Mar 17, 2012

NIMRÓD, GILGAMES, ÉN ÉS A STRESSZ



Ezt a nem tudományos írást csakis őseimnek köszönhető, éspedig annak a ténynek, hogy egyik nagyanyám se maradt meg nagy leánynak, mert, ha az egyik is közülük nagylány maradt volna, akkor több mint valószínű, hogy most nem vállalhatnám magamra e három személy és egy állapot közötti komoly összefüggés keresgélését.

A Gilgames és Nimród közötti kapcsolattal kezdeném, mert talán ez a legszorosabb, hisz egyes nem hivatalos források szerint egy és ugyanaz a személy és ha a kettejük közötti hasonlóságot nézem szinte én is igazat adok nekik. Gondjaim csak az időintervallumokkal vannak, de mivel az idő relatív ezért ez a gond is megoldható, ha nagyon megfeszítem a nyakizmom.

Eredetüket nézve mindkettő isteni eredettel dicsekedhet, Gilgames ugyebár háromnegyed isten és egynegyed ember, Nimródot meg teljes egészében Isten teremtette. Mindkettő hatalmas úr, vitéz harcos és van bátorsága szembeszállni egy ismeretlen és félelmetes emberfeletti hatalommal. A két személy között a különbség csak annyi, hogy míg Gilgames élete és hőstettei ismertek az eposz révén, addig Nimródról majdnem semmit nem tudni, hisz a Biblia alig tesz említést róla, pedig szerintem többet érdemelne. Egy kissé ellentmondásos személyiség, egyfelől Isten kedveltje, másfelől meg épp ellene lázadóként van bemutatva, ezért szerintem itt valami nem stimmel.

 Azt sem értettem sokáig, hogy miért nincsenek pontosabb adatok leszármazottait illetően, míg végül rájöttem a rejtély megoldására, amelyik egyszerű és logikus:-mindez csakis azért van, hogy ne tudjam levezetni a családfámat! Itt lépek végre én is színre mint élő kép, egyelőre, mint harmadik személy(iség), - esetleg második, ha az első kettő egy és ugyanaz- akit érdekelnek gyökerei. Származásom csakis azért borzolja a fantáziámat, mert annyi rokoni szálat találni az etiópoktól a finnekig, hogy állandó jelleggel egy olyan érzés kerít hatalmába, miszerint nem én származom másoktól, hanem más nemzetek származnak az enyémből.
Megtörténhet, hogy sokakat meglep ez a kijelentés, sőt sokkot okozhat azoknak, akiknek nincsenek hajszálgyökereik se, de van egy kitalált történelmük, mely e jelen pillanatban elfogadott, mert különböző trükkökkel elfogadtatták, bizonyíték híján is. Számomra egy kicsit furcsa a magyarság eredetének állandó keresgélése, ha utánam lenne én már pontot tennék egyszer és kijelenteném kerek perec, hogy első nemzet ez és az összes többit vándorlásaik során hagyták hátra szerte a világban, ezért van a sok rokoni kapcsolat. Lássam ki tudja bizonyítani, hogy ez nem így van. Ha mondákra és regékre fel lehet építeni egy nép történelmét, hát akkor ne vesztegessük az időt!

Nem szükséges azonban semmi legenda ahhoz, hogy levezessem magyarságom családfáját, mert én állítani tudok bármit és bizonyítani is ha nagyon megerőltetem magam. Ha nagyon akarom pl. azt is bebizonyítom, hogy Ádám és Éva egymás között az ősmagyar nyelvet használta, sőt mi több azt is tudom, hogy az intim pillanatokban a férfi Évácskának becézte párját. Lássam, bizonyítsa be valaki az ellenkezőjét, de figyelmeztetem, hogy csak hangfelvétellel ellátott bizonyítékot fogadok el, azt se bánom ha titkos felvételek, garantálom, nem fog senki törvény elé kerülni értük.
Bizonyításaim általában a matematikai „reductio ad absurdum” metódusára építem, amellyel be lehet bizonyítani azt, ami másként nem bizonyítható, ez más területeken is előnyösen felhasználható, ha tudjuk hogyan állítsuk fel a megoldandó feladatot. Ezt használva, egy abszurd állítással kezdve és apránként adagolva hozzá a valós tényeket bármit el lehet fogadtatni és bizonyítani.

Tehát, ha valaki kételkedik a kijelentéseimben, az nyugodtan szóljon és én eltüntetem kételyeit, de egyelőre maradok a kapcsolat keresésnél, mert kezd stresszelni már, hiába próbálok e nélkül élni. Ebben valahogy nem ütök őseimre, értem itt Nimródot vagy Gilgamest, akik annak ellenére, hogy annak idején nem volt divat ez az állapot, mégis igen nyugtalan életmódot folytattak, habár lehet csak egyszerű kalandvágy volt, de a lényeg az, hogy nem tudtak nyugton maradni. Itt elütök egy kicsit, mert én szeretem a nyugodt életet, sosem vállalnám egy birodalom félépítését és vezetését, mert ez eleve megfosztana nyugalmamtól, igaz a kalandokat szeretem, mindig is vonz az ami titokzatos és ismeretlen, de sosem a stressz levezetése miatt fogok bele valamibe, csakis szórakozásból teszem. Igaz, hogy ilyen távlatból nem bírom felmérni, hogy Gilgames miért állt ki például párviadalra Enkiduval, egyszerű stresszlevezetés volt, mert akkoriban nem voltak sportklubok ahol a felgyülemlett idegességét legyúrja, vagy csak szórakozásból tette. Nimród tetteinek háttere mögött is csak gyanítani lehet egy kis stresszhatást, de mivel az akkori orvostudomány előtt ismeretlen volt e fogalom és nincs rá hivatkozás, így én sem teszem tűzbe érte a kezem, legföljebb a kisujjam, de azt is csak egy pillanatig.

Tulajdonképpen lényegtelen is, hogy akkoriban ki mitől szenvedett, a lényeg az, hogy most mitől szenvedek én és miért vagyok egy kissé stresszes állapotban. Állapotom eredetemből ered, mert amikorra majdnem sikerült bizonyosságot szerezzek egy kis zsidó örökségről, kiderül, hogy lehetek sumer, akkád, vagy etióp is és kezdhetem elölről az egészet.
Mivel ez most nincs ínyemre ezért egyelőre inkább belenyugszok abba az érzésbe, hogy mások származnak az én nemzetemből és stresszelődjön más keresgélve hozzám fűződő gyökereit!
Van egy gondolat ami azonban nem hagy nyugodni, éspedig mi lenne, ha bebizonyítanám, hogy sumer DNS-ekkel vagyok felszerelve, ezzel gondolom felborítanák mindent, ami eddig hadilábon állt. Ez nem igazán kivitelezhető ötletnek tűnik, épp ezért több mint valószínű, hogy megpróbálom!


No comments: