A pénz rabjai vagyunk, de szabadok akár indián John a rezervátumban

Ez jutott eszembe amikor kötelező adományról először hallottam, de nem igazán csodálkoztam rajta, csak meglepődtem egy picikét, amin nem kell csodálkozni, hiszen a legedzettebb idegzetű embert is érheti néha meglepetés.
A kötelező adomány fogalma akkor merült fel, amikor egy ifjú pár panaszkodott, hogy Isten szolgája csak úgy adná össze őket, ingyen és számítógép nélkül, ha leperkálnának neki egy bizonyos összeget, ami tulajdonképpen adomány, de kötelező, azt a leborult szivarvégit!

Ezt már én mondtam, aki szivaros vagyok és dohányfüsttel kergetem az ördögöt, nem pediglen tömjénfüsttel.
Ez a dohányos ördögűzés nem olyan hatásos mint a vadkenderes bódítás, így legalább egy kisördög mindig megszurkálja oldalamat, amikor ehhez hasonló körmönfont kitalációkról hallok.
Meglehet van akinek fel se tűnik, hogy mennyire nem lehet egy napon emlegetni az adományt a kötelezővel, de ez sem csoda, hiszen olyan gyorsan elhadarják, akár reklámok a lényegtelen lényegét.

Ugyanez a helyzet a szabadság meg a rabság fogalmával, melyeket addig-addig kevertek össze-vissza, míg szabadnak képzeli magát az ember, holott rabság a jelen demokráciáinak legfőbb jellemzője.
Igaz, hogy a szabadság leple alá bújtatott rabszolgaság alig észrevehető sokak számára, de sajnos itt van, csak egy kissé jobban oda kell figyelni, és azonnal látható lesz.

Természetesen nem annyira egyszerű ezt felfedezni mint a kötelező adomány abszurd jellegét, de rájöhet bárki még akkor is, ha ki sem lép az utcára. Pedig otthon, saját házában oly szabad az ember mint papagáj a kalitkában, bármit megtehet, teljesen pucéron zuhanyozhat, ha kifizeti a vízszámlát amelyikbe még a szabadesésben folydogáló esővizet is belevezetik. Süthet főzhet kedvére, ha kifizeti a gáz meg a villanyszámlát, sőt télen be is melegíthet még fával is, ha ráfizet ezen számlákra egy kis plusz összeget, környezetének meg nem kímélése címkéje alatt.
Így gyűlnek a számlák emiatt aztán kénytelen az ember szabad jóvoltából kilépni a kapun, hogy pénzt szerezzen a számlák kiegyenlítésére.

Itt kezdődik az igazi szabadság! Az asszony gyanakvó tekintete már nem követheti, csak szatellitről figyelhetik lépteit, és mindenhova felszerelt rejtett és nem rejtett kamerák felvételein örökítik meg képeit, akár gyalogosan, akár automobilon indul pénzt előteremteni. Mert egy szabad ember autózhat is, ha van pénze üzemanyagra, kötelező biztosításra, adóra és útadóra, műszaki vizsgára, és természetesen úgy pöfög autója, ahogy azt a normák megkövetelik. (Ha repülője van akkor még szabadabban szállhat, azt már a búbánat se normázza.)

Megállni is meg lehet a tragaccsal bárhol, ahol ezért fizetni kell, sajnos ahol nem kell fizetni, ott megállni nem szabad, bármilyen szuper ABS van fékrendszerébe szerelve. De hát elvégre a nagy szabadságba belefér egy kis korlátozás!
No, de végül is valahol csak sikerül megállni, és talán munkát is talál az ember, ha szerencséje van, amit úgy megfizetnek, hogy nem kell tőle az utcára menni koldulni, csak a bankba egy kis kölcsönért.
Ha sikerrel jár kísérlete, akkor sajnos el kell árulnom, hogy befellegzett mindenféle szabadságnak, egy ideig még áltatja magát, hogy majd harminc év múlva, ha visszafizeti a kölcsönt, olyan szabad lesz mint az utolsó mohikán, aki nem adta el ősei földjét, csak elvették tőle, pedig még kölcsönt sem igényelt.
De annyi évig még a szórakozást is megunja bárki, a gürcölést meg sőt és pláné! Ezért néhány év múlva, már csak robotol, az állást mellőzve, az áltatást elfelejtve.
Igaz nem tudnám megmondani, mi lesz harminc év múlva, de azt látom, hogy ma szabadnak mondott emberek és országok raboskodnak, a pénz hatalmától leigázva és megfélemlítve, mert egy humanitárius rabszolgapecér fegyvert és korbácsot nem használ kérem alássan!

Ármányok, járványok, az ördög és a szerelem

S.O.S mert csak ármány marad

Körülnézve a nagyvilágban rádöbbentem, annyira tele van már ármányokkal, hogy már nem csak én, de bizonyára a Jóisten is megelégelte, ezért szabadít cifrábbnál cifrább járványokat az emberiségre.
A szerelem meg sajnos szinte eltűnőfélben van, mármint a valódi szerelem, ami nem csoda, hiszen majd mindenki inkább saját magába lesz szerelmes, hála a közösségi oldalaknak, ahol „like”-ok ellenében annyi „like”-ot lehet kapni, hogy ember legyen a talpán, aki ettől ne akarna Nárcisz bőrébe bújni.

Csak annyi, hogy nem a patak vizében ölelnék keblükre saját magukat az emberek, hanem egy képernyőn, de ez természetes, hiszen nem az ókorban élünk, csak „kór”-okban!
Mert hála Istennek a kóroknak nem visszük hiányát, annyi van belőlük, hogy szinte mindenkinek jut, függetlenül anyagi helyzetétől és társadalmi állapotától.
Akinek nincs, annak ajánlatos orvoshoz menni, ott garantáltan találnak neki is valamit, nehogy véletlenül kimaradjon a sorból.
Szerintem az ármánykodás is egyfajta kórtünet, csak még orvosilag nincs felfedezve, mert egyelőre olyan jól álcázzák, hogy szinte jóindulatnak minősül. Hiszen mindenki látszólag jót akar, az országok egymásnak, az egyik népfaj a másiknak, a családok, az emberkék, mindenki saját érdemeivel henceg, ha meg valami balul üt ki,  bizonyításként titkon mindig más irányba terelik a gyanút.
Aki elefántot lop, az a liliputi tyúktolvajra húzna vizes lepedőt, aki repülőt lő, az a szomszédban parittyázó gyerekeket gyanúsítaná a katasztrófáért, aki bakot lő, az még a szomszédasszonya visszeres lábát is gyanúba keverné, csak azért, hogy saját bőre dicsfényben tündököljön, és folytathatnám, de félek sose érnék a végére.
Ez a figyelemelterelő hadművelet működik kérem szépen, mert az emberi naivitás oly határtalan, akár a reklámok zöme!

Ugyanez a helyzet a járványokkal, hiszen alig csendesedik az egyik, azonnal új jelenik meg, és mindenik annyira félelmetes, hogy hallatára éjjel, még a pohárba nyugvó fogsorok is összekoccannak néha, halálra rémisztve az ott ólálkodó ördögöt is.
Mert végül is ő a hibás mindenért ami rossz, ezt a szegény fickót bármivel meg lehet gyanúsítani, de szerencsére jól bírja a gyűrődést, így rá se füttyent az ellene ármánykodókra.
Egy kissé el is gondolkodtam, miért nem Lucifert hibáztatják a járványok, meg a természeti katasztrófák miatt? Hiszen meglehet csak ördögi ármány a Jóistenre terelni a gyanút, de szerintem nem az ördögé, aki valószínűleg nem hordoz legyengített vírusokat tarsolyában, hogy alkalomadtán teljesen „véletlenül” szélnek eressze őket, habár ki tudja? No, de elég az ármányokból! Lássuk mi a helyzet a szerelemmel.

Hát mit mondjak, helyzet az van bőven, csak épp a szerelem hiányzik belőlük, de ezt már nem lehet ám az ördögre kenni! Mert ez azt sem tudja mi fán terem a szerelem, legalábbis arra következtethet az ember abból a tényből, hogy sosem lehet szerelmes ördögről hallani, legalábbis a szó szoros értelmében. Bizonyára nem sikerült még a génjeit módosítani, örökölni meg nem örökölhette, mivel sose volt egyetlen ősének sem szerelmes génje.
Lám mennyivel szerencsésebbek vagyunk mi emberek, hiszen belénk oltották a szerelmet és a szeretetet, még a kezdet kezdetén.
Mi általában szerelemből születünk(igaz fogalmam sincs hogyan születik a kisördög), szeretettel nevelnek, és egy idő után szerelmesek kellene legyünk, hogy tovább folytassuk e szép hagyományt.
De úgy érzem, ez ma már mifelénk nem igazán működik, akár a demográfiai lerobbanást, akár a génficamot szenvedett szerelmesek elszaporodását veszem alapul.
Mert ezek egyre jobban szaporodnak, természetesen nem úgy normálisan és emberhez méltóan, ahogy illik, hanem csak megjelennek, elferdült hajlamaikkal tévútra terelve szerelmet.
Most jövök rá, hogy nem az ózonréteg kiluggatása miatt melegszik a helyzet, hanem az emberi likak helytelen használata miatt! Szerintem nem ártana használati utasítást mellékelni a lékek mellé!

Szóval a lényeg az, hogy egyre kevesebb a szerelmes pár, főleg az olyan amelyik gyümölcsöt is képes teremni, no persze csakis ott, ahol a demokráciának utópisztikus hajlamai is vannak, hála a robbanásszerű technikai fejlődésnek. (Bezzeg ahol nincs az egyik vagy a másik, ott akkor is képesek termést hozni az emberek, ha olyan szárazság van, hogy még a férfiak fitymája is a makkra szárad, mert egyebük nincs csak a szerelem, amitől nem tudta őket megfosztani senki és semmi)

A technika úgy eldédelgeti (vagy eldegenerálja?) ma már az embereket, hogy nincs is szükségük egymás dédelgetésére. Mindenki kezdi mindenhol a perfekciót keresgélni, addig-addig míg erekció nélkül marad, oszt utána siránkozik, hogy nincs elég lóvé Viagrára, azért nem tud szerelmes lenni és családot alapítani.
Kérdem én, kit hibáztassunk e szerelmi pangás miatt?
Mi magunk hibásak nem lehetünk, akár hiszitek, akár nem, ez ma már lehetetlen! Ha valaki az ellen ármánykodik, aki a szerelmet belénk plántálta, szerintem porul jár előbb vagy utóbb.
Az ördög szerelemmel nem foglalkozik, amúgy is van elég dolga szerencsétlennek, azt se tudja merre fusson, hiszen ahol nincs járvány, ott garantáltan van ármány, ahol véletlenül egyik sincs ott a természet rakoncátlankodik, és neki mindenhol ott kell lennie, ha nem akar néhány leendő klienst elszalasztani.

Talán valamilyen átok szállt volna az emberiség fejére mint a Nárciszéra hajdanán? De kinek az érdeke kioltani az emberek lelkéből a szerelem nemes érzését?
Felelni erre csakis ármánykodva lehet, mivelhogy saját magam nem hibáztathatom.
De mert félek a járványoktól, ezért inkább itt lakatot teszek a billentyűkre, nehogy úgy járjak mint a sarki rénszarvas (Rangifer tarandus eogroenlandicus) kit állítólag fix söggbe lőtt az ármány,(természetesen véletlenül likat tévesztve) oszt emiatt ki is halt az egész faj minden pereputtya.