Nov 29, 2014

A hazudni, vagy nem hazudni? Ez lesz a kérdés!

 „a ti szavatok pedig legyen, ha igen: igen; ha nem: nem”

Könyveim közt kotorászva, véletlenül kezembe akadt egy 1910-ben megjelent szociológiai tanulmány, és ha már ott volt, gondoltam beleolvasok, hadd lám miként zajlott az élet száz évvel ezelőtt.
Csak úgy találomra kinyitottam a könyvecskét, és láss csodát épp a „Hazugság szociológiája” alcímnél akarózott neki kinyílni, ami épp kapóra jött, hiszen így egyszerűen felmérhettem, hogy mennyit fejlődött az emberi társadalom a hazugság terén száz év alatt.
Mert minden szinten fejlődtünk, tehát feltételeztem, hogy ez alól a lódítás sem lehet kivétel. Meglehet a hazugság nem egyenrangú a lódítással, de mivel nem vagyok szociológus, ezt megbocsájtom magamnak, ha ti ezt nem nézitek el, hát Istenem, azért nem esek kétségbe.

Hanem amikor a tanulmány szerzője azzal kezdi: „hogy egész műveltségünket és gondolkodásunkat lassan újból áthatja a hazudozó és pózoló lélek”, és „hogy a befejezett modern ember egyszersmind befejezett hazug ember is, nem csak tetteiben, hanem gondolkozásában, sőt még öltözködésében is” kezdem kétségbe esni, mert féltem, nehogy ne találjak valamilyen fejlődésre mutató linket a témában.
Mert szerintem ez a megállapítás ma is ugyanolyan találó mint száz éve volt, fejlődést talán csak a hazugságok sokszínűségében és nagyságrendjében lehet észrevenni, ami az azóta történt sok-sok új felfedezésnek köszönhető.
Egyébként a mai modern ember semmiben nem különbözik, az akkori modern embertől, csak sokkal több esélye van a hazudozásra, vagy hazugságot terjeszteni, hála az internetnek, a médiának, az okosabbnál okosabb telefonoknak, stb., melyek előnye, hogy nem kell senkivel szembenézni a füllentések közepette.

Mivel a hazugságnak rengeteg fokozata van, szinte azt se tudom mikor melyiket használjam, de ez remélem nem zavaró azok számára, akik felismerik az igazságot, ami Schopenhauer szerint: „nem utcai hölgy, aki annak a nyakába is belecsimpaszkodik, akinek nem kell. Ellenkezőleg. Szemérmes szép nő. Kegyeiben az sem lehet bizonyos aki mindent feláldoz érette.”
Hát, nem mondhatni, hogy nagyon sokan esedeznek egy ilyen hölgy bájaiért manapság, inkább lefizetik, csak minél messzebb kerüljön, miközben különböző búvóhelyeket keresnek a hazugságnak.
Például nem igaz az, ami nem felel meg a valóságnak, de aki nem tudva mondja ezt, az állítólag nem hazudik, vagy téved az, aki nem jól ismerte fel a valóságot, ami természetesen megbocsájtható, és sorolhatnám, de nem akarok senki agyára menni, nehogy a végén szemembe merje mondani az igazságot, hogy ma már ez nem felel meg a valóságnak.
Régen ugyanis a valóság egy volt az igazsággal, és ennek szeretete vitte előbbre az emberiséget lépésről-lépésre, igaz minden lépés nehézségekbe ütközött, de azért csak haladt, úgy lassan, öregesen.

Ekkor, mint szarvasbika kit farka alatt talált el az ármány, majdnem elbőgtem magam örömömben, hiszen megtaláltam azt, amit kerestem.
A tanulmányban ugyanis mindegyre szó van egy „legújabb kori társadalomtudományi dogmáról”, mely szerint a hazugság szükséges az emberi fejlődéshez, sőt „annak élesztő kovásza”.

Ez az oka tehát annak, hogy ekkorát fejlődtünk száz és egynéhány év alatt, akkor bekeverték a kovászt a hazugságba, az meg elkezdte azt szépen keleszteni, egyre jobban duzzadt, mindaddig, míg a valódi valóságot ma már felváltotta a globálisan fejlődő virtuális valóság, ha ezt annak lehet nevezni.
Ide fejlődtünk tehát, a virtuális hazugságok világában élünk boldogan, hiába érezzük bőrünkön a kézzel megfogható valóságot, vagy igazságot, legtöbbször számba se vesszük, annyira elbódítanak, és elterelik róla figyelmünket ezek a virtuális nagyotmondások.
Félreértés ne essék, nem a politikára céloztam, mivel a szóban forgó tanulmány ezt kizárja, gondolom rájöttetek miért. Nos épp ezért, én se foglalkozok vele.

Pedig ott sem ártana egy kicsit visszafogni valamiképp, a valóságot meg sem közelítő szóáradatokat, mert az igaz, hogy az emberi nyelv a gondolatok elpalástolására való,(ez lenne a hazugság szemérmesebb kifejezése) de ami sok az mégiscsak sok, és ami ma világszinten a politikában végbemegy, sokszor megbénítja az igazságszerető emberek nyelvét, így szólni se tudnak.
Ebből csak ennyit említek, mert nem szeretném elragadtatni magam, félvén, nehogy fogdmegeket kelljen fogadni, a lefogatásomra.
Rengeteget lehetne a hazugságot kerülgetni, de nem kívánok túl sokat körözni, nehogy ettől megszédülve, közel kerüljek hozzá, mert nekem az igazság valahogy szimpatikusabb, bizonyára ezért vagyok antipatikus sok embernek , akiknek a valóságot szemébe merem mondani, ők meg nem bírják ezt elviselni hajasan. Kapiskáljátok már, miért van annyi kopaszra nyírt ember és némber!

De kérdem én tőletek:
Valójában igaz az, hogy a hazugság az emberi lények világának ősi mozgató ereje? Vagy csak egy rossz amitől szabadulni kell? Végül is, becsületesség-e a hazugság?
Egy tippet adnék: a Fidsi-szigeteken állítólag csak az csinálhat államférfiúi karriert, aki hazudozást művészi szinten űzi.
Meglehet igazuk van, mert hazudni tudni kell, egyébként beigazolódik a sánta kutyás közmondás, hogy a macska rúgja meg!

Nov 16, 2014

Zöldülő marslakónak lenni




Nem is lesz olyan kellemes, ha a
Massachusetts Institute of Technology. intézetben végzett kutatások eredményeit veszem alapul, és nem a Mars One magánprojekt szakembereinek véleményét.
E massachusettsi intézet kutatói ugyanis alaposan kielemezték a Mars betelepítés tervének adatait, a felhasználandó élelmiszer, oxigén, technológia, sör , bor , pálinka készletek mennyiségét, egyszóval alapos munkát végeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ide érkező telepesek, a megérkezésüktől számított hatvannyolcadik napon már haldokolni kezdenek. De nem ám a delirium tremens viszi el őket! Hanem egyéb gondjaik lesznek, ezt mutatják a grafikonok és matematikai formulák, melyeket a szakemberek az utazás és letelepedés kielemzéséhez használtak.

Nos, ha megérkeznek a telepesek a vörös bolygóra, és nem téríti el űrhajójukat másfelé valami űrbéli kalóz csoport, hát bizony éheznek, szomjaznak majd, és több mint valószínű, hogy oxigénhiányban is szenvedni fognak.
Erre szinte magamtól is rájöttem, amikor először hallottam a hollandus Bas Landsdorp tervéről, hogy 2024-ben elkezdené emberekkel betelepíteni a Marsot. De, mivel nem vagyok szakember a témában, nem mertem nyilvánosságra hozni kételyeimet, nehogy ugyebár a hátam mögött kiröhögjenek, mert szembe ma már nem szabad, annyira érzékenyek vagyunk.
Igaz, én nem vagyok ennyire érzékeny, nem igazán zavar, ha szemembe nevetnek, de más okom is volt arra, amiért nem kürtöltem világgá aggályaimat a Mars bételépítésével kapcsolatosan.
Ez csak álom, mert esős idő nincs arrafelé

Első és utolsó sorban nem akartam, hogy a sok öngyilkosjelölt, aki odatelepülni jelentkezett meggondolja a dolgot, hiszen ha mind visszalépnek, akkor soha a büdös életben nem fogok látni egyetlen marslakót se! A projekt kitalálójának ugyanis nem akaródzik oda kivándorolni, pedig egyetlen marslakó látványával is megelégednék!
Ugyanis nagyon furdalja jobb oldalam a kíváncsiság, hogy miért zöldek a vörös bolygó lakói?
Lám csak lám, most szinte megtaláltam rá a választ, ha a kutatók számításai beválnak, mert hetven napon belül az első telepesek is megzöldülnek,(esetleg kékülnek?) az oxigénhiány miatt fellépő fuldoklási rohamaik miatt, miközben korgó gyomraik búsan morgó zenéjét hallgatják.

Gondolom ez történhetett valamikor az ottani bennszülöttekkel is, miután nem vigyázva eléggé az éltető légre, annyira elhasználták, mint János bá viselő gatyáját, melyen több lik van, mint ahányat a Föld ózonrétegébe fúrt az autócskám kipufogógáza.

Repülők, rakéták, atomrobbantások ezt nem teszik, ezek ugyanis ökologikus
normák szerint működnek, hogy a Holdra ne rohanjak! Pedig néha jönne, de visszatartom magam, mert félek nehogy ott a Jáde Nyúl hátán ügető sárga emberkékkel találkozzak, akik meglehet nem fogadnának szívesen, félvén nehogy elfoglaljam előlük a holdacskánk sötét oldalát. Velük meg nem jó kikezdeni, mert sok milliárd rokonuk él itt a földön, osztán félős, hogy visszatérve nem élhetnék már olyan nyugodtan mint annak előtte.
No, de térjek vissza a vörös bolygóra, ahol kíntól zöldülő-kékülő embereket,akarom mondani marslakókat, lehet csak látni majd, ezt most már nyugodtan kimondhatom, minkét könyökömmel rátámaszkodva, egy neves kutatóintézet által nyilvánosságra hozott adatokra.

Igaz, ők nem pendítették meg ezt a színváltozást, de szerintem ez bizonyára bekövetkezik, ezért azt ajánlanám, hogy csak az jelentkezzék telepesnek a Marsra, aki nincs megelégedve bőrének színével, és a cigány lovánál is jobban bírja a koplalást.

Nov 7, 2014

Örökké gyerek


Szerettem volna maradni, de én se kerülhettem el más halandó sorsát, mert immár félig árva lettem, elveszítve azt, ki hajdanán keblén ringatott.
Sose gondoltam, nem is akartam arra gondolni, hogy elérkezik majd az a pillanat, amikor már nem mondhatom magam gyereknek, de most már érzem, az idő múlásával e pillant egyre közeleg.
Egyelőre még gyerek vagyok, ezt boldogan mondhatnám, de nem tudom kimondani, mert egy számomra új és furcsa érzés kerít olyankor hatalmába, amitől mindegyre egy lenyelhetetlen gombóc gyűl össze torkomban.
Ezzel sok bajom van, mert nem csak az a gond, hogy nem tudom lenyelni, hanem az is, hogy néha kicsordulnak könnyeim, annyira szorít, és teszi ezt függetlenül helytől és időtől.
Ha csak eszembe villan, hogy ezután nem lesz aki szeretettel vár, hogy elmeséljük egymásnak egy elmúlt hét eseményeit, máris ott az a kellemetlen göcs, és folynak könnyeim.
Ha apámra nézek, aki ötvenöt évig tartó boldog együttlét után, így egyedül maradva szinte összetört, és semmiképp nem leli a helyét, minduntalan készül indulni anyám után, akkorákat nyelek, hogy majd kibuggyan szemem sarkában néhány könnycsepp. De visszaszorítom őket, hiszen jó anyám ott van valahol az angyalok között, és akkor búsulni, könnyezni nem szabad.
Ej be könnyű ezt mondani, de mily nehéz megtenni!

Mégis muszáj megtegyem, mert ha nem, akkor apám kételkedni kezdene abban, amit az angyalkákról meséltem, és bizonyára még jobban meggyűlne a bajom az öregfiúval. Az meg nem hiányzik, mert így is van gondom elég.
Állítólag az idő majd orvosolja, eloszlatja ezt a fájdalmas szorítást, hogy mikor lesz az, nem tudom, egyesek szerint hónapok, mások szerint évek kellenek, míg a fájdalom enyhül.
Egyelőre együtt élek vele, amikor nagyon fáj, akkor megengedem, hadd csorogjanak könnyeim, de csak ott ahol senki nem lát, mert az én fájdalmam csakis az enyém, és azt senki másnak át nem engedem.