Miután alaposan
átgondoltam, hogy mit szabad leírjak, és mit nem, a lelki
fitnesszel kapcsolatosan, úgy döntöttem, hagyom szabadon szállni
gondolataim, elvégre szabad ember vagyok, úgy fizikailag mint
szellemileg.
Azért hát, hogy ez állapotot megtarthassam, nem
szabhatok határt gondolataimnak, melyek lelkemben lapítanak,
ingerre várva, hogy elindulhassanak megszületni elmém felé.
Remélhetőleg jó irányba haladnak majd, mert volt rá eset, hogy a
tömegvonzás törvényének igazolásaként, az inger hatására
létrejött izgalmak lecsúsztak nem tisztán gondolkodó fejembe,
minek következtében nem gondolatok születtek hanem klapecok. (Hála
az egeknek, számomra teljesen fájdalommentesen!)
Ekként
morfondírozva, teljesen kötetlen stílusban kezdem el ennek a
gyakorlatnak ismertetését, ami meglehet sok embert ingerelni fog,
és heves izgalmakat válthat ki egyesekből.
Azzal kezdeném,
hogy mint mindennek e világon a lélektornának is szüksége van
egy kis alapra, ha azt akarjuk, hogy a lábán megálljon, és össze
ne huttyanjon mint a tót orgona az idegen kéz
érintésétől.
Egyébként az egyik alapfeltétele annak, hogy a
lélek erősíteni tudja a testet az, hogy nem engedi meg a tornára
készülő lélek tulajdonosa idegen szellem behatolását saját
szellemébe.
Ha ezt megengedi, akkor sajnos lőttek a tornának,
mivel sosem lesz képes saját lelki erejéből átadni testének,
mindig mások segítségére szorul, ami nem olcsó mulatság, és
ráadásul veszélyekkel is jár.
Hugó Győző alias Victor Hugo
nagyon fején találta a patkószöget, amikor ezt írta: „a
szuggesztió abból áll, hogy egy másik személy szellemén kis
bemetszést ejtünk, amibe beleillesztjük a mi magunk
gondolatát.”
Ne engedjük meg hát senkinek, legyen az színpadi
vagy diplomás hipnotizőr, hogy meglékelje szellemünket, és
lelkünkbe hatolva saját akaratát ültesse oda, ha azt akarjuk,
sikeres legyen a lelki gyakorlat, és jobban össze ne bogozódjanak
lelki szálaink mint a gordiuszi csomó.
Mert nem valószínű,
hogy Nagy Sándor szelleme visszatérne átvágni azokat, ha meg mi
próbálkozunk e csomókat elvagdosni, garantáltan nem lesz
fájdalommentes.
Nem hagyhatom ki a médián keresztül történő
behatolásokat a lélekbe, melyek a reklámokon keresztül sajnos
több ember szellemét lyuggatják, mint a világ összes
hipnotizőrje a negyedik hatványon.
Fine-finálé a lényeg az,
hogy védőpajzsot kell használni mindenféle szellemi behatoló
ellen, és akkor biztos sikerre számíthat a lélektornára
menendő.
Például, ha valaki már jó pénzért hipnotikus
álomra hajtotta fejét pszichológusa heverőjén, az csak úgy
léphet a lélektornászok csapatába, ha ingyenesen saját heverőjén
teszi ezt, saját magát elhipnotizálva.
Ennek egyszerű metódusa
van, leírom, még akkor is ha egyeseknek migrént okoz, hadd érezzék
ők is, milyen utóhatásai lehetnek a hipnózisnak.
Előre jelzem
erre nem mindenki képes, hiszen van akit még a legjobb
szellemlékelő se bír elaltatni, bármit is „szuggerál” neki,
de ez nem zárja ki a tornászcsapatba való bejutást.
Élő
példaként saját személyemet adnám, mert egyszer alávetettem
magam egy ilyen kísérletnek, de sajnos a művelet nem sikerült,
semmiképp nem tudott elválasztani a valóságtól, egy kedvesen
duruzsoló pszichológusnő, bármennyit is kínlódott
szegényke.
Gondolom az lehetett az oka, hogy a felettem hullámzó
keblei minduntalan elvonták figyelmem, és nem tudtam
odakoncentrálni ahova kellett volna, no meg a világért nem akartam
elaludni, félvén, nehogy álmomban ne azokat lássam.
Ám ennek
ellenére képes vagyok néha úgy megtornásztatni lelkemet, hogy
nem csak saját testem, hanem még másoké is verejtékezni
kezd.
Ezzel csak azért példálóztam, hogy senki ne rettenjen
vissza, ha első nekifutásra nem sikerülne az autonóm ellazulás
neki.
Mert ez a lélektorna bemelegítője kérem alássan!
Első
lépésként, keresni kell egy félreeső zugot, ahol senki nem
zavar, és van benne egy kényelmes ágyikó, melyen kinyújtózhat a
kísérleti alany mindenféle állítmánytól mentesen.
Ha
például a gyerekek azt állítják, hogy nem tudnak csendben
maradni, míg az alany ellazulna, akkor előmelegítőként nyitott
tenyérrel lazán előrelendítjük egyik kezünket, aki jobbkezes az
jobbját, aki balos az balját, de mielőtt a nyakleves elcsattanna
lefékezünk, és ökölbe szorítva kezünket megtapogatjuk
alkarunkat a könyök mellett. Ha kemények az izmok akkor minden
oké, ha meg nem akkor sajnos a pofon elcsattant, de semmi aggodalom,
mert mindenképp csend következik majd.
Miután a helyzet
lecsendesedett, visszavonulva kiszemlélt helyünkre, háton
végignyújtózva az ágyon kezünket nyitott tenyérrel testünk
mellett tartva kényelembe helyezkedünk.
Vigyázat! Nehogy lábát
keresztbe tegye valaki, akár férfi, akár nő a gyakornok, mert
erőszaktól félni nem kell, még álmában se forduljon meg ilyen
gondolat kobakjában senkinek!!!
Gondolatban csakis ezt
ismételgessük: „Nyugodt vagyok és laza.” és ez ki ne menjen
fejünkből a kísérlet végéig.
Behunyva szemünket, a
koncentrálást segítve, minden mozdulat és szó nélkül ezt
ismételgessük:
- A jobb (bal) kezem teljes egészében nehéz.
Ha
minden jól megy egy idő után érezni lehet, hogy alkarunk
könyöktől lefelé és könyökünk elnehezedik. Egy fél perctől
egy percig terjedő időintervallum után újból ismételni lehet,
de előtte dekoncentrálunk:
1.Energikusan néhányszor
behajlítjuk, és kinyújtjuk kezünket
2.Mélyen ki-be
lélegzünk
3.Kinyitjuk szemünket
Ezt az első tizenöt napban
naponta 2-3 alkalommal szabad csak ismételni, és akkor sikeres a
gyakorlat, ha az alkarban érezhető elnehezedés átterjed a másik
alkarra, majd az egész testre.
Figyelmünket mindig csak egyetlen
karra kell összpontosítani, mert ha nem úgy szétszaladgálnak
gondolataink, mint hajdanán Hunyadi János elől a janicsárok, és
sose leszünk képesek ólomsúlyossá nehezítve testünket,
passzívan belső energiával lazítani izmainkat, hogy utána
lélektornával olyan erőssé eddzük őket mint szamurájkard
pengéjét a kínai fegyverkovács.
Ennyi egyelőre elég is
bemelegítőnek, a további lépéseket csak két hét múlva közlöm
majd, nehogy valaki megpróbálja az első lépést átugrani, utána
meg engem hibáztasson, hogy a másodiknál még levegőt se érez a
talpa alatt.
Addig is kellemes ellazulást, akarom mondani ólmos
elsúlyosodást annak, aki ezt ki meri próbálni, hiszen mint
említettem nem teljesen veszélytelen a kísérlet.
Például
veszélyessé válhat, ha a csendet kérő kézgyakorlat teljesen
véletlenül az asszonyt is érinti, aki nem lélektornával, hanem
épp a sodrófával erősíti mellizmait, ha gyakorlat közben megüti
az embert az álom, vagy az esetben amikor a szemét kinyitja,
pillantása az anyóséba ütközik, hogy csak néhányat
említsek.
Ezért ajánlom mindenkinek, mielőtt belevágna,
kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét (mármint
engem), aki még baksist se fogad el, mert már azt is megadózzák,
hogy a fene enné meg az ilyen demokráciát!