Dec 16, 2015

Zöldülni, vagy nem zöldülni, ez itt a kérdés!



Mivel nagyon divatos manapság zöldnek lenni, úgy döntöttem én is megzöldülök egy pindurkát, nem nagyon, mert a zöldből is megárt ám a sok!
Ha valaki, a cím után ítélve, azt gondolja, hogy politikai zöldülésről lesz szó, azt kérem olyan kegyetlen csalódás éri, mint a szibériai disznóhizlaldába kvótázott muzulmán menekültet. Itt ugyanis egyszerű hétköznapi zöldülés részleteit közlöm minden politikai árnyalat nélkül.

Első lépésként zöld mezők közepébe kezdtem el zöld házikókat építeni, hiszen egy alapos ember először mindig az alaptól kezdi munkáját, és szerintem igazán megzöldülni csakis zöld házban lehet. Itt lakva ugyanis nem illik használni semmi olyan energiát(értem itt elektromos, hő, stb.)amivel arra kötelezné az államot, hogy mérgező gázokkal és gőzökkel az ózonréteget elvékonyítsa.
Ez szerintem kezdetnek kitűnő ötlet volt, és már éreztem is magamon a színváltozást, igaz a tükör még semmit nem mutatott, de hát azt mindenki tudja, hogy az egy csalóka jószág, hiszen felcseréli a jobbikat a balossal, no meg fordítva.
Következő lépésem víz keresése volt, mert ugyebár egy zöld házban lakó zöldike nem kíván vízszámlát a postafiókba, azaz semmilyen számla nem kívánatos.


Nos itt adódtak némi gondok, mert nem is olyan egyszerű egy vízerecskét megtalálni a föld mélyén, de aki mélyre ás, a végén csak talál, ám aki még mélyebbre ás, az elvágja az erecskét, és valaki víz nélkül marad.
Az adott helyzetben ez a valaki én voltam, és akár hiszitek, akár nem szinte látható volt arcszín változásom, amikor a kútba pillantva nem láttam meg saját tükörképem, az eltűnt víz hűlt helyén.
Ezért gyorsan a tükör elé szaladtam, és bizony mondom, csodálattal vegyes dühvel figyeltem, miként vált vörösből sárgászöldre a színem. Amikor vörös volt arcbőröm szinte jött, hogy sarlót, kalapácsot ragadva átmenjek a szomszédba egy kis baráti csevegésre, ám szerencsére elég hamar szint váltottam, és hát sárgászölden már nem állíthattam be hozzá, félvén nehogy valami menekültfélének nézzen, aki csak egy kicsit megzöldült, oszt visszaküldjön oda, ahonnan hajdanán kibújtam a napvilágra.

Maradtam hát a helyemen, miközben oldalba bökött a felismerés mutatóujja, hogy örülnöm kéne, hiszen már az zöldség első árnyalatát a magaménak mondhatom.
El is kezdtem örülni, nem kimondottan a szín változásnak, hanem egy gondolatnak, ugyanis eszembe jutott, hogyha lent el is fogyott a víz, van fent elég, így annyi esővizet gyűjthetek majd, amennyi jólesik, és a pláné benne, hogy nem fogják a vízszámlámra írni.
Meglehet, azoknak akik a számlákat írják ez nem jó biznisz, de nekem jó, így hát víz gyűjtögető lettem, ami nem mondhatni, hogy jövedelmező mesterség, de nem is veszteséges.
Egyébként, ha az ember zöldülni és virágozni akar, meg kell tanulja a gyűjtögető életmódot. Mindent össze kell gyűjtenie, fát-füvet, tüzet-vizet, napot, sőt hetet-havat, amikor aláírásgyűjtésre kerül a sor.(Mert ilyesmire is sor kerül, bármilyen színben tündököl valaki, ha nem is mindennap, de legalább minden második nap.)
Apropó, a napról jut eszembe, hogy bizony én is gyűjtöm a napsugarakat , de mindennap ám!
Ez szükséges ugyanis, ha egy zöld atyafi a villanyszámlától szeretne menekülni. Ez az akció sikeres volt, gyönyörűen halmozódott fel az energia az akkutelepben, úgy gondoltam, hogy végre én is megfogtam a Jóisten lábát, vagy legalábbis a lábujjacskáját, és már szinte a színváltozásról is megfeledkeztem egy időre.

De nem sokáig, mert egyszer csak elbújt a napocska. Teltek múltak a napok, eltelt egy hét, és bizony már kezdett nagyon fogyatkozni a felhalmozott energiám, sőt mondhatni hamarabb elfogyott mint hordóból a bor, ha naponta csak egyszer is csapolja meg az ember.
Így a második borús hét közepén már ismét szinte elkezdtem a színem váltani, szerencsére egy kissé felderültem még mielőtt a derűs idő megérkezett volna(sajna a Nap még mindig a felhők mögé bújva kódorgott keletről nyugatra), mert ha ez nem történik, ma már a párizsi zöldekkel futnék versenyt, de meglehet, hogy nem csak bőröm árnyalata miatt. Ezt a versenyfutást tovább nem ecsetelem, mert veszélyes lehet, no meg keinerlei politika, amint az elején megígértem.


Derűmnek egyszerű oka volt, mert hirtelen eszembe jutott, hogy szelet fogok gyűjteni mint alternatív zöld energiaforrást.
Nehogy valaki azt gondolja, amolyan fuszulykaleves(aki nem tudná ez a bableves, zöldülő székely-ősmagyarul mondva) termelte szellentéseket számítottam befogni, nem kérem, a kint tomboló, süvöltő és ideiglenesen felszerelt féleresz letépő Nemere rokonságát szemeltem ki, mérgeszöldre váltva át, míg az összetépett fedéllel hancúroztam.
Reméltem ebből már komoly színváltás lesz, ha ilyen sötéten, és sötétben megyek neki a jövőhétnek.


Nos, hogy mi lett belőle, csak máskor mesélem el, miután azt a nyavalyás ereszt visszarittyentem a helyére, hadd gyakoroljon még rajta energiámnak jövendőbeli forrása, nehogy kitűnő formájából kiessen.