Az Úr csodásan működik

És útja valójában rejtve van, ezt én már rengetegszer tapasztaltam, ám még sosem jutottam azon pontra, hogy legalább egy aprócska kis dicséretet zengjek ezért, - pedig nem ártana - mint hajdanán tette azt William Cowper, aki ezen verset költötte.

Ez bizonyára azért mert amolyan prózaibb lélek lévén, nem szállnak meg egykönnyen a múzsák, no meg hála Istennek, nem mindegyre sűrű ködbe boruló zónában tengetem életem.

William ugyanis ennek köszönheti, hogy a múzsa megszállta, és dicsérhette az Urat, no persze sejtvén, hogy tulajdonképpen bárhol, bármi is történik az a Mindenható akarata.

Ugyanis a legenda szerint, egyszer kissé depressziós hangulatban lévén, Cowper eldöntötte, a Temzébe veti magát, búcsút mondván e földi életnek.

Ám olyan sűrű köd ereszkedett alá, hogy szegény taxis, akarom mondani fiákeres, akivel utolsó útjára vitette volna magát, GPS híján semmiképp nem talált a folyó partjára.

Emígy kénytelen-kelletlen életben maradt, oszt hazaérve, papírra vetette a szöveget, amit majd megzenésítettek, és mellékesen az én legkedvesebb énekemmé lett.

Hogy miért? Nem nehéz kitalálni, de azért elmondom, nehogy valaki ki ne találja, oszt a kíváncsiság nagyon megfurdalja.

Nos, a magyarázat egyszerű, ez a szöveg és dallama mindenkor megóv a stressztől, és megszabadít, a rám nehezedő bármilyen megoldhatatlannak tűnő problémától.

Ha nem tudok rájönni, hogy mi miért történik, csak dúdolgatni kezdem magamban, és egycsapásra megszűnik minden gondom, hiszen tudom, Valaki tudtával történik az, ami történik, és bizonyára javamra válik majd, csak ki kell várnom türelmesen, míg ez bekövetkezik.

Hát, bevallom, nem mindig tudtam kivárni, míg az Úr felfedte előttem tengerbe rejtett lábnyomát, ezért kaptam is az orromra néhány fricskát, de kihevertem, és továbbá mindig igyekeztem ormányomat megkímélni a kellemetlen koppintásoktól.

Például egy ilyen esetem volt egykoron, azokban a régi szép kommunista időkben, mikor mindenki keletről nyugatra igyekezett a csíkot elhúzni. (mely tendencia mindmáig fennmaradt, jába a keleten is vadul meghonosodó kapitalizmusnak.)

Én is belázasodtam, és vágyálmoktól gyötörve eldöntöttem, hogy arra veszem az irányt.

Mivel legális útvonalat nem kaptam, gondoltam megpróbálok egy illegálisra lelni. Aki meg keres az talál, így sikerült találnom utat, sőt még idegenvezetőt is, aki biztosított, hogy oly simán sétálunk át az országok határán, akár a zsidók hajdanán a kettéválasztott tenger fenekén.

Mózes csodája

Csindo-szigetek mai csodája

Mondanom se kell, ez nem így lett, bizonyára azért mert az Úr nem helyeselte útvonalamat, és nem emelt vízfalat az út mentén. Mivel nem a Csindo-szigeteken lakom, ennek híján a nyomkeresőm majdnem félre lépett pénzecskémmel, mielőtt a sima utat megmutatta volna, mert természetesen nem keresztény testvéri szeretetből ajánlotta fel segítségét.

Ám szerencsém volt, gyorsabb voltam nála, így fejbe kólintottam, mielőtt lelécelt. Ő ájult lett én meg boldog, és még boldogabb miután irányt változtatva egy nap múltán hazaérkeztem.

Soha többé nem próbáltam faképnél hagyni szülőföldem, pedig lett volna alkalmam, de közben rájöttem, hogy én csak itt érzem jól magam, a saját bőrömben, még akkor is, ha valakik ezt mindegyre próbálgatják, lenyúzni rólam.

Ezért sokszor hálálkodom annak, ki erre ráébresztett, ám dicsérő szöveg mindmáig nem született, pedig mint gondolatban mondottam, nem ártana, ha egyet fabrikálnék.

Hogy mi lehet az oka?

Erre egyelőre még nem jöttem rá, de hát az Úr titkos mélységekben formálja terveit, és csak akkor hozza felszínre azokat, ha az ideje elérkezik.

Ezért míg ihletet nem kapok, addig inkább hallgatok, csak csendben imádkozok, és minden napomért köszönetet mondok.

Ajánlom tegyétek ti is ezt feleim, és higgyétek el nekem, jól megy majd sorotok!

A vadászösztön, avagy amit egy nőnek tudnia kell

„És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szülé Hánokhot.”

Olvasgatván ki tudja hányadszorra Mózes első könyvét, amikor a fent idézett mondathoz értem, mint mindig eléggé sötétben tapogatóztam, e frigy létrejöttének homályában.

Aztán elgondolkodván úgy felülnézetből hirtelen valami derengeni kezdett, nemhiába:„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.”

Gondolom emiatt eszem tokját gyertyafény kezdte elárasztani, és lassacskán rájöttem, hogy miként sikerült Kainnak feleségre szert tenni, holott szülein kívül egy fia emberi lény se volt a környéken.

Nos, a helyzet az, a Biblia nem említi azon tényt, hogy miután Ádám kizavartatott az Édenkertből, utódait – mármint minket férfiakat, a teremtés koronáit - egy különlegesen erős vadászösztönnel ajándékozott meg a Teremtő kárpótlásként, ami mind mai napig megvan bennünk, mert kötelezően öröklődik nemzedékről nemzedékre.

Hajtva ezen ösztöntől egy férfi bármit megtesz, hogy zsákmányra szert tegyen, még olyan hihetetlen dolgokra is képes, hogy a föld fenekéből, vagy egy szomszéd világból nőt kerít, ha a földön nem talál, mert idővel oly határtalanul erős ezen szinte szenvedéllyé váló ösztön, akár egy fekete lyuk szippantóereje, ha az ember az eseményhorizont közelébe merészkedik.

Annyira hajtja ez, hogy egy szoknya után képes akár Skóciáig is elmenni, ahol meglehet egy igazi férfi nagyot csalódik benézve az ott viseletes népi szoknya alá, kivétel persze ha véletlenül nem vált annyira szenvedélybeteggé, hogy nem ámokfutó, hanem homok-futó lett miatta, és katrincás helyett farkincás asszony után lófrál.

Annak csak a Jóisten a megmondhatója, hogy meddig hajtotta Kaint ösztöne, míg asszonyt felhajszolt, ezért nem is firtatom, de a lényeg az, ezen ösztön bennünk van férfiakban születésünktől fogva, és bennünk él, míg a halál ki nem oltja.

Már csecsemőkorunktól a nőre vadászunk, mert ösztönünk megsúgja, hogy igazi női didi nélkül nem élet az élet, oszt idővel ha a boldog didi-korszaknak vége, elkezdünk kismadárra vadászni, először csak úgy ösztönös kíváncsiságból hajkurásszuk, ám idővel ez szenvedéllyé válik, és nem nyugszunk míg nem sikerül egyet lépre csalni, vagy behálózni, hogy életünk végéig gyönyörködhessünk benne.

Ez nem mindig egyszerű, ezért egy férfi néha kénytelen hihetetlen dolgokat is megtenni, vagy elhitetni, melyek elbűvölik a kiszemelt madárkát, és végül is hagyja magát elejteni.

Természetesen ez azon esetben érvényes, ha az ember betartja, vagy legalább megpróbálja betartani a kapott tíz parancsolatot, mert ha nem akkor bizony jaj neki.

Ha például nem elégszik meg egyetlen trófeával, mert hagyja magán eluralkodni a szenvedélyt, és mindegyre újabb zsákmány után veti magát, akkor lehet faképnél hagyja az, amelyiket már megszerzett, de a szomszédja, komája is agyonütheti, szóval mindenképp egyedül marad.

Ha a szomszédja kólintotta fejbe, akkor már különösebb gondjai nincsenek, ám ha trófeája hagyta el, akkor még vannak, mivel ösztöne nem hagyja nyugton, - mert mint mondottam egy normális férfit, csak a kaszás tudja ösztönétől megfosztani - és kénytelen újra cserkészni.

Ez idővel egyre nehezebbé válik, főleg ha a lóvé nem veti fel, mert pénzért a keselyűk családjába tartózó dögre-várók még elnézik hátracsúszott homlokát, ráncai sűrűségét, no meg a Viagra használatát.

Igaz manapság sok mindennel próbálkoznak, hogy ezen ösztönt elferdítsék, más irányba tereljék, ez nem tudom kinek a műve, de hogy nem egy istenfélő emberiség javára van arra a farkomat teszem, ami szerintem kellemetlenebb mintha a nyakamat tenném.

Vannak akik megpróbálják felcserélni a valódi női trófeát némi műanyagtermékkel, de hiába dögönyözik a guminénit, - aminek igaz sokkal egyszerűbb a becserkészése és fenntartása, sőt még nem is hangoskodik, - az új életet világra hozni képtelen.

Ugyanaz a helyzet, vagy még rosszabb, ha ferde ösztöntől hajtva, bakot szeretne kilőni a férfi, ezért saját nemére vadászik, nem trófeaszerzés hanem fajtalankodás céljából, megfeledkezvén Isten és a természet törvényeiről, mert ez még hangoskodik is ráadásul, ugyanolyan jogokat követelve, mint a társadalomban élők hímek nagy többsége.

Nos kérdem én, hogyan lehet egy kalap alá helyezni a C-vitamint, meg a párizsi zöldet?

Az egyik fenntartja az életet a másik meg elveszi, egy normális, a Természetben és Istenben hivő emberpár utódaival fenntartja a társadalmat, míg a másik elveszejti azt, hisz utánpótlás nélkül még a második, a harmadik , sőt még a negyedik világban élők szapora nemzetségei is kipusztulnának.

Ritkán az is megtörténik, hogy az ösztön oly beteges szenvedéllyé válik, mely hatására egy férfi a szó szoros értelmében fegyverrel ejti el zsákmányát, vagy gyerekekre vadászik, mert hát nemhiába nagy az Isten állatkertje, sokan elférnek benne.

Erre szerettem volna felhívni a kedves oldalbordák figyelmét, - főleg a tapasztalatlanokét - hogy vigyázzanak milyen vadászösztönű férfi által hagyják magukat elejteni, mert sok veszély leselkedik rájuk.

Egyébként azt is tudni kell, hogy egy igazi vadász a vad becserkészésében leli örömét, ha túl hamar és könnyen ejti el a zsákmányt, azt nem értékeli, mert tudja, hogy ezt más is megteheti, vagy megtette, neki olyan trófea kell, amelyikért harcolni kell.

Ezért azt ajánlanám hát kedves hölgyeim, hogy ne hagyjátok magatokat egykönnyen lépre csalni, csak akkor essetek csapdába, ha a vadász képes lenyalni még a lépről is a mézet, csakhogy tovább rátok vadászhasson.

A Nobel díjért versengve

Naponta szinte kétszer kapok üzeneteket, melyekben kedves ismeretlenek felajánlják segítségüket, hogy néhány nap alatt úgy eltüntetik a fölösleges zsírrétegemet mint bűvész a fehér nyuszikát, vagy olyan sűrűvé varázsolják sörényemet, hogy a sörtés nyúl eltűnik bánatában, mert lepipálom bundáját, és mindezeket csak féláron!

Ismeretlenek, személytelenek ezért megbocsájtom nekik, hogy megszabadítanának attól amim nincs, no meg attól amim van. Hiszen izmaim szárazságára még Bruce Lee is irigy lehetne, ha élne, nincs azokon egy fikarcnyi zsír se, egy kis pénzecske még akadna, de ha féláron is vásárolnám a csodásabbnál csodásabb csodaszereket, bizonyára elfogyna mielőtt bundám nőne.

Rengeteg ugyanis a felhozatal, szinte minden bajára talál az ember orvosságot, akár keres, akár nem.

A minap például süketséget gyógyító, és azt megelőző kenőcsöt ajánlott egy doki, olyan „revoluconárisat” melyért őt egyből Nobel díjra jelölték, állította büszkén selfijéről rám vigyorogva.

Na, gondoltam, ez nekem se ártana, bizonyára jobban meghallanám az asszonykám mosogatásra hívó szavát.

De mivel nem szoktam, csak úgy hirtelen hű-beleugrani semmibe, gondoltam utánanézek ennek a szinte Nobel díjas fülzsírnak.

Ráálltam a böngészőre, de mindenhol csak csupa szépet és jót olvastam róla, ha ne lett volna az a fele-áras ajánlat már meg is rendelem , hadd szerezzek néhány perc örömöt hitvesemnek, hadd bosszantsa őt az edénycsörömpölés, míg virtuálisan csetteg.

De az a félár nem hagyott nyugton, ezért megpróbáltam más, világot járt nyelven keresgélni, és láss csodát elém is ugrott a revolucionista doki képe, igaz a neve teljesen más volt, de a szövege ugyanaz.

Próbálkoztam a harmadik nyelven, az eredmény: más név, kép és szöveg szóról szóra egyezett.

Hiába na, úgy látszik csábító ez a díj, az emberek már saját magukkal is versengenek érte álnév alatt, és ez ötletet adott, vagy megszállott a versengés szelleme, de azonnal törni kezdtem a fejem valami találmányon.

Valami olyasmin mint a részeges sofőröknek kitalált szerkentyű.

Aki nem tudná ez olyan mint egy jó feleség, csak az ember nem sebességváltójára, hanem a volánra kell felhúzza, és azonnal lebeszéli a vezetésről, ha alkoholgőzt érez.

Használata kötelező néhány országban, azoknak akiket egyszer rajtakaptak ittas vezetésen.

Kitalálhatnék például egyszerre fülre és szemre szerelhető valamiféle kombinált szemüveget, amelyik meghúzná az ember fülét, amikor a szem ingerére beleesne a becsapós vásárlások csapdájába.

Elméletileg már ki is dolgoztam egy prototípust, ami gyakorlatilag is kivitelezhető, az egyetlen gondom az, hogy nem találok egy csipet amelyik gyorsabb a gondolatnál, és a szemet, fület bombázó ingereket szétválasztaná.

Az átverősöket küldené a fülhúzóhoz mire az idegességében a fülbe csimpaszkodva rángatózni kezdene, erre az agy észbe kapna, és mire az inger hozzáérne, már el is utasítaná.

Hej ha ez sikerülne, és elnyerném azt a díjat, sosem vásárolnák féláron!

De mennyi boldog és piros fülű emberrel találkoznék!