Elmék zavarában

Immár én is határozottan állítom, hogy nagyon nehéz megérteni az emberi agy működését, és követni tekervényeinek fonalát.
Úgy tudat alatt, szinte mostanáig is kapiskáltam valamit mindezekről, ezért tudatosan nem is tanulmányoztam az agy működését közelebbről, mert voltak sokkal könnyebben megérthető dolgok, melyeken a fejem törjem, nem volt értelme hát, hogy agyam működésével is terheljem elmémet. No, meg a két tudatomat sem akartam egymásnak ugrasztani.
Meglehet, soha rá nem szántam volna magam, e titokzatos szürke állomány iránt mélyebben érdeklődni, ha bizonyos körülmények rá nem kényszerítenek.

De rákényszerülve, nekivágtam mint málhás szamár a kaptatónak harminc fokos melegben.
Először azon gondolkodtam, hogy honnan világosodhatnék meg könnyebben a témában, mert bevallom, nem szeretem a túlterhelést.
Belekukkantottam néhány könyvbe, de nem sok jót olvastam ki belőlük, mivel csak különbnél-különb diagramokkal, grafikonokkal voltak tele, amelyek az agy tevékenységét mutatták, különféle szituációkban.
A modern idők új könyvei voltak ezek, amikor már a gépek bölcsességét használja az ember, hogy felfedje saját agyának rejtélyeit.
Azt, hogy mások mit tudnak kiolvasni, a sok egymást keresztező girbegörbe vonalkákból, nem tudom, de énnekem valahogy rejtélyesebbnek tűnt mint a japánok háborús titkosírása.

Miután megállapítottam, hogy ezen vonalacskák nekem semmit nem jelentenek, szépen félreraktam őket a kódfejtőknek, és valami szóval magyarázott forrás után néztem.
Leseprűztem a porocskát a régi könyvek polcáról, ahol szerencsére találtam egy régebbi tanulmányt orvosnövendékek számára, minden rajz és diagram nélkül, csak szépen leírva, igaz egy kissé „czifrán”, és félig latinul,(érteni nem sokat értek, de szerencsére legalább olvasni tudok latinul) és úgy véltem ebből csak kispekulálok valami okosat.
Egy kissé ómódi könyv, még azokból az időkből amikor a „syphilis” nyugodtan az emberek agyára mehetett ellenszer híján, a maszturbálást csak tengerészeknek és raboknak lehetett elnézni, az azon-neműek közötti kapcsolat pedig komoly agybajnak számított.
Akkoriban nem fenyegette az aggkori elbutulás sem az emberiséget, mert sokan fiatalon meghaltak, mások bután élték le életüket, de nem is repdestek repülők felettük, hogy alumínium nanorészecskéket permetezve terjesszék Alzheimer korát.

Végigolvasva, rengeteg új információ tulajdonosa lettem, és rájöttem, hogy nem is olyan ördögi dolog az agyturkászás , csak érteni kell a módját, nincs szükség mindenféle szenzorral működő gépezetre, mert egy jó szakember néhány szóból, mozdulatból meg tudja állapítani, ha rövidzárlat van az agycikornyák között. Ezt természetesen meg is tudja szüntetni, feltéve, ha az a huncut elme nem csinál másfelé zárlatot, de ezzel feltételezem a modern tudományok doktorai is így vannak.
Ez a nagy gond ugyanis, hogy az emberi agy nagyon kiszámíthatatlan, úgy cikáznak benne a gondolatok, hogy lehetetlen azokat követni, hacsak le nem lassítják mozgásukat valamiféle nyugtatóval.

A sok elmekórnak tüneteit olvasva, egy-kettő felfedeztem magamon is néhányat közülük. Rájöttem például, hogy „nicotinizmus”-ban és bizonyára piromániában szenvedek, azért gyújtok szivarra napjában többször.
Azt is helybe kellett hagyjam a tanulmány szerzőinek, hogy bizony rám is káros hatással van a milieu, bármennyire is igyekszem ellenállni a környezet csábításának, egy sokat reklámozott valami vagy valaki egy idő után az agyamra megy, és kóros írhatnák lesz úrrá rajtam.

Ez pedig már agybaj, mert sok valamilyen fajta mániában, vagy dementia praecox-ban szenvedő ember csak írásban tudja kifejezni gondolatait.

Éppen ezért írásai szerint állapítható meg legkönnyebben bármely normális ember kóros elmehibája egyszerűen, anélkül hogy különböző gépezeteket kapcsolnának szenzoraira.
Erre néhány egyszerű teszt is mellékelve van, melyekben különféle agybajban szenvedő egyének alkotásai vannak felsorakoztatva, és ezeket elemezve kell a diagnózist felállítani.
Gyümölcsöztetni akarván az újonnan szerzett tudományomat, gondoltam megoldok én is egy ilyen szövegelemzős tesztet, ami e-képp néz ki:

„Óh, doktorom lennél te
A bazilika teteje
én egy szürke kis veréb...
De elég!”

„Terád vár még az árny, a nyár föléd borul
Ma még, a lég elég, körül örül a rét, ölel a lét.
Enyém a szín, a szó,a szám, a szűz.
Igaz vigasz, vigasz a tűz, ha űz,
De mennyi mennyi csoda van.”

„Jaj, ajjaj, ájjáj, ince pince. 13 borpince, zerkspring; kannst dich schon Herr tábornok úr Schwartz, Hozmann sie,tu. Polen elég magas ajaj, ájáj. És tessék? Mit? Ki akarok menni a kórházból. És tessék? Haza akarok menni. És tessék? Doktor nem tudom, hagyjon békén ezredes úr, ki mondta és tessék és mit akar tőlem és tessék? És berukkolni, mit akar tőlem, bocsánat ezredes úr azért vagyok schender.”

De ez nem is olyan egyszerű mint gondoltam. Az első szöveg alkotójának nemigen tudtam semmilyen diagnózist felállítani, feltételeztem, hogy bizonyára egy gyógyulófélben levő ember vidám versikéje, ám kiderült, hogy egy „maniás” beteg rejtette el benne „psychikus izgalmát”.
A második szövegnél egy mai modern költő „gyöngyszemére” tippeltem volna, ha nem az ezernyolcszázas évekből származik, így sajnos nem tudtam mire tippeljek, ezért megnéztem a megfejtésben leírt betegséget, ami bizony nem volt egyéb, mint egy „schizophreniás” beteg alliterációinak sorozata.
Azt a mindenségit! Kezdtem dühös lenni, hogy nem vagyok képes ennyit sem meglátni .
No, de végre ott a harmadik szöveg, ebben biztos voltam, hogy valami alkoholos betegséggel kapcsolatos,(ha már ott volt 13 borpince), csak nem tudtam eldönteni, hogy „acut alkoholos hallucinosis”, „atypusos részegség”, vagy „dementia alkoholika” lehet a szöveg hátterében.

Amikor viszont kiderült, hogy a logikátlanság nem az alkohol utóhatása, hanem a „dementia praecox” fő jellemzője, feladtam a harcot, mert beláttam, hogy az agyban való turkálás nem az én mesterségem, és még jobban meggyőződtem arról, mily kiismerhetetlenek és titokzatosak agyunknak tekervényei.
Azonnal elhatároztam , hogy nem is próbálom többé a szavakból és a tettekből kiolvasni az elme tevékenységét, mert hangos, de hibás következtetéseket vonhatok le, aminek beláthatatlan következményei miatt veszélybe kerülhet saját agyam burkolatának épsége.
Erre pedig nagyon kell ám vigyázni! Hiszen egyetlen koppintás is elég ahhoz, hogy teljes legyen a zűrzavar a burok belsejében.

Nyakunkon a defláció!

Két évvel ezelőtt figyelmeztetni próbáltam a gazdaságot, hogy hagyjon már békét az inflációnak, hadd kússzon le-fel finoman, ne üljön nagyon a nyakára, mert hetedik szimatom dögszagot érez, melyet a defláció felől hoz felénk a szél.
Természetesen, ezt senki nem vette komolyan, majd mindenki azt próbálván bizonygatni, hogy bizonyára csal a szimatom, és a dezinfláció illatát érzem.
No,hadd lám, kinek volt bedugulva az orra? Mert íme a 2015 januárjában közzétett hivatalos adatok szerint -0,5%-os az infláció az eurozónában, ami bizony defláció, bármilyen nyelvre is fordítanám.

Christian Schulz a londoni Berenberg Bank szakembere szerint, a kitűzött két százalékos infláció, egy távoli álom egyelőre, gondolom legalább olyan messzi van mint az alagút végén pislákoló gyertyafény. Már érezni a kellemes elő-fuvallatát a deflációnak, csökkennek az árak, többet lehet vásárolni, akarom mondani lehetne, de nem ez történik, mert az emberek várnak, míg az árak tovább csökkennek. Ez pedig nem jó dolog, hiszen ez az első lépés az ördögi körbe, amiből aztán kiszabadulni nehezebb mint a pokolból.
Aki nem hiszi, kérdezze a japánokat!
Jóleső érzés az árcsökkenést hozó szellőcske, ám az utána tóduló fergeteges vihar annál kellemetlenebb, mert sajnos úgy kezd tőle fuldokolni a gazdaság mint a szárazra került hal, innen a dögszag amit éreztem. Bár tévedtem volna!
Igaz egyes gazdasági elemzők szerint az év második felében érezni lehet majd némi javulást, de szerintem a jelen politikai helyzetben, ez az előrejelzés még az időjárásénál is bizonytalanabb.
Ha csak a japánok esetét elemzem, -ahol távolról sem volt olyan instabil helyzet mint az eurozónában, mégis sok-sok évbe telt, míg sikerült nekik az inflációt nulla fölé emelni - én nem mernék ilyen előrejelzéssel előrukkolni.

De vannak olyanok, akik mernek, mert vagy politikai megrendelést teljesítenek(emiatt aztán nem tartóznak felelősséggel senkinek), vagy egyszerűen nincs gyakorlati tapasztalatuk, csak az iskola padjain bemagolt elméletekkel páváskodnak.
Az elmélet meg csak elmélet, általában a gyakorlatba törik bele az ember foga!
Az elméletek csak az agyat rágógumiztatják, és sajnos sokszor annyit sem érnek mint a rágógumi, mely állítólag tisztítja a fog zománcát, igaz én nem vagyok ebben biztos, ezért inkább a maradi kutyáktól tanulva csontot rágok.
Ezért remélem, hogy fogaim nem gyakorlatias csontrágásba fognak beletörni, amire majd a defláció rákényszerít!

Csak azon töröm a fejem mi lesz majd a modern, elkényeztetett és műcsonthoz szokott kiskutyákkal?