A lélektorna alapfeltételei

Miután alaposan átgondoltam, hogy mit szabad leírjak, és mit nem, a lelki fitnesszel kapcsolatosan, úgy döntöttem, hagyom szabadon szállni gondolataim, elvégre szabad ember vagyok, úgy fizikailag mint szellemileg.
Azért hát, hogy ez állapotot megtarthassam, nem szabhatok határt gondolataimnak, melyek lelkemben lapítanak, ingerre várva, hogy elindulhassanak megszületni elmém felé. Remélhetőleg jó irányba haladnak majd, mert volt rá eset, hogy a tömegvonzás törvényének igazolásaként, az inger hatására létrejött izgalmak lecsúsztak nem tisztán gondolkodó fejembe, minek következtében nem gondolatok születtek hanem klapecok. (Hála az egeknek, számomra teljesen fájdalommentesen!)

Ekként morfondírozva, teljesen kötetlen stílusban kezdem el ennek a gyakorlatnak ismertetését, ami meglehet sok embert ingerelni fog, és heves izgalmakat válthat ki egyesekből.
Azzal kezdeném, hogy mint mindennek e világon a lélektornának is szüksége van egy kis alapra, ha azt akarjuk, hogy a lábán megálljon, és össze ne huttyanjon mint a tót orgona az idegen kéz érintésétől.
Egyébként az egyik alapfeltétele annak, hogy a lélek erősíteni tudja a testet az, hogy nem engedi meg a tornára készülő lélek tulajdonosa idegen szellem behatolását saját szellemébe.
Ha ezt megengedi, akkor sajnos lőttek a tornának, mivel sosem lesz képes saját lelki erejéből átadni testének, mindig mások segítségére szorul, ami nem olcsó mulatság, és ráadásul veszélyekkel is jár.
Hugó Győző alias Victor Hugo nagyon fején találta a patkószöget, amikor ezt írta: „a szuggesztió abból áll, hogy egy másik személy szellemén kis bemetszést ejtünk, amibe beleillesztjük a mi magunk gondolatát.”
Ne engedjük meg hát senkinek, legyen az színpadi vagy diplomás hipnotizőr, hogy meglékelje szellemünket, és lelkünkbe hatolva saját akaratát ültesse oda, ha azt akarjuk, sikeres legyen a lelki gyakorlat, és jobban össze ne bogozódjanak lelki szálaink mint a gordiuszi csomó.

Mert nem valószínű, hogy Nagy Sándor szelleme visszatérne átvágni azokat, ha meg mi próbálkozunk e csomókat elvagdosni, garantáltan nem lesz fájdalommentes.
Nem hagyhatom ki a médián keresztül történő behatolásokat a lélekbe, melyek a reklámokon keresztül sajnos több ember szellemét lyuggatják, mint a világ összes hipnotizőrje a negyedik hatványon.
Fine-finálé a lényeg az, hogy védőpajzsot kell használni mindenféle szellemi behatoló ellen, és akkor biztos sikerre számíthat a lélektornára menendő.
Például, ha valaki már jó pénzért hipnotikus álomra hajtotta fejét pszichológusa heverőjén, az csak úgy léphet a lélektornászok csapatába, ha ingyenesen saját heverőjén teszi ezt, saját magát elhipnotizálva.
Ennek egyszerű metódusa van, leírom, még akkor is ha egyeseknek migrént okoz, hadd érezzék ők is, milyen utóhatásai lehetnek a hipnózisnak.
Előre jelzem erre nem mindenki képes, hiszen van akit még a legjobb szellemlékelő se bír elaltatni, bármit is „szuggerál” neki, de ez nem zárja ki a tornászcsapatba való bejutást.
Élő példaként saját személyemet adnám, mert egyszer alávetettem magam egy ilyen kísérletnek, de sajnos a művelet nem sikerült, semmiképp nem tudott elválasztani a valóságtól, egy kedvesen duruzsoló pszichológusnő, bármennyit is kínlódott szegényke.

Gondolom az lehetett az oka, hogy a felettem hullámzó keblei minduntalan elvonták figyelmem, és nem tudtam odakoncentrálni ahova kellett volna, no meg a világért nem akartam elaludni, félvén, nehogy álmomban ne azokat lássam.
Ám ennek ellenére képes vagyok néha úgy megtornásztatni lelkemet, hogy nem csak saját testem, hanem még másoké is verejtékezni kezd.
Ezzel csak azért példálóztam, hogy senki ne rettenjen vissza, ha első nekifutásra nem sikerülne az autonóm ellazulás neki.
Mert ez a lélektorna bemelegítője kérem alássan!
Első lépésként, keresni kell egy félreeső zugot, ahol senki nem zavar, és van benne egy kényelmes ágyikó, melyen kinyújtózhat a kísérleti alany mindenféle állítmánytól mentesen.

Ha például a gyerekek azt állítják, hogy nem tudnak csendben maradni, míg az alany ellazulna, akkor előmelegítőként nyitott tenyérrel lazán előrelendítjük egyik kezünket, aki jobbkezes az jobbját, aki balos az balját, de mielőtt a nyakleves elcsattanna lefékezünk, és ökölbe szorítva kezünket megtapogatjuk alkarunkat a könyök mellett. Ha kemények az izmok akkor minden oké, ha meg nem akkor sajnos a pofon elcsattant, de semmi aggodalom, mert mindenképp csend következik majd.
Miután a helyzet lecsendesedett, visszavonulva kiszemlélt helyünkre, háton végignyújtózva az ágyon kezünket nyitott tenyérrel testünk mellett tartva kényelembe helyezkedünk.
Vigyázat! Nehogy lábát keresztbe tegye valaki, akár férfi, akár nő a gyakornok, mert erőszaktól félni nem kell, még álmában se forduljon meg ilyen gondolat kobakjában senkinek!!!
Gondolatban csakis ezt ismételgessük: „Nyugodt vagyok és laza.” és ez ki ne menjen fejünkből a kísérlet végéig.
Behunyva szemünket, a koncentrálást segítve, minden mozdulat és szó nélkül ezt ismételgessük:
- A jobb (bal) kezem teljes egészében nehéz.
Ha minden jól megy egy idő után érezni lehet, hogy alkarunk könyöktől lefelé és könyökünk elnehezedik. Egy fél perctől egy percig terjedő időintervallum után újból ismételni lehet, de előtte dekoncentrálunk:
1.Energikusan néhányszor behajlítjuk, és kinyújtjuk kezünket
2.Mélyen ki-be lélegzünk
3.Kinyitjuk szemünket
Ezt az első tizenöt napban naponta 2-3 alkalommal szabad csak ismételni, és akkor sikeres a gyakorlat, ha az alkarban érezhető elnehezedés átterjed a másik alkarra, majd az egész testre.
Figyelmünket mindig csak egyetlen karra kell összpontosítani, mert ha nem úgy szétszaladgálnak gondolataink, mint hajdanán Hunyadi János elől a janicsárok, és sose leszünk képesek ólomsúlyossá nehezítve testünket, passzívan belső energiával lazítani izmainkat, hogy utána lélektornával olyan erőssé eddzük őket mint szamurájkard pengéjét a kínai fegyverkovács.

Ennyi egyelőre elég is bemelegítőnek, a további lépéseket csak két hét múlva közlöm majd, nehogy valaki megpróbálja az első lépést átugrani, utána meg engem hibáztasson, hogy a másodiknál még levegőt se érez a talpa alatt.
Addig is kellemes ellazulást, akarom mondani ólmos elsúlyosodást annak, aki ezt ki meri próbálni, hiszen mint említettem nem teljesen veszélytelen a kísérlet.

Például veszélyessé válhat, ha a csendet kérő kézgyakorlat teljesen véletlenül az asszonyt is érinti, aki nem lélektornával, hanem épp a sodrófával erősíti mellizmait, ha gyakorlat közben megüti az embert az álom, vagy az esetben amikor a szemét kinyitja, pillantása az anyóséba ütközik, hogy csak néhányat említsek.
Ezért ajánlom mindenkinek, mielőtt belevágna, kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét (mármint engem), aki még baksist se fogad el, mert már azt is megadózzák, hogy a fene enné meg az ilyen demokráciát!