Virtuális lettem kedves Édesanyám!

Így kezdtem volna mesélni édes szülémnek a történetet, amikor elkezdtem az e világi és világméretű virtuális hálózatba belé-belé mászkálni, és igénybe vettem az ott nyújtott szolgáltatásokat. Csakhogy féltem, nehogy odacsettintsen egyet a seprűnyélivel, gondolván szegény, hogy ez bizonyára valami újfajta homokból deriválódott betegség.

Habár, mára már egyesek annyit kombináltak, míg kiderült, hogy még az a homo, aki valamikor sapiens volt, de végül kos lett, az sem beteg, hanem normális és egészséges , és szinte szaporodásra is képes lesz, ha variálják egy kicsit a génjeit. De ezt csak én tudhatom, aki informálva vagyok, mert olyan Megabyte-osan mozgok az interneten, mint muslica a megecetesedett bor hullámain.

Mivel anyámnak még nem szórt virtuális homokot a szemébe senki, így nála a homok még mindig szúr, ha szembe szórják.

Ezért még jobban féltem, nehogy a hirtelen sokkhatástól átköltözzön a másvilági hálózatba(gyenge a szíve szegénykének), aztán nem lesz kinek eldicsekedjem, hogy micsoda derék gyereket nevelt, aki épp úgy halad a korral, mint korban.

Ennek ellenére - mármint a korban haladásnak - úgy rajzanak körülötte a barátnők, mint őszi hűvös reggelen a legyek, a meleg tehénpalacsinta körül, hogy felmelegedjenek.(mármint a legyek)

Százával látogatják barátok a világ minden tájáról, és úgy lájkolják, hogy csuda.

Itt azonban olyat fékezett az eszem futás közben, hogy a lábam is majd megnyomta a fékpedált ( látogatóba kocsikáztam éppen), mert belém nyilallt egy szomorú érzés, ezt a lájkos dolgot sosem tudom majd megmagyarázni.

Azaz hiába magyarázom, mert jó anyám sose fogja értékelni a lájkokat, hiszen biztosan rákérdez majd:

• Neked mi hasznod van ebből fiacskám?
• Anyagilag semmi. De egyébként van, hiszen megtudom, hogy milyen sokan szeretnek egyszerre engem virtuálisan!
• Micsodán? Szóval ti ott gruppen-szexeltek! Szégyellheted magad nős ember létedre!

Ekkor vagy seprűnyél, vagy infarktus következne, de dicséret semmiképp, nyilvánvaló lett tehát, hogy valahonnan egy másik irányból kell megközelítsem a témát.

Ilyen vagyok, ha gondolkodok

Ezért elkezdtem azon gondolkodni, milyen kézzelfogható virtuális dologról meséljek, mert valamiről muszáj meséljen a gyerek a szülőnek, hogyha az már egy bizonyos kor felett van, és álomba ringatná, éppúgy, mint ahogy az mesélt a gyereknek, amikor az egy bizonyos kor alatt leledzett, és nem akart elaludni, hiába ringatták.

Mi lenne például, ha elmesélném, hogy miként jártam minap a bankban? Ezt biztos megértené, hiszen nem annyira bonyolult, sőt mondhatnám egyszerűbb, mint egy orrba zavarás balegyenessel.

Az történt ugyanis, hogy készpénz nélkül maradtam(ez a legnagyobb házaknál is megesik), ezért kénytelen voltam elvonszolni magam a bankba egy kis pénzanyagért. Ezt sosem szerettem, mert mindig cetliket kellett töltögetni, elviselni a bankalkalmazottak gyanakvó tekintetét, hogy tényleg én vagyok én, és ehhez hasonló apróságok miatt.

Ez természetesen csak egy olyan belém rögződött reflex, mint Pavlov kutyájának nyálmirigy működése, hiszen ma már nem kell töltögetni semmit a bankban. Egyszerűen bemegyek megkeresem a sárga vonalat, átlépek rajta, és máris ott állok egy kedves hölgy előtt(akit meglátva jobban csurog a nyálam, mint a híres kutyáé), aki azonban akkor történetesen épp gondterhelten meredt az előtte lévő monitorra.

Jóformán ki se kellett tátanom a szám, hogy elmondjam óhajom, mert máris válaszolt:

• Sajnálom kedves uram, de lefagyott a számítógépes rendszerünk, és egyelőre semmilyen szolgáltatással nem állok rendelkezésre.
• Nekem csak egy kis kézzelfogható pénzre lenne szükségem, ez sem megoldható?
• Kint az automata pénzosztogató, kártyával abból kiszedhet egy kis igazi pénzt.

Ezt én is tudtam, de ő nem, hogy az én kártyáimon csak makk ász, zöld király és tökfilkó van.

• Nem működik az automatájuk, mi történt? - kérdezi valaki az ajtóból.
• Valami gond van a hálózatban! - hangzik a válasz
• Mikorra várható, hogy bemelegszik a rendszer? - kérdezem, mert az idő ugyebár pénz, és a pénz az, ami beszél, anélkül én hiába vonyítok a péküzlet előtt, hogy adjanak egy kenyeret.
• Hát, ez egy olyan kérdés amelyikre nem tudok válaszolni, de sétáljon egy kicsit, és próbálkozzon később.

Elkezdtem hát sétálni, és addig-addig sétáltam, míg eldöntöttem, hogy csak másnap veszek kenyeret.

A másnapot, ami nem lett másnapos a pénzhiány miatt, ismét a sárga vonal átlépésével kezdtem, a hölgyike mosolyogva fogadott, és akkor már éreztem is a meleget, amelyik a hálózatból áradt, biztos voltam, hogy a fagyos napok véget értek.

Nyújtottam a személyit, a kis hölgy meg pity-pöty elkezdet pötyögtetni, aztán rám nézett, és kedvesen visszanyújtotta:

• Sajnálom, de az igazolvány már néhány napja érvénytelen! Nem vehet fel pénzt a számlájáról, mert a számítógép nem veszi be az adatokat.

Ez már olyan kemény jobb egyenes volt, hogy szinte hanyatt vágódtam a sárga vonalon.

 Hiába próbáltam bevetni legjobb fogásaimat és kifogásaimat a hölgynél, aki személy szerint beadta volna a derekát, de az a lelketlen komputer hajthatatlan maradt, így végül ismét pénz nélkül távoztam, akkor már dühösen.

Hogyne lettem volna dühös, hiszen míg kicserélem a személyi igazolványt, eltelik legalább egy hét, de ahhoz hogy kicseréljem pénz kell, no meg közben enni, sőt inni is kell.

Ekkor döntöttem el, hogy hazalátogatok szüleimhez, eldicsekszem a virtuális világ adta lehetőségekkel, és kérek egy kis készpénzt a ládafiába rejtett lyukas harisnyából.

Ami annak ellenére, hogy lyukas, én úgy érzem, több biztonságot nyújt, mint a rejtett kamerákkal, sárga vonalakkal és legmodernebb szerkentyűkkel felszerelt bankintézmény.