Egy utó-pista álma

„Álmodunk egy életen keresztül, vagy csak egy hosszú álom az élet?”

Ha becézni akarom magam, máris Pista lehetek, de ilyenek sokan vagyunk, ezért gondoltam, miért ne lehetnék utópista, hiszen nem nehéz odatenni még azt a kis szócskát, és máris kiválok a sok Pista közül. Nem akarok nagyon feltűnni, ezért esett választásom az utó-szóra, nem pedig az előszóra, így aztán egy utó-pista álmát írom le, előszó nélkül.

Nem szeretném, ha álmom miatt Morus Tamás sorsára jutnék, ezért vallási problémákkal nem foglalkozok, habár eléggé viszket valamim emiatt, de inkább megvakarom, így sokkal hamarabb megkönnyebbülök.

No, de lássak neki, hunyjak egyet, hadd álmodjam meg a jövőt, mert amint elneveztem magam, azonnal rám telepedett egy kis utópistikés hangulat.

Azért nem utópisztikus, mert nem holmi új és ismeretlen szigeten bolyonganak gondolataim, hanem idehaza a „vén Európában” vergődnek.

Én itt keresném a boldogságot, nincs semmi kedvem utazgatni sok ezer kilométert, se repülőn, se gondolatban, hogy végül egy lakatlan szigeten megtaláljam azt az egyszemélyes társadalmat, amelyről álmodom.

No, meg nem szeretnék csapdába esni, mint híres utópista elődeim(igaz ők nem utó-pisták voltak), akik olyan társadalmakat álmodtak, melyek végül is sokkal kegyetlenebbre sikerültek, mint a valódiak, így utópiájuk szinte dísztópiává vált.(enyhébb formája ezeknek a szocializmus).

Azzal kezdődik az álom, hogy nincs pénzem(vagy nem is álom talán?), de oda se neki, anélkül is megélek, mert a magamfajták a jég hátán is megélnek, főként nyaranta, amikor napenergiával fűtenek.

Azt, hogy miért nincs, nem kell megálmodjam, tudom anélkül is, így inkább arról álmodozok, mi lenne, ha lenne, és nem kellene annyi adót fizetni, hogy végül ne maradjon semmi belőle.

Mint utó-pista ugyanis olyan társadalmat álmodnék, amelyikben önkéntes adórendszer működik, aki akar fizet, aki nem, azt nem erőltetik.

Aki nem fizet, annak csak annyi hátránya van belőle, hogy nem lehet elől járó, csak valahol hátul kulloghat, de itt sosem zavarja az adóellenőr.

Ha az élbolyba akar lépni, bármikor megteheti, ha megfelelő mennyiségű pénzanyaggal letejel az államkasszába. A vezetők adják hát egymásnak a fizetést, nem pedig attól veszik el, aki megdolgozott érte, esetleg ajándékba kapta, bankba tette utána meg kivette, sorolhatnám tovább is, mert az adónak rengeteg sok rokona van, egy nem épp ideálisnak mondható mai társadalomban.

Azt, hogy a vezetők miként szerzik meg egymás fizetését, nem az én gondom, én boldog vagyok és elégedett, ha nem tőlem veszik el.

Eközben belépek egy üzletbe, ahol az új ÁFA mentes olcsó áruk sorakoznak, szinte belépek egy örömkönnyekből fakadó kis csermelybe, mely vidáman folydogál kifelé, hangos csobogásával előfutárként hirdetve, az új utó-pista társadalom létrejöttét.

Átlépnék a csermelyen, hogy én is kevés pénzzel sokat vásároljak, de az hirtelen nőni kezd, sőt pillanatok alatt folyammá duzzad, így vásárlási terveim majd belefulladnak, ami egy kissé felbosszant.

De egyúttal gondolkodóba is ejt, mert úgy érzem valahol elrontottam valamit, amikor a társadalmam alapkövét faragtam.

Talán túl sok örömkönnyet csaltam volna az emberek szemébe?

Ezen nincs időm gondolkodni, kilépek az ajtón, nehogy én is a könnyárba fulladjak, ott azonban újabb meglepetés ér, mert tengernyi sokaság vár és éljenez, követelve, hogy én legyek egyik új, elöljáró utó-pista.

Ettől aztán már egyenesen megrémülök, hiszen megint csak megadóznak, méghozzá saját törvényeim szerint.

Fel is ébredtem, ijedtemben gyorsan, nehogy álmom valóra váljon, és én legyek az első az utópisták között, akinek nem sikerül bepalizni a jó népet.