Mennyi idő lehet 300 millió év?

300 millió év számunkra, a mai emberek számára nagyon hosszú időintervallum, ám megtörténhet, hogy léteztek, esetleg léteznek olyan emberhez hasonló lények, akiknek sokkal kevesebbnek tűnhet ez a rengeteg sok év.

De az is lehet, hogy az ember számára se tűnt valamikor nagyon soknak. Például, ha csak azt veszem alapul, hogy Noé idejében ezer évig is eléldegéltek őseink, a 300 millió évet, már szinte csak háromszázezernek érzékelték, és ez viszonylag már nem is tűnik annyira soknak.

Ennyi se kevés számunkra, de azok számára, akik ötszáz évesen még legyeskedtek az asszony szoknyája körül, hatszáz évesen meg tudtak részegedni a szőlőnek levétől, mondom én, ez nem volt sok, főleg, ha nem is gondolkodtak ilyen hosszú távon, se előre, se hátra.

Ha ennél még régebbre tekintek vissza, nem nagyon messzire, csak a paradicsombéli, almaevés előtti boldog időkre, amikor a halált még nem találták fel, az emberi élet nem volt véges, logice hát, hogy végtelen volt, akkor bizony ennyi év semmit nem jelentett.

Hasonlatképp, kézzelfoghatóbban, annak aki nem tudja elképzelni a végtelent:- végtelenhez viszonyítva, a 300 millió éves időszak úgy képzelhető el, mintha összehasonlítanám egy jól kifejlett mamut óriás testét, a bolha tökén a pattanással.

Aki tehát az embert teremtette, annak egy ekkora időszak lehet annyi se, mint a muslicák nemi aktusában az orális szex időtartama, az pedig nem sok!(Aki nem hiszi, olvasson utána!)

Ha most azon töritek a fejeteket, hogy mi ütött belém, miért gyötrődök itt a sok millió évvel, hát elárulom, nehogy a kíváncsiság miatt álmatlan éjszakákat aludjatok át.

Olvastam nemrégiben, hogy egy vlagyivosztoki férfi talált egy alumínium fogaslécet, bányászat közben a szénbányában, mivel úgy vélte, régi darab lehet átadta a régészeknek. Szénbe préselődve konzerválódott és kb. 300 millió éve lapul ott, ezt állapították meg a szakemberek, miután megvizsgálták, sőt még azt is hozzátették, hogy nem a Földön készült. Erre anyagának összetételéből következtettek, ami 98% alumínium és 2% magnézium és ennek köszönhetően vészelt át ennyi évet, a legcsekélyebb rongálódás nélkül.

A fogak és a közöttük lévő távolság nagyon szabályos, tehát az eleve kizárt, hogy az idő marta volna ki, így csakis valami értelmes lény készíthette, akinek megfelelő szerszáma is volt.

Nagyon hasonlít, a manapság ember által készített nagy pontosságú mikroszkópban és más el műszerekben használt alkatrészekhez, csak az ötvözet furcsa egy kissé, meteorit darabkákban, melyek nem földi atmoszférában képződtek, találtak hasonló valamit.

Ekkor kezdtem el gondolkodni, a sok millió év távlatába, hogy vajon tényleg nem készíthetett akkoriban az ember ilyesmit, avagy tényleg olyan sok az az idő, vagy csak most tűnik számunkra olyan soknak.

Mert, azt mindenki el kell ismerje, hogy az idő relatív, tehát nem mindenkinek egyformán telik.

Példának okáért, veszek egy óriás teknőst, meg egy muslicát, akarom mondani muslica generációkat, hiszen hirtelenjében ki se tudom számítani, hány ilyen harmatlégy generáció kell kifejlődjön és elpusztuljon, míg egy teknős gond nélkül tengeti egyetlen életét. Nem tudom, hogyan érzékelik külön-külön az idő múlását, de ha egymás szemszögéből nézelődnek, valahogy hasonló helyzetben vannak, mint mi vagyunk halandó emberek, egy hallhatatlan magasabb rendű lénnyel.

Míg a teknős leéli életét, minden különösebb felhajtás nélkül, ami a muslicának bizony egy örökkévalóságnak tűnik saját életéhez viszonyítva, addig egy ilyen legyecske életét, csak egy pillanatnak érzékeli a teknős. Pedig hányszor megrészegedik ezalatt a légy, de emellett van ideje a mindennapi szexre is, hiszen naponta 100 petét rak!

Mindez természetesen abban az ideális esetben, ha a teknősből nem főznek levest, a muslica meg csak annyit iszik, hogy nem szédül bele a mustba időnap előtt.

Igen ám, de a két faj között van még egy óriási különbség, az életkoron kívül. Míg a teknősnél majd semmi változás nem tapasztalható élete folyamán(250-300 év), addig a muslicánál mindegyre furcsább, meg az új körülményekhez alkalmazkodóbb egyedek jelennek meg majd minden generációban. (egy generáció kifejlődése kb. egy hét, és elég hozzá egy rothadt gyümölcs) Arra rájöttek már, hogy a mutáns egyedek megjelenése egyik generációtól a másikig, a muslica különleges génjeinek köszönhető.

De azt, hogy honnan jelennek meg az egyedek, a romlott gyümölcsön és hova tűnnek el úgy, hogy halottakat se hagynak hátra, ha a gyümölcs eltűnik, senki nemigen tudja, maguk a velük kísérletező tudósok is kíváncsiak erre, de egyelőre nincs kézenfekvő magyarázat. (Nem laborban végzett kísérletekre célzok, hanem a hétköznapi konyhák gondjaira.) Létezhet számukra egy más világ, esetleg átvonulnak egy párhuzamos idősíkba, amit mi egyelőre nem érzékelhetünk?

Nos, ugyanilyen kíváncsi vagyok én is arra, hogy honnan jelentünk meg mi emberek, mikor, hogyan, no meg, hova tűnünk el alkalomadtán és természetesen arra is, ha valamikor sokkal hosszabb volt az emberi élet, mint manapság, mert ezeket a dolgokat is egyelőre sűrű köd fedi.

Meglehet, hogy sok millió éve is itt a földön éldegéltek vidáman őseink, hatalmas termettel és sokkal fejlettebb technológiával rendelkeztek, mint ahogy ma elképzeljük.

Ha akkoriban, valahol a kezdet közepe táján, nagyon hosszú életűek voltak, volt idejük bőven, kitalálni mindenfélét, mert termetükhöz mérten, bizonyára eszük is nagyobb volt.

Feltételezem például, hogy már akkor képesek voltak űrsétára menni, hazafelé meg hoztak egy fuvar meteorit darabot, amiből aztán olyan ötvözeteket fabrikáltak, hogy ma is ámulunk rajta, sőt földön kívüli lények művének tartjuk, holott ősember készítette azt, csak bizonyára nem a Neander-völgyi.

Hosszú életüknek köszönhetően, elcsatangolhattak az űrben egy pár ezer évig, de véletlenül átléphettek egy párhuzamos idősíkba, ahol bizonyára, nem úgy telt az idő, mint idehaza és egy kicsit ott-feledkeztek, mert lehet jobban telt ott nekik.

Itthon meg várták őket, eközben keresték az örök élet titkát, lehet meg is találták, új kisebb termetű, de szinte hallhatatlan generációnak adva életet.(A muslica életét is sikerült már meghosszabbítani harminc napra, ami az ők szemszögükből nem kevés!)

Ám ez nem tetszett azoknak, akik örök életűek, és végtelen életük során, szinte semmi változáson nem mennek keresztül, ezért büntetésből megrövidítették az emberi életet, de nagyon! Csakis azért, hogy ne legyen annyi ideje, az e világi halhatatlanságon törni a fejét, elégedjen meg a másvilági örök élettel.

Ez nem volt elég, kaptak még a nyakukba egy két katasztrófát is, amelyeket a hallhatatlanok közül csak egy páran éltek túl, de már halandóként. 

Minden addigi találmányuk megsemmisült, olyan mélyre elsüllyedve a föld alá, hogy mai időszámítás szerint csak 300 millió év múlva találtak darabjaikra utódaik.

Egy pár túlélő kezdhette aztán újból, szinte a semmiből építeni a történelmét, de most már kicsi termettel, a rövidebb élethez alkalmazkodva, sokkal gyorsabban fejlődtek és szaporodtak, így egy pár ezer év alatt szinte elérték azt a szintet, melyet már elértek egyszer hajdanán az évek milliója során.

Hanem időközben, azok akik az űrben csavarogtak, esetleg megálltak egy pár száz évre pihenni valamelyik szomszéd bolygón, amelyik mondjuk mai számítások szerint, csak néhány száz évnyi távolság tőlünk, egyszer csak visszajöttek. (Az sem kizárt, hogy egy másik idősíkban keringő Földön dőzsöltek!)

De nem ismertek a szülőföldjükre, se utódaikat nem ismerték fel, de azok se ismertek elődeikre, hisz annyi generáció váltotta már egymást azóta a földön, hogy nem is emlékeztek azokra, akik hajdanán elindultak felfedező űrbéli utazásra. No meg ott volt a termet különbség!

Idegenkedve néztek hát egymásra, az új ember félt egy kicsit az óriás ősétől és szuper-lénynek tartotta, az ősnek meg hízott óriás mája, hogy nem csak termete miatt néznek rá fel és hálából segített miniatűr utódjának egy pár dologban. Egymásra rakott néhány kövecskét, csak úgy játékból, ezek lettek a máig is híres piramisok, melyek ihlették a ma divatos piramis játékokat. Ki mondta, hogy ma nem tudunk piramist építeni?

Faragott egy pár kőszobrot, akkorkát mint ő maga volt, hadd álmélkodjon az utókor, de ne csak húsvétkor, hanem mindennap a Húsvét-szigeteken.

Tanítani próbálta arra, miként működnek a világegyetem törvényei. Ám akkoriban még egy kissé nehézfejű volt a „homo sapiens”, így hiába bizonyította az ős, hogy a Föld kerek és mozog, az utódja csak röhögcsélt rajta, mert nem tudta elképzelni, hogyan jár fejjel lefelé az, aki a gömb alsó részén lakik és miért csak a bortól szédül, nem pedig a bolygó körforgásától.

Amikor látták az ősök, utódaik tökéletlenségét és hitetlenségét, feldühödtek és gondolom meg is sértődtek, ezért összepakoltak, visszaröppentek az űrbe, vagy egy másik bolygóra, vagy más időbe, megígérve, hogy majd alkalomadtán visszajönnek, ha megérdemeljük, egy pár ezer, vagy millió év múlva. Ez a mi időszámításunk szerint, mert meglehet vannak helyek, ahol csak három nap egy esztendő. De az is megtörténhet, hogy élnek olyanok, akik el tudják csúsztatni az idősíkokat, esetleg szabályozni tudják az idő múlását és oly könnyedén viszik előre meg hátra az éveket, mint jómagam az öreg vekker mutatóit.

Ezeket minálunk egyelőre csak egy élénkebb fantázia engedi meg magának, de ki tudja mit hoz a jövő? Hiszen nem is olyan nagy régen, csak Nemo kapitánynak volt tengeralattjárója!

A vonító prériegér és az óriás patkány

Sokszor támad olyan érzésem, hogy az emberiség édeskeveset tud az élővilág evolúciójáról és annak törvényiről, ha egyel talán vannak törvényei, vagy csak a véletlenszerű genetikai sodródás a legfőbb törvény.

Mivel az élet megjelenése, -ami kötelező feltétele annak, hogy evolúcióról lamentáljunk- egyelőre nem annyira tiszta, mint a hegyi források vize, ezért azt állítják a szakik, hogy nem is annyira lényeges tudni mi történt, mert az evolúciót úgy is megérthetjük.

Természetesen, megérthetjük, a gond csak az, hogy nem tudjuk mi történt, vagy történik egyszer-egyszer az evolúció folyamatában, amire nem lehet magyarázatot találni.

Ez a helyzet a teheráni óriás patkányokkal, melyekkel a hatóságok nem tudnak mit kezdeni. A jól megtermett macskánál is nagyobb, sokszor az öt kilónál is súlyosabb állatok, egyszer csak megjelentek, senki nem tudja honnan, vagy hogyan, mert a szakemberek szerint egy ilyen evolúcióhoz több millió évre lenne szükség.

Ugyanis nem egy két mutáns egyedről van szó, hanem milliókról, amelyek elfoglalva a hagyományos, kisebb termetű elődeik élőterületét, a végén tényleg távozásra kényszerítik a város lakóit.

A rendes kis patkányokkal is nagy gondok voltak, hiszen a becslések szerint huszonöt százalékkal meghaladták a nyolcmillió főt számláló város lakosainak a számát. Ha meg ezek az óriásegerek ugyanúgy elszaporodnak, hát nem irigylem az ott élő embereket!

Szaporodni meg szaporodnak, hiába üzent nekik hadat a helyi hatóság. Méreggel hiába próbálkoztak, mert olyan vidáman fogyasszák el a legerősebb mérgeket, mint én az almás pitét és a hatás is ugyanaz.

Egyelőre a katonaságot vetették be ellenük, éjjelente mesterlövész egységek járják az utcákat, patkányokra vadászva, de én nem hinném, hogy ezzel sikerülne megoldani a helyzetet.

Mert, ha például felállítok egy konspirációs teóriát, miszerint az óriás patkány nem a véletlenszerű génsodródás, hanem valaki tudatos, verejtékes munkájának az eredménye, akkor teljesen másként kell kezelni a helyzetet.

Ha valakik abban a zónában próbálkoznak kísérletezni, ahol az első emberi civilizációk megjelentek, gondolván, hogy ott adottabbak a feltételek tanulmányozni az evolúciót, akkor nem lesz könnyű visszasodorni a patkányok génjeit. Hiszen bizonyára besegítettek egy kicsit az állatok génjeinek, hogy hamarabb elérjék ezt az evolúciós szintet, és ne kelljen több millió évig várakozni. Ha meg ezek a gének elkezdenek hirtelen tovább sodródni, bizony mondom, már csak a Jóisten állítja le őket, ha Allah is úgy akarja, hogy pár év múlva ne százkilós süldők szaladgáljanak arrafelé!

De az is meglehet, túl sokat játszadoznak a maghasadással a helybéliek, ez most megbosszulta magát és ez lett az eredmény, mintegy figyelmeztetésként, nehogy azt higgyék, hogy olyan egyszerűen lehet hasogatni az atommagot, mint a banánt pucolni.

Ezek természetesen, csak elméletek, melyeket meg lehet cáfolni, vagy elismerni, mert hivatalos, tudományos magyarázatot erre a jelenségre, még nem hozott senki nyilvánosságra.

Ugyanez a helyzet a déli prériegerekkel, amelyek ugyancsak valami génsodródás következtében teljesen megváltoztak, majd minden szinten és a kutató biológusok szerint, az evolúció újabb szakasza kezdődik velük.

Ezek a Mexikó és USA délnyugati részén élő állatok, a rágcsálók családjába tartóznának, ha még rágcsálnának. Igen ám, de az új egérkék már nem rágódnak holmi dión, vagy mogyorón, hanem ragadozók lettek és nem is akármilyenek! Skorpiókra és tarantulákra vadásznak, páratlan fiziológiai tulajdonságaiknak köszönhetően nem hat rájuk a skorpió mérge, az a méreg amelyik olyan rendkívül erős neurotoxint tartalmaz, hogy hamarabb lerombolja bárkinek a központi idegrendszerét, mint egy napi stressz.

Ráadásul, hála az elszenvedett génmutációnak nem veszik észre a fájdalmat. Ezért máris a figyelem központjába kerültek, hiszen a fájdalom az ember egyik legnagyobb gondja, a fájdalomcsillapítás kitűnő üzlet, így már több amerikai kutatócsoport vizsgálja ezt a jelenséget, egyelőre eredménytelenül. Nem mintha nagyon örülnék, ha kitalálnának valami génsodró tablettát, amitől nem érezném ugyan a fájdalmat, de ingerlékeny lennék és teliholdas éjjelen ordítanék, mint akit féltéglákkal herélnek.

Mert a prériegerek rendkívül agresszívak, megtámadják a náluk jóval nagyobb állatokat is, de alkalomadtán, ha nagyon éhesek, minden lelkiismeret-furdalás nélkül egymást is felfalják. Ezzel a farkasokra hasonlítanak, akárcsak azzal, hogy ugyanúgy vonítanak a Holdra, mint azok.

Ej, ha beszélni tudnának, hogy elmondják mi zavarja őket!

De mivel nem beszélnek, ismét muszáj konspirálni, feltételezni, hogy ember, vagy másvalaki keze van a dologban, aki egerekkel játszadozik. Egyfelől hirtelen olyan evolúciós szintre viszi a patkányt, melyhez évmilliók kellenek, másfelől meg egy új evolúciós szakaszt indít el, melynek a végeredményére nem csak én lennék kíváncsi.

Hiszen, ha véletlenül összehoz egy prériegeret egy óriás patkánnyal és kialakul egy olyan állatfaj, amelyik rettentő szapora, a méreg neki csemege, a fájdalmat fel se veszi, aránylag nagy testű és agresszív, akkor mi lesz velünk, ha ezek elszaporodnak?

Szerintem aki gondolja, hogy ez lehetséges, máris jelentkezzen a Mars-expedícióra, mert oda egyelőre csak rovarokat visznek magukkal csemegének, és egyel-kettővel nem lesz onnan visszatérés a Földre.