Csonton rágódjak avagy egy mondáson?

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az az idő, amikor jobban kívánom a fogorvost mint a fehérnépet, de sajnos olyan hirtelen megtörtént, mint a derült égből jövő villámcsapás.

Mindezt annak a mondásnak köszönhetem, amelyik arra figyelmeztet, hogy a baj csövestől jön, no meg annak a csirkecsontnak amelyiket rágcsáltam.

Úgy történt a dolog, desszertként no meg szórakozásból megelégedéssel rágicsáltam egy modernül nevelt csirke csontocskáit(a régi nevelésűekét kerülöm, ezekkel nehezebben lehet megbirkózni), és egyszer csak érzem, hogy a csont beszorul a fogaim közé. Azonnal gondoltam, hogy valami nincs rendjén mihelyt észrevettem, hogy nem a ritka szép fogsorom ritkaságába ékelődött, hanem egy olyan zónába, ahol véletlenül egymás mellé nőttek fogaim

Gondom is lett belőle, mert kihalászva a csontot, a fogam egy darabja is kijött vele együtt, ami meglepett, mert addig semmi jelét nem adta, hogy törékeny lenne.

Bántam egy kicsi, de mivel nem fájt, gondoltam elhanyagolom a fogorvost, ami természetes hiszen minden valamirevaló, bátor férfiember ezt teszi.

Végeztem hát tovább a dolgom, elmegyek hűséges autócskámmal, megállok, és elintézem ügyemet, de mikor indulnék legnagyobb meglepetésemre meg se nyikkan.

Ez ugyanúgy meglepett, mint a fogtörés, mert igaz az autó már harmincötödik életévét gurigázza, de nem hagyott úton soha, voltak szeszélyei, de hát melyik hasonló korú menyecskénének nincsenek?

Nem indult a járgány, közbe zuhogni kezdett, no meg sötétedni, mit volt mit tenni, hagyom az autót az útszélén, gondolván, hogy másnap elviszem.

Igen ám de hazaérkezvén, rákapcsolok a vírusokkal teli hírekre, hadd nyugodjak meg egy kicsit, és láss csodát egyből lenyugtattak, másnaptól bevezetve a kijárási tilalmat, sőt még a fogorvostól is megszabadítottak, betiltva ezek működését.

Gondoltam én, de a fogam nem így gondolkodott, vagy rá se füttyentett a szükségállapotra, mert egyszer csak finoman nyilallni kezdett, utána meg egyre erőszakosabban, mindegyre eszembe juttatva, hogy milyen jól üdülhet fogorvosom a kényszerszabadságán.

Oszt ekkor kezdtem megóhajtani a fogorvost, feledve minden más kívánságot, míg végül egy fájdalomcsillapítóra bíztam a megoldást, és így nemsokára annyira tudtam gondolkodni, hogy feltehettem magamnak a kérdést :

-Mi a hibás mindezért, a mondás vagy a csont?

Mert, lehet ha megvárom míg rákényszerülök a csontrágásra, ami belátható időn belül bekövetkezik, akkor nem törik el a fogam, ha meg eltört, akkor gondolhattam volna arra, hogy a baj nem jön egyedül, és várhattam volna otthon türelmesen, míg egy féltégla a fejembe esik, megszabadulván így fogfájástól, karanténtól, meg minden egyéb bajtól.

Nos, ha nem vártam meg a tégladarabot, most türelmetlenül várom, hogy a fogorvost láthassam mert valószínűleg csak ez szabadíthat meg iránta érzett vágytól, no meg jót tenne a fogamnak is, mivel nem hiszem, hogy jövőre levághatom a menülistáról a csontok rágását.

A mondásokon viszont rágódhatok, csak az a baj, sosem fog félreállni a hasam tőlük.