Mar 30, 2017

Bűn és büntetés


Néhanapján, de egyre gyakrabban kerülget a merevgörcs, mert már szinte naponta megjelenik a bűn valamilyen újabb fajtája, amiért büntetést sózhatnak a nyakamba.
Ezer szerencse, hogy nagy a felhozatal a görcsoldó szerekből, így mielőtt kimeredne nyakamon a hasizom, gyorsan bekenem valami kenőccsel, vagy lenyelek egy csodás pirulát, így kerülvén ki a görcsös helyzetet.
Ezelőtt elegendő volt egy-két füstöt mellre szívnom, lehet most is elég lenne, de ma már mindjárt otthon se merek szivarra gyújtani, nehogy megszegjek valamilyen újonnan megjelent törvénycikkelyt, ami korlátozza a füst szabadon szállását.

Egyébként én teljesen szabad vagyok, a kis bűnökért járó óriás büntetések kalitkájába zárva, melyek kvantuma egyenes arányban növekszik a minimálbér növekedésével.
Ezért nem is igen értem miért kell ennek a növelését követelni, szerintem elég lenne egy kis árszabályozás ahhoz, hogy az is megéljen, aki a minimálbér növelésével is ugyanúgy fog élni, vagy rosszabbul.
A gond csak az, hogy manapság az árakat állítólag szabályozni nem szabad, nehogy a marxista-leninista tanok követőinek becézzenek, szabadjára kell hagyni őket, hadd ugorjanak demokratikus jókedvükben a csillagos égig, úgyis eléri őket aki nem bűnös, ezért nem is érdekli a büntetés nagysága.
Mert vannak ilyenek kérem! Sőt még olyanok is, akik nem a minimumból élnek meg, és nem félnek behajtani a tilosba, amikor pirosra vált lámpa!
Bezzeg én, még ha zöldet mutat, mindjárt akkor se merek behajtani, félvén nehogy időközben megváltoztak volna a szabályok, oszt bűnbe essek, és úgy megbüntessenek, hogy még a dédunokám is kolduló kft.-ben kelljen munkálkodjon.
Mert igaz, a büntetések nagysága egyenes arányban növekszik a bérekkel, a gond csak az, hogy vagy a bér van gyök alatt, vagy a büntetés hatványon, de valahogy nagy a szakadék a kettő között.
No természetesen csak azok észlelik, akik lent a társadalmi szakadék alján, vagy valamelyik közép ösvényén sétálnak, mert akik valahol fent tengetik életüket, azokat nem érinti, ezért jólelkűn szabják nagyra a büntetéseket.
Ennek következményeként a szakadék egyre mélyül, az alja mind zsúfoltabb lesz, a középpályások száma gyérülőfélben, ami egyel talán nem jó dolog, mert komoly bonyodalmakat, sőt mondhatnám forradalmakat okozhat.
Ezért szerintem egy kissé óvatosabban kellene kezelni a bűnök lajstromát, és megszabni a büntetések nagyságát, nehogy véletlenül azok, akik ezeket szerkesztik, és apránként adagolják, idővel bűnössé váljanak, és büntetésből a szakadékba pottyanjanak.

Mondom én, aki már átéltem egy, a szigorítások miatt megbukott kommunista diktatúrát, és most valahogy úgy érzem, hogy egyre jobban kezd szorítani a demokráciának fordított műbőrből készült cipellője.

Mar 10, 2017

To lie till we die?


It seems, the question is simple, but according to my opinion and empirical researches, it isn't easy to give an answer. An unsophisticated yes or no isn't possible, I think it can't satisfy anybody, even a nymphomaniac mosquito remains unsatisfied for ever.
Theoretically and theologically you can verbalize an astronomic no, but in the practice – that kills us day by day– it's quite impossible not to lie, especially in our modern days of masquerade.
In effect it was possible never my friends, because lies are the indispensable pieces of an engine, which one actuate our society.
The development of the human society isn't possible without bungs, but an overdose of these might have some abrupt side effects, and can stop or reverse the (so said)irreversible progress.
In the past it wasn't so dangerous, there was no globalization, so lies affected just a group of people,whilst today the whole world population is suffering for, and what is more, I think that even aliens are affected! Thanks to the interstellar radial pollution!

So be attentive, global lies can be more virulent than the H5N1 Asian bird flu!
Probably God didn't thought of this aspect, when elaborated the Ten Commandments. Therefore are no
restrictions in this area.
So we can tell stories, as many as we like, the portal of heaven remains open, while poor Lucifer remains without clients. But that's the rule of concurrence, everywhere you go!
But let's stay for awhile in this world, actually I don't think anyone of us is interested in the acts of the other world.
After all I must remind you, that the Satan was the inventor of the falsity, but the man, better said woman quickly swiped the invention, and used it without paying taxes, and uses it now not to pay taxes, though it's dangerous because without these, the society of politicians might disappear.
That would be a very serious lost, without that society bungs will disappear, so there will be no human society activating engine.

Therefore fellows we have to exercise, to tell believable or unbelievable stories, otherwise(if the engine stops) the return in ape-man paradise, better said to or on the apple tree is inevitable.
So I say, let's lie until we die! To keep in a continuous movement this world.
Maybe we'll have no occasion after, I suppose that the rules of the other world are a petite different, probably there is no need for a society actuating motor.
But who knows?

For example it might be an otherworldly prevarication, that at the same table angels and broken angels eat only angels on horseback!

Mar 7, 2017

Szőrös melankólia, avagy: hej, amikor én még legény voltam!



Sosem tört rám a melankólia, és gőzöm se volt arról, hogy mi a búbánat lehet a stressz, vagy a depresszió.
Bizonyára azért, mert nemigen volt időm a pszichikumommal foglalkozni, ugyanis teljesen lefoglaltak olyan tevékenységek, melyek csak a fizikumomat vették igénybe.
Ilyen volt például a haj, bajusz, vagy kecskeszakáll növesztése, a látványos izomtömeg növelése még nem volt divatban, a nők nem adtak túl sokat a látszatra. Valahogy igénytelenebbek voltak e szempontból, de gyakorlatiasabbak másból, így megelégedtek csak némi rejtettebb férfias szervecskék izomzatának használatával.

Bizonyára valami okból ráéreztek, hogy a hímek dagadó bicepszei nem képesek a mennyország kapuját nyitogatni, legföntebb csak akadályt jelenthetnek idővel, a budipapír saját kezű használatában.
Habár akkoriban az újságpapír volt menő a célból, nem dobta be senki a pénzt egyszeri használat után az árnyékszékbe, mivelhogy nem sok vala belőle.
Ott spórolt az ember ahol csak lehetett, így hát pottyantás közben is megtette, egyszer elolvasta a híreket, és csak utána használta végső célszerszámként a papírt.
Igaz, hogy egyik nagyapám szerint ez is pazarlás volt, az ő legénykorában ugyanis egyetlen közös kukoricacsutkát is kitűnő törlőműszerként lehetett használni. Ez ott fityegett zsinóron a budi falán, mindenki ezt használta, igyekezvén annak száraz részével törölgetni a megtörölni valót.
Ám ő legénykorát a világháborús időkben élte, amikor ejsze jobban szorította a kapca mint engem, aki a szocializmusban legénykedtem.

Nem kellett akkor már kocsányra fanyalodni, mivel annyi propagandával teli lapot osztogattak ingyen, hogy állandó hasmenés mellett sem lehetett elfogyasztani.
De mivel ilyen skótos környezetben nőttem, belém rögződött a spórlás művészete, így minden alkalmat megragadtam ennek fejlesztésére.
A szőrzet növesztését is ezen meggondolásból űztem, rájöttem ugyanis, hogyha szabadjára engedem szőreim, hadd nőjenek kedvükre, egy bizonyos idő után akciós nyirbálásban részesülök, például egy bicskás bált, vagy borral hígított, engedély nélkül szervezett teás estélyt megzavaró razziának köszönhetően, de akár egy egyszerű rendőri igazoltatás során is lehetett néha spórolni.
Teljesen ingyen olyan gyönyörű, holdvilágként tündöklő, kuglifej frizurát rittyentett az ügyeletes „stylist” olykor az embernek, hogy a mai nagymenő, kopaszodó filmsztároknak nem csak az álluk, hanem a sok felvarrt ráncuk is leesett volna az ámulattól.
Szerencsére a ráncfelvarrást nemigen ismerték akkortájt, így az idősebb korosztályt képviselő rokonoknak, vagy ismerősöknek is csak az állkapcsukra kellett összpontosítaniuk röhögés közben, amikor este láttak gyapjasan, reggel meg totál szőrmentesítve.
Természetesen csak az eszem tokján szemérmetlenül elszaporodott szőrzettől szabadított meg, a szocializmus szigorú és kötelező etikettjét betartatni igyekvő rendfenntartó gépezet.
A testem azon részein ahol szemérmesebben nődögéltek a szőrszálak, ott senki nem piszkált volna a világért sem.

Hiába na, szemérmesebb idők voltak akkoriban!
Ki nem állt volna valaki csupasz hónalját mutogatni se reklám, se kommunista propaganda céljából, de cérnaszálakon logó bikini reklámot se látott akkoriban se öreg, se fiatal.
Azért nemigen lett depressziós emiatt senki, így jómagam se, inkább azon törtem a fejem, hogy miként tudnám élőben meglátni megtapogatni, és meglapogatni azt, amiről csak képzeletben álmodoztam.
Mert ábrándozó természetű legény voltam, és ennek köszönhetem, hogy álmaim valóra váltak.
Jobban mondva álmaimnak, melyeket ha néha egy holdfényes éjszakán érzékeny füleknek elmeséltem, hatására szőrös szívek epilálódtak, és mellékhatásként megesett, hogy szemérmes hajadonok vesztették el szüzességüket, vagy férjes asszonyok csalták meg férjüket.
Be mesés, szép idők voltak!
Ha csak visszagondolok, máris úgy rám telepedik egy melankolikus hangulat, hogy szinte mesélni se tudok.
Pedig ma is szeretek mesét mondani, sőt a szívekről is eltávolítanám olykor a szőrt. Ám ez ma már egyre nehezebb ügy, lévén, hogy inkább a reklámoknak dőlnek be a lányok, asszonyok, inkább a sok melegen ajánlott epiláló meg egyéb szereket használnak szőrtelenítésre, és hidegen rezgő műizmokat vágyaik csillapítására.
Úgy néz ki, hogy hideg időket ért meg a világ, dacára a globális felmelegedésnek, vagy tán emiatt szűnik meg a testközelség igénye manapság?

Bezzeg hajdanán úgy összebújtunk, hogy csak na! Pedig még a szőr is melegített, nemcsak a vágy fűtött.
Ma már a teljesen lecsupaszított testeknek sincs szükségük egymás melegére, megelégszenek csak a csóré látvánnyal, de szerintem ennek nem a klímaváltozás az oka.
Személyes megérzésem az, hogy a test felszínéről eltávolított szőrzet megbosszulja magát, oszt befelé növekszik, ellepve a szívet, egy hamis meleg érzést keltve a modern emberben.
Ezt a belső bélelést már nehezebb eltüntetni, inkább csak álcázni lehet és kell, nehogy véletlenül nyíltan kimondjuk azt, amit a bunda alá rejtettünk.

Szóval eléggé zűrös ez a szőrös probléma, és nekem komoly gondokat okoz, mert például nem tudom, hogyan fogom feltenni majd unokámnak azt a találós kérdést, amelyiket nagyapámtól tanultam, és így hangzik:
Kívül szőrös belül nedves, férfiaknak igen kedves. Nos, mi lehet az?”
Persze csak azon esetben lesznek gondjaim, ha megérem azt a kort hajasan, mert a helyzet úgy néz ki, hogy még kopaszon is egyre bajosabb odáig eljutni.
Egyelőre azonban nem stresszelődök, mert megtörténhet, hogy visszatérnek azok a szőrös, szép idők, vagy majd csak kitalálok addig valamilyen szőrt helyettesítő szót.

Mert vénségére egyre okosodik az ember, pláné ha meg nem butul!