Ismét az óriáspatkányokról

40 cm farok nélkül

 hallani, de most már nem az arab világból, hanem Svédországból jött a hír, hogy egy negyven cm hosszú patkányt fogtak, ami bizony rekordméret a patkányok világában.

Mindeddig csak a teheráni hatóságok panaszát lehetett hallani, hogy nem tudnak mit kezdeni az elszaporodott óriásegér kolóniákkal, ám úgy látszik már kezdenek másfele is megjelenni a „természetes evolúció” eme termékei.

Igaz, a szakemberek azt állítják, hogy az óriáspatkányok nem épp természetesen módon nődögélnek ekkorára, ehhez évmilliókra lenne szükség, meglehet hát, egy kicsit feltuningolták génjeiket. 

ez egy Trabi

Hiszen manapság az ember az autójától a farkáig bármit feltuningoltathat, mert az új termékek és szerek bármire képesek, legalábbis a reklámok szerint, miért lennének hát a patkányok kivétel?

Sőt és pláné!

Ha csak arra gondolok, hogy a legtöbb kísérletet patkányokon végzik, akkor pláné!

Mert például, a hímek vesszőjének növelésére készített szereket több mint valószínű, hogy nem szamarakon, (ezek szerencsés állatok nincs ilyesmire szükségük) vagy Józsi bácsin tesztelték, hanem egereken, vagy patkányokon, ami több mint valószínű hosszabb időt vett igénybe, de nem évmilliókat.

nem tuningolt csacsi

A szer működött tehát piacra dobták, és a reklámok büszke hímjei, ma már minden szempontból a szamárral vetekedhetnek

Igen ám, de mi van akkor, ha a szervezet, a farok méretei után akar igazodni?
Egy pár év után az ember teste is elkezd növekedni, míg arányos lesz új vesszőjének méretével, így egy pár évtizeden belül bizonyára, már óriás hím férfiak sétálgatnak szerte a világban.

Ez mondjuk felborítaná egy kicsit a világ rendjét, de oda se neki, volt az még felborulva, de újra visszaborult, mert a Természet és a benne, vagy felette rejlő Erő, mindig rendezte a dolgokat.

Erre a rendezésre még nekem is lenne egy tippem, aki csak része vagyok a természetnek, de nem vagyok természetfeletti.

Azért, hogy elkerüljük az óriások elszaporodását, szinte semmit nem kell csinálni, csak nem kell a likakat tágítani, hanem meghagyni ezek eredeti méreteit!

nem ilyen fekete lyukra gondoltam

Egy erőszakos csók

 Fiatal volt és tele energiával. Feketére festették, mert ez jól állt neki és egy bizonyos fokú eleganciát biztosított számára. Szeretett utazni és ilyenkor kerekded popsija lágyan hullámzott együtt az úttal, ezzel mintegy biztonságot sugározva magából.

Egy hosszabb túrán volt, amikor aztán meglátta a végzetet, az elkerülhetetlent.

Amikor először látta messziről, a szembe jövő hatalmas testet, még nem gyanított semmit, hiszen sokan jöttek szembe az úton, de csak elhaladtak mellette, legföntebb összevillant égő tekintetük.

Hanem ezzel, a mellette óriásnak tűnő, szembejövő idegennel érezte, hogy gondjai lesznek, mert az egyenesen felé tartott, mintegy elkerülhetetlenné téve a találkozást.

Szeretett volna kitérni előle, de az utat az ő oldalán mély sánc kísérte, arra nem mehetett, a túloldalra nem vághatott át, hiszen akkor őt okolnák majd, ha valami netán történne közöttük.

Annyira fiatal volt, hogy még sosem csókolta meg senki úgy istenigazából, csak egy pár gyerekes puszit kapott, de ezeknek nyoma is alig maradt.

És most íme, egyből csak jön szembe egy óriás, aki úgy néz ki, nagyon csókolózhatnék, és ő nem tud elmenekülni, pedig úgy elmenekülne, hiszen utálja az ilyenfajta erőszakos csókot.

Az meg csak közeledett és nem titkolta szándékát, más arra járók is látták, de senki nem tudott ellene tenni semmit, mert félelmetes volt, robusztus testű, így aki csak tehette inkább kitért előle.

De ő nem térhetett sehova, mert az előtte haladóktól gyorsabb tempóra nem válthatott, a sánc túl mély volt ahhoz, hogy beleugorjon, tovább már gondolkodni se volt ideje, mert leállították.

A csókolózás azért így is megtörtént, minden előjáték nélkül, igaz nem volt annyira fergeteges, mintha mindketten rohantak volna, de eléggé erőszakos ahhoz, hogy a kis Ford Ka totálkáros legyen. Utasai szerencsére megúszták kisebb sérülésekkel.

A csókos kedvű idegenről meg kiderült, nem is égett annyira a vágytól, csak elaludt a sofőrje, de baja neki se lett, azon kívül, hogy meg kellett szakítsa édes déli álmát. 

  

Aranyat érő fogyókúra

Ha az embernek nincsenek kilói fölöslegben, amiket leadjon magáról, akkor nem igazán érdeklik a fogyókúra receptek.

De amikor olvastam, hogy a dubai hatóságok minden egyes leadott kilogrammért arannyal fizetnek,

majdnem rám jött a fogyókúrázhatnék.

Annak, hogy csak majdnem több oka is van. Legeslegelső a sorban az, hogy nem élek Dubaiban, de még az Egyesült Arab Emírségek közelében sem, ami nagy hátrány, mert nem tudom, ha kívülálló és pogány elhízottaknak megadják a gramm aranyat, a leadott kilóért. ( Még nem közölték velem!)

A második gondom az, hogy végignézve magamon felülről, látom azt, amit nem lát például egy szumós csak a tükörben, még ott is alig-alig. Ez csak a jelen esetben lenne gond, mert ugyebár honnan adjak le kilókat, ha még egy kis pocak se dudorodik rajtam, egyébként nem gond, elég jól megvagyok nélküle. (A muzulmán pogányságot vállalom, az nem gond!)

igy érdemes pályázni, egy pár grammocska kijönne

No, de nézzem tovább, honnan lehet leadni a kilókat, mert igaz: „nem mind arany, ami fénylik”, de az arany mégiscsak arany, akárhogy is vesszük, és egy gramm arany, egy kiló emberhájért, vagy akármilyen emberi zsiradékért szerintem kitűnő üzlet.

Mivel a jó üzleteket kár elszalasztani, azon kezdtem törni a fejem, honnan szedhetnék fel magamra egy pár kiló hájacskát, amit majd alkalomadtán eladjak az araboknak drága pénzen.

Az evéssel kevés az esélyem, hiszen amióta nem csak anyatejet iszok, hanem mást is, azóta eszek, nem is keveset, de nem sikerült sose meghaladjam a súlycsoportomat.

Az ilyen emberre mondják, hogy: „kár belé az étel”, ezt magam is belátom, ezért gyorsan utánanéztem valami hízókúra receptnek, hogy ne mondhassanak többé rám ilyesmit, persze szemem előtt csillogtatva Dubai aranyát is.

De olyan csalódás ért, hogy nem hiszitek el! Egy olyan csodaszer, amivel felhizlalnám magam, drágább mint az arany! Na most légy okos Domokos!

Okosabb nem lettem, de megéreztem, hogy ennek az üzletnek lőttek, hiszen, ha drágábban veszem meg magamnak a hájam, mint amennyiért eladom, akkor garantáltan hamarabb csődöt mondok, mint egyes országok, amelyek az Isten magának se bírnak bemenni a csődbe, pedig nem mondhatnám, hogy nem tesznek meg mindent érte.

De, végül is vigasztalni kezdtem magam azzal, hogy lehet úgyse jött volna össze a dolog, mert arrafelé, ahol én nem járok, furcsa törvények vannak.

Ha, egy nőt elzártak, mert megerőszakolták, ugyanis nem tudott négy felnőtt férfit vinni tanúként, akik egyéb elfoglaltság híján, az olajmécsest tartották a tett színhelyén, akkor lehet nekem se hitték volna el, hogy lefogytam ötven kilót a nyolcvanból!

nem ezt erőszakolták meg, ő csak fogyókúrázott

Mondd mit érlel annak a sorsa?

Mindegyre fülembe cseng ez a verssor ahányszor a munkanélküliségről hallok, vagy valakivel elbeszélgetek, és már a harmadik mondat után a munka, munkahely hiánya és bizonytalansága jön szóba. Mert erről beszélni kell, ha tetszik, ha nem, ez napjaink egyik legnagyobb gondja, a pénzszerzési lehetőség. Természetesen ez csak a ketteseknek gond, mert egyeseknek megterem a pénz a kiskertben, ugyanis nekik jutott kapanyél, amivel kapirgálva mindenfele egy-kettő olyan tőkét tudnak maguknak előteremteni, hogy csodájára járnak még a fejlettebb tőkések is, nemhogy egy kapanyél nélküli csóró ne csodálkozna. Ámulunk és bámulunk, hadonászunk üres marokkal, zsebbel és gyomorral mindegyre reménykedve, hogy egyszer csak mi is megragadhatjuk legalább egy kis kapa nyelét.

Az üres zseb meg gyomor az üres marok eredménye ez logikus, de az már nem, hogy miért kell üres marokkal hadonászni, hiszen juthatna mindenkinek a markába valami, ha egyesek ne markolásznának túl sokat. Ezek a kapanyelet tartó egyesek azonban elmarkolják a jó nagy falatokat a kettesek elől, morzsát szórva csak nekik, amiből egy kevés a bajuszon billeg, de legtöbb a szembe jut, ami színvakságot idéz elő, de 

tyúkvakságot is, mert egyesek tudják, hogy nem olyan veszélyes számukra a sötétben henyélni, mint világosságban sötét gondokkal.

Ezért aztán az emberek nagy többsége sötétben henyélve matarász, nyeletlen kapával, mert henyélve nincs szükség a nyélre, világosságot kevesen mernek gyújtani, mert félnek, hogy elzavarják az álmot amelyet hajdan anyjuk könnyűnek ígért.

Van aki megpróbál nyélnek valót vágni, hogy legyen mivel odasuhintson, de ezt megróják érte, mert törvénybe hozták, hogy: „ne bántsd a fát”, ám ne higgyétek, hogy a fát sajnálják.

Betiltották már a héja nászt is az avaron, (csodálkozunk a negatív szaporulaton) így csak a parlag földekben lehet gyönyörködni, de nem gyönyört találni, hisz nincs ott egy szénaboglya, ahova megbújna az ember egy édes Annával.

Nos, szerintem ezen műveletlen földeknek rengeteg mindenféle nyélre lenne szükség, de valahogy egyesek erről elterelik a figyelmet, mert egy pár év és már jöhetnek vásárolni Maoék, akik majd adnak nekünk olcsó kapanyelet, és mellé héjában sült műtojást.

Én nem kiáltom, hogy fülembe forró ólmot öntsetek, mert ez fájdalmas lehet, no meg szeretem hallgatni a madárcsicsergést, de azt azért kikérném, hogy ne próbáljátok bedugni mindenféle handabandával, ti akik elsők vagytok az egyesek között, mert ne feledjétek, hogy elsőkből is lehetnek utolsók.

Minden atyámfiának üzenem, hogy ne adja fel a reményt és ne feledje a felszólítást: „ hazádnak rendületlenül légy híve...”, mert csak egységben van erő és a nehéz pillanatokban erre kellene összpontosítani. Befejezésül egyetlen kívánságom van éspedig az, hogy: „Isten, áldd meg a magyart”, mert nagy szüksége van rá.

Félreértések elkerülése végett, az egyesek nemzetisége sokszínű ezért szükséges a színvakság, akik elsők az egyesek között nem azonosak azokkal akik csak elsők, de nem egyesek!!!

Kölcsönös erőszak és erőszakos kölcsönök

Mindennapi életünk egyik fő jellemzője az erőszak, legyen az fizikai vagy szellemi, hiába harcolnak sokan ellene, mégis inkább terjed, mintsem eltűnne. A fizikai erőszak fájdalmas ugyan, de aránylag hamar kiheverhető, míg a szellemi nem annyira fájdalmas, de annál nehezebben lehet tőle megszabadulni.

Az erőszak elterjedése, szorosan összefügg a rohanó és levadult életvitelünkkel, amelyet természetesen nem mi választottunk, ezt is csak ránk erőltették.

Mindegyre elgondolkodom azon, hogy vajon kinek az érdeke ez, hisz akinek van egy kis ideje elgondolkodni az idő relativitásán, azonnal rájön, hogy minél gyorsabban rohan, annál hamarabb éri el a végcélt, persze ez is relatív, mint minden. Az biztos azonban, hogy emberi élet vége egyelőre a halál, és az azon túli létező vagy nem létező valami, amitől mindenki fél, és mégis eszeveszetten rohan felé, ami bizony egy kissé furcsa és elgondolkodtató.

Bizonyára nem sokan választanák ezt az életmódot, ha ne lennének ráerőszakolva, mert hiába próbálok én nyugodtan élni, és járni-kelni a világban, ha mások nem engednek, rám erőszakolva a sebességet, hiába az én elvem az, hogy: „ lassan járj, tovább érsz”, no meg élsz is. Ezt a közmondást rég elfelejtettük, mert elfelejtették velünk, nem verték ki belőlünk, hisz a fizikai erőszakot nagyon megszólják manapság, ezért csakis szellemi erőszakkal vesznek rá olyasmikre, amikre másként nem is tudnának.

Ezt meg lehet tenni, ugyanis ez a fajta erőszak nem minősül bűncselekménynek, hisz kerülőúton történik, legtöbbször a reklámburok segítségével.

Vegyünk egy élő példát, mondjuk a környezetvédelemmel kapcsolatosan, ez ma nagyon menő, sokat reklámozzák és ráerőszakolják az emberekre azt a tudatot, hogy mindent értük tesznek, és van aki elhiszi! Íme egy példa: -van nekem egy régi autóm, jól megvagyunk ő elvisz ahova menni akarok, én meg javítgatom, ha rászorul, és éldegélnénk boldogan, igen ám de egyszer csak ráfogják, hogy jobban szennyezi a környezetet, mint egy nukleáris próba robbantás, a füstje meg nagyobb lyukat fúr az ózon rétegen, mint a világűrbe kilőtt rakéta.

 Ezt mindenki tudja, hogy nem igaz, de a hivatkozva a környezetünk védelmére kitiltják forgalomból, persze indirekt módon olyan törvényeket hozva, amelyek nem sértik jogaimat, de nem is engedik, hogy éljek velük. Az akaratos és akaratlan robbantásokat hiába tiltják, az ózonréteget szurkáló rakéták is nyugodtan közlekedhetnek, mert állítólag az emberiség javára szolgálnak, legalábbis reklámszinten, mert például én ennek a világűrben való vickándozásnak semmi hasznát nem látom, hisz a dollárbiliárdok elköltésén kívül, semmi olyan komolyat nem tud senki felmutatni, ami tényleg hasznunkra lenne. Nem beszélek itt olyan gyárakról, melyek egyetlen példánya többet szennyez mint több millió autó, hisz ez tabu, és a végén még befogják a számat, épp amikor be van dugulva az orrom, így félős, hogy nem jutok levegőhöz.

Visszatérve az autóra, amelyiket megvádolnak tehát azzal, hogy ő az oka minden rossznak, ezért meg kell szabadulni tőle és ezt erőszak nélkül, de mégis erőszakkal rám erőltetik. Itt lép be életünkbe az erőszakos kölcsön, mert ugyebár elég kevés ember az, aki mellénye zsebéből, készpénzzel tud egy új autót venni a régi helyett, ezért kölcsönre kényszerül.

 Erre nem kényszeríti senki, saját jószántából teszi, ezt a szemébe is vágják, amikor nem bírván fizetni a részleteket és kamatokat elveszik az új járgányát, de meglehet egyéb javait is. Ekkor jön rá, hogy tulajdonképpen szó sincs itt környezetvédelemről, az csak kamu, ebben az esetben pl. az autógyárak és bankok érdekeltek a játékban. Mert játék ez egyeseknek, ám igen komoly játék másoknak, és ezt az erőszakos játékot játsszuk az élet minden terén. Kölcsönösen erőszakoljuk rá egymást a sok hasznavehetetlen dolog felvásárlására, mert ha a szomszéd megveszi, akkor már nekem is kell, hiába nincs szükségem rá, nehogy lemaradjak, csak azt nem tudom honnan! Besegít a reklám is természetesen, hisz mindegyre azt hajtogatja, hogy megérdemlem és kérdezgeti, hogy: „neked van már?”. Ha nincs nekem, akkor jönnek a különböző pénzintézetek, akik olyan szívesen adnak kölcsönt, hogy majdnem elsírom magam ekkora jóindulat láttán, és biztosan elsírom magam, amikor majd vissza kell fizessem a sokszorosát, de akkor már késő.

Így léptek be életünkbe az erőszakos, de „jóindulatú” kölcsönök, úgy egyéni, mint országok szintjén, ördögi körbe zárva egyéneket és országokat. Ezeket a kölcsönöket ugyan nem vagyunk kötelesek elfogadni, de ha nem fogadjuk el, akkor az érdekeltek bizony felhördülnek, és megsértődve bizonygassák, hogy jóindulatukat hálátlansággal viszonozzuk. Hisz ők nem azért adják a kölcsönöket, hogy még jobban eladósodjunk, és utána kényükre-kedvükre irányíthassanak, mint „szabad” rabszolgát, ránk erőltetve olyan életvitelt, ami nekik tetszik, ezt a világért sem!

Mindezt csak azért teszik, hogy eltűnjön életünkből a rossz, az erőszak és vigyáznak, hogy a csomagolás mindig szép legyen, harcolnak pl. a halálbüntetés ellen, mert féltik életüket, de nem sajnálják azokat, akik adósságaik miatt kilátástalan helyzetbe kerülve, saját maguk végzik el a hóhér munkáját, ami sajnos napjainkban egyre gyakrabban fordul elő.

Vigyáznunk kéne tehát egymásra, és az aki észreveszi a kölcsönös erőszak és az erőszakos kölcsön veszélyeit, figyelmeztesse azt, akinek a mindennapi rohanás mellett nincs ideje mindezen elgondolkodni.

Ön kinél bankol?

 Nem tudom más, hogy van vele, de nekem eléggé sérti a fülemet ez a „bankolás”, mert ami angolul jelent valamit, nem biztos, hogy magyarosítva lenne értelme. Ha meg van is értelme, nem tudom megéri-e ilyen divatos szavakat használni, csak a sznobok kedvéért, hogy aztán a végén mi is azzá váljunk.

Mit is jelent bankolni? Bevallom, nem tudom, a bankban szoktam bankügyleteket végezni, azaz pénzt betenni, vagy kivenni, számlát fizetni, vagy kamatot felvenni, talán ezt jelentené? Kétlem.

Szoktam a benzinkútnál tankolni(nem benzinkutazni), de tudtommal nem szoktam, egy bankban se bankolni, sőt nem „adom a bankot”sem, mert értelmetlennek látom.

Mostanában egyre többször hallom, sőt már a reklámokból is rám kérdez néha egy-egy szép hölgyike: „ön kinél bankol?”. Mivel nem tudtam neki válaszolni, gondoltam szégyen ide, vagy oda, elmegyek egy ismerőshöz, aki a bank szakmában dolgozik, talán ő megmagyarázza.

El is mentem, és bizonyára meg is tudtam volna, ha ne lett volna melegem a pedálozás miatt, mert ez akadályozott meg abban, hogy általános műveltségem gyarapítsam egy szóval.

 kb. így ájul egy sznob

Az úgy történt, hogy mikorra odaértem, úgy kiszáradt a torkom, mint a Szahara homokja, így a kölcsönös üdvözletek után azonnal a lényegre tértem, azaz kértem egy pohár vizet.

Elő is került egy szempillantás alatt mindenféle: jégbe hűtött üdítők, ásványvíz, palackolt desztillált víz, meg ki tudja mi minden. Ezeket mind szépen sorra köszöntem meg, és utasítottam vissza, megkérve ismételten, hogy engednének már egy pohár vizet nekem a csapból, míg teljesen ki nem száradok.

Ezzel lőttem egy óriási agancsos bakot, mert meghallva óhajom a háziasszony félig elájult, a gyerekek szembe röhögtek, egyedül a férjnek volt annyi lélekjelenléte, hogy megkérdezze:- te megiszod a csapvizet?

No az árgyélusát, ezt jól megcsináltam!

Ezek szegények nem tudhatták, hogy mióta eszemet tudom a csapvizet iszom, hogy szomjam oltsam, igaz kivételes esetekben megiszom az erdei forrásvizet, vagy a hegyi patakok vizét is, sajnos ezekre ritkábban van alkalmam.

Szerencsére az asszonyt nem kellett felpofozzam, helyre jött magától, a gyerekeket se, mert idejében elhallgattak, de a kavarodásban elfelejtettem, miért is jöttem, ám az is lehet, hogy csak el akartam felejteni.

Miután mindenki helyrejött, szépen elcsevegtünk, sok semmit mondva egymásnak. Úgy éreztem, ez a helyes, féltem valamit mondani, mert az ájulás állandó jelleggel ott lógott a levegőben.

Beszéd közben, egész idő alatt a „Halotti beszéd” kezdő sora forgolódott a fejemben:

„Látjátuk feleim szümtükhel,

mik vogymuk: isa” sznobok vagyunk, nemcsak a bankolás, hanem még a vízivás terén is!

ekként kell csinálni

Egy utó-pista álma

„Álmodunk egy életen keresztül, vagy csak egy hosszú álom az élet?”

Ha becézni akarom magam, máris Pista lehetek, de ilyenek sokan vagyunk, ezért gondoltam, miért ne lehetnék utópista, hiszen nem nehéz odatenni még azt a kis szócskát, és máris kiválok a sok Pista közül. Nem akarok nagyon feltűnni, ezért esett választásom az utó-szóra, nem pedig az előszóra, így aztán egy utó-pista álmát írom le, előszó nélkül.

Nem szeretném, ha álmom miatt Morus Tamás sorsára jutnék, ezért vallási problémákkal nem foglalkozok, habár eléggé viszket valamim emiatt, de inkább megvakarom, így sokkal hamarabb megkönnyebbülök.

No, de lássak neki, hunyjak egyet, hadd álmodjam meg a jövőt, mert amint elneveztem magam, azonnal rám telepedett egy kis utópistikés hangulat.

Azért nem utópisztikus, mert nem holmi új és ismeretlen szigeten bolyonganak gondolataim, hanem idehaza a „vén Európában” vergődnek.

Én itt keresném a boldogságot, nincs semmi kedvem utazgatni sok ezer kilométert, se repülőn, se gondolatban, hogy végül egy lakatlan szigeten megtaláljam azt az egyszemélyes társadalmat, amelyről álmodom.

No, meg nem szeretnék csapdába esni, mint híres utópista elődeim(igaz ők nem utó-pisták voltak), akik olyan társadalmakat álmodtak, melyek végül is sokkal kegyetlenebbre sikerültek, mint a valódiak, így utópiájuk szinte dísztópiává vált.(enyhébb formája ezeknek a szocializmus).

Azzal kezdődik az álom, hogy nincs pénzem(vagy nem is álom talán?), de oda se neki, anélkül is megélek, mert a magamfajták a jég hátán is megélnek, főként nyaranta, amikor napenergiával fűtenek.

Azt, hogy miért nincs, nem kell megálmodjam, tudom anélkül is, így inkább arról álmodozok, mi lenne, ha lenne, és nem kellene annyi adót fizetni, hogy végül ne maradjon semmi belőle.

Mint utó-pista ugyanis olyan társadalmat álmodnék, amelyikben önkéntes adórendszer működik, aki akar fizet, aki nem, azt nem erőltetik.

Aki nem fizet, annak csak annyi hátránya van belőle, hogy nem lehet elől járó, csak valahol hátul kulloghat, de itt sosem zavarja az adóellenőr.

Ha az élbolyba akar lépni, bármikor megteheti, ha megfelelő mennyiségű pénzanyaggal letejel az államkasszába. A vezetők adják hát egymásnak a fizetést, nem pedig attól veszik el, aki megdolgozott érte, esetleg ajándékba kapta, bankba tette utána meg kivette, sorolhatnám tovább is, mert az adónak rengeteg sok rokona van, egy nem épp ideálisnak mondható mai társadalomban.

Azt, hogy a vezetők miként szerzik meg egymás fizetését, nem az én gondom, én boldog vagyok és elégedett, ha nem tőlem veszik el.

Eközben belépek egy üzletbe, ahol az új ÁFA mentes olcsó áruk sorakoznak, szinte belépek egy örömkönnyekből fakadó kis csermelybe, mely vidáman folydogál kifelé, hangos csobogásával előfutárként hirdetve, az új utó-pista társadalom létrejöttét.

Átlépnék a csermelyen, hogy én is kevés pénzzel sokat vásároljak, de az hirtelen nőni kezd, sőt pillanatok alatt folyammá duzzad, így vásárlási terveim majd belefulladnak, ami egy kissé felbosszant.

De egyúttal gondolkodóba is ejt, mert úgy érzem valahol elrontottam valamit, amikor a társadalmam alapkövét faragtam.

Talán túl sok örömkönnyet csaltam volna az emberek szemébe?

Ezen nincs időm gondolkodni, kilépek az ajtón, nehogy én is a könnyárba fulladjak, ott azonban újabb meglepetés ér, mert tengernyi sokaság vár és éljenez, követelve, hogy én legyek egyik új, elöljáró utó-pista.

Ettől aztán már egyenesen megrémülök, hiszen megint csak megadóznak, méghozzá saját törvényeim szerint.

Fel is ébredtem, ijedtemben gyorsan, nehogy álmom valóra váljon, és én legyek az első az utópisták között, akinek nem sikerül bepalizni a jó népet.

Pénzszerzési tippek

2.

Ha nem sikerül valamilyen okból, gazdag szülőknél születni(pl. rossz időzítés, téves információ, stb.), nem kell azonnal elszontyolodni, hanem fürgén utána kell érdeklődni, hogy nincs-e kilátásban egy gazdag nagybácsi, nagynéni, vagy bármilyen rokon akitől örökölni lehet egy csinos kis összegecskét, ami ugyancsak levehet egy gondot az ember fejéről.

Ezt is idejében kell megtenni, nehogy véletlenül egy másik rokon hamarább megtalálja, és az szerezze meg azt a pénzt, ami minket illetett volna.

Aki egy olyan megrögzött ateista környezetbe születik, ahol még egy pénzimádó távoli rokon se leledzik, annak feltétlenül el kell olvasnia ingyenes tanácsaimat, főleg azokat melyek tizennyolc éven felettieknek valók. Természetesen csak abban az esetben ha boldog akar lenni, miután jókedvre derült!

Pénzszerzési tippek

 Mivel manapság a pénzt nagyon sokan szinte isteni rangra emelték, gondoltam nem ártana néhány tippet adjak, hogy miként legyen hívő az is, aki nem az, egy kis istenséget szerezve magának.

A fiataloknak osztanék egy-két tanácsot, először nemre való tekintet nélkül, utána majd szétválasztva két, esetleg háromfelé, attól függ hány nemet találok.

1.

Tehát kedveseim, a legelső amit ajánlok az, hogy jól válogassátok meg az ősöket. Igaz, hogy ezt nagyon korán kell kezdeni, de szerintem megéri a fáradságot. 

ilyen helyre érdemes megszületni

Igyekezzetek hát olyan szülőknél megfoganni, akik nem ateisták, hisznek legalább a pénzben, ezért hűségesen gyűjtögetik, esélyetek van így, hogy életjáradékot kapjatok, és sose kelljen pénzszerzésen törjétek a fejeteket.

Akinek ez sikerül, annak már nem is lesz szüksége tovább olvasgatni agyam bal féltekéjének koholmányait, de megteheti, ha esetleg több pénzt szeretne költeni, mint az életjáradékából futja.

nem a jobbik féltekém

Ráncok és a harakiri

                                  

Így jár valaki, ha nem hal meg idejében!-hajtogatja a magatehetetlen nénike, akinek se hozzátartozója, se rokona aki gondozgatná és annyi nyugdíja se, hogy bevennék egy öregotthonba, így aztán könyörületből segít rajta, hol egyik, hol másik ismerőse.

Erről mi más juthat eszébe az embernek, mint az, hogy senkinek sincs a homlokára írva semmi. No, nem éppen semmi, mert a ráncok ott vannak! Gyorsan be is néztem a tükörbe, hogy megbizonyosodjak róla, oszt nehogy valótlanságot írjak, hisz rögtön megszólnak érte. Volt ott bizony elég, lehet még egyel több is!

Azt viszont senki elolvasni nem tudja, hogy mit írnak! No, nem épp senki, mert van Valaki, aki ért ehhez is, de nem foglalkozik ráncjóslással, hisz fontosabb teendői vannak. Így, aztán rábízta, hogy mindenki saját maga döntse el, miként olvas ráncaiból. Csakhogy ez nagyon nehéz dolog ám! Mert minél több ránc gyűl, annál jobban bonyolódik a helyzet. Senki nem akarja az újonnan megjelent ráncocskát úgy olvasni, mintha az utolsó lenne, ezért aztán inkább várja a következőt, remélve, hogy abból többet kisilabizál. Szerintem, sosem fogunk tudni olvasni a ráncokból, rögtön el is árulom, hogy miért nem, mert nem vagyok titkolózós típus.

egyedül is megy

Veszem a néni példáját(amelyikhez hasonló bizonyára rengeteg van), aki ha tudta volna hova jut, bizonyára más megoldást választ.

Én (úgy gondolom most) mást választottam volna, mert meg nem engedném egy orvosnak, hogy kiszedje a belemet, ( kerülöm is őket úgy, mint földigiliszta a bazaltsziklát) aztán ott feküdjek hosszú évekig magatehetetlenül, inkább magam szedném ki, addig amíg tudom! Ettől bizonyára elfeküdnék gyorsan és magatehetetlenül, de kevés ideig kellene gondozzanak az biztos !

de egy kis segitség is jól jön

Ez lenne híres harakiri, ami mondjuk öngyilkosság, de mégsem az, hiszen valamilyen becsületbeli kérdés következménye, vagy követelménye. Bizonyára nem a legkellemesebb dolog, de végrehajtója ezzel visszaszerzi becsületét, és kellő tiszteletben részesülhet, ez a japánoknál.

Ha viszont én tennék ilyet a keresztény világban, akkor becsület ide, becsület oda, öngyilkosságnak minősítenék, és engem főbenjáró bűnért egy pap se prédikálna el. Mondjuk, nem is ez a legnagyobb gondom, hanem az időpont kiválasztása, mert hiába ráncolom a homlokom, én sem tudok többet kiolvasni belőle, mint más.

A japánnak természetesen könnyű a dolga, neki nincsenek ilyen gondjai, ha egyszer rászánta magát, akkor nem érdekli már, hogy mi lenne, ha így, vagy úgy, mert nem azért teszi, hogy aztán ne kelljen évekig az ágyban sínylődjön, így nem kell neki időzítés.

Nálam viszont az időpont lenne a legfontosabb, hogy elkapjam azt a pillanatot, amikor elejét vethetném annak, amit nem szeretnék, ha bekövetkezne, mert ha bekövetkezik, akkor már nem tudom elejét venni.

Egyszerű is lenne a dolog, ha ne lenne ott a REMÉNY! Az a valami, ami utoljára hal meg, ami megakadályozza, hogy megtanuljunk olvasni a ráncokból, és ami miatt nem tud az ember idejében meghalni!!!

 

Varázslatos ráncok

 Eldöntöttem, hogy újranősülök, elveszem azt az ifjú ötvenhárom éves menyecskét, aki csak tizenhét éves, és minduntalan elibém ugrik, ráncait ledobva.

Egyébként nem volt szándékomban a nősülés, de már annyit ugrabugrált előttem ez a ránceldobó reklámhölgy, hogy mérgemben már feleségül venném, így lehet kevesebbet látnám, meg aztán hadd kukkantsak be a szoknyája ráncai alá, és lássam tizenhét éves habtestét is, ami mégsem ötvenhárom!

Azt a mindenit! Már megint itt van, rá is kattanok gyorsan nehogy elszalasszam az alkalmat, no meg a vigyázni kell nehogy az asszony észrevegye, mert félős, hogy a végén azt gondolja, szemránckrémet keresek magamnak, mert őt ugyebár ilyesmivel nem sérteném meg.

Pedig keres a búbánat, az én ráncaimat már a krémek krémje se simítja ki, ez én is garantálom, meg a nevetésem is, ami bizony elég sok ráncot mélyesztett szemeim köré.

Na, de mit keresek itt én a ráncaimmal? Mikor egy szoknya alá számítottam bekukkantani, hadd lássam mi rejtőzik ott. Megszokott látvány fogad, vagy pedig egy finom kis tizenhét éves pipihús, ami ugyancsak nem ötvenhárom.

Mielőtt azonban tovább léptem volna, hirtelen az jutott eszembe, hogy mi történik akkor, ha tizenéves testecskét látok meg, és elcsábulok tőle? Mert se harangláb nem vagyok, se templomajtó!

Ám ez csak egy pillanatnyi villanás volt, mert tudtam, hogy a gyönyörű reklámok mögé bújtatott valóságot, előbb-utóbb úgyis meglátja az ember.

Inkább ez rettentett aztán vissza attól, hogy tovább nézegessek, és elmerüljek a felajánlott lehetőségek közepette, nem pedig a poligámia.

Mert ugyebár egy arcot még csak letakar az ember alkalomadtán, de ha a testet kell letakarja,( mely nem a reklámarchoz szabott) hogy dolga  végezetlenül ne maradjon, akkor hogyan végezze a dolgát?