A mánia

Macának hívták, de a háta mögött mindenki mániás Macának nevezte. Nemigen értettem akkoriban gyerek fejjel, hogy mi is az a mánia, így azt gondoltam az is csak egy egyszerű csúfnév mint a többi, amelyek csak úgy ráragadnak az emberekre okkal, vagy ok nélkül.

Csodálkoztam, hogy miért kellett Macára csúfnevet ragasztani, mert igencsak szép menyecske volt, mindene volt neki, amit egy férfi csak kívánhat. Én nem voltam még akkor olyan előre haladott stádiumban, hogy nem-tudom miket kívánjak, de a szépet azért meg tudtam különböztetni a csúnyától.

Maca meg szép volt, ráadásul csinos is, ezért nem tudtam elképzelni, mi ütött a férjébe, amikor elkergette a háztól.

Hazaköltözött a szüleihez és attól fogva mániás lett. Igencsak szurkált a kíváncsiság a mánia miatt, de semmiképp nem tudtam rájönni, mi is lehet az. A felnőtteket hiába kérdeztem, mindig kikerülték a választ, persze ezért még jobban buzerálta a fantáziámat az ismeretlen valami.

A velem egyidős haverokat hiába kérdeztem, mert ők se tudtak többet, de egyesült erővel valahogy csak kisütöttük, hogy valamiféle betegség lehet, mert mindegyikünket figyelmeztették szülei, kerüljük Macát.

Pedig olyan kedves volt mindig, ha találkoztunk mindig megsimogatta az arcom és mondogatta: - ej be szép szál legény lesz belőled!

Félig igaza lett, mert szép nem lettem, de szál az igen.

Ezek a találkozások persze a mániába esés előtt történtek, mert utána megpróbáltam elkerülni az asszonyt, féltem nehogy elkapjam a betegséget.

Néhány év elmúltával kezdtem más szemmel nézni a nőkre, kezdett egyéb is érdekelni, nem csak a szépség maga egyszerű mivoltában. Mert ugyebár egy gyerek egyféleképp látja a szépet, egyszerűen fehéren és feketén fogja fel a tényeket, ami szép az nem csúnya és kész.

Hanem amikor a hormonok kezdenek tótágast állni az emberben, megtörténik olykor, hogy a csúnyát is szépnek látja.

Maca esetében ez nem állt fenn, mert még mindig szép volt és csinos, egyel talán nem látszott rajta, hogy valamilyen betegség emésztené.

El is határoztam, hogy többé nem kerülöm a találkozást vele, mánia ide vagy túl, nagyon veszélyes nem lehet, meg ragályos biztos nem, mert dokumentálódtam egy kicsit ez irányban.

Megtudtam, olyasmi ez, hogy valami megrögződik az ember agyában, aztán mindig csak azt teszi akarva-akaratlan.

Kíváncsi voltam, hogy mi lehet az, amit az asszony tesz akaratlanul is, így aztán egyre többször jártam el a házuk előtt, sőt mi több igyekeztem találkozni vele, hogy a titkot kiderítsem.

Máig se tudom mi, de valami azt sugallta, hogy meg kell tudjam mi az, amit eltitkolnak előlem.

Senkinek nem árultam el mi jár a fejemben és tanulva Sherlock Holmestól, óvatosan figyeltem az apró jeleket, hogy aztán összetéve őket, fényt gyújtsak ez ügyben.

Gondoltam egy füzetbe szépen lejegyzek mindent, de ez a terv sosem valósult meg, mert mielőtt egy szót is írtam volna, véletlenül megtudtam mi a Maca bánata.

Épp előttük bicikliztem el, minden feltűnés nélkül, senki nem volt a környéken csak Maca könyökölt az ablakban. Köszöntem illedelmesen, ő meg válaszul megkérdezte, nem lenne egy kis időm, hogy segítsek eltolni a díványt, mert kitakarítana alatta.

Egy kissé meglepődtem kérésén, hiszen sosem jártam bent náluk, no meg eszembe villant a mánia, de gondoltam, ha Holmes nem félt a Sátán kutyájától, én se ijedek meg egy asszonytól, még ha van is fejében egy kis rendellenesség.

Odatámasztottam a bringát a kapuhoz és bementem.

A látvány ami fogadott, ma is olyan élesen él agyam egy rejtett cikornyájában, hogy félek elővenni nehogy megvágjam magam.

Maca ott feküdt a díványon szétvetett lábakkal, szoknyája a nyakában, más semmi rajta, így majdnem a veséjébe láttam. Lehet meg is látom a veséjét, ha nem köti le más a figyelmemet, no meg ha nem hallottam volna szinte rimánkodó hangját:-gyere és segíts rajtam! Mert nem bírom! Nem bírom férfi nélkül! Hiába próbáltam már mindent, sose elég nekem!

Bizonyára ha fültövön vágnak az ajtó mögül, az se ért volna váratlanabbul, mert számítottam én mindenre, csak ilyesmire nem. Úgy álltam mint a cövek, egy földrengés se tudott volna elmozdítani az ajtóból, nem tudnám megmondani milyen érzések futkorásztak bennem, talán nem is hittem, hogy valóság mindaz ami történik.

Lehet fel is pofoztam volna magam, hogy felébredjek, ha közben a nő fel nem áll, szoknyája szélét álla alá szorítva elém lépett, és egyik kezével olyan érzékeny pontomat kezdte markolászni, hogy nemcsak a hajam szálai meredtek ettől a plafon felé. A másik kezével megfogta a kezem, odahúzta háborgó szemérmének nedves ajkaihoz, és lassú mozdulatokkal simogatásra biztatta.

Ezt gondolom, egy sokat tapasztalt férfi sem tudta volna elviselni szárazon, nemhogy egy serdülő legényke, aki még legvadabb álmában se gondolt addig ilyesmire. El is nedvesedett a gatyám pillanatok alatt, észrevette ezt Maca, és azonnal vigasztalni kezdett:- semmi baj, csak simogass! Fiatal vagy, hamar újra kész leszel.

Nem tévedett, mert rövid időn belül már ismét hajlandóságot mutattam arra, hogy a díványt tologassam. Igaz, nem sokáig bírtam a tologatást, és bizonyára meg se kottyanhatott Macának az általam nyújtott segítség, mert mániás volt szegényke, méghozzá nimfomániás.