, gondolok itt a szűzhártya foldozásra, de hát nem ez a nászéjszaka varázsa,

inkább a kellemetlenebbik része.

Visszatérve tehát arra az éjszakára, amelyikből nincs kettő, sőt már mindjárt egy sincs, hát ennek bizony valamikor nagy jelentősége volt, mert ez nyitott meg egy új szakaszt két ember életében.

Ez után az éjszaka után csillapodtak a kedélyek, a fiú férfivé lett, megnyugodott immár és nem kellett mindegyre azon törnie a fejét, hogy merre kutasson egy madárka után. A lány asszonnyá lett és belenyugodott, hogyha nem is fehér paripán érkezett királyfit kapott, de legalább olyat aki tud lovagolni.

A nászéjszakák többsége nem volt igazán sikeresnek mondható a szex szempontjából, ez érthető, hiszen egy kezdő sofőr sem tud egyből vezetni, hát még ha kettő kerül egymás mellé és nincs mellettük oktató. 

Tulajdonképpen nem is a siker volt a lényeg, hanem maga az élmény tett felejthetetlenné egy ilyen éjszakát. Az egyik élmény a sok közül, amelyek rendre eltűnnek életünkből, monotonságot és sivárságot hagyva maguk helyett. Ez szerintem a szomorú, hogy hagyjuk az igazi élményeket elcsökevényesedni, helyettük olyanokkal tarkítjuk életünket, amelyek csak tarkák, de nem élmények. Így futjuk le életünket és egyszer csak azon vesszük észre magunkat,hogy már nincs mire emlékezzünk és nem mondhatjuk már: - emlékszel édes arra a holdvilágos éjszakára...

Csillagos ég alatt, nem csillagokért írtam mindezt. A tavasz hatása talán?

HOVÁ SIETSZ EMBERKE?

Mindegyre felteszem ezt a kérdést, remélvén, hogy nem sértek meg vele senkit, hiszen csak becézgetni próbálok, nem kicsinyíteni, óvni és nem sértegetni, ami sajnos nagyon nehéz ebben a túl érzékeny és túl sértődős világban. Manapság jobban kell vigyázni egy jóindulatú tanácsra, mint két rosszindulatúra, mert az érdektelen segítőkészség mögött azonnal a rosszindulatot vélik felfedezni, míg a cukormázba tálalt mérgező nyalánkságot úgy bekapják az emberek, mint a pisztráng a műlegyet, és úgy is járnak vele. Teszik mindezt annak ellenére, hogy tudják mennyire ártalmas a cukor, akár kevés van belőle, akár sok.

SIETSÉG?!

Visszatérve a sietésre, mert ez lenne a téma, és még a végén elcsatangolnak gondolataim, ha nem sietek összeszedni őket, esszét írván jegyzet helyett.

Az üzletember szindróma volt az, ami kiváltotta belőlem az írhatnékot e témában, miután egy idő óta mindegyre csak azt veszem észre, hogy nincs kivel egy épkézláb párbeszédet folytatni élőben, annyira siet mindenki elfoglalni magát valamivel, ha nincs más akkor egy teljesen fölösleges telefonbeszélgetéssel. Teszik az emberek mindezt annak ellenére, hogy tudják a sok mobil beszélgetés károsítja az agyat, igaz mit csináljon szegény fejük, ha már a telefontársaságok annyi percet adnak, amit majdnem képtelenség lebeszélni, ezért sietni kell, nehogy kárba vesszenek a drága percek. Mert olcsó percet nem lehet venni, ami olcsó az olyan kevés, hogy a legelső saroknál már el is fogyott, ami meg drága az olyan sok, hogy mindenkiből üzletembert csinál, kiváltva ezt a szindrómát.

Meglehet van olyan, akit nem zavar, de engem nagyon bosszant, amikor találkozok egy ismerőssel, váltunk néhány szót, és máris felcsendül az első követelőző mobilos dallam, így aztán hárman beszélgetünk, ami ugyebár már nem párbeszéd.
 Otthonról hívják és tudatják, hogy siettében elfelejtette lehúzni a WC-t, ami nagyon kellemetlen az otthon maradottaknak, mert nem tudták, hogy görény költözött-e a lakásba, vagy szkunksz ...stb. Ha nem hívják akkor ő hív, tudatva az otthoniakkal, hogy vigyázzanak, mert a reggel sietett, és elfelejtette lehúzni a klotyót, de még papírt se tudott használni, mert elfogyott...stb. Én meg álldogálok, amíg el nem ér a hasmenés a sok szóforgatástól, és némán integetve angolosan lelépek, nehogy megzavarjam a fontos tárgyalást.

Igen ám, de egy kívülálló nem így látja, mert az egy elfoglalt, tárgyaló üzletembert lát, aki mellett ott ácsorog egy nyavalyás senkiházi, nem tudva melyik lábára álljon. (bosszúságában)

Erre megy ki a játék, mindenki borzasztóan fontosnak akar tűnni, a nagy sietséggel annyira elfoglalja magát, hogy a végén szindrómát kap tőle, ami nem vírus, de ragályos.

Vicces a Pató Pál úr esete, de szerintem röhögni való, ami most végbemegy, és alkalomadtán egy-két stresszes könnycsepp is kicsordulhat, ha nagyon ráz a görcs, a fontos klotyós tárgyalást hallgatván.

Mi veszi rá az embereket arra, hogy mindig idegeneknek bizonyítsanak, akiket úgysem érdekli, eltávolítva azokat, akiket érdekelne, ismerősöket, barátokat sőt rokonokat is, mindig sietve, maga se tudva, hogy hová.

Hova sietsz hát emberke, ha egyszer nem kerget a tatár(egyelőre, de majd fog)! Vagy félsz talán, hogy lekésed a halált?

MAGYAR-SUMER, VAGY CSAK MAGYAR

Mivel semmiképp nem boldogulok az eddigi elméletekkel és bizonyítékokkal, amelyek eredetemet és őseimet igazolnák, eldöntöttem, hogy egy önálló és megcáfolhatatlan elméletet állítok fel ezzel kapcsolatosan. Az elmélet egyedülálló, legalábbis én hasonlót nem olvastam, ha valaki írt már hasonlót, akkor az bizonyára elkerülte a figyelmemet, és így nem másolhattam, ezért kérném, hogy a doktori címet ne vonjátok meg tőlem.
Megcáfolhatatlansága abban rejlik, hogy a történelmi idők előtti időkben gyökerezik, amikor még nem volt történelem és, hogy mi magyarok akkor is voltunk, csak senki nem tudta akkor megírni, ezért vagyok én most ezt kénytelen utólag megtenni.
A sumerek állítólag kb. id. e 4 században valahol a mai Irak területén jelentek meg, és tűntek el onnan ugyanolyan rejtélyesen, mint ahogy a magyarok jelentek meg a pannon fennsíkon, de nem tűntek el(egyelőre).
Ezek a rejtélyes megjelenések a megoldása az elméletemnek, és váltották ki a viszketést az ujjbegyemben, ami írásra késztetett, no meg a három hatalmas hajó amelyik felénk közeledik és állítólag 2000 és valahány decemberében éri el földünket.

 Elsősorban kezdeném a sumer elnevezéssel, ami szerintem helytelen, hiszen csak az újkor nevezte el őket így, minden bizonyíték nélkül és csakis azért, hogy ne magyarnak hívják, és tovább homályban tartsák e nép eredetét. Íme milyen egyszerű pedig az egész, ha logikusan gondolkodunk, és nem hiszünk el minden mendemondát:- úgy kb. id. e 5000-ben három űrhajó landolt valahol az Ural hegység mentén, mondjuk Arkaim közelében, és megijesztett egy népcsoportot amelyik épp nyugodtan vadászgatott.

Nem volt ijedős nép, de az mégis egy kicsit sok volt neki, hogy csak úgy a levegőből akkora madarak pottyanjanak, így majdnem kétfelé szaladt, az egyik lefelé a másik felfelé. Lehet el is szaladtak volna, ha az űrhajóból kiszálló idegenek meg nem állítják őket, ami nem volt nehéz, mert az egyik hajó úgy kb. 240 km széles volt,(szerintem ugyanakkora mint az, amelyik most hagyta el a Plútó pályáját, és egyre közeledik) a másik kettő igaz kisebb, de nem mondom volt mit lovagolni, hogy kiszaladjon alóluk az ember.
Az idegenek hangosbeszélőn szólították meg a népet ilyenformán:- álljatok meg még ma gyarlók,(innen a magyar) mert megtanítjuk nektek a honfoglalás titkait! És úgy megtanították, hogy a mai napig is titok maradt, akárcsak az idegenek kiléte, habár szerintem az Annunakik voltak azok, akikre a sumernak keresztelt magyarok mindig nagy tisztelettel emlékeztek rajzírásaikban. Nézze meg a képregényeiket, ha bizonyítékot akar valaki!

A nyelv művészete

Először a magyar nyelvet tanítottak nekik, egyedülállót, semmi más nyelvhez nem hasonlót, és mivel igencsak nehéz nyelv volt, így a szünetekben nyelves puszikkal pihentették fáradt nyelvüket. Egyebük azonban nem volt fáradt, ezért úgy el kezdtek szaporodni, hogy a kínaiaknak is becsületére vált volna. Azóta terjedt el az a mondás:- bővérű a magyar, nagy kőházban lakik, az éj beálltával hűségesen bemegy a szomszédba is.

A szomszédasszony

Ezután a városépítés titkaira tanították meg őket, felhúzva egy pár városkát, melyikeknek maradványait nem nagyon régen fedezték fel, de természetesen ezt gyorsan kisajátította magának minden árja nemzet, így valaki megint hoppon maradt. Nos, én ezt nem hagyhatom annyiban, mikor bizonyosan tudom, hogy csak a magyarok, és esetleg a víz árja volt jelen ott hétezer évvel ezelőtt. Az özönvíz csak ezután következett.
Írott emlék nem maradt, mert az írás művészetére nem tanították meg a népet a látogatók. Ennek több oka volt. Elsősorban nem volt szükségük erre, hisz e nélkül is tudtak bakot lőni(ezt ma is tudják), másodsorban nagyon vigyáztak a nem lojális konkurencia törvényére,(ez így van ma is) hiszen ha írni tudtak volna, akkor ma nem lenne vitatott e nép történelme, de vitatott lenne másé, amelyik később és magától tanulta meg írni történelmét. Harmadsorban pedig a jövevények nem akarták, hogy róluk írjanak, mert akkor most nem lennénk kíváncsiak rájuk és teljesen hidegen hagyna érkezésük a közeljövőben.

Ott éldegéltek tehát az Annunakik a magyarokkal békés egyetértésben kerek ezer évig, együtt szaporodtak el annyira, hogy már kezdtek nem férni a városokban(ezeket csak ezután fogják felfedezni). Ekkor született a döntés a honfoglalásról, amikor is három felé osztották magukat. Kétfelé a népet, amelyiknek fele elindult Mezopotámia félé, a másik meg Erdély felé, sorsot húztak ki merre menjen, mert a sivatagot senki se szerette, inkább a hegyek felé vonzódtak valamennyien.

 A népnek azt a részét amelyik a sivatag felé vette útját megsajnálták az idegenek, ezért még visszatartották egy kicsit, megtanítva őket a betűvetésre, a kerék használatára, és a függőkertek építésére. Bizonyíték erre a Szemirámisz függőkertje, az ókor második csodája. Ez a része a népnek egy kicsit rossz helyet választott honul, mert nem tudták sokáig védeni magukat a betolakodóktól, hiába voltak sokkal intelligensebbek azoknál. Akkor is igaz volt már a közmondás, hogy: „sok lúd disznót győz”, lúd meg volt sok, disznó kevés, hiszen mohamedánok lakta tájakon ez a normális. Így tűnt el az a része a magyarságnak nyomtalanul, mert a sivatagi homok teljesen befedte még a lábnyomaikat is. Valójában nem is volt mit befedjen, mert nem gyalog léptek le, hanem angolosan távoztak az egyik űrhajón, amelyiket pártfogóik küldtek, mikor látták, hogy szorul a kapca, erre szállt fel a jó nép nyitva hagyva a csapokat, de elvitték magukkal a papokat. Ezeknek híján, akik betolakodtak nem tudtak mit kezdeni a rájuk maradt civilizációval, és veszni hagyták a vívmányokat, a harmadik helyezést érve csak el a világ országai között (harmadik világ országai titulust érve el napjainkban). Ez lenne a története a magyarság egyik részének, nem történelem, mert mint mondottam a történelmi idők előtti időkről van szó.

Már megérkeztek

A másik része a népnek le sem szállt a ló hátáról, addig míg el nem érte a Kárpát medencét, itt se állt volna meg, ha talált volna valakit, aki ezt magáénak jegyeztette volna be a nyilvántartóban. Mivel se nyilvántartó, se egy fia ember nem volt a környéken eldöntötték, hogy itt maradnak, és soha többé nem hagyják el ezt a helyet. Megtelepedtek hát, és építeni kezdték a városokat, úgy ahogy tanulták. Haladtak volna szépen, ha közben ne zaklatták volna őket más népek, akik utólag érkeztek, de mégis elsők akartak itt lenni. Folyt ez a zaklatás a történelem előtti időkben, aztán a történelmi időkben, annyira, hogy már azt sem tudták mit csináljanak, ezért aztán csak panaszkodtak fűnek-fának, de senki nem hallgatta meg őket. Szerintem panaszra sétált le annak idején Attila Rómáig, csak félre értelmezték szándékát. Sajnálatos módon ma sem hagynak békét a magyarnak, de már a magyar is magyart szurkál elfeledve azt, amire annak idején az Annunakik tanították, hogy egységben az erő.

             Annunaki 

Az Annunakikról csak annyit, hogy ezek ott időztek egy ideig ahova leszálltak, és védték az elhagyott városokat, figyelve a kiválasztott nép viselkedését. Azt a részét amelyiket az eltűnés fenyegette, azt eltüntették saját maguk, nehogy más kelljen ezzel kínlódjon. Ezt a részét amelyik makacsabb volt, és nem akart eltűnni, ezt segítették úgy, ahogy tudták, hol jó tanáccsal, hol egy jó vezérrel, mindezt egész a történelmi idők kezdete előtti időkig.

magyar istennő

Ekkor történt, hogy a sok honfoglalásos kérdés miatt, az Annunikokat olyan honvágy fogta el, hogy azonnali hatállyal megszavazták, hazamennek. Mivel egy részét a választott népnek már elküldték egy új hazába, úgy gondolták a többi itt maradhat, mert ha véletlenül ki is pusztul, majd hoznak magukkal egy pár példányt amikor visszatérnek.
Beindították hát a 240 km széles űrsiklót(a két kisebb már elment volt), de elszámították a töltet mennyiségét, így leperzselték a városokat, teljesen véletlenül. Ezt nem képes megmagyarázni a sok tudákos kutató!

Elmentek, de megígérték, hogy visszajönnek 3627 év múlva, azaz 2000 és valahány december 21-én, és ekkor derül majd ki, hogy ki is a magyarok Istene! Ezért erről egyelőre többet nem beszélek, mert az idő relatív közel van, és remélem mindnyájan meglátjuk, mi is az igazság, ám melegen ajánlom, hogy magyarságát mindenki nyíltan vállalja, mert akik közelednek ezt sokra becsülik.
A NASA azért nem mer hivatalos nyilatkozatot kiadni erről, mert fél, hogy tömeghisztériát váltana ki, és minden amerikai magyarnak mondaná magát, sőt a kínaiak is ezt vallanák, és azt még én sem tudom elképzelni, hogy mi történne akkor.

Néha már megjelenik egy-egy Annunaki