Miért nem parkolhatok az ablakom előtt?

Veszélyes talán, mint a Zika ?

Mert nem egy afrikai dzsungelben élek, hanem Kolozsváron, ahol nem a dzsungel törvényei érvényesek, hanem az árnyékban titkon működő összeköttetéseké.

Ha őserdőben élnék, bizonyára több esélyem lenne saját ablakom előtt leparkolni, egy jókora görcsös fütykössel rábeszélvén a szomszédot, hogy húzzon saját háza elé, de egy civilizált kincses városban ilyesmire nem vetemedhetek, mert itt törvények vannak kérem alássan!

Ezek meg büntetik a furkósbot használatát, ám szemet hunynak az árnyékos oldalon suttyomban történő ügyintézések felett.

Hiába na, a törvényt megszegni nem szabad, azt csak kikerülni kell mifelénk, osztán minden OK!

No de hadd meséljem el a szomorú helyzetképet, egy kissé vidám hangulatban.

Valamikor nem is nagyon régen, családommal összefogva, megmentettük egy zöldövezet felét a lebetonozástól, szembeszegülve, a csúszópénzen elcsúszott „Fifty-fifty” polgármester és csapata törvénytelen új parkoló létesítő tervével.

Kemény harcok után sikerült csak, hogy a zöld sávocska fele tovább zöldüljön, de hát mit lehetett tenni, ha egyszer a „fele-fele” divatja járta akkoriban.

Feléből lett parkoló, ami némi pénzanyagot hoz a polgármesteri hivatalnak, fele megmaradt zöldnek, egy kis munkát meg kiadást hozva nekem.

Ugyanis úgy megharagudott e becses hivatal, hogy még egy kis fűmagot se adott, hogy a feltúrt földet újfent befüvesítsük, sőt azóta rá se néz az aszfaltrengeteg kis zöld oázisaira.

Így saját költségen ültettük be fűvel-fával, és gondozgatjuk hadd dúsítsa egy kis oxigénnel a környék mindenféle szennyezéssel telített levegőjét.

Ez nem is lenne gond, ám rám is megharagudtak, így hiába kérvényeztünk éveken keresztül egy parkolóhelyért mindig elutasítottak.

Ha reklamáltam, hogy miért másnak osztották az ablakom alatti helyet, akkor szememre vetették, a parkolók létesítésekor tanúsított ellenállásom, no meg azzal érveltek, hogy a tömbházban lakóknak egyel több joguk van az ablakom alá füstölni, mint nekem aki magánházban lakom.

Na egye fene,gondoltam, ha így állnak a dolgok az egyenjogúsággal, akkor kár a szélmalommal szembe szállni – szegény Don Quijote is porul járt emiatt – így nem kérvényeztem többet.

Erre fel a tavaly a harmadik szomszédom megkapja a ház előtti egyik parkolóhelyet, és az idén a fia az ablakom alattit.

Mivel a kíváncsiság nagyon szurkált a hatodik és hetedik oldalbordám között, érdeklődtem tőlük, hogy miként sikerült ez nekik, hiszen ők is házban laknak, és sokkal távolabb az ablakomtól mint jómagam, a távolság is állítólag egy szempont, ami számít a parkolóhely kiosztásakor.

Aszongya, de aszongya (no persze nem magyarul), hogy egyszerűen csak kérvényeztek, és puff, máris úgy kiosztották nekik a helyet, mint hajdanán Vlad vajda a karót.(Hogy osztana ki ma is néhányat valaki!).

Mellékesen még azt is megjegyezte, hogy ez nem azért ment ilyen simán, mert a fiú a megyeházán őrködik a hivatalnokok álma felett, nem kérem! Csak azért mert ők is néhány éve kolozsvári lakosok lettek, és nekik is dukál néhány parkolóhely.

Nahát gondoltam, ha így áll a helyzet, akkor nem ártana ha jövőre önszántamból kérvényt nyújtanék be, hadd osszák ki a saját udvaromon levő egyetlen parkolóhelyet is valakinek, esetleg valami bevándorlóféleségnek, ha majd kvótáznak belőlük hozzánk is.

Mert ejsze ha nem teszem ezt jó-szántamból, és szépen alakulnak a dolgok ebben a mesés ál-demokráciában, nemsokára törvényesen rábeszélnek, hogy ezt megtegyem.

Volt erre már sok eset régebben a bősz szocializmus éveiben, csak sajnos elfelejtették az emberek.

Így hát jogaim itt, vagy ott, nemzetiségre és összeköttetésekre való tekintet nélkül, valahol megvannak, csak annyi, hogy amikor keresem nem találom őket.

Vajon Alzheimer lenne a bibás emiatt?

Úgy fizet az ASIROM, hogy ettől magam elsírom

EZ CSAK REKLÁM GYEREKEK

Nehogy valaki azt higgye, örömkönnyeket hullatok bánatomban, nem kérem szépen, a bú sós cseppjeit eregetem, amikor rágondolok, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva, egyes biztosítótársaságok kényének-kedvének.

Úgy kb. harminc éve fizetem a személygépkocsik után járó kötelező biztosítást, és hála Istennek még soha nem kellett egyetlen vasat se elköltsön ebből egyetlen biztosító se miattam.

Most azonban úgy történt, hogy önhibámon kívül balesetet szenvedtem, így a biztosító - jelen esetben az ASIROM VIENNA INSURANCE GROUP - rám, mármint az autómra kellene költsön egy kis pénzecskét, ám úgy veszem észre, ettől sokkal jobban vonakodik mind attól, hogy a pénzt elvegye a biztosítás megkötésekor.

Pedig mennyi gyönyörű ígéretet reklámoz az a biztosítást hitelesítő lapocska!

EZ IS CSAK REKLÁM

Hatalmas összegek papírra vetve, melyek onnan természetesen sose kelnek ki, a valóságban csak némi aprópénzzé válnak, és véletlenül sem fedik a kár valódi értékét.

Gyors ügyintézést ígérnek, ami azt jelenti, hogy én furikáztatom a sérült autót jobbra balra, várom a szakembert, aki felbecsüli a kárt, természetesen csak miután telefonon órás zenehallgatások mellett várom, hogy Bukarestben valaki felvegye a kagylót, és számot adjon Kolozsvárra egy kártérítést célzó dosszié megnyitására.

Mert a helyzet az kérem, hogy amióta „decentralizálódunk” minden a fővárosba költözik. A helybéli ASIROM székhelyén senki szóba se áll az emberrel, míg számot nem kap a központból.

Ez aztán már én is decentralizációnak nevezem, hogy a macska rúgja meg!

Így várok már több mint egy hónapja, és nem történik jóformán semmi.

Megpróbálok emailon érdeklődni – mert a sok zenehallgatást a telefonom már kezdi nem bírni – de a szerencse itt sem kedvez, mert végre amikor a harmadik levélre válaszolnak, közlik velem, hogy az ügyem jól áll, merthogy foglalkoznak vele, úgy mozgatják a fülük botját, hogy már kérték is szinte egy hónap múltán a rendőrségtől a helyszínelők által kiállított aktákat.

Na gondolom, akkor tényleg jól állnak a dolgok!

Ezeket ugyanis én személyesen már réges-régen átadtam a kolozsvári kirendeltségnek, ahol szemem láttára (vagy talán csak szemfényvesztésből?) beiktatták a rendszerükbe, és el is postázták interneten keresztül.

No-mármost ha postakocsin küldték volna, meglehet nem érkezik meg, ha bukdácsol egy kissé az internetes hálózat meglehet csak másnap érkezik meg, de már épp hetekre azért nincs szükség egy rongyos emailnak, hogy Kolozsvártól Bukarestig eljusson.

Habár ki tudja, hiszen a gyorsaság is relatív, így lehet nagyon gyors bármilyen lassú ügyintézés is!

Emiatt most úgy állok, hogy már több mint egy hónapja nincs autóm, a sok várakozással erre-arra meg amarra már annyi időt eltöltöttem, hogy egy új relativitáselméletet is fel állíthattam volna ezalatt.

Ezt a sok sétafikálásra és várakozásra elpazarolt időt (meg pénzt is) természetesen senki meg nem fizeti, mert a biztosítótársaságokat erre senki nem kötelezi, csak engem kötelez a törvény, hogy a kötelező biztosítást tőlük drága pénzen megvegyem.

Egyelőre hát várok, és újra várok türelmesen, reménykedvén, hogy a türelem végre rózsát is terem, nem csak töviseket, melyek csak engem a károsultat szurkálnak, mert a biztosítónál nincs személy, akit megszúrhatna, ott csak személytelen csapatok vannak, ezek felé meg hiába meredeznek tövisek.

Mondom én nektek feleim, nagyon jól kifundált dolog ez a globalizáltan elszemélytelenedett ügyintézés napjainkban, hogy a bánat essen belé!

 ILYEN BÁNATOS VAGYOK