Mindkettőt rengeteget emlegetik manapság, külön-külön még elboldogul velük az ember, de mikor egyszerre akarják valahol alkalmazni, akkor gyanússá válik, hogy az egyikből semmi nem lesz. Nem akarok belebocsátkozni globalizációs témákba, csak saját esetünket vizsgálnám, hogy mennyire fér össze Erdély autonómiája és a globalizáció. Csak arra hívnám fel figyelmet, hogy a globalizáció állandó növekedést jelent, magába szippantva mindent, az autonómia pedig egyfajta függetlenséget, ami nem fér a globalizáció begyébe. Sokak szerint a kettő nem zárja ki egymást, de ez mennyire nem igaz, az rögtön látható a mindennapi politikai életből, ha az ember nem a politikai nyilatkozatoknak hisz, hanem arra figyel, hogy mi is történik tulajdonképpen. A jelen történelmének fordulatai arra mutatnak, hogy a globalizációt érvényesíteni akaró szervezetek, nemigen fogadnak szívesen semmilyen autonómiára törekvő lépést, hiába nyilatkozzák az ellenkezőjét.
Példa erre az a reakció Magyarország ellen, amikor az Orbán kormány rendeletei csak sejtetni engedtek egy kis gazdasági függetlenségre törekvést.Tiszteletem neki a merészségéért!
Arról senki ne álmodjon, hogy Erdély gazdasági vagy másfajta autonómiára való törekvésével valaki nagyon komolyan foglalkozna, mert higgyétek el, hogy amíg nincs semmiféle reakció rá a globalizációt irányító szervezetektől, addig csak politikai fecsegés az egész.
Lássuk, hogy rajtunk magyarokon és az itt élő román nemzetiségű lakosság nagyon kis százalékán kívül kinek is lenne érdeke az autonómia. Kezdjük például a központi vezetőséggel, (legyen az bármilyen politikai árnyalatú) ez annyira szeretné megadni Erdély gazdasági autonómiáját, mint amennyire szeretné odaadni a fejősgazda legjobban tejelő tehenét.
Annak sem látom jelét, hogy valamelyik országot különösebben érdekelné, mert mindegyiknek megvannak a saját bajai, amiket alig bír orvosolni.
Az EU parlamentje azon fáradozik, hogy valahogy összetartsa tagjait, féltvén jól jövedelmező páholyaikat, amit elveszítenének az unió felbomlása esetén, így valójában semmifajta autonómiát nem támogat, hiába a sok semmit nem érő politikai nyilatkozat. Üssetek hát a körmötökre testvéreim, ha másképp nem tudtok felébredni, lépjetek ki a reklámok, apró-cseprő botrányhírek és politikai zagyvaság bűvköréből, hisz ezek csak arra valók, hogy eltereljék figyelmeteket a szomorú valóságról. A helyzet az, hogy manapság a globalizációt erőltetnék mindenkire, ezért, hogy belépjen e bűvös gömbbe, mindenki előtt azt csillanttatnak, amire vágyik, akár a szamár orra előtt a sárgarépát. Az pedig, hogy a szamár mikor éri utol a csemegéjét, bizonytalan, akár a kutya vacsorája.
Az
erdélyi magyarság fogyása és annak kúrálása
Nem kellenek a statisztikai adatok
adatok ahhoz, hogy észrevegyük, úgy fogy ki a magyar Erdélyből,
akár az inkák hajdan F. Pizarro idejében saját birodalmukból,
hiába most nem háborúzunk, sőt mi több olyan jóindulatú
demokráciában élünk, amelyik majdnem a tenyerén hordozza, azt a
kisebbséget, amelyik valamikor többség volt ezen a tájon.
Csak egy példát szúrnék ide be
zárójelben:-1650-ben Vasile Lupu moldvai fejedelem fogfájós
lévén,(Erdélyre fájt neki)levelet küldött a törököknek,
bizonygatva, hogy Erdély lakosságának egyharmada román
nemzetiségű,ezért nem ártana, ha öt is kineveznék valami
vezetői funkcióba, de nem hitték el neki. És hol tartunk most?!
Ennek a fogyatkozásnak az okán törtem
a fejem, nem annyira, hogy betörjön, mert akkor bizonyára úgy
sírva fakadok, mint egy japán szamuráj a szerelmi bánattól,
minden szégyen nélkül. Mert ugyebár mindent megad az új rendszer
a magyarnak, a munkához való jogtól, a temetkezéshez való
jogig(mondjuk nem épp a Házsongárdi temetőbe, mert az már
kiváltság), legyen a vezető kormány bármilyen politikai
színezetű.
E két jogon kívül minden, amit
megkapunk azt kiváltságnak hívják, ezért nem kapjuk meg, vagy ha
meg is kapjuk, nem lehet alkalmazni, hiszen a nagy többség azonnal
elszörnyülködik rajta, de annyira, hogy tartva egy tömeges
szívinfarktustól,(ez olyan ritka jelenség, mint a majom emberré
válása, de valami oka kell legyen a félelemnek) a kormány
azonnal visszaszívja.
Azért, ne mondjak csak rosszat, vannak
jogaink is melyikekkel élhetünk is és szerintem ezek között
válogatva, találjuk meg igazi okát a gyorsuló eltűnésünknek,
gyorsuló világunkban. Hiába állítják egyesek, hogy a negatív
népszaporulat az oka, én nem így látom, hiszen mindenfelé
Európában hasonló a helyzet és mégsem tűnnek el nemzetek
szülőföldjükről.
Részben viszont igazat adok, mert
többet is tehetnénk ez ok megszüntetése érdekében, ha például
megszívlelnénk azt a mondókát, amelyik így szól: „bővérű a
magyar, szép kőházban lakik, az éj beálltával hűségesen
b-emegy a szomszédba is”, de szerintem az is elég lenne, ha saját
portáján serénykedne jobban. Ezt a humoros mondókát nem ártana
komolyan venni, ha a fogyásból ki akarjuk kúrálni magunkat!
Az egyik jog, ami a megritkulásunkhoz
vezetett, a szabad kivándorlás joga, itt nem volt fennakadás, ezt
engedik gyakorolni, sőt majdnem ajánlják, csak azon csodálkozom,
hogy egyesek nem veszik észre ennek a veszélyeit. Hiszen, ha kifogy
Erdélyből a magyar, nem lesz ki dolgozzon! Úgy fognak koplalni a
politikusok, mint a vadkan a párzási időszakban, egy kettő
leadnak magukról negyven- ötven kilót. Ha aztán nem bírják majd
visszacsalogatni a kivándoroltakat, teljesen elfogynak, ez meg nagy
kár lenne!
Kár lenne, de nem nekünk, hiszen a
túlpolitizálás az, ami felemészti a magyarságot, mert ugyebár
megadták neki is a több párthoz való jogot, itt sincs fennakadás,
hiszen tudják azok, akik megadták, hogy miért tették. Közülünk
azonban sokan nem veszik észre, hogy mi is történik, úgy veszik
magukhoz a politikát, mint húsvétkor az úrvacsorát, remélvén
bűneiknek bocsánatát, pedig azt sosem fogják nekünk
megbocsájtani, hogy ide születtünk, méghozzá koraszülöttként,
amit nem tudnak elmismásolni a legkiválóbb történészek sem.
Hiába a sok közmondás az egységben
rejlő erőről, hiába vannak ott példaként a múlt történelmi
eseményei, nem akarunk belőle tanulni. Hitelt adnak sokan,
mindenféle újonnan megjelenő pártnak és pártocskának, melyeket
befutott politikusok, vagy ifjú hadvezérek alapítottak, akiknek
még ott a tojáshéj az ülepükön, jóformán semmihez se értenek,
a vezetéshez annyira sem, mint én egy tengeralattjáró
kormányzásához, de széthúzni a magyart máris tudják. Nos,
kérdem én mit fognak tudni ezek tenni értünk, mikor összefogva
is keveset lehetett elérni. Bizonyára semmit, az üres, de szép
ígéreteken kívül! Ennek a belátható következménye, hogy még
többen tűnnek majd el, csíkot se hagyva maguk után.
Gondolja talán valaki, hogy majd
külföld meg miegymás, hát én elárulom, hogy mindaz csak utópia,
az EU-nak annál komolyabb gondjai vannak, mint az erdélyi
magyarokat megszámolni, az USA megmutatta mire képes az 56-os
magyarországi eseményekkor, ezért gondolom, valamelyik segítőkész,
közelebbi szomszédba vetik reménységüket, amiből pl. én
személyesen nem kérnék, de lehet mások sem.
Külső segítséget szerintem csak
egyvalakitől várhatunk, de a közmondás szerint Ő csak úgy
segít, ha mi is próbálunk magunkon segíteni.
Ezen fogyási okoknak a kúrálására
ajánlanám, a földhöz ragadt életmódot, azaz úgy ragadjunk oda
a szülőföldhöz, hogy a házigazda bunkós bottal se bírjon
kiverni onnan és ezt tanítsuk meg gyerekeinknek is, valamint a
politikai függőség függetlenítését. Építeni lehetne egy
politika mentes magyar Vilcabambát(utolsó független inka település
volt) itt Erdélyben, nem az erdőkben, mert sajnos azokat már
ellopták, hanem csak úgy képzeletbeli valóságban, ahol mindenki
megtalálná a helyét és széthúzás helyett összefogva
megakadályozhatnók eltűnésünk gyors és biztos folyamatát.
Ébresztő
Igazat adok a romániai vezetőségnek, amikor nyilatkozatában ellenzi az etnikai kisebbségen alapuló autonómiát, és hideg vizes ébresztő kellene legyen mindenkinek, aki erdélyi és elfelejtette, hogy tulajdonképpen Erdély autonómiájával kellene foglalkozni, ha már foglalkozunk ilyesmivel. Fáj ez nekem, mert kezdem magam kétszeresen is kisebbségben érezni, amikor állandóan csak a székelyföldi autonómiát hangoztatják mindenfele, és úgy érzem, hogy rólunk a többi szürke kis erdélyi magyarról teljesen megfeledkeztek. Egyesek nagyon elfelejtették azt a közmondást, miszerint: „ sok lúd disznót győz”, és nem tudnám megmondani milyen szándékkal, de széthúzásra biztatja az erdélyi magyarságot. Ez természetesen abban az esetben, ha a székelyek magyarok, és mi akik nem vagyunk székelyek, ugyancsak magyarok vagyunk. Kérdem én, kinek mi haszna van egy külön csak székely autonómiából, mert például nem látom, hogy a többi erdélyi lakosnak lenne valami előnye ebből. Ha valahogy kikényszerítenék ezt az autonómiát, akkor szerintem ez a terület, földrajzi elhelyezkedése miatt bármikor gazdaságilag tönkretehető, így az itt élőknek sem látom az előnyeit. Politikai játék lenne az egész? Ez szerintem lehetséges, mert így elterelik a figyelmet arról ami megvalósítható lenne, ha összefognánk és nem pártoskodnánk, sőt igyekeznénk magunk pártjára vonni az erdélyi lakosság többségét. De, hogy is vonhatnánk magunk oldalára valakit, ha még mi se vagyunk egy oldalon, ezért aki odacsatlakozna már nem tudja hova csatlakozzon, így marad ott ahol van. Jól jön ez a székely autonómia kérdése a központi vezetésnek, mert Erdély autonómia kérelmére például, nem lehetne olyan nyilatkozatokat adni, hogy etnikai alapú. Nem lehetne hamut szórni a szemébe senkinek, olyan szövegekkel, hogy másfajta autonómiát indított el a kormány, miszerint levette saját nyakából a kórházak, iskolák stb. terhét autonómia ürügyén, hogy azok szabadon menjenek tönkre, és rendre zárjanak be. Csak ez is gondolkodóba ejthetné, az egyfajta kisebb méretű autonómia szorgalmazóit. Ezért szeretnék ébresztőt fújni azoknak, akik a politika hullámain szenderegnek, és nem jöttek még rá e hullámok bódító hatására, mert ezek a hullámok nagyon messzire elsodorhatják őket, ha idejében fel nem ébrednek.
No comments:
Post a Comment