Füstöljek, vagy füstölögjek?

Miután átéltem a legutolsó világvégét, eldöntöttem, hogy elásom a pipát, szivart, cigarettát, és olyan egészségesen élek, mint egy magányba vonult kungfu mester. Ez nem egy reklámhatás mellékhatása volt, csak úgy gondoltam, makkegészségesen könnyebben készülhet fel az ember a következő világvégére.

Hála Istennek nem panaszkodhatom egészségi állapotomra, de úgy gondoltam, hogy lehetek egészségesebb is, és nem csak húsz évbe egyszer kell megnézzem az orvost, hanem talán soha.

Voltak ugyan aggályaim, hogy e lépés nem ballépés-e, mert ott lebegett előttem Ójama Maszutacu a kjokusin karate megalapítójának esete, aki soha életében nem dohányzott, képes volt háromszor százas kumitét végrehajtani, és mégis tüdőrákban halt meg. (Meglátjátok, nem teljesen véletlenül hoztam fel példaként.)

No, de aggály ide vagy oda, beleadva apait, anyait, sőt még nagyapait is, dohánytilalmat vezettem be, olyan szigorút, mint amilyen az 1920 -as szesztilalom volt az Amerikai Egyesült Államokban.

Aggályaim itt is voltak, hiszen az említett szesztilalom végül is megbukott, mert hatása károsabb volt, mint jótékony, de ezeket is félretéve, olyan lendülettel vágtam bele az új életmódba, hogy majd kiszaladtam belőle egy nap alatt.

Szerencsére idejében le tudtam fékezni, így aztán csak két hónap múlva oldottam fel a füst tilalmát, rájöttem ugyanis időközben, hogy sokkal károsabb füstölögni, mint füstölni.

Sokakat bizonyára meglep ez, de semmi gond, mert én is meglepődtem, amikor az után kezdtem kutatni, hogy ki bizonyította rá a dohányfüstre azt a rengeteg sok káros hatást.(pl. én soha nem éreztem semmit ezek közül)

Semmi alantas szándék nem vezérelt, csakis azért kezdtem el kotorászni ez irányban, hogy lélekben erősödjek, és ellen tudjak állni a füstölés kísértésének, amivel az időközben rám-tőrt dühös füstölgéseim csillapíthatnám. Ezek ugyanis bizonyítottan károsak minden belső szervre, vércukorszintre, vérnyomásra, ami aztán kihat a potenciára. Ez pedig egy férfiembernek nem kis kunc, hiszen nem mindegy, hogy füstölve potens, vagy pedig a stressztől és dühtől füstölögve impotens az ember.

Kerestem hát a cáfolhatatlan tudományos nyilatkozatokat, de csodák csodájára semmit nem találtam. Félreértés ne essék, nem a különböző médiákban megjelenő reklámok és reklámkonferenciák anyagát nyálaztam át, hanem azt az unalmasabb részt, melynek az átlapozásához több nyál kell. De hála Istennek nekem nyálam volt bőven, hiszen szinte csurgott egy szivar után, így végigbaktattam azt, ami dohánnyal kapcsolatosan, tudományosan megjelent.

El ne ájuljon senki a meglepetéstől, ha most itt megtudja, mindez ideig senki nem bizonyított be semmit ezzel kapcsolatosan, senki nem tudott kiadni egy bizonyítékokkal alátámasztott tudományos és hivatalos jelentést, hogy igenis a dohánynak több káros hatása van, mint jótékony.

Mert aki nem tudná, annak elárulom, hogy a dohány gyógyszernövényként volt ismert már Krisztus előtt pár ezer évvel, és igencsak sok jótékony hatása bizonyított.

Például, segíti az emésztést, növeli az agy vérellátását, elősegítve a szellemi munkát, növeli az éberséget, javítja a reakció időt, hogy csak néhányat említsek ezek közül.

Az észak amerikai bennszülött törzsek hiedelme szerint a dohány a Teremtő ajándéka, és a kifújt füst hozzá emeli az ember gondolatait és imáit.

Elterjedése kezdetén mifelénk is „szentfű”, „isteni fű”, nevén volt ismeretes, ami majd minden betegséget gyógyít, legyen az szellemi, vagy testi.

E két oknál fogva nem csodálom, hogy az egyházak nem kedvelték, mert féltek, nehogy az emberek szabadon füstölve, direkt módon eregessék gondolataikat és imáikat Isten felé, kikerülve a közvetítőket, akik így elestek volna a sok bevételtől.

Volt néhány politikai vezető is, aki dohányellenes kampányt folytatott az idők folyamán, de ennek ellenére a huszadik század elején szinte minden második ember dohányzott, ám a tüdőrákos megbetegedések száma olyan csekély volt, hogy szinte mérhetetlen.(Aki nem hiszi, az a statisztikai adatokban ellenőrizheti.)

Aztán 1945-ben megtörtént a katasztrófa, a levegőbe emelkedett az első „gombafelhő” Japánban, amelynek eredményeként több milliárd halálos radioaktív részecske került a légkörbe.

Úgy tíz évre rá, amikor már a vidáman szállingózó plutónium részecskék kezdték hatásukat éreztetni, kezdtek rájönni egyesek, hogy milyen káros hatással van a dohányzás az egészségre, és ekkortól kezdődtek a dohányellenes kampányok.

Mert, melyik atomhatalomnak ne lenne érdeke elbújtatni a dohányzás mögé, a levegőbe juttatott radioaktív részecskék rákkeltő hatását? Hiszen mindenik elterelné az emberek figyelmét saját felelősségéről, és rákenné azt a dohányra, ugyebár más gyógynövényre hiába kenné. Ezért szíves örömest pénzelik azokat, akik hamis adatokat használva, úgy becsapják a társadalmat, hogy gyönyörűség nézni.

A több milliárd dollárt elnyelő dohányellenes orvosi konferenciákon, olyan szépen megkerülik az igazságot, hogy majd mindenki elhiszi a dohányról terjesztett rémhíreket. Pedig ha tudnák az emberek, hogy mi az igazság, nem dőlnének be ezeknek a lepénzelt, puritán látszattevékenységek animátorainak.

Azt például senki nem reklámozza, hogyha egy mikroszkopikus radioaktív porszemcse(kevesebb, mint a gramm egymilliomod része) véletlenül ráhull az ember bőrére, bőrrákot kap, ha belélegzi tüdőrákot. Ezt sok tízezer kísérleti állaton végzett kísérlet igazolta.

Már csak 1963 -ig kb. 4000 kilogramm plutóniumot engedtek szabadjára a Föld légkörébe, ami bizony 3-4 billió halálos adagnak felel meg. Azt, hogy máig hány halálos adagot szabadítottak az emberiség feje fölé, bizonyára még maga a jó Isten se tudja számon tartani, az is lehet ő tudja, de ember biztos nincs, aki utána tudjon számolni.

Mivel a részecskék olyan picikék, mind mai napig nem kötelezhettek senkit, hogy ilyenfajta figyelmeztető felhívást írjanak rájuk: „Vigyázat, az egy mikrogrammú inhalációs plutónium, garantáltan halálos tüdőrákot okoz!”

Sokkal egyszerűbb volt ráíratni egy csomag cigarettára, hogy: „Vigyázat, a dohányzás halált okozhat!” (de csak „hat”, biztos az ember akkor lehet, ha csemegézik mellé egy jó adag plutóniumot)

Azóta az emberbaráti kormányok mindent megtettek, hogy bebizonyítsák igazukat. Óriási pénzösszegeket utaltak olyan kutatók és orvosok számára, akik elfogadták feltételeiket, hogy tudományosan bizonyítsák be, a dohányzás tüdőrákot okoz. Valami ahhoz hasonló kellett volna, mint a radioaktív részecskék tudományosan bebizonyított, gyilkos hatása.

Megpróbáltak ezek szegények mindent, de bármekkora dózisokat adtak a kísérleti állatoknak,(150-200 szál cigaretta napjára) mind mai napig egyik se betegedett meg tüdőrákban a dohányfüst miatt. Tehát sehol semmi bizonyíték, csak feltételezés, amit természetesen bizonyítékként reklámoznak.

Egy fura dologra viszont rájöttek mások, a dohányfüsttel kezelt állatok hatvan és valahány százaléka túlélte, ha közben egy kis adag radioaktív részecskével is kezelték őket. A magyarázat erre az lenne, hogy a dohányfüst egy vékony nyálkaréteget képez a tüdő felszínén, ami megakadályozza a radioaktív részecskék behatolását és beágyazódását.

Állítólag hasonló a hatása az alumínium nanorészecskékkel szemben, melyek az Alzheimer-kórt idézik elő, ami eléggé gyors ütemben kezd terjedni napjainkban.(Kíváncsi vagyok melyik növényt okolják majd érte.)

Bizonyára igaza volt Gerhard N. Schrauzer professzornak a nyolcvanas évek elején, amikor azt állította hogy a dohányfüst egyes alkotóelemei a rák gátló anyagok hatását erősíti, és megerősítette, hogy senki nem tudott még rákot idézni elő cigaretta füstjével kísérleti állatokon, csakhogy ezt senki nem reklámozta. Pedig ez egy eskü alatt tett kijelentés, az Egyesült Államok kongresszusi bizottsága előtt.

Ekkor gyúlt meg a gyertyaláng elmémben, hogy miért halt meg Ójama mester tüdőrákban.

Elsősorban azért, mert elromlott a gépe, amivel kamikaze repülést kellett volna végrehajtson, így túlélte a második világháborút, másodsorban, mert a „gombafelhő” közelében tartózkodott akkoriban, és harmadsorban azért, mert nem dohányzott.

Bezzeg ha a japánok majd hetven százaléka dohányzik, olyan könnyedén viselik a nukleáris katasztrófákat , mint eszkimóék a hideget. (Bizonyára halottak ők is a dohányfüsttel és radioaktív részecskékkel végzett kísérletekről.)

Amikor idáig jutottam a gyertyaláng annyira felerősödött elmémben, hogy egy szivart is meggyújthattam vele, amit haladéktalanul meg is tettem, és örömkönnyek kíséretében eregettem a füstöt magam köré.

Mert úgy éreztem, és érzem ma is, nekem is jogom van, füstfelhőbe burkolózva, megvédeni egészségem a repülők által levegőbe bocsájtott alumínium nanorészecskék, és az atomrobbantások során a légkörbe szabadult radioaktív részecskék ellen.