Jan 23, 2014

Narkót adok nektek, földi mennyországot!


Úgy érzem, ha minden jól halad, nemsokára ilyen, meg ehhez hasonló szlogenek lesznek olvashatók, a választási kampányok reklámjaiban.
Haladni meg nem mondhatni, hogy nem halad, sőt „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, Virág elvtárs elmés mondását idézve, ugyanis egyre több ország törvényesíti a kábítószer használatát, és furamód senki nem igazán háborog miatta.
Úgy beszélnek róla, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember dohány helyett marihuánát szív. Pedig milyen kábítószer ellenes kampányok folytak régebben!
Igaz ez régecske volt, újabban már csak dohányellenes kampányok vannak divatban, és kezd világossá válni, kik azok, akik ezeket a dollármilliókat elnyelő kampányokat szponzorálják.
Tévedés ne essék, ez csak álca, alul van a kender!

Ha a kendertermesztőkre gondolt valaki, az bizony eltalálta, de a máktermelő szövetkezetek se sajnálnak egy kis pénzt befektetni, hiszen nemsokára már egy kis ópiumot is kimérnek legálisan, ha nagykorú az ember, csak kicsike az esze.
Mert aki nem jött rá, annak elárulom, arra megy ki a játék, hogy elcsökevényesítsék az emberek szürke állományát, meggátolva normális szellemi fejlődésüket. Ez nem rossz ötlet, hiszen egy bizonyos szinten alul szinte mindent meg lehet etetni velük, szájon keresztül ételt, vagy valamelyik érzékszervükön keresztül a sok hülyeséget.

Egyelőre pontosan nem tudni kinek az ötlete, több tippet adhatnék, de csak kettőt említek közülük. Az egyik az, hogy az ötlet azoktól származik, akik pénzükkel a háttérből irányítják a világ dolgait, és félnek, nehogy erre túl sokan rájöjjenek. Ezért jónak látták, ha egy kis kenderfüsttel károsítják az agysejteket, ami memóriazavart okozhat, az észlelési képességet összekavarja, a valóságlátás és gondolkodás minőségét lerombolja, testileg lelkileg leépíti az embert, szóval olyan jól kezelhető lesz mint Jani bácsi bikaborja, miután kiherélték.

A másik ötletet Paul Hellyer, a kanadai volt védelmi miniszter nyilatkozatai ugrasztották ki belőlem, aki határozottan állítja, hogy több földönkívüli faj már régóta figyeli a Földet, sőt mi több ezekből sok már itt is él közöttünk, embernek álcázva magát. Nos, ha ezek a lények már megunták a leskelődést, és eldöntötték, hogy birtokukba veszik a golyóbisunkat, szófogadó rabszolgává téve az emberiséget, akkor egy ilyen megelőző, agytompító hadjárat nagyon leegyszerűsíti a dolgukat.
Én csak abban reménykedek, hogy a szíriuszi idegenek azok, akik állítólag minket magyarokat ide pöccintettek, és még tartják velünk a rokonságot, így osztán vezető beosztást kapunk, a világ átrendezésekor.









Jan 18, 2014

Füstöljek, vagy füstölögjek?



Miután átéltem a legutolsó világvégét, eldöntöttem, hogy elásom a pipát, szivart, cigarettát, és olyan egészségesen élek, mint egy magányba vonult kungfu mester. Ez nem egy reklámhatás mellékhatása volt, csak úgy gondoltam, makkegészségesen könnyebben készülhet fel az ember a következő világvégére.

Hála Istennek nem panaszkodhatom egészségi állapotomra, de úgy gondoltam, hogy lehetek egészségesebb is, és nem csak húsz évbe egyszer kell megnézzem az orvost, hanem talán soha.
Voltak ugyan aggályaim, hogy e lépés nem ballépés-e, mert ott lebegett előttem Ójama Maszutacu a kjokusin karate megalapítójának esete, aki soha életében nem dohányzott, képes volt háromszor százas kumitét végrehajtani, és mégis tüdőrákban halt meg. (Meglátjátok, nem teljesen véletlenül hoztam fel példaként.)

No, de aggály ide vagy oda, beleadva apait, anyait, sőt még nagyapait is, dohánytilalmat vezettem be, olyan szigorút, mint amilyen az 1920 -as szesztilalom volt az Amerikai Egyesült Államokban.
Aggályaim itt is voltak, hiszen az említett szesztilalom végül is megbukott, mert hatása károsabb volt, mint jótékony, de ezeket is félretéve, olyan lendülettel vágtam bele az új életmódba, hogy majd kiszaladtam belőle egy nap alatt.
Szerencsére idejében le tudtam fékezni, így aztán csak két hónap múlva oldottam fel a füst tilalmát, rájöttem ugyanis időközben, hogy sokkal károsabb füstölögni, mint füstölni.
Sokakat bizonyára meglep ez, de semmi gond, mert én is meglepődtem, amikor az után kezdtem kutatni, hogy ki bizonyította rá a dohányfüstre azt a rengeteg sok káros hatást.(pl. én soha nem éreztem semmit ezek közül)
Semmi alantas szándék nem vezérelt, csakis azért kezdtem el kotorászni ez irányban, hogy lélekben erősödjek, és ellen tudjak állni a füstölés kísértésének, amivel az időközben rám-tőrt dühös füstölgéseim csillapíthatnám. Ezek ugyanis bizonyítottan károsak minden belső szervre, vércukorszintre, vérnyomásra, ami aztán kihat a potenciára. Ez pedig egy férfiembernek nem kis kunc, hiszen nem mindegy, hogy füstölve potens, vagy pedig a stressztől és dühtől füstölögve impotens az ember.

Kerestem hát a cáfolhatatlan tudományos nyilatkozatokat, de csodák csodájára semmit nem találtam. Félreértés ne essék, nem a különböző médiákban megjelenő reklámok és reklámkonferenciák anyagát nyálaztam át, hanem azt az unalmasabb részt, melynek az átlapozásához több nyál kell. De hála Istennek nekem nyálam volt bőven, hiszen szinte csurgott egy szivar után, így végigbaktattam azt, ami dohánnyal kapcsolatosan, tudományosan megjelent.
El ne ájuljon senki a meglepetéstől, ha most itt megtudja, mindez ideig senki nem bizonyított be semmit ezzel kapcsolatosan, senki nem tudott kiadni egy bizonyítékokkal alátámasztott tudományos és hivatalos jelentést, hogy igenis a dohánynak több káros hatása van, mint jótékony.

Mert aki nem tudná, annak elárulom, hogy a dohány gyógyszernövényként volt ismert már Krisztus előtt pár ezer évvel, és igencsak sok jótékony hatása bizonyított.
Például, segíti az emésztést, növeli az agy vérellátását, elősegítve a szellemi munkát, növeli az éberséget, javítja a reakció időt, hogy csak néhányat említsek ezek közül.
Az észak amerikai bennszülött törzsek hiedelme szerint a dohány a Teremtő ajándéka, és a kifújt füst hozzá emeli az ember gondolatait és imáit.
Elterjedése kezdetén mifelénk is „szentfű”, „isteni fű”, nevén volt ismeretes, ami majd minden betegséget gyógyít, legyen az szellemi, vagy testi.
E két oknál fogva nem csodálom, hogy az egyházak nem kedvelték, mert féltek, nehogy az emberek szabadon füstölve, direkt módon eregessék gondolataikat és imáikat Isten felé, kikerülve a közvetítőket, akik így elestek volna a sok bevételtől.
Volt néhány politikai vezető is, aki dohányellenes kampányt folytatott az idők folyamán, de ennek ellenére a huszadik század elején szinte minden második ember dohányzott, ám a tüdőrákos megbetegedések száma olyan csekély volt, hogy szinte mérhetetlen.(Aki nem hiszi, az a statisztikai adatokban ellenőrizheti.)

Aztán 1945-ben megtörtént a katasztrófa, a levegőbe emelkedett az első „gombafelhő” Japánban, amelynek eredményeként több milliárd halálos radioaktív részecske került a légkörbe.
Úgy tíz évre rá, amikor már a vidáman szállingózó plutónium részecskék kezdték hatásukat éreztetni, kezdtek rájönni egyesek, hogy milyen káros hatással van a dohányzás az egészségre, és ekkortól kezdődtek a dohányellenes kampányok.
Mert, melyik atomhatalomnak ne lenne érdeke elbújtatni a dohányzás mögé, a levegőbe juttatott radioaktív részecskék rákkeltő hatását? Hiszen mindenik elterelné az emberek figyelmét saját felelősségéről, és rákenné azt a dohányra, ugyebár más gyógynövényre hiába kenné. Ezért szíves örömest pénzelik azokat, akik hamis adatokat használva, úgy becsapják a társadalmat, hogy gyönyörűség nézni.

A több milliárd dollárt elnyelő dohányellenes orvosi konferenciákon, olyan szépen megkerülik az igazságot, hogy majd mindenki elhiszi a dohányról terjesztett rémhíreket. Pedig ha tudnák az emberek, hogy mi az igazság, nem dőlnének be ezeknek a lepénzelt, puritán látszattevékenységek animátorainak.
Azt például senki nem reklámozza, hogyha egy mikroszkopikus radioaktív porszemcse(kevesebb, mint a gramm egymilliomod része) véletlenül ráhull az ember bőrére, bőrrákot kap, ha belélegzi tüdőrákot. Ezt sok tízezer kísérleti állaton végzett kísérlet igazolta.
Már csak 1963 -ig kb. 4000 kilogramm plutóniumot engedtek szabadjára a Föld légkörébe, ami bizony 3-4 billió halálos adagnak felel meg. Azt, hogy máig hány halálos adagot szabadítottak az emberiség feje fölé, bizonyára még maga a jó Isten se tudja számon tartani, az is lehet ő tudja, de ember biztos nincs, aki utána tudjon számolni.
Mivel a részecskék olyan picikék, mind mai napig nem kötelezhettek senkit, hogy ilyenfajta figyelmeztető felhívást írjanak rájuk: „Vigyázat, az egy mikrogrammú inhalációs plutónium, garantáltan halálos tüdőrákot okoz!”
Sokkal egyszerűbb volt ráíratni egy csomag cigarettára, hogy: „Vigyázat, a dohányzás halált okozhat!” (de csak „hat”, biztos az ember akkor lehet, ha csemegézik mellé egy jó adag plutóniumot)
Azóta az emberbaráti kormányok mindent megtettek, hogy bebizonyítsák igazukat. Óriási pénzösszegeket utaltak olyan kutatók és orvosok számára, akik elfogadták feltételeiket, hogy tudományosan bizonyítsák be, a dohányzás tüdőrákot okoz. Valami ahhoz hasonló kellett volna, mint a radioaktív részecskék tudományosan bebizonyított, gyilkos hatása.

Megpróbáltak ezek szegények mindent, de bármekkora dózisokat adtak a kísérleti állatoknak,(150-200 szál cigaretta napjára) mind mai napig egyik se betegedett meg tüdőrákban a dohányfüst miatt. Tehát sehol semmi bizonyíték, csak feltételezés, amit természetesen bizonyítékként reklámoznak.
Egy fura dologra viszont rájöttek mások, a dohányfüsttel kezelt állatok hatvan és valahány százaléka túlélte, ha közben egy kis adag radioaktív részecskével is kezelték őket. A magyarázat erre az lenne, hogy a dohányfüst egy vékony nyálkaréteget képez a tüdő felszínén, ami megakadályozza a radioaktív részecskék behatolását és beágyazódását.
Állítólag hasonló a hatása az alumínium nanorészecskékkel szemben, melyek az Alzheimer-kórt idézik elő, ami eléggé gyors ütemben kezd terjedni napjainkban.(Kíváncsi vagyok melyik növényt okolják majd érte.)
Bizonyára igaza volt Gerhard N. Schrauzer professzornak a nyolcvanas évek elején, amikor azt állította hogy a dohányfüst egyes alkotóelemei a rák gátló anyagok hatását erősíti, és megerősítette, hogy senki nem tudott még rákot idézni elő cigaretta füstjével kísérleti állatokon, csakhogy ezt senki nem reklámozta. Pedig ez egy eskü alatt tett kijelentés, az Egyesült Államok kongresszusi bizottsága előtt.
Ekkor gyúlt meg a gyertyaláng elmémben, hogy miért halt meg Ójama mester tüdőrákban.
Elsősorban azért, mert elromlott a gépe, amivel kamikaze repülést kellett volna végrehajtson, így túlélte a második világháborút, másodsorban, mert a „gombafelhő” közelében tartózkodott akkoriban, és harmadsorban azért, mert nem dohányzott.

Bezzeg ha a japánok majd hetven százaléka dohányzik, olyan könnyedén viselik a nukleáris katasztrófákat , mint eszkimóék a hideget. (Bizonyára halottak ők is a dohányfüsttel és radioaktív részecskékkel végzett kísérletekről.)
Amikor idáig jutottam a gyertyaláng annyira felerősödött elmémben, hogy egy szivart is meggyújthattam vele, amit haladéktalanul meg is tettem, és örömkönnyek kíséretében eregettem a füstöt magam köré.
Mert úgy éreztem, és érzem ma is, nekem is jogom van, füstfelhőbe burkolózva, megvédeni egészségem a repülők által levegőbe bocsájtott alumínium nanorészecskék, és az atomrobbantások során a légkörbe szabadult radioaktív részecskék ellen.



Jan 11, 2014

Virtuális lettem kedves Édesanyám!



Így kezdtem volna mesélni édes szülémnek a történetet, amikor elkezdtem az e világi és világméretű virtuális hálózatba belé-belé mászkálni, és igénybe vettem az ott nyújtott szolgáltatásokat. Csakhogy féltem, nehogy odacsettintsen egyet a seprűnyélivel, gondolván szegény, hogy ez bizonyára valami újfajta homokból deriválódott betegség.

Habár, mára már egyesek annyit kombináltak, míg kiderült, hogy még az a homo, aki valamikor sapiens volt, de végül kos lett, az sem beteg, hanem normális és egészséges , és szinte szaporodásra is képes lesz, ha variálják egy kicsit a génjeit. De ezt csak én tudhatom, aki informálva vagyok, mert olyan Megabyte-osan mozgok az interneten, mint muslica a megecetesedett bor hullámain.
Mivel anyámnak még nem szórt virtuális homokot a szemébe senki, így nála a homok még mindig szúr, ha szembe szórják.
Ezért még jobban féltem, nehogy a hirtelen sokkhatástól átköltözzön a másvilági hálózatba(gyenge a szíve szegénykének), aztán nem lesz kinek eldicsekedjem, hogy micsoda derék gyereket nevelt, aki épp úgy halad a korral, mint korban.

Ennek ellenére - mármint a korban haladásnak - úgy rajzanak körülötte a barátnők, mint őszi hűvös reggelen a legyek, a meleg tehénpalacsinta körül, hogy felmelegedjenek.(mármint a legyek)
Százával látogatják barátok a világ minden tájáról, és úgy lájkolják, hogy csuda.
Itt azonban olyat fékezett az eszem futás közben, hogy a lábam is majd megnyomta a fékpedált ( látogatóba kocsikáztam éppen), mert belém nyilallt egy szomorú érzés, ezt a lájkos dolgot sosem tudom majd megmagyarázni.
Azaz hiába magyarázom, mert jó anyám sose fogja értékelni a lájkokat, hiszen biztosan rákérdez majd:
  • Neked mi hasznod van ebből fiacskám?
  • Anyagilag semmi. De egyébként van, hiszen megtudom, hogy milyen sokan szeretnek egyszerre engem virtuálisan!
  • Micsodán? Szóval ti ott gruppen-szexeltek! Szégyellheted magad nős ember létedre!
Ekkor vagy seprűnyél, vagy infarktus következne, de dicséret semmiképp, nyilvánvaló lett tehát, hogy valahonnan egy másik irányból kell megközelítsem a témát.
Ilyen vagyok, ha gondolkodok

Ezért elkezdtem azon gondolkodni, milyen kézzelfogható virtuális dologról meséljek, mert valamiről muszáj meséljen a gyerek a szülőnek, hogyha az már egy bizonyos kor felett van, és álomba ringatná, éppúgy, mint ahogy az mesélt a gyereknek, amikor az egy bizonyos kor alatt leledzett, és nem akart elaludni, hiába ringatták.
Mi lenne például, ha elmesélném, hogy miként jártam minap a bankban? Ezt biztos megértené, hiszen nem annyira bonyolult, sőt mondhatnám egyszerűbb, mint egy orrba zavarás balegyenessel.
Az történt ugyanis, hogy készpénz nélkül maradtam(ez a legnagyobb házaknál is megesik), ezért kénytelen voltam elvonszolni magam a bankba egy kis pénzanyagért. Ezt sosem szerettem, mert mindig cetliket kellett töltögetni, elviselni a bankalkalmazottak gyanakvó tekintetét, hogy tényleg én vagyok én, és ehhez hasonló apróságok miatt.

Ez természetesen csak egy olyan belém rögződött reflex, mint Pavlov kutyájának nyálmirigy működése, hiszen ma már nem kell töltögetni semmit a bankban. Egyszerűen bemegyek megkeresem a sárga vonalat, átlépek rajta, és máris ott állok egy kedves hölgy előtt(akit meglátva jobban csurog a nyálam, mint a híres kutyáé), aki azonban akkor történetesen épp gondterhelten meredt az előtte lévő monitorra.
Jóformán ki se kellett tátanom a szám, hogy elmondjam óhajom, mert máris válaszolt:
  • Sajnálom kedves uram, de lefagyott a számítógépes rendszerünk, és egyelőre semmilyen szolgáltatással nem állok rendelkezésre.
  • Nekem csak egy kis kézzelfogható pénzre lenne szükségem, ez sem megoldható?
  • Kint az automata pénzosztogató, kártyával abból kiszedhet egy kis igazi pénzt.
Ezt én is tudtam, de ő nem, hogy az én kártyáimon csak makk ász, zöld király és tökfilkó van.
  • Nem működik az automatájuk, mi történt? - kérdezi valaki az ajtóból.
  • Valami gond van a hálózatban! - hangzik a válasz
  • Mikorra várható, hogy bemelegszik a rendszer? - kérdezem, mert az idő ugyebár pénz, és a pénz az, ami beszél, anélkül én hiába vonyítok a péküzlet előtt, hogy adjanak egy kenyeret.
  • Hát, ez egy olyan kérdés amelyikre nem tudok válaszolni, de sétáljon egy kicsit, és próbálkozzon később.
Elkezdtem hát sétálni, és addig-addig sétáltam, míg eldöntöttem, hogy csak másnap veszek kenyeret.
A másnapot, ami nem lett másnapos a pénzhiány miatt, ismét a sárga vonal átlépésével kezdtem, a hölgyike mosolyogva fogadott, és akkor már éreztem is a meleget, amelyik a hálózatból áradt, biztos voltam, hogy a fagyos napok véget értek.
Nyújtottam a személyit, a kis hölgy meg pity-pöty elkezdet pötyögtetni, aztán rám nézett, és kedvesen visszanyújtotta:
  • Sajnálom, de az igazolvány már néhány napja érvénytelen! Nem vehet fel pénzt a számlájáról, mert a számítógép nem veszi be az adatokat.
Ez már olyan kemény jobb egyenes volt, hogy szinte hanyatt vágódtam a sárga vonalon.

 Hiába próbáltam bevetni legjobb fogásaimat és kifogásaimat a hölgynél, aki személy szerint beadta volna a derekát, de az a lelketlen komputer hajthatatlan maradt, így végül ismét pénz nélkül távoztam, akkor már dühösen.
Hogyne lettem volna dühös, hiszen míg kicserélem a személyi igazolványt, eltelik legalább egy hét, de ahhoz hogy kicseréljem pénz kell, no meg közben enni, sőt inni is kell.
Ekkor döntöttem el, hogy hazalátogatok szüleimhez, eldicsekszem a virtuális világ adta lehetőségekkel, és kérek egy kis készpénzt a ládafiába rejtett lyukas harisnyából.
Ami annak ellenére, hogy lyukas, én úgy érzem, több biztonságot nyújt, mint a rejtett kamerákkal, sárga vonalakkal és legmodernebb szerkentyűkkel felszerelt bankintézmény.








Jan 5, 2014

Kinek a papné, kinek a kecske






Valahol a nagyvilágban, árkon-bokron túl, meleg és homokos tájakon éldegélt, sőt még ma is él két szomszéd. Az egyiknek volt egy olyan, de olyan szép kecskéje, hogy a piramisokra lehetett nézni, de arra a kecskére nem.
Ezért nem is igen nézegették az arra vetődők, a gondtalanul legelésző kecskét, hanem inkább a piramisokon legeltették szemeiket. Hanem az a szomszéd, amelyiknek nem volt kecskéje, és annyit legeltette már szemét a piramisokon, hogy szinte a lekoptak ettől az óriáskövek sarkai, az bizony oda-oda sandított a kecske felé. Főleg olyankor, amikor az lehajtott fejjel és felemelt farokkal legelészett a kopár homokdűnéken.

Addig-addig meresztette a szemét a vidáman felemelt farok felé és főleg alá, míg végül nem csak a nyaka meredt meg ettől. Azért aztán, hogy a testrészeire rátört merevséget feloldja, szépen utána sétált egy homokbucka mögé, elkapta a kecskét, simogatni és kefélgetni kezdte, amitől az elégedetten mekegett, a jó szomszédnak meg úgy eltűnt minden merevsége, mintha egy masszázsszalonban gyúrták volna ki belőle.
Nem is lett volna ebből semmi galiba, ha egy másik dűne mögött kuporgó szomszédasszony, aki egy nyögés és két sóhajtás közepette épp megszabadult egy kis súlyfeleslegtől, fel nem figyel a vidám mekegésre.

Nem volt voyeur a jóasszony, de kíváncsi lévén arra, hogy mitől annyira vidám a kecske, arra nézett, és e nézésnek köszönhetően tudódott ki az eset, ami hamarabb eljutott a kecskés szomszéd fülébe, mintha a drótnélküli okos-telefonon kapta volna SMS-ben.
Hiába nem panaszkodott a kecske otthon egy mekket sem, a gazdája annyira felháborodott, amiért gyönyörű és tisztességes kecskéjén ilyen szégyenfolt esett, hogy azonnali menyegzőt követelt szomszédjától.
Az vonakodott egy kicsit, de aztán ráállt a dologra, amikor a kecske gazdája azzal fenyegette, hogy az ötórás rémhírek közé téteti a megesett kecske esetét. Sőt perrel is rémisztgette, tudván, hogy amannak nincs pénze ügyvédre, mert az ügyvédek ott is drágák, ahol több a homok mint mifelénk.
Végül is megegyeztek, és nyélbe ütötték az üzletet.
A menyegzőt megtartották, az újdonsült kecsketulaj, mint férj kifizette a hozományként követelt ötven dollárt, és így hazavihette a szép kis meny(k)ecskét, akivel ma már nem kell elbújjon a dűnék mögé.
Most hát mindenki elégedett, egyedül talán a kecske nem érti ma se, miért cserélt gazdát.

Arról egyelőre egy kukkot se mekegett, hogy a régi, vagy az új gazdája a kedvére való.