Intelligencia és civilizáció

Mivel felmerült néhány kérdés az emberi intelligencia és a civilizáció kapcsolata révén, gondoltam érdemes ezekre néhány választ adni, vagy keresni.
Rossz szokásom szerint csak úgy hanyag eleganciával fogtam hozzá, hogy néhány belevaló gondolatot odarittyentsek, ezeket érintve, de kiderült, hogy ez nem is megy annyira egyszerűen, mint ahogy elképzeltem. Hamar rájöttem, hogy se hanyagul, se túl elegánsan nem lehet e dolgokat kezelni, ezért megtörténhet, egészen másként sikerült eszmefuttatásom, mint ahogy szerettem volna.
Tulajdonképpen a mesterséges intelligencia erőltetett iramban történő fejlesztése volt az, ami elsőként gondolataimat birizgálta, de közben a civilizáció fejlődése, avagy visszafejlődése is felborzolt néhányat közülük.

Ez szerintem normális, hiszen az emberi(vagy idegen? Ez mindmáig vitatott) intelligencia fejlődésének következménye volt a civilizációk kialakulása, tehát jogosan tehetem fel a kérdést, hogy: - mi történik az emberi civilizációval, ha idegen, vagy mesterséges intelligencia helyettesíti majd a modern emberét?
Erre ugyanis minden esélyünk megvan, mert minden jel arra mutat, valakik abban sántikálnak, hogy minél hamarabb kiiktassák az emberi agy bizonyos funkcióit, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
Bármelyik szögből is nézegetem a dolgokat, mindig az az érzésem, hogy valami nincs rendjén a civilizációk kialakulásával és fejlődésével foglalkozó elméletekkel.
A tudományos magyarázatok szerint, az első civilizációk valahol a Nílus mentén jelentek meg, természetesen csak a történelmi időkről beszélve, amikor már annyira vitte az ember, hogy a falra firkálni tudjon. Ez óriási lépés volt, akkora nagy, hogy egyesek mind a mai napig csak ekkorát tudnak lépni, semmiképp nem tudván a faltól távolodni, csakis erre képesek firkálni. A gond ezzel kapcsolatosan csak az, hogy ami akkoriban a civilizáció fejlődését jelentette, ma szerintem annak visszafelé haladását mutatja.

Normális körülmények között a civilizáció egyenes arányban kellene fejlődjön az intelligenciával, ám a történelem folyamán mindig közbejött valami nem normális körülmény, ami az arányt felborította.
Ha nem így történik, akkor ma az Európában élő civilizálatlan és sértődékeny népek vándorolnának szerte a nagyvilágba, terrort és halálfélelmet ültetve más kontinenseken.
Ám „valami” közbejött, így az ősi, virágzó civilizációk hirtelen elhervadtak, és helyettük újak jelentek meg, de más földrajzi helyeken, ahol olyan gyorsan fejlődtek, hogy az elhervadt civilizációk népe mind mai napig irigykedve nézi.
Ez a „valami” több minden is lehetett, például egy földönkívüli intelligens lény hazautazása a Nílus völgyéből egyenesen a Nagy Kutya csillagkép valamelyik bolygójára, vagy a magyarul beszélő sumerek elvándorlása Európába, de lehetett egyszerűen csak az emberi agy begyepésítése egy mesterségesen kifejlesztett intelligenciának köszönhetően.

Lehet valaha megtudjuk választ, ám egyelőre csodálkozva állunk(legalábbis én), az evolúció ezen fonákul működő rejtélye előtt.
Míg ezen csodálkozok, megpróbálom dogmatikus szemszögből is elemezni a múlt és jelen helyzetképét.
A paradicsombeli időkkel kell kezdjem, amikor ott éldegélt szépen az első emberpár, gondtalanul és boldogan, és szerintem nem volt rákényszerülve, hogy szürke állományunk még egy százalékát is kelljen használja. Azt nem tudni mekkora intelligencia szintet ért el Ádám vagy neje a Paradicsomban, (Éva az almát elérte az biztos) de szerintem túl magas nem lehetett, hiszen nemigen volt mit kezdjen vele, mivel csak parancsokat teljesített, melyeken gondolkodni se volt szabad.

 Ha e szinten maradnak, gyűjtögető életmódot folytatva, bizonyára lőttek volna az emberi civilizációk megjelenésének, ami csakis az intelligens emberi(vagy emberfeletti?) lényeknek köszönhető. Nem azt sugallom ezzel, hogy a Sátán érdeme lenne a civilizációk kialakulása, csak a Biblia mondanivalóját próbálom az emberiség értelmi fejlődésével kapcsolatba hozni.

Én úgy gondolom, hogy az ember saját elhatározásából is átlépte volna az Édenkert határait egy bizonyos idő elteltével. Erre előbb-utóbb rákényszerítette volna a túlnépesedés, de azt hiszem, hogy a kíváncsiság és a tudni akarás hamarabb rávette volna e lépésre. Mert a kíváncsiság nagy úr, és éppúgy jellemző az emberi lényre mint az emberfelettire, sőt még az emberalattira is.

Szerintem ez inkább a civilizáció fejlődésének mozgató ereje, nem pedig a hazugság mint ahogy egyes elméletek jóindulatúan bizonyítani akarják, szabad teret biztosítva ezáltal a füllentésnek. Habár a hazugságoknak is van némi szerepe, hiszen intelligens embereket is átvernek manapság a szuper-intelligensen megfogalmazott igazat nem mondások. (ezt remélem, elég elegánsan megfogalmaztam!)

De térjek vissza a kapuhoz, melyen kilépve, az embernek hajdanán földet ért a lába, és észrevette, hogy esze is van a tokjában, amit kénytelen lesz használni, ha civilizált emberi településeket akar látni a Földön, nem pedig majom tanyákat.
E lépés pillanatától kezdve fonódott egybe az emberi intelligencia a civilizációval, néha-néha össze is bogozódtak, de hál'Istennek mindig akadt valaki, aki kioldja a csomót.
Én remélem, hogy ezután is fog majd akadni, hiszen ma már sokkal okosabbak vagyunk, és tudjuk, ha megvárjuk míg megérik a tudás fáján az alma és lehull, akkor nyugodtan megehetjük, (Úgy tudom, hulló almára nem vonatkozik törvény) és tovább építhetjük azt, amibe belefogtunk.

Természetesen ezután is közbejöhet egy és más, a tudományos oldalról a technika szuper-intelligens ördöge hozhat rontást civilizációnkra, a dogmatikus oldalról meg az intelligenciahiányban szenvedő civilizálatlan civilizációk elterjedése döntheti romba az Eiffel tornyot.

Az okos-telefon

Már szinte bedőltem annak a kísértésnek, hogy egy okos telefonnal gyarapítsam háztáji gazdaságomat, amikor szerencsére a véletlen közrejátszott, így még mindig nélkülözöm a telefonok okosságát.
Gondolom a véletlen nem teljesen véletlenül változtatta meg döntésemet, mert szerintem mindennek megvan a pontos oka és helye ebben a kaotikusnak tűnő világmindenségben.
Természetes nekem is megvan a jó kis meleg helyecském, amit sajnos el kellett hagyjak, mert sokszor Murphy törvényeit követem, így amit megtehettem volna a tegnap, elhagytam holnapra, gondolván talán nem kell majd megtegyem, de tévedtem.

Így kerültem ki jóval nulla fok alatti hidegbe egy dombtetőre zabot hegyezni,(az igazi okát nem mondom, mert nem lényeges)ami nem is lett volna gond, ha ne fújt volna egy olyan vékony szelecske, melytől még a legbővérűbb ember kukaca is úgy összezsugorodik, hogy kesztyűs kézzel ki nem lehet csalogatni.
Még ez is hagyján, de a szél egy becsületes hózáport is hozott magával, amitől a harminc éves autócskám úgy elkezdett ficánkolni mint egy kiscsikó. Azonnal megállást parancsoltam neki, eldöntöttük a fiúkkal, hogy megláncoljuk, és úgy folytatjuk az utat, mert egyébként félős volt, nemigen érünk el egy járt utat.
Előszedtük hát a láncokat, nekiláttunk, jobban mondva nekiláttunk volna a láncos művelethez, ha időközben be nem sötétedik, olyan hirtelen, hogy semmiképp nem találtuk a kis mütyürkéket a láncon, amivel azt összeakaszthatnánk.
-Sebaj! - szólt az egyik – itt a telefonom, abba olyan reflektor van beépítve, hogy jobban világit mint egy ködlámpa.
Elővette a telefont, simogatta, paskolgatta, de annyi fényt nem tudott kicsikarni belőle, mint egy pislákoló mécsesből. Végül sok kérlelgetés után, ejsze megszánhatta az okoska gazdiját, és kiírta neki:
- mínusz tíz fok alatt nem működök!
Előkerült egy másik smartphone is, ám annak se akarózott szóba állni senkivel.

Ezer szerencse, hogy szivaros ember lévén mindig tartogatok pótalkatrészként egy gyújtót az autóban, nehogy füst nélkül maradjak, és általában olyat válogatok e célra, amelyikbe egy kis lámpácska is van beszerelve. Ez segített ki a bajból, így aztán elértük a szoba melegét még aznap.
Arról hallottam, hogy a kánikulában lefagy az okos telefon, de ha már a hidegben is lefagy, akkor szerintem valami nincs rendjén.
Mindezek tetejére, mikor aztán eszembe jutott a brit astrofizikus Stephen Hawking figyelmeztetése, hogy vigyázat „a mesterséges intelligencia az emberiség végét jelentheti”, végérvényesen lemondtam az okos készülékek használatáról.
Szerintem meggondolandó, hogy meddig érdemes fejleszteni bizonyos készülékek intelligenciáját, mert egy bizonyos fokon túl(vagy alatt?) már nem fogadnak szót az embernek.
Ha például csak arra gondolok,mi történne, hogyha valaki valahol megnyomna egy bombaugrasztó piros gombot, de az okos bombácska azt válaszolná: - én ki nem megyek Szibériába abba a mínusz negyven fokos hidegbe, inkább itt pukkanok meg! Na mi lenne akkor?

Talán egy újabb nagy BUMM?

A hosszú élet titkai

Sok titok lappang az élet körül, kezdve a keletkezésétől egész a végéig, azaz halálig, ami pontot tenne a földi életre, de még hozzátartózik. Ami utána következik, azt már olyan sűrű köd borítja, hogy nálam sokkal okosabb majomfélék is csak tévelyegnek benne jobbra-balra, de szerintem egyelőre még egyik sem tudott előre lépni. Igaz, vannak akik az ellenkezőjét állítják, ami lehet igaz is, még ha bizonyítani nem igazán tudják.

De, e homályba nem lépnék most bele, hiszen ott értelmetlen lenne a hosszú élet titkait megoldjam, mert aki örök életet nyert, azt már nem érdekli, aki semmit nem nyert, csak porrá lett, az úgyszintén nem érdekelt a témában.
Ezért hát, a földi élet meghosszabbításának titkaira próbálok néhány fénysugarat irányítani, így talán megvilágosodik az, ami most még sötétben bujkál az emberi szem kíváncsisága elől.
Először a mai modern idők hosszú életű embereinek életvitelébe próbáltam bekukkantani, mert úgy éreztem kár lenne például Noé bárkájából kilépve kukucskálni, ezzel nem sokra jutnék, már csak azért sem, mert nem vagyok jártas a zsidó időszámításban.
Az ismert hosszú életű emberek rekordját állítólag a japánok tartják, (gondolom ezért vannak gondjaik a nyugdíjrendszerükkel) itt él ugyanis a legtöbb száz évesnél idősebb ember, ezért arrafelé indulva próbáltam valami titok nyomára jutni. Amikor azonban összehasonlítottam néhány szinte matuzsálemi kort megért japán véleményét hosszú életének titkáról egy kissé elszontyolodtam, mert bizony eléggé ellentmondanak egymásnak. Például Tanabe Tomodzsi(113 év) szerint a teljes absztinencia volt az, aminek köszönhette, hogy több ideig kapott nyugdíjat, mint amennyire a nyugdíjosztály számított (ezért nyilvánosan bocsánatot is kért).

Ezzel ellentétben Sigecsijo Imuzi(120 év) nem volt absztinens, dohányzott, és százöt éves koráig dolgozott(gondolom ezért nem kért bocsánatot senkitől!).
Még átnéztem néhány száz éven felüli japán véleményét, de semmi titoknak nem sikerült még a farkát se meglátnom, annyira megzavarta éleslátásomat néhány kupa saké japonaise. Ugyanis ezt kortyolgatva próbálkoztam a japán észjárásnak közelébe férkőzni a titok felderítésére, és elkezdtem a kupicákat ürítgetni, de hamar rájöttem, hogy kupára van szükségem, ha fel akarom venni velük a versenyt.

Kupa-kupát követett, de hiába, csak halandzsának tűnt a sok egymást cáfoló vélemény, végül úgy éreztem egyik sem árult el semmit hosszú életének titkáról, sőt tévútra is tereltek volna, ha nem vagyok elég szemfüles. Ezért amikor az egyik Hirosima környékén született, és ott éldegélő százon felüli asszonyka, félrelibbentve titkáról a leplet, azt állította, hogy csakis a tiszta friss levegőnek köszönheti előrehaladott korát, gyorsan megcsíptem magam, felhagytam a titkok felderítésével, és becsípve már csak a kupára összpontosítottam.
Ennek következménye az lett, hogy a végén nyugalomba vonultam, utána meg egyenest nyugaton ébredtem, ahol a francia Jeanne Calment véleményére voltam kíváncsi. Ő ugyanis jelenleg a „csúcstartó” a megélt százhuszonkét évével.

Ami leges-legelőször szemembe szökött, életútját olvasgatva, az volt, hogy a néni soha életében nem dolgozott, csak sportolgatott finoman, kerékpározott, színházba, operába járt, nyugisan töltötte el a rengeteg sok évet.
Ezt gyorsan fel is jegyeztem, mert úgy éreztem, ennek van némi köze a hosszú élet titkához, habár ő az olívaolajnak tulajdonította máig meg nem döntött rekordját, természetesen nem feledkezve meg a vörösborról, és a heti egy kilogramm csokoládéról sem.

A dohányt nem emlegette, pedig huszonegy éves korától száztizenhét éves koráig cigarettázott, ami azért nem rövid időszak. (Mindezekről én sem feledkeznék meg, pláné ha semmi egyéb dolgom ne lenne! Sőt a munka mellett és közben is eszembe jutnak!)
Ekkor jöttem rá, hogy a japánoknál nem figyeltem életük ezen apró, de igen fontos részére. Most már nem kezdek egy újabb nyomozásba, de szerintem aki átlépte azt a bűvös százat, nem volt a mai modern idők stresszező forgatagának kitéve, és nem igyekezett mindenáron adrenalin szintjét növelni.

Példaként említeném a világ legidősebb hajtási jogosítvánnyal bejegyzett személyét Fred H. Hale-t, aki száznyolc éves korában mondott le jószántából a jármű vezetésről, mert dühítették az előtte „totyogó” autók, és gondolom észrevehette, hogy ez a legnyugodtabb emberre is stresszező hatással van, ami káros az egészségre! Ő egyébként a mézet és a whiskyt tartja a hosszú élet titkának.
Végigolvasva a sok véleményt, annyira összezavarodtam, hogy jaj volt nekem, hiszen végül is nem tudtam kiválasztani egy épkézláb receptet, ami véget vetne a rejtélynek.
Kínomban végül a kínaiakhoz fordultam segítségért, mert ott aztán mindent lehet találni, no meg azért is, mert állítólag itt élt a matuzsálemek matuzsáleme Li Csing-jün aki 256 éven keresztül taposta boldogan a port ezen a földön.

Ez nincs hivatalosan bejegyezve a rekordok könyvébe, gondolom az lehet az oka, hogy az öreg fiatalítani akarva magát, azt állította 1736-ban született, holott valójában 1677 volt születési éve.
Találtak ugyanis egy 1827-ben és egy 1877-ben készített feljegyzést amelyben a kínai kormány gratulált a 150-ik, illetve a 200-ik születésnapját ünneplő Li Csing-jünnek.
Bármelyik a születési dátum mindenképp rendkívül hosszú életű ember volt, és ami a lényeg elárulta mi volt ennek a titka.
A csikung(mely serkenti a csi keringését a testben) elsajátítsa és gyakorlása, a gyógyfüvek és rizsbor(vagy sör?) rendszeres használata mellett, még négy tényező van szerinte, ami az emberi életet megnyújthatja.
Az első ezek közül (szó szerint lefordítva) a nyugodt elme, azaz magyarra fordítva ez azt jelentené, hogy ne fájjon a fejed a jövő miatt, mert sose lesz úgy, hogy ne legyen valahogy!

Úgy ülj mint a teknős, lenne a második tényező. Ezt szerintem arra értette, ha az embernek van egy háza, vagy hazája, akkor üljön abban szépen nyugodtan, és ne futkorásszon össze-vissza szerte a világban, hiszen minél jobban siet, annál hamarabb ér oda, ahova nem igazán vágyakozik. Bezzeg ha a teknős nem sürgölődik, két háromszáz évig is eléldegél!Igaz harmadjára azt tanácsolja az öreg, hogy fürgén járj mint a galamb, de nem sietve, mert a kettő között van ám egy kis különbség!A negyedik tényező egy kissé gondolkodóba ejtett, ez ugyanis így hangzik:

Úgy aludj mint a kutya! Gondjaim onnan adódtak, hogy nem tudom a kínai kutyák miként alszanak. Így ha a saját kutyám alvását próbálom utánozni, abból jó nem fog kisülni, mert az nappal alszik, oszt egész éjjel a Holdat ugatja.
Bizonyára a kínai kutyáknak más lehet az életvitelük, aki ezt közületek ismeri, az máris megfejtheti a hosszú élet titkát, aki meg nem, annak ajánlanám velem együtt tanulmányozza a kínai kóbor kutyák álmát.
Vagy, az után is érdeklődhet, hogy Li Csing-jün a másvilágra távozott, vagy egy másik világba, mivel utolsó feljegyzett mondata számomra egy kissé gyanúsan hangzik, ugyanis ekként búcsúzott barátaitól: "mindent megtettem e világban, amit meg kellett tennem, most hazamegyek".

Meddig látunk még pénzt?

Előre el is árulom a választ, hogy már nem sokáig, erre akárki hamar rájön, ha megtapogatja a kártyatartóját, ami ma már nem pénztárca.

De hát mi is a pénz? Úgy félhivatalosan fogalmazva, a pénz egyfajta fizetési eszköz aminek elfogadására bármelyik állam kötelezheti saját polgárait, akár erőszakkal is(lásd a Francia forradalom idején), de nem kötelezhet rá más államot, ha viszont más állam jószántából elfogadja, akkor már konvertibilis pénznemnek számít.

Értékét az aranyban letett fedezet kellene meghatározza, de manapság akkora pénzösszegekről beszélnek világszerte, hogy ha utána gondol az ember belátja, hogy annyi aranyat lehetetlen bányászni, meg tárolni, meg aztán hiábavaló, mert igaz, az arany nem romlandó, de éhínség idején nem hasznosítható. Ezért kerültünk most egy olyan fura helyzetbe, hogy halljuk és látjuk mindenfelé a mesebeli összegeket, sőt meg is ígérik nekünk őket,de mikor vásárolni akarunk belenyúlva a zsebünkbe, általában nagyon kevés készpénzt találunk, van aki egyel-talán nem talál, de nem is akar, mert van neki ott mindenféle kártyája, melyekkel fizetni lehet. Ha teszem fel minden kártyáról elfogyna az a láthatatlan pénz, akkor még mindig ott a hitelkártya.
Ezzel aztán nyugodtan vásárolhat, mindaddig amíg mindene rá nem megy, az is ami a hitelkártya előtt megvolt, és az is amit hitelkártyával vásárolt, de vásárolni muszáj, mert ez most divatos, hogy két rohanás között egyet vásárol az ember.

Mivel ezek a vásárlások rohanás közepette folynak, sose nincs ideje rágondolni a hitelkártyásnak, hogy tulajdonképpen mire is vásárol, mert ugyebár azt ami a kártyán van sose látta, az valahogy csak odakerült és ő máris költheti, így senki mögött nem marad le vásárlás szempontjából. Pedig ha elgondolkodna, rájönne, hogy a hitelkártyán lévő valami nem pénz, csak virtuális összeg ami tulajdonképpen semmit nem ér bizonyos helyzetekben. (Például ember legyen a talpán aki hitelkártyára, vagy bármilyen más kártyára tud vásárolni áramszünetben.)

Ez az összeg plusz kamat jelképezi tulajdonképpen, mennyit is tudnánk megspórolni, ha nem adnánk el előre munkánkat és magunkat valakiknek, vagy valakinek.

 Így aztán azt ami semmi volt, de elköltöttünk, pénzként kell, hogy visszaadjuk, ha nem tudjuk visszafizetni, akkor elveszik tőlünk mindenünket ami pénzt ér. Íme a fizika törvényének az igazolása, miszerint semmi nem vész el, csak átalakul, és felborulása azáltal, hogy a semmi pénzzé alakul, de ez már más pénze úgyhogy mi ezt már nem látjuk. Innen látható, hogy rövid időn belül senki pénzt nem fog látni, ezt gyakran halljuk is, hogy mindenfelé milyen kevés pénz van, ezért nem is adnak belőle, inkább hitelt nyújtanak, mert azt az is nyújthat akinek nincs pénze, de van hitele.

 Így zsonglőröznek óriási pénzösszegekkel világviszonylatban utalják őket papíron erre-arra, de valóságban a pénz nem is létezik, ezért nem látható és nem lehet készpénzként felvenni, csakis hitelként vagy bankutalványon. Itt ütközik óriási ellentmondásba a pénz meg az összeg, és minél jobban belegondol az ember annál jobban belezavarodik, eljut a végtelen gondolatáig, amin ha sokáig gondolkodik akkor rövidesen elmegyógyintézetbe kerül, ezért jó ha abbahagyja.

Bele kell nyugodni abba, hogy pénzt egyre ritkábban tapogatunk zsebünkben, de búsulni nem kell, mert az sem igazi érték, és kár érte annyira harcolni. Az igazi érték az, amit a felvett hitel törlesztésére produkálunk kétkezi munkával, ezt azonban nagyon leértékelik, nehogy észrevegye az ember, hogy élelem nélkül nem lehet élni, nem pedig pénz meg arany nélkül. Mi nem vesszük észre, de bezzeg őseink tudták, így például szerintem azért kért Attila Róma kapui előtt hadisarcként borsot és nem aranyat, mert tudta, hogy egy éhes embernek többet ér egy jól fűszerezett magyar gulyás mint egy halom aranypénz. Úgy gondolom, egyelőre nem nagy baj a készpénzhiány amíg hitelre is lehet enni, a problémák akkor lesznek amikor már készpénzzel sőt arannyal sem lehet élelmet venni. Adja Isten, hogy ne így legyen!

A hazudni, vagy nem hazudni? Ez lesz a kérdés!

 „a ti szavatok pedig legyen, ha igen: igen; ha nem: nem”

Könyveim közt kotorászva, véletlenül kezembe akadt egy 1910-ben megjelent szociológiai tanulmány, és ha már ott volt, gondoltam beleolvasok, hadd lám miként zajlott az élet száz évvel ezelőtt.
Csak úgy találomra kinyitottam a könyvecskét, és láss csodát épp a „Hazugság szociológiája” alcímnél akarózott neki kinyílni, ami épp kapóra jött, hiszen így egyszerűen felmérhettem, hogy mennyit fejlődött az emberi társadalom a hazugság terén száz év alatt.

Mert minden szinten fejlődtünk, tehát feltételeztem, hogy ez alól a lódítás sem lehet kivétel. Meglehet a hazugság nem egyenrangú a lódítással, de mivel nem vagyok szociológus, ezt megbocsájtom magamnak, ha ti ezt nem nézitek el, hát Istenem, azért nem esek kétségbe.

Hanem amikor a tanulmány szerzője azzal kezdi: „hogy egész műveltségünket és gondolkodásunkat lassan újból áthatja a hazudozó és pózoló lélek”, és „hogy a befejezett modern ember egyszersmind befejezett hazug ember is, nem csak tetteiben, hanem gondolkozásában, sőt még öltözködésében is” kezdem kétségbe esni, mert féltem, nehogy ne találjak valamilyen fejlődésre mutató linket a témában.

Mert szerintem ez a megállapítás ma is ugyanolyan találó mint száz éve volt, fejlődést talán csak a hazugságok sokszínűségében és nagyságrendjében lehet észrevenni, ami az azóta történt sok-sok új felfedezésnek köszönhető.
Egyébként a mai modern ember semmiben nem különbözik, az akkori modern embertől, csak sokkal több esélye van a hazudozásra, vagy hazugságot terjeszteni, hála az internetnek, a médiának, az okosabbnál okosabb telefonoknak, stb., melyek előnye, hogy nem kell senkivel szembenézni a füllentések közepette.

Mivel a hazugságnak rengeteg fokozata van, szinte azt se tudom mikor melyiket használjam, de ez remélem nem zavaró azok számára, akik felismerik az igazságot, ami Schopenhauer szerint: „nem utcai hölgy, aki annak a nyakába is belecsimpaszkodik, akinek nem kell. Ellenkezőleg. Szemérmes szép nő. Kegyeiben az sem lehet bizonyos aki mindent feláldoz érette.”
Hát, nem mondhatni, hogy nagyon sokan esedeznek egy ilyen hölgy bájaiért manapság, inkább lefizetik, csak minél messzebb kerüljön, miközben különböző búvóhelyeket keresnek a hazugságnak.
Például nem igaz az, ami nem felel meg a valóságnak, de aki nem tudva mondja ezt, az állítólag nem hazudik, vagy téved az, aki nem jól ismerte fel a valóságot, ami természetesen megbocsájtható, és sorolhatnám, de nem akarok senki agyára menni, nehogy a végén szemembe merje mondani az igazságot, hogy ma már ez nem felel meg a valóságnak.
Régen ugyanis a valóság egy volt az igazsággal, és ennek szeretete vitte előbbre az emberiséget lépésről-lépésre, igaz minden lépés nehézségekbe ütközött, de azért csak haladt, úgy lassan, öregesen.

Ekkor, mint szarvasbika kit farka alatt talált el az ármány, majdnem elbőgtem magam örömömben, hiszen megtaláltam azt, amit kerestem.
A tanulmányban ugyanis mindegyre szó van egy „legújabb kori társadalomtudományi dogmáról”, mely szerint a hazugság szükséges az emberi fejlődéshez, sőt „annak élesztő kovásza”.

Ez az oka tehát annak, hogy ekkorát fejlődtünk száz és egynéhány év alatt, akkor bekeverték a kovászt a hazugságba, az meg elkezdte azt szépen keleszteni, egyre jobban duzzadt, mindaddig, míg a valódi valóságot ma már felváltotta a globálisan fejlődő virtuális valóság, ha ezt annak lehet nevezni.
Ide fejlődtünk tehát, a virtuális hazugságok világában élünk boldogan, hiába érezzük bőrünkön a kézzel megfogható valóságot, vagy igazságot, legtöbbször számba se vesszük, annyira elbódítanak, és elterelik róla figyelmünket ezek a virtuális nagyotmondások.
Félreértés ne essék, nem a politikára céloztam, mivel a szóban forgó tanulmány ezt kizárja, gondolom rájöttetek miért. Nos épp ezért, én se foglalkozok vele.

Pedig ott sem ártana egy kicsit visszafogni valamiképp, a valóságot meg sem közelítő szóáradatokat, mert az igaz, hogy az emberi nyelv a gondolatok elpalástolására való,(ez lenne a hazugság szemérmesebb kifejezése) de ami sok az mégiscsak sok, és ami ma világszinten a politikában végbemegy, sokszor megbénítja az igazságszerető emberek nyelvét, így szólni se tudnak.
Ebből csak ennyit említek, mert nem szeretném elragadtatni magam, félvén, nehogy fogdmegeket kelljen fogadni, a lefogatásomra.
Rengeteget lehetne a hazugságot kerülgetni, de nem kívánok túl sokat körözni, nehogy ettől megszédülve, közel kerüljek hozzá, mert nekem az igazság valahogy szimpatikusabb, bizonyára ezért vagyok antipatikus sok embernek , akiknek a valóságot szemébe merem mondani, ők meg nem bírják ezt elviselni hajasan. Kapiskáljátok már, miért van annyi kopaszra nyírt ember és némber!

De kérdem én tőletek:
Valójában igaz az, hogy a hazugság az emberi lények világának ősi mozgató ereje? Vagy csak egy rossz amitől szabadulni kell? Végül is, becsületesség-e a hazugság?
Egy tippet adnék: a Fidsi-szigeteken állítólag csak az csinálhat államférfiúi karriert, aki hazudozást művészi szinten űzi.
Meglehet igazuk van, mert hazudni tudni kell, egyébként beigazolódik a sánta kutyás közmondás, hogy a macska rúgja meg!

Zöldülő marslakónak lenni

Nem is lesz olyan kellemes, ha a Massachusetts Institute of Technology. intézetben végzett kutatások eredményeit veszem alapul, és nem a Mars One magánprojekt szakembereinek véleményét.
E massachusettsi intézet kutatói ugyanis alaposan kielemezték a Mars betelepítés tervének adatait, a felhasználandó élelmiszer, oxigén, technológia, sör , bor , pálinka készletek mennyiségét, egyszóval alapos munkát végeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ide érkező telepesek, a megérkezésüktől számított hatvannyolcadik napon már haldokolni kezdenek. De nem ám a delirium tremens viszi el őket! Hanem egyéb gondjaik lesznek, ezt mutatják a grafikonok és matematikai formulák, melyeket a szakemberek az utazás és letelepedés kielemzéséhez használtak.

Nos, ha megérkeznek a telepesek a vörös bolygóra, és nem téríti el űrhajójukat másfelé valami űrbéli kalóz csoport, hát bizony éheznek, szomjaznak majd, és több mint valószínű, hogy oxigénhiányban is szenvedni fognak.

Erre szinte magamtól is rájöttem, amikor először hallottam a hollandus Bas Landsdorp tervéről, hogy 2024-ben elkezdené emberekkel betelepíteni a Marsot. De, mivel nem vagyok szakember a témában, nem mertem nyilvánosságra hozni kételyeimet, nehogy ugyebár a hátam mögött kiröhögjenek, mert szembe ma már nem szabad, annyira érzékenyek vagyunk.
Igaz, én nem vagyok ennyire érzékeny, nem igazán zavar, ha szemembe nevetnek, de más okom is volt arra, amiért nem kürtöltem világgá aggályaimat a Mars bételépítésével kapcsolatosan.

Ez csak álom, mert esős idő nincs arrafelé

Első és utolsó sorban nem akartam, hogy a sok öngyilkosjelölt, aki odatelepülni jelentkezett meggondolja a dolgot, hiszen ha mind visszalépnek, akkor soha a büdös életben nem fogok látni egyetlen marslakót se! A projekt kitalálójának ugyanis nem akaródzik oda kivándorolni, pedig egyetlen marslakó látványával is megelégednék!
Ugyanis nagyon furdalja jobb oldalam a kíváncsiság, hogy miért zöldek a vörös bolygó lakói?
Lám csak lám, most szinte megtaláltam rá a választ, ha a kutatók számításai beválnak, mert hetven napon belül az első telepesek is megzöldülnek,(esetleg kékülnek?) az oxigénhiány miatt fellépő fuldoklási rohamaik miatt, miközben korgó gyomraik búsan morgó zenéjét hallgatják.

Gondolom ez történhetett valamikor az ottani bennszülöttekkel is, miután nem vigyázva eléggé az éltető légre, annyira elhasználták, mint János bá viselő gatyáját, melyen több lik van, mint ahányat a Föld ózonrétegébe fúrt az autócskám kipufogógáza.

Repülők, rakéták, atomrobbantások ezt nem teszik, ezek ugyanis ökologikus

normák szerint működnek, hogy a Holdra ne rohanjak! Pedig néha jönne, de visszatartom magam, mert félek nehogy ott a Jáde Nyúl hátán ügető sárga emberkékkel találkozzak, akik meglehet nem fogadnának szívesen, félvén nehogy elfoglaljam előlük a holdacskánk sötét oldalát. Velük meg nem jó kikezdeni, mert sok milliárd rokonuk él itt a földön, osztán félős, hogy visszatérve nem élhetnék már olyan nyugodtan mint annak előtte.
No, de térjek vissza a vörös bolygóra, ahol kíntól zöldülő-kékülő embereket,akarom mondani marslakókat, lehet csak látni majd, ezt most már nyugodtan kimondhatom, minkét könyökömmel rátámaszkodva, egy neves kutatóintézet által nyilvánosságra hozott adatokra.

Igaz, ők nem pendítették meg ezt a színváltozást, de szerintem ez bizonyára bekövetkezik, ezért azt ajánlanám, hogy csak az jelentkezzék telepesnek a Marsra, aki nincs megelégedve bőrének színével, és a cigány lovánál is jobban bírja a koplalást.

Örökké gyerek

Szerettem volna maradni, de én se kerülhettem el más halandó sorsát, mert immár félig árva lettem, elveszítve azt, ki hajdanán keblén ringatott.
Sose gondoltam, nem is akartam arra gondolni, hogy elérkezik majd az a pillanat, amikor már nem mondhatom magam gyereknek, de most már érzem, az idő múlásával e pillant egyre közeleg.
Egyelőre még gyerek vagyok, ezt boldogan mondhatnám, de nem tudom kimondani, mert egy számomra új és furcsa érzés kerít olyankor hatalmába, amitől mindegyre egy lenyelhetetlen gombóc gyűl össze torkomban.

Ezzel sok bajom van, mert nem csak az a gond, hogy nem tudom lenyelni, hanem az is, hogy néha kicsordulnak könnyeim, annyira szorít, és teszi ezt függetlenül helytől és időtől.

Ha csak eszembe villan, hogy ezután nem lesz aki szeretettel vár, hogy elmeséljük egymásnak egy elmúlt hét eseményeit, máris ott az a kellemetlen göcs, és folynak könnyeim.
Ha apámra nézek, aki ötvenöt évig tartó boldog együttlét után, így egyedül maradva szinte összetört, és semmiképp nem leli a helyét, minduntalan készül indulni anyám után, akkorákat nyelek, hogy majd kibuggyan szemem sarkában néhány könnycsepp. De visszaszorítom őket, hiszen jó anyám ott van valahol az angyalok között, és akkor búsulni, könnyezni nem szabad.

Ej be könnyű ezt mondani, de mily nehéz megtenni!

Mégis muszáj megtegyem, mert ha nem, akkor apám kételkedni kezdene abban, amit az angyalkákról meséltem, és bizonyára még jobban meggyűlne a bajom az öregfiúval. Az meg nem hiányzik, mert így is van gondom elég.
Állítólag az idő majd orvosolja, eloszlatja ezt a fájdalmas szorítást, hogy mikor lesz az, nem tudom, egyesek szerint hónapok, mások szerint évek kellenek, míg a fájdalom enyhül.
Egyelőre együtt élek vele, amikor nagyon fáj, akkor megengedem, hadd csorogjanak könnyeim, de csak ott ahol senki nem lát, mert az én fájdalmam csakis az enyém, és azt senki másnak át nem engedem.