A hazudni, vagy nem hazudni? Ez lesz a kérdés!

 „a ti szavatok pedig legyen, ha igen: igen; ha nem: nem”

Könyveim közt kotorászva, véletlenül kezembe akadt egy 1910-ben megjelent szociológiai tanulmány, és ha már ott volt, gondoltam beleolvasok, hadd lám miként zajlott az élet száz évvel ezelőtt.
Csak úgy találomra kinyitottam a könyvecskét, és láss csodát épp a „Hazugság szociológiája” alcímnél akarózott neki kinyílni, ami épp kapóra jött, hiszen így egyszerűen felmérhettem, hogy mennyit fejlődött az emberi társadalom a hazugság terén száz év alatt.

Mert minden szinten fejlődtünk, tehát feltételeztem, hogy ez alól a lódítás sem lehet kivétel. Meglehet a hazugság nem egyenrangú a lódítással, de mivel nem vagyok szociológus, ezt megbocsájtom magamnak, ha ti ezt nem nézitek el, hát Istenem, azért nem esek kétségbe.

Hanem amikor a tanulmány szerzője azzal kezdi: „hogy egész műveltségünket és gondolkodásunkat lassan újból áthatja a hazudozó és pózoló lélek”, és „hogy a befejezett modern ember egyszersmind befejezett hazug ember is, nem csak tetteiben, hanem gondolkozásában, sőt még öltözködésében is” kezdem kétségbe esni, mert féltem, nehogy ne találjak valamilyen fejlődésre mutató linket a témában.

Mert szerintem ez a megállapítás ma is ugyanolyan találó mint száz éve volt, fejlődést talán csak a hazugságok sokszínűségében és nagyságrendjében lehet észrevenni, ami az azóta történt sok-sok új felfedezésnek köszönhető.
Egyébként a mai modern ember semmiben nem különbözik, az akkori modern embertől, csak sokkal több esélye van a hazudozásra, vagy hazugságot terjeszteni, hála az internetnek, a médiának, az okosabbnál okosabb telefonoknak, stb., melyek előnye, hogy nem kell senkivel szembenézni a füllentések közepette.

Mivel a hazugságnak rengeteg fokozata van, szinte azt se tudom mikor melyiket használjam, de ez remélem nem zavaró azok számára, akik felismerik az igazságot, ami Schopenhauer szerint: „nem utcai hölgy, aki annak a nyakába is belecsimpaszkodik, akinek nem kell. Ellenkezőleg. Szemérmes szép nő. Kegyeiben az sem lehet bizonyos aki mindent feláldoz érette.”
Hát, nem mondhatni, hogy nagyon sokan esedeznek egy ilyen hölgy bájaiért manapság, inkább lefizetik, csak minél messzebb kerüljön, miközben különböző búvóhelyeket keresnek a hazugságnak.
Például nem igaz az, ami nem felel meg a valóságnak, de aki nem tudva mondja ezt, az állítólag nem hazudik, vagy téved az, aki nem jól ismerte fel a valóságot, ami természetesen megbocsájtható, és sorolhatnám, de nem akarok senki agyára menni, nehogy a végén szemembe merje mondani az igazságot, hogy ma már ez nem felel meg a valóságnak.
Régen ugyanis a valóság egy volt az igazsággal, és ennek szeretete vitte előbbre az emberiséget lépésről-lépésre, igaz minden lépés nehézségekbe ütközött, de azért csak haladt, úgy lassan, öregesen.

Ekkor, mint szarvasbika kit farka alatt talált el az ármány, majdnem elbőgtem magam örömömben, hiszen megtaláltam azt, amit kerestem.
A tanulmányban ugyanis mindegyre szó van egy „legújabb kori társadalomtudományi dogmáról”, mely szerint a hazugság szükséges az emberi fejlődéshez, sőt „annak élesztő kovásza”.

Ez az oka tehát annak, hogy ekkorát fejlődtünk száz és egynéhány év alatt, akkor bekeverték a kovászt a hazugságba, az meg elkezdte azt szépen keleszteni, egyre jobban duzzadt, mindaddig, míg a valódi valóságot ma már felváltotta a globálisan fejlődő virtuális valóság, ha ezt annak lehet nevezni.
Ide fejlődtünk tehát, a virtuális hazugságok világában élünk boldogan, hiába érezzük bőrünkön a kézzel megfogható valóságot, vagy igazságot, legtöbbször számba se vesszük, annyira elbódítanak, és elterelik róla figyelmünket ezek a virtuális nagyotmondások.
Félreértés ne essék, nem a politikára céloztam, mivel a szóban forgó tanulmány ezt kizárja, gondolom rájöttetek miért. Nos épp ezért, én se foglalkozok vele.

Pedig ott sem ártana egy kicsit visszafogni valamiképp, a valóságot meg sem közelítő szóáradatokat, mert az igaz, hogy az emberi nyelv a gondolatok elpalástolására való,(ez lenne a hazugság szemérmesebb kifejezése) de ami sok az mégiscsak sok, és ami ma világszinten a politikában végbemegy, sokszor megbénítja az igazságszerető emberek nyelvét, így szólni se tudnak.
Ebből csak ennyit említek, mert nem szeretném elragadtatni magam, félvén, nehogy fogdmegeket kelljen fogadni, a lefogatásomra.
Rengeteget lehetne a hazugságot kerülgetni, de nem kívánok túl sokat körözni, nehogy ettől megszédülve, közel kerüljek hozzá, mert nekem az igazság valahogy szimpatikusabb, bizonyára ezért vagyok antipatikus sok embernek , akiknek a valóságot szemébe merem mondani, ők meg nem bírják ezt elviselni hajasan. Kapiskáljátok már, miért van annyi kopaszra nyírt ember és némber!

De kérdem én tőletek:
Valójában igaz az, hogy a hazugság az emberi lények világának ősi mozgató ereje? Vagy csak egy rossz amitől szabadulni kell? Végül is, becsületesség-e a hazugság?
Egy tippet adnék: a Fidsi-szigeteken állítólag csak az csinálhat államférfiúi karriert, aki hazudozást művészi szinten űzi.
Meglehet igazuk van, mert hazudni tudni kell, egyébként beigazolódik a sánta kutyás közmondás, hogy a macska rúgja meg!