Fordulat a bankvilágban?

Meglepődve tapasztalom, hogy valami régi újdonság kezd megjelenni a pénzintézetek világában, legalábbis ha a reklámoknak adok hitelt.

Ezt pedig szívesen megteszem, mert a rizikó faktor nulla, veszíteni nem veszíthetek semmiképp, de nyerni azt igen.

Amikor félénken kezdtek megjelenni az első olyan célzatú reklámocskák, hogy nem ártana először takarékoskodni, ha valamit el akarunk érni az életben és csak utána költekezni, szinte megcsíptem az asszony fenekét, hogy felébredjek. Szerencsére nem tettem meg, így aztán nem kaptam egy pofont, de ennek ellenére csak felébredtem, habár nem mondhatni, hogy el voltam alukálva.

Hiszen, mióta csak írogatni kezdtem, ahányszor csak tehettem figyelmeztetni próbáltam, hogy senki ne adjon hitelt azoknak a reklámoknak, amelyek a töméntelen sok, előnyösebbnél-előnyösebb hiteleket ajánlják, mert óriási veszélynek teszik ki magukat, családjukat és országukat.

Természetesen nem hallgatott rám majd senki, ennek meg is lett a következménye és megérkezett a gazdasági válság alakjában.

Ám a bankrendszer továbbra se hagyta magát és meleg szívvel ajánlotta tovább a kölcsönöket, boldognak-boldogtalannak, országnak-világnak és sokan még akkor is elfogadták, pedig lehetett érezni messziről, hogy „valami bűzlik Dániában”. Bűzlött is és rengetegen csődbe mentek, annyian, hogy már több országra való gyűlt össze belőlük és gondolom ekkor kaptak észbe a bankárok, ráérezve a vég közeledtére, természetesen nem az elmúlt világvégére gondolok.

Ekkor kezdhettek elgondolkodni azon, hogy jobb lenne visszatérni a jól bevált régi módszerhez és próbálják rávenni az embereket a gyűjtésre elsősorban és csak a fölösleg elköltésére másodsorban.

Ha ne találta volna ki az ember a gyűjtögető életmódot, hát nehéz lenne megmondani, hogy ma hol tartanánk!

Mostanában úgy veszem észre, egyre több olyan reklám jelenik meg, amelyik a takarékoskodásra biztat és ezért valami azt sugallja nekem, csak van egy kis remény arra, hogy normálisabb kerékvágásba zökkenjünk vissza.

Mindeddig kritizáltam a bankrendszert, hogy kihasználja az emberek jóhiszeműségét és eladósítva őket, rabszolgává teszi egy életre, stb.

Most ezért a halvány kis fordulatért adok neki egy piros pontot, remélvén, hogy más is tesz hasonló lépéseket.

Adnék például egy piros pontot a gyógyszeriparnak, ha reklámozni kezdené, a saját kezűleg gyűjtött gyógynövényekből készült teák használatát!

Ezt nevezném én álomnak, de nem esős időben, mert olyankor nem lehet gyógyfüvet szedni!

A gyönyör és az örök élet

Miután vészesen közeleg a dátum, amikor majd közhírré tétetik, mi is az igazság Jézus halála és feltámadása, avagy fel nem támadása körül, gondoltam felröppentek egy pár gondolatot az örök élettel kapcsolatosan.

Ennek volt más jelentéktelenebb oka is, például, egy évvel öregebb lettem. Egyre közelebb kerülve így egy másik életvitelhez, -amelyiknek titkain vitázik a fél világ, de senki nem tud róla semmit, hiába állítják egyesek az ellenkezőjét- és bevallom szeretnék már valami kézzelfoghatót megtudni erről, mint minden ember, akinek bolondsága a normalitás keretein belül mozog.

Ennek okáért próbálkozok a gondolatok eregetésével, mert félős ha nem engedem szabadjára őket, rám fogják, hogy korlátozom ezek szabadságát.

Ezelőtt egy évvel jelent meg egy pár szenzációs hír, néhány újonnan felfedezett papirusz tekerccsel, meg egy bibliával kapcsolatosan, melyek egy kissé a feje tetejére állítanák a keresztény világot, ha hitelességük bebizonyosodna.

Végül, ha az is bebizonyosodik, hogy Jézus teste ott nyugszik a sírjában, elporladva mint minden halandó test, akkor ezt elviselni már csak az unitáriusok tudnák, a keresztény vallások nemigen.

Nyugodt lélekkel állíthatom magamról, hogy nem vagyok vallásos típus, de az összes vallásirányzat és irányzatocska közül talán az unitáriust választanám, ha a hit ellenében a vallás mellett döntenék valaha.

Elsősorban azért, mert ez az egyedüli magyar eredetű vallás, másodsorban meg kedvemre való, ha egy vallásban bizonyos értékrendszeren belül mindenki azt hiheti, ami jólesik neki.

Ha valaki azt állítja, hogy nem felvilágosult az a nemzet, amelyik az 1500-1600-as években egy ilyen vallásirányzatot terjeszt szét az egész világon, akkor azt kizárom a sumérek nemzetségéből!

De mindaddig, míg meg nem jelennek a hivatalos közlemények a papirusztekercsekről, a bibliáról és Jézus sírjáról, (egy éven belül ígérték, hogy ez megtörténik) mindaddig ezekkel nem foglalkozok. Csak a bogarat akartam a fületek mellett elengedni, hadd zümmögjön!

De e hosszú bevezető után, a leírtaktól függetlenül, az örökzöld örök élet kérdésével foglalkoznék, ha megengeditek, ha meg nem, akkor is megteszem, mégpedig oldalnézetből, nehogy valaki nagyon unatkozzon.

Mert felülnézetből ott a tudomány álláspontja, mely szerint az örök élet csak olyasmi mint egy ideális rendszer, elképzelhető de nem létezik. Ebből a szemszögből nézve tehát a dolgokat, nincs is ezen mit vitatkozni. Igen ám, csak ott a gond, hogy mégis szükség van effajta rendszerekre, mert ezek nélkül nem lehetett volna sose felállítani bizonyos téziseket és törvényeket. Sose ismertük volna meg például a súrlódás törvényeit. Csak úgy súrlódtunk volna itt össze-vissza ezen a világon, de fogalmunk se lett volna miért erősebb a gyönyör, ha keményebb és durvább felületeket dörgölőztetünk.

Azért találtak ki tehát egy rendszert, ahol minden gyönyörűséges és ideális, de például gyönyör nem létezhet benne!

Ez a gondolat vett rá, hogy oldalnézetből vizsgáljam meg a dolgokat, mert alulnézetből nincs mit nézegetni.

A dogmatikus oldal elfogadja az örök életet úgy ahogy van, nem tudja mi van ott, vagy mi nincs, de biztosra állítja, hogy ott jó és ehhez nincs is szükség magyarázatra! Mert senki nem tudja megmagyarázni! Tulajdonképpen el sem gondolkodik rajta, nem is enged gondolkodni senkit, nehogy véletlenül olyan gondolatai támadjanak, mint nekem, és bizalmatlanul tekintgessen arrafelé.

Mert ha gyönyör nincs, akkor vajon milyen gyönyörűségek létezhetnek ott?

Halvány gőzöm sincs, pedig sokat törtem rajta a buksimat már gyerekkoromtól!

Hirtelen eszembe is villan, hogy milyen egyszerű lenne, ha amerikai indián lennék, -az szerettem volna lenni valamikor- és ott zöldellnének az örök vadászmezők, ahol a bölényekre vadásznék időtlen-időkig. Feltéve, ha véletlenül bele ne szólna valamilyen állatvédő liga, és véget vetne gyönyörűséges, véget nem érő kalandozásaimnak!

No de itt mifelénk, ahol állítólag csak lélekként éljük le majd életünk hátralevő örök részét, még állatok sincsenek!

Mivel valamiféle érinthetetlen lélekfélék leszünk, még egymás kezét se tudjuk megfogni, és ha ideális világban élünk majd, ott aztán súrlódhatunk súrlódásmentesen, mert úgysem érünk vele semmit.

Itt azonban egy örömsugaracska kezdett világítani be agyam sötétebb tekervényeibe, melyek a poklot rejtegetik.

Hiszen, ha én megfoghatatlan leszek, akkor ember legyen az az ördög, amelyik megfog engem, hogy a pokolba vigyen!