Az élethez való jogos jogok

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát 1948-ban elfogadták, ám a világ rendje azóta változott és változik, emiatt meg muszáj néha e jogoknak jobbra-balra némi korlátot szabni. Ez természetesen indirekt módon, de állítólag csakis a saját érdekemben történik.

Ez szinte igaz is lehetne, ha ne lenne egy a sok hazugság közül amit globálisan lenyomnának az ember gigáján.

Csak egyetlen példával pöckölném alá, többel ugyanis nem merem nehogy belém álljon valami elfajzott neo-politikai vírusos nyavalya, oszt mást is megfertőzzek vele.

Gondolom ez is elegendő lesz, ha valaki nem hiszi járjon utána másfelé.

Az alapvető jogommal kezdeném, azaz az élethez való joggal, aminek ugyebár a Jóistenen kívül senki korlátot nem szabhatna, no persze ha különleges körülmények erre rá nem kényszerítik azt, ki e jogomat védeni, no meg tiszteletben tartani rendeltetett e földi létben.

Ilyen enyhítő körülmény lehet számára egy kis háborúzgatás, meg ehhez hasonló miegymás, mivel ez esetekben lőttek mindenféle nyilatkozatnak meg jognak.

Ám békeidőben nem korlátozza e jogom szinte senki, talán kivételt képezhet olyasvalaki, aki nem égi meg földi oltalmazóm igazságában hisz, oszt napi sétám megzavarva, bánatában vagy dühében megcsiklandozná szívem tájékát dikicsével, hogy végleg megóvjon e gyarló világ bűneitől.

Ezt mondjuk jogaim földi „tisztelője” és oltalmazója megakadályozhatná, e célból bérelt hivatalos közegei által,(akiket természetesen az én és hozzám hasonlók kötelező adományaiból fizet) ám nem mindig teheti, mivel ezeknek a bérenceknek sokkal fontosabb teendőik is vagyon.

Például alkalomadtán épp bércsökkentő cédulákat osztogatnak parkolóhiányban szenvedőknek, nappal lámpa nélkül közlekedő kerékpárosoknak, stb., akiknek végül is jövedelmüket köszönhetik.

Ezt meg nem lehet csak úgy egy kis jogért abbahagyni kérem! Hisz a pénzbírság egy lényeges erőforrás! Ettől lesz egyre erősebb a hatalom, sőt még a nyomor is föllendülhet mellékhatásként.

No-mármost, ez esetben ha tovább szeretnék élve sétálgatni, akkor kénytelen vagyok saját magam megvédenem az élethez való jogom, csakhogy ez nem egyszerű dolog ám, mivel sok mindenre oda kell figyelnem.

Elsősorban az engem szurkálni vágyakozó testi épségére kell vigyáznom, mert ha véletlenül valami baja esik szegénynek, akkor félős hogy törvényesen megfosztanak egy másik lényeges, azaz a szabadsághoz való jogomtól.

Hiszen utólag kiderülhet, hogy a támadóm egy tisztára ártatlanul ide-oda vándorló lélek, csak néha-néha pszichikailag kiszámíthatatlan. Ez esetben meg én leszek a bibás, ha ezt nem tudom, mivel nem ellenőriztem a beteglapját, mielőtt orrcsontját átgyúrtam volna védekezés közepette.

Oszt neki is emberi jogai vannak kérem! Sőt a pszichikumának meg státuszának köszönhetően, talán egy-kettővel több mint nekem.

Ezt bármelyik agybajokban turkáló, nagyérdemű és elméletileg gyakorlott pszichiáter képes lesz törvényesen levezetni, mert bizonyára kapcsolatot tud teremteni a pszichés bánata és mostohaanyjának szőrösödő mellbimbója között, ami hirtelen dühét kiváltotta.

Kétszer is meg kell hát gondoljam, hogy védjem-e az élethez való jogom, vagy hagyjam magam inkább a forgalomból kiiktatni, nehogy áthágjam a törvényt, osztán más komolyabb bajom essék.

Mert egy e jog, és más a törvény, e jog szerintem már csak elméletileg létezik, mivel gyakorlatilag ki van szolgáltatva az egyre mélyebb, globális homályba boruló, ám mindenképp velem kitoló, de pláné és sőt emberséges törvények kényének-kedvének.

Nem csoda hát ha a 48-as nyilatkozat is lassan a ködbe vész, akárcsak az utolsó útjára induló kivénült aggszamár.

Az köztudott, hogy a szamár megérzi, ha utolsó órája közeleg, de kérdem én, érezhet-e valamit egy nyilatkozat?