Humor

                                                     Gergucz nemessé válik
(Szatirikus tanítómese, de nem hagyományos)

Nem lévén kékvérű semmi őse, Gergucz nem tudott semmiképp nemesi rangot szerezni magának, pedig gyerekkori álma volt ez.
Ahogy a rendszer megengedte, megtette az első lépést és “cz” végződésűre változtatta nevét, mert úgy érezte, hogy a ranghoz megfelelő név is illik.
Az előző rendszerben még álmodni se mert róla, félt, hogy egyszer Morpheusz karjaiba dőlve, elszólja hangosan magát. Nem a durrantástól félt, azt már megszokta az asszony, hanem titkos álmának kikotyogásától, amit senkinek el nem mondott, így neje előtt is titok volt.
Azokban az időkben még tiszta gatyát is ritkán húzott, egyrészt félt, hogy az újba lehallgató készülék lehet, másrészt úgy olvasta, hogy kékvérűség esetén ajánlott, sőt divatos egy kis hanyagság.
Ezért, úgy döntött, ezzel az erénnyel próbálja nemességének alapjait lerakni, ezért el nem hurcolhatják, állását el nem veszíti, mert a munkanélküliség akkor nem létezett, csak az asszony zsörtölődését kellett hallgassa néha:
- Húzd mán le azt a gatyát, me a múltkor is elájult a szomszéd pincsije, mikor a megszagolta a szemétben!
- Hogy döglött volna meg- mormolta, pedig szerette a kiskutyát, de ha a bőrére gondolt, amit kikészíttethet, és nemesi oklevélként használhat, akkor azonnal megnyúzta volna.

Így teltek az évek egyhangúságban, míg egyszer bekövetkezett a rendszerváltás, új rendszer, új álmok és lehetőségek. Első lépésként Gergucz (ekkor még csak így írta a nevét) odaállt a neje elé, és így szólt:
-Végy elő tiszta ruhát, gatyát is, amíg kijövök a fürdőből minden az ágyon legyen!
Az asszony nem volt hozzászokva az erélyes hangnemhez, mert férje legtöbbször csak mormogott, ezért egy kicsit csípősen megkérdezte:
- Na mi az, tán csak nem kanosodtál meg annyira, hogy ne bírd ki estig?
Titokzatos mosoly volt csak a válasz, amitől a nőnek csiklandós ....

A teljes írás A KÁOSZ c. e-könyvben  

Gergucz űrpilótának készül
(Szatirikus tanítómese, de nem hagyományos)

Valamikor, munkanélküli időszakának kezdetén, Gergucz elhatározta, hogy űrutazó tanfolyamra iratkozik, mert úgy hallotta, ez lesz a jövő szakmája, és jelen helyzetében az átképző tanfolyamok ingyenesek, tehát most fog az alkalmon.
Először gondolta utánapuhatolózik egy kicsit, lássa mekkora a fizetés, mennyi a veszélyességi pótlék, nehogy csak úgy hiába fárassza magát.
  • Vajon, mennyi a fizetése egy űrhajósnak? – kérdezte nejétől.
  • A nyavalya tudja, még a szomszéd se akarja elárulni az övét!
Gergucz még egyet próbál:
  • Biztos nagy lehet a veszélyességi pótlék!
  • Menj a Szaharába és kérdezd meg az oroszoktól, ha nagyon kíváncsi vagy!
  • Szibériába, te pályatévesztett Métisz!
Szerette néha Zeusznak érezni magát, azért becézte így asszonyát.
  • Nekem olyan mindegy, hogy hova, .......
    A teljes írás A KÁOSZ c. e-bookban. 


Gergucz vallási vállalkozásba kezdene

Mit tehet az ember, ha munkanélküli? Dolgozni nem szabad, mert elveszítheti a munkanélküli segélyt, a főzés, mosogatás az asszony dolga, a kocsmába egész nap nem ülhet, erre nem elég a pénz. Ilyen és ehhez hasonló gondok gyötörték Gerguczot és annyira törte a fejét, hogy egy párszor be is tört, mert eltévesztette az ajtónyílást és ilyenkor esküdözött, hogy valaki elköltöztette azt a helyéről amíg ő lement egy percre friss levegőt szívni, no meg egy kicsit politizálni Feri bácsival, a csapossal.
Egy ilyen fejtöréses nap után, általában pesszimista lett és legfőként attól félt, hogy az asszony nem bocsájtja meg a bűneit. A bűnbocsánatról eszébe jutott valami, ettől olyan boldog lett, hogy kiugrott az ágyból:
  • A mindenségit! Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Ezért megérdemlek egy stampedlit!-
gondolkodott félhangosan......

A teljes írás A KÁOSZ c. e-könyvben  


                                             Gergucz orvoshoz megy
(Tanulságos szatíra, nemcsak férfiaknak.)
Reggel Gergucz olyan szúrást érzett az oldalában, hogy még megszólalni sem mert, nehogy még egyszer megismétlődjön. Épp azt álmodta, hogy ő Ádám és most tépik az oldalbordáját mire puff! bele a nyilallás és megébredt.
  • Az asszony itt van, de őtet már rég kitépték és milyen jóízűen horkol - gondolta irigykedve.
Várt egy kicsit, hátha csak egy kis szél szorult oda és ettől ha megszabadul elmúlik a fájdalom és lehet neje is megébred, ha elég hangosra sikerül.
De a szabadulás nem akart jönni, sőt a nyilallás felköltözött a vállába és ekkor már biztos volt benne, hogy ez komolyabb dolog.
  • Eddig úgy tudtam, hogy csak a zsidóba költözik a fájdalom!........



    A teljes írás A KÁOSZ c. e-bookban.  




No comments: