Mindennapi
életünk egyik fő jellemzője az erőszak, legyen az fizikai vagy
szellemi, hiába harcolnak sokan ellene, mégis inkább terjed,
mintsem eltűnne. A fizikai erőszak fájdalmas ugyan, de aránylag
hamar kiheverhető, míg a szellemi nem annyira fájdalmas, de annál
nehezebben lehet tőle megszabadulni.
Az
erőszak elterjedése, szorosan összefügg a rohanó és levadult
életvitelünkkel, amelyet természetesen nem mi választottunk, ezt
is csak ránk erőltették.
Mindegyre
elgondolkodom azon, hogy vajon kinek az érdeke ez, hisz akinek van
egy kis ideje elgondolkodni az idő relativitásán, azonnal rájön,
hogy minél gyorsabban rohan, annál hamarabb éri el a végcélt,
persze ez is relatív, mint minden. Az biztos azonban, hogy emberi
élet vége egyelőre a halál, és az azon túli létező vagy nem
létező valami, amitől mindenki fél, és mégis eszeveszetten rohan
felé, ami bizony egy kissé furcsa és elgondolkodtató.
Bizonyára
nem sokan választanák ezt az életmódot, ha ne lennének
ráerőszakolva, mert hiába próbálok én nyugodtan élni, és
járni-kelni a világban, ha mások nem engednek, rám erőszakolva a
sebességet, hiába az én elvem az, hogy: „ lassan járj, tovább
érsz”, no meg élsz is. Ezt a közmondást rég elfelejtettük,
mert elfelejtették velünk, nem verték ki belőlünk, hisz a
fizikai erőszakot nagyon megszólják manapság, ezért csakis
szellemi erőszakkal vesznek rá olyasmikre, amikre másként nem is
tudnának.
Ezt
meg lehet tenni, ugyanis ez a fajta erőszak nem minősül
bűncselekménynek, hisz kerülőúton történik, legtöbbször a
reklámburok segítségével.
Vegyünk
egy élő példát, mondjuk a környezetvédelemmel kapcsolatosan, ez
ma nagyon menő, sokat reklámozzák és ráerőszakolják az
emberekre azt a tudatot, hogy mindent értük tesznek, és van aki
elhiszi! Íme egy példa: -van nekem egy régi autóm, jól
megvagyunk ő elvisz ahova menni akarok, én meg javítgatom, ha
rászorul, és éldegélnénk boldogan, igen ám de egyszer csak
ráfogják, hogy jobban szennyezi a környezetet, mint egy nukleáris
próba robbantás, a füstje meg nagyobb lyukat fúr az ózon
rétegen, mint a világűrbe kilőtt rakéta.
Ezt mindenki tudja,
hogy nem igaz, de a hivatkozva a környezetünk védelmére kitiltják
forgalomból, persze indirekt módon olyan törvényeket hozva,
amelyek nem sértik jogaimat, de nem is engedik, hogy éljek velük.
Az akaratos és akaratlan robbantásokat hiába tiltják, az
ózonréteget szurkáló rakéták is nyugodtan közlekedhetnek, mert
állítólag az emberiség javára szolgálnak, legalábbis
reklámszinten, mert például én ennek a világűrben való
vickándozásnak semmi hasznát nem látom, hisz a dollárbiliárdok
elköltésén kívül, semmi olyan komolyat nem tud senki felmutatni,
ami tényleg hasznunkra lenne. Nem beszélek itt olyan gyárakról,
melyek egyetlen példánya többet szennyez mint több millió autó,
hisz ez tabu, és a végén még befogják a számat, épp amikor be
van dugulva az orrom, így félős, hogy nem jutok levegőhöz.
Visszatérve
az autóra, amelyiket megvádolnak tehát azzal, hogy ő az oka
minden rossznak, ezért meg kell szabadulni tőle és ezt erőszak
nélkül, de mégis erőszakkal rám erőltetik. Itt lép be
életünkbe az erőszakos kölcsön, mert ugyebár elég kevés ember
az, aki mellénye zsebéből, készpénzzel tud egy új autót venni
a régi helyett, ezért kölcsönre kényszerül.
Erre nem
kényszeríti senki, saját jószántából teszi, ezt a szemébe is
vágják, amikor nem bírván fizetni a részleteket és kamatokat
elveszik az új járgányát, de meglehet egyéb javait is. Ekkor jön
rá, hogy tulajdonképpen szó sincs itt környezetvédelemről, az
csak kamu, ebben az esetben pl. az autógyárak és bankok érdekeltek
a játékban. Mert játék ez egyeseknek, ám igen komoly játék
másoknak, és ezt az erőszakos játékot játsszuk az élet minden
terén. Kölcsönösen erőszakoljuk rá egymást a sok
hasznavehetetlen dolog felvásárlására, mert ha a szomszéd
megveszi, akkor már nekem is kell, hiába nincs szükségem rá,
nehogy lemaradjak, csak azt nem tudom honnan! Besegít a reklám is
természetesen, hisz mindegyre azt hajtogatja, hogy megérdemlem és
kérdezgeti, hogy: „neked van már?”. Ha nincs nekem, akkor
jönnek a különböző pénzintézetek, akik olyan szívesen adnak
kölcsönt, hogy majdnem elsírom magam ekkora jóindulat láttán, és
biztosan elsírom magam, amikor majd vissza kell fizessem a
sokszorosát, de akkor már késő.
Így
léptek be életünkbe az erőszakos, de „jóindulatú”
kölcsönök, úgy egyéni, mint országok szintjén, ördögi körbe
zárva egyéneket és országokat. Ezeket a kölcsönöket ugyan nem
vagyunk kötelesek elfogadni, de ha nem fogadjuk el, akkor az
érdekeltek bizony felhördülnek, és megsértődve bizonygassák,
hogy jóindulatukat hálátlansággal viszonozzuk. Hisz ők nem azért
adják a kölcsönöket, hogy még jobban eladósodjunk, és utána
kényükre-kedvükre irányíthassanak, mint „szabad” rabszolgát,
ránk erőltetve olyan életvitelt, ami nekik tetszik, ezt a világért
sem!
Mindezt
csak azért teszik, hogy eltűnjön életünkből a rossz, az erőszak
és vigyáznak, hogy a csomagolás mindig szép legyen, harcolnak pl.
a halálbüntetés ellen, mert féltik életüket, de nem sajnálják
azokat, akik adósságaik miatt kilátástalan helyzetbe kerülve,
saját maguk végzik el a hóhér munkáját, ami sajnos napjainkban
egyre gyakrabban fordul elő.
Vigyáznunk
kéne tehát egymásra, és az aki észreveszi a kölcsönös erőszak
és az erőszakos kölcsön veszélyeit, figyelmeztesse azt, akinek a
mindennapi rohanás mellett nincs ideje mindezen elgondolkodni.