Vallás

                                               Vallás , hit és szeretet

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez az írás felboríthatja eddigi nézeteit, felháboríthatja akár teista, akár ateista, aki gyengébb idegzetű el se olvassa.

Nagyon komplex a kapcsolat e három fogalom között, és állandóan változott az idő folyamán, ami egymagában nem lenne baj, ha jó irányba halad, de sajnos nem így történt.

A múlttal nem foglalkozok, mert ami megtörtént azon egyelőre nem tudunk segíteni, hiába relatív fogalom az idő és például ma, láthatunk olyan jelenségeket amelyek háromszáz évvel ezelőtt történtek valahol olyan távol, hogy a képe csak most ért el hozzánk, ez már nekünk se nem árt se nem használ, mert csak egy kép.

Ezért csakis a jelennel foglalkozok, mert csak hívő vagyok, de nem vallásos és nem akarom elhitetni senkivel, hogy tudom mit tartogat a jövő számára, vagy hova jut, ha befejezi földi pályafutását.

Sokan összetévesztik a vallást, a hittel. Ezek vagy soha nem olvastak Bibliát, vagy mások szemszögén keresztül látják azt, amit ott olvasnak és nem tudnak, vagy nem mernek saját véleményt nyilvánítani.

A Bibliában nincs szó vallásról, vannak bizonyos célzások, amelyeket jól megfontolt szándékkal egyesek kihasználtak és a mai napig is kihasználnak és a hitet, vallássá változtatták...
Többet erről és másról "Az Isten(ek) világa c. e-könyvecskében.

                                          Isten vagy Sátán ?

Ki vezeti halandó világunkat? Ez a kérdés évek óta újra meg újra felmerült bennem és kerestem rá a választ írásokban, vallásos és tudományos előadásokon, valamint nem utolsó sorban a mindennapi életben.

Először a Bibliával próbálkoztam, megpróbálva végigkövetni a Sátán pályafutását amióta Isten a földre kergette, egész addig amíg a Szentírás sorai véget érnek, de az eredmény nulla lett, sőt mínuszba jöttem ki annyi új kérdéssel, hogy magam is megijedtem, pedig aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok ijedős természetű, inkább óvatosan félős.

Régi és hivatalos írásból kellett először tanulmányozzam egy ősellenség mozgását, hogy lássam miként viselkedett különböző helyzetekben az idők folyamán és miként aratott győzelmet, vagy szenvedett vereséget. Itt bocsánatot kell kérjek azoktól, akik a Sátán mellett döntöttek és nem ellenségnek tekintik, én szeretem a határozott embereket és mindenki saját maga felel döntéseiért, de a Biblia ellenségnek mutatja be, tehát én azt meg nem másíthatom.

Az ellenség tanulmányozása nagyon fontos, ha győzni akar az ember, egy láthatatlan vagy bármivé átalakulni tudó ellenségé még fontosabb, hogy legyen egy minimális esély a győzelemre.

Ember és ember közötti párharcban ez egyszerűbb, mert például, ha én tudom, hogy egy kungfu nagymesterrel kell megvívjak, akkor tanulmányozom először a stílusát és technikáját, kedvenc ütéseit és elhárításait. Lehet megszerzek titkos edzésfelvételeket ahonnan megtudom, ha van olyan villámgyors észre nem vehető ütése, ami csak érintve az ember bizonyos testrészét, azonnali hányingert és epilepsziás tüneteket idéz, vagy ütésének az ereje nagyobb barmot is mint én térdre kényszerít stb. Ezek után mérhetem fel esélyeimet és megfelelő stílusban edzhetek, de bár van fogalmam kivel állok szemben.

Ezt a példát nem véletlenül szúrtam ide, mert szerintem ez a harcmodor áll a legközelebb – természetesen csak képletesen – a Sátánéhoz, nem támadó jellegű, de minden támadást visszafordít a támadó ellen és a támadó saját védekezését is képes önmaga elleni támadássá alakítani. Várakozó harcstílus és mindig az ellenfél hibájából húz hasznot, akár az ősellenség stílusa, aki valójában sosem támad, mindig csak vár és keresi az ember gyenge pontját, hogy azt bármikor ellene felhasználja, ezt pedig teheti bárhogy, mert szabályok nincsenek e harcban.

Visszatérve tehát a fő témához, az első nagy kérdés ami megfogalmazódott bennem az volt, hogy tulajdonképpen miért a Paradicsomba küldött Isten egy bukott angyalt, hisz általában ha valaki rosszat tesz, azt nem a legjobb helyre küldik büntetésből. Arra következtetni sehonnan nem lehet, hogy a Sátán azért lett volna ide küldve, hogy e világot irányítsa és itt uralkodjon, ahogy ezt egyes tanok állítják és, hogy tulajdonképpen a földön van a pokol.

Jelen pillanatban elgondolkoztató a dolog, mert elég pokoli az életünk és csúnya dolgok történnek, de azért nem hinném, hogy épp az alvilágban élne mindenki, mert akkor hol él az igazi alvilág?

Az valahogy sosem fért a fejembe, hogy minek kellett elrontani a dolgunkat annak idején amikor még csak ketten voltunk, rosszat se tettünk, bűnösnek se születtünk és senkinek nem volt esze ágában almát enni.

Nos, ezt emberi gondolkodással alig lehet felfogni, mert ugyebár mi sosem küldenénk a szeretett gyerekeink közé egy bajkeverőt, aki ne hagyja őket békén és mindig csak rosszra tanítsa.

Nem is kaptam rá emberfiától választ, pedig sokfelé feltettem e kérdést, de vagy felszisszentek rá, vagy kikerülték más tájakra terelve a beszédet, de volt olyan eset, hogy nem is hallották, pedig nem szoktam suttogva beszélni. Aki merte, az a szemembe vágta hitetlenségemet, hangoztatva, hogy Isten cselekedeteit megkérdőjelezem és gyorsan ajánlott egy helyet ahol kiűzik az ördögöt belőlem.

Kérdezni pedig szabad, sőt kell is, mert ha kérdezünk kapunk rá választ, lehet nem azonnal és nem mindig kedvezőt, de kapunk valamilyen módon, csak fel kell ismerjük .

Pedig ennek a kérdésnek a megválaszolása eldönthetné a kérdést, hogy kié az uralom a földi világ fölött, mert mi valahol ott élünk két másik világ között és sokszor nehéz a döntés, hogy melyiket válasszuk, kit fogadjunk el urunknak. Se becsvágyát, se földi javait az ember nem igazán áldozná fel csak azért, hogy a mennyországba jusson, mert nem biztos benne, hogy oda jut, így inkább az ördögre hallgat és halmozza, pedig azt biztosan tudja, hogy se ide, se oda nem viheti magával. Így aztán mikor bajban van, mert az előbb -utóbb bekövetkezik, akkor gyorsan Istenhez fordul segítségért, rákenve minden bűnét a szegény ördögre.

Miért is került vajon a Sátán közénk?

A válasz egyszerű a kérdésre, csak az emberek sosem arra figyelnek amit kérdeznek tőlük, hanem arra, hogy mit mond majd a hallgatóság, ilyen esetben és nem csorbul-e a tekintélye, ha ilyenre válaszol, ezért általában fellengzős prédikációkba kezdenek, ki-ki maga vallását ajánlva helyes válaszként.

Isten szerintem nagyon jól meggondolt szándékkal tette amit tett, észrevette idejében, hogy hibázott egy kicsit a túlzott szeretettel gyermekei iránt, meglátta, hogy nem helyes, ha az ember tétlenségben tölti az életét és semmire nincs gondja.

Ha csak úgy repdesnek a sült galambok, semmit nem kell tenni, csak megenni őket, akkor elpuhulunk, elhízunk és biztos kitalálunk valami hülyeséget saját magunktól, minden külső segítség nélkül, ami vesztünket okozza.

Azért, hogy ez be ne következzen, döntött a bukott angyal leküldése mellett, aki alkalomadtán megpiszkálja és harcra készteti az embert, hogy edződjön, mert edzés nélkül valószínűleg nehéz a túlélés, akár fent, akár lent kötünk ki.

Isteni szeretetből került tehát a Sátán közénk, de szerintem nem uralkodóként lett leküldve, mint ahogy nagyon sokan állítják, hanem csakis azért, hogy legyen kit okolni kisebb-nagyobb tévelygéseinkért.

Mi is szívesebben megbocsájtunk gyerekeinknek, ha a rossz társaság viszi tévútra és igyekszünk segíteni nekik keresni a helyes utat.

Ugyanígy próbálkozik Isten is az emberiséggel és megbocsájtja az apróbb hibákat, de amikor látja, hogy több kettőnél, akkor közbelép és megmutatja, hogy tulajdonképpen ki az úr. Legszemléltetőbb példa erre a Noé esete és ezt nem lenne szabad elfelejteni, vagy a dinoszauruszok korabeli pusztulás ahol igaz emberekről nincs szó, de ha éltek, akkor biztos kevés élte túl, vagy egy se és azért kellett később újból teremteni őket. ( Ez saját elmélet, nem hivatalos, de más elmélet is csak feltételezés.)

Minden ember bűnös és mindenki hibázik, de vigyázni kell arra, hogy mennyire enged valaki a csábításnak, mert addig míg úgymond ártatlanul hibázik, szerintem megbocsájtja Isten. Amikor viszont tudatában van valaki, hogy helytelen amit tesz, de nem próbál változtatni rajta, remélvén, hogy úgyis rákenheti az ördögre, gondolom ezért büntetés jár. Emberek előtt ez megy és sokan elhiszik egyes emberek meséjét, miszerint ők nem tudnak szabadulni démonjaiktól, azért olyanok, amilyenek. Saját démonjaitól, erős akarattal és hit segítségével bárki megszabadulhat, úgyhogy szerintem ez nem kibúvó a felelősség alól.

Amíg itt élünk, addig küzdeni kell, figyelni az ellenség felbukkanását, aki nagyon sokféle alakban jelentkezik és nehezen védhető alattomos támadásai vannak, nem is támadások inkább finom sugallatok, melyek gyengéinket kihasználva, általában rossz irányba terelnek.

Az emberiség nagyon legyengült a hit terén, azért jutottunk ide ahol vagyunk és egyre gyengébb nemzedékek nőnek fel, melyek szinte fel se tudják mérni, a jó és a rossz közötti különbséget. A szülők eltúlzott szeretetükkel, eltorzítják gyerekeik életszemléletét és nem készítik fel őket a földi élet nehézségeire és azok leküzdésére, a munka és hit segítségével. Nem figyelmeztetik őket arra, hogy ne adják fel könnyen itt, mert lehet, hogy máshol se könnyebb.

Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy két dologban biztosak lehetünk, abban, hogy ki az úr a mennyországban és ki a pokolban, de a födi világunk vezetőjéről még mindig kételyeim vannak.

A jelen történelme valahogy a Sátán uralmát igazolja, de ő nem szokott végleges mandátumot kapni az uralkodásra, de mikor Isten megteszi, hogy ideig- óráig uralkodni engedi, akkor valahogy az embernek rossz előérzete támad és reméli, hogy mindez csak a Természet játéka az emberiséggel és nem bíztak meg még senkit, hogy bárkát építsen.

Hitről és vallásról

Sok fárasztó és véget nem érő vita közepette, melyekben próbálom győzködni az embereket, hogy a hit sokkal fontosabb mint a vallás, úgy döntöttem papírra vetek néhány agyvillámot a témával kapcsolatosan, remélvén, hogy senkit nem ér tőle villámcsapás. Valójában monitorra vetettem őket, de gondolom ez nem lényeges.

Kezdeném a kezdettel, mondjuk nem a legelején, hanem azon időkkel, amikor az emberiség annyira elszaporodott a Földön, hogy nem is emlékezett rá, ki is teremtette az első emberpárt(Kínában, Indiában, stb. például a mai napig nem emlékeznek erre), elkezdett fűt-fát imádni, és nem egy istenben hitt. Maguk a zsidók, akik valamilyen oknál fogva Isten kiválasztott népe lett, úgy amilyen kevesen voltak(relatív), annyi sok istent, bálványokat imádtak.

Bálvány, igaz nem zsidó és nem ősi

Mivel kiválasztott nép volt, Isten nem szerette volna, hogy szétszóródjanak, és kisebb csoportokba verődve futkorásszanak egy-egy istenség után, ezért adott tíz parancsolatot, ami megmentette a zsidóságot a pusztulástól.

Parancsolatai által, monoteizmusra biztatja, mondhatnám erőlteti a zsidó népet, mert mi emberkék is tudjuk, hogy egységben az erő, nemhogy a Teremtő ne tudná ezt.

Itt zárójelben megjegyezném, ha például mondjuk, hogy minden magyar az én istenemben, a Magyarok Istenében hinne(aki természetesen ugyanaz, mint a zsidóknak Jehova), és nem egyházakban, pártokban, meg mit tudom én miben, akkor bizony nem itt lennénk, ahol vagyunk.

De hadd folytassam. Tehát az Ótestamentumban világosan megmondja, hogy „Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket”... „Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek”. Ez így van kijelentve, ebből se elvenni, se hozzátenni nem szabad. (csak kimondottan a hittel és vallással kapcsolatos kijelentésekről beszélek)

Tehát csakis egy élő istenben való hitről van szó, egyetlen egy Istenről, ezt jó ha bevési az ember az agyának egyik cikornyájába.

Ez az ami szerintem az Ótestamentum lényege, a hittel kapcsolatosan, vallásról szó sincs, a többi történelem.

Ezért aztán amikor Jézus megszületik, bizony egy kicsit gondolkodóba ejti azt, aki gondolkodik, hiszen mindaddig csakis az egy istenben való hitet tanítja a Biblia, és íme megjelenik még egy személy, akit istenként kell elismerni.

Nincs miért csodálkozni, hogy nemigen akaródzott a zsidóknak elfogadni Jézust mint istent(lehet ma nem is léteznének, ha elfogadják), hiszen az már politeizmus, amit a Biblia tilt és az Úr szigorúan büntet.

Igen ám, de elfogadták mások, mert észrevették, hogy ezáltal egy kicsit megszeghetik a törvényeket, mert állítólag Isten úgyis megbocsájtja.

Nos, ebben én sem vagyok biztos, akárcsak a zsidók, akiknek fontosabb az e világi erényes élet, és nem fektetnek nagy hangsúlyt a másvilágra.

Csakhogy felmerült a kérdés, hogy mi legyen, hiszen egy monoteista nem hihet két istenben, hiába az egyik a másiknak fia(ógörög isteneknek is voltak fiai), mert nemsokára ennek is születik egy fia, és lehet kezdeni elölről az egészet.

Ezért jelentek meg a magyarázatok,(számomra nem kielégítő egyik sem) hogy tulajdonképpen egy személyről van szó, akiket valahogy egybeolvaszt a Szentlélek.(ez is különböző vallások megjelenéséhez vezetett)

De végül is csak homályos a helyzet, mert a végítélet napján ott ül a Fiú, az Atya Istennek jobbján, tehát valahogy csak ketten vannak. Valami baj lenne a kereszténység alapjainál? Talán ezt vette volna észre Dávid Ferenc?

Egyesek rájöttek, hogy az emberek általában félnek az ismeretlentől, az életen túli világtól, ezért ezzel kezdték először ijesztgetni őket.

Amióta Éva leszakította azt a rohadt almát(inkább szexelt volna addig), a rossz viselkedésért mindig büntetés járt, e világon az emberi törvények szabták ki ezeket, a másvilágon Isten. Aki tehát nem viselkedett úgy ahogy illik arra a purgatórium várt, ahol az ördögfiókák örök élete végéig szappant főznek majd belőle.

Érdekes módon egy idő után, az Atya szigorúságát és személyét kezdi mindegyre eltakarni a Fiú engedékenysége, odáig fajulva ma már, hogy az ártatlan tömeggyilkosnak is meg lesznek bocsájtva bűnei, ha fél perccel halála előtt megbánja őket.

Ezt hirdeti ma a legtöbb vallás, mindegyre megszegve Isten törvényeit, mert egyik sem szeretne a másiknál szigorúbb lenni, nehogy híveket veszítsen.

Ott van például a fajtalankodás, ami ma már szinte erénnyé nőtte ki magát, (halálos bűn volt valaha például, ha valaki a szomszéd kecskéjét kefélte és nem a sajátját) lopni csak az nem lop, akinek nincs rá lehetősége, mindenki csak magát szereti(hej, be boldog lenne Onan bácsi, ha élne!), véletlenül se felebarátját, és folytathatnám a sort.

Mindez pedig szerintem a hitetlen és képmutató vallásosság eredménye.

Kérdem én, hova jutunk, ha így folytatjuk? A mennybe, avagy a pokolba?

Menny

és pokol