Oct 24, 2016

Kié vagy Európa?


Ez egy aktuális kérdés, és nem ártana válaszolni is rá, de mivel csak a virtuális világban létezik imitt-amott egy kis virtus, és a való világban ez szinte hiánycikk, nemigen akaródzik senkinek ezt nyíltan, becsületesen megtenni.
Pedig most kellene erre választ adni, nem akkor, amikor már saját bőrünkön érezzük, hogy kié lett, mert én aszondom, de aszondom, akkor már fejünkre húzhatjuk az angol WC tartályának utolsó vízcseppjeit, és pottyantós budit állíthatunk helyébe.

Természetesen csak ha szükség lesz rá, hiszen megtörténhet, hogy nemsokára mi már csak virtuálisan szarakodunk, a jelenleg harmadik világban élő népek meg, mellőzni tudják a helyhez kötött pottyantást.
Mert bizony kedveseim én úgy veszem észre, hogy ezen világ lakói veszik apránként hatalmukba az európai kontinenst.
Ám nem saját ötlettől sarkallva teszik ezt, hanem valaki, vagy valakik ármányos gondolatainak engedelmeskedve.
Gyanúsítani lehetne ezen gondolatok miatt kontinensek, országok vezéreit, méregkeverő multimilliárdosokat, az Antikrisztust, stb., de én nem teszem, hiszen bizonyíték híján talán csak a legfelsőbb bíró hinné el nekem, ám egyelőre még nincs tervemben az Ő színe elé járulni.
Ha csak a világosságban nézek szét, akkor úgy látom, hogy egy kiváltságos, vezető politikai elit egy része bitorolja a vén kontinenst, szinte semmibe véve a népek akaratát.

Így dukál ez egy fejlett demokráciában kérem! Nincs ott diktatúra, azt a fűzfán fütyülős rézangyalát nekije!(Azt nem tudom miért fütyül az angyal, de gondolom azért a fűzfán teszi, mivel könnyen tud ott sípot készíteni.)
Azonban, ha a sötétben meresztgetem szemeim, ahol látni szinte semmit nem lehet, ott bizony másként érzékelem a dolgokat.
Általában nem szoktam félni abban a sötétben kóborolni, melyet az ég és föld teremtője ránk szabott, de ebben a sötétben, amit egész másfajta erők borítanának ránk, nem szívesen sétálgatok.
Kérdezheti bárki nyugodtan, hogy miért? Mert felelek rá.
Nos, egyszerűen csak azért, mert Isten által adott sötétben, nem kell aggódnom amiatt, hogy gondolataimra is sötétség borul, és tudom, világosság váltja majd fel, de az újfent kialakuló feketeségben félős, nekem is megfertőződnek gondolataim, mert hatalmas, kétes eredetű, sötét erők lappangnak ott, és bizonyára sosem fognak világot gyújtani.
Azaz meglehet felgyújtják a világot, lángba borítva mindent, de ez nem amolyan gyehennaféle tisztító tűz lesz, ebben csak szépen megpergelődünk mint a roston sütkérező kínai patkány.
Ha csak éberen körülnéz az ember, azonnal észreveheti, mily hatalmasok és sötétek ezek, hiszen (állítólag)épeszű embereknek, úgy eltompítják agyát(vagy tán lefizetnék őket, hogy bambuljanak?), hogy nem veszik észre azt a veszélyt, mely Európát kerülgeti. De lehet nem is érdekli őket, nem lévén utódaik, fütyülnek a jövőre, de nem fűzfára csimpaszkodva, hanem kényelmes bőrfotelbe süppedve, hogy a ménkű ugrasztaná ki őket onnan!
Mivel csakis tapogatózni, de konkrétan megtapintani, vagy felismerni, semmit nem lehet ebben a csalárdul kialakított sötétben, emiatt kétes a benne rejtőzködő erők eredete.

A kevésbé ismert, de beteljesedett jóslatairól híres Nikolas van Rensburg még az 1800-as évek végén, a muzulmán vallás mögött rejtőző erőt jósolta, mint az európai civilizációt romba döntő hatalmat a kétezres években, de azt még ő sem tudta meglátni, hogy honnan származik az.
Ha viszont egyeztetem jövendölését, a híres távolbalátó Ingo Swan, a Hold sötét oldalán tett látogatása alkalmával észlelt dolgokkal, akkor már kezd kialakulni egy konspirációs elmélet bennem.
Ugyanis ez az ember látott ott valami gyanúsan, és feketén dolgozó erőket, ám nem tudta kideríteni, hogy mik azok, mert odafókuszált elektronhullámait felfedezték, sőt valamiként ezeken keresztül úgy ráijesztettek, hogy soha többet nem mert, még a távolból se visszalátogatni. (Későbbi írásaiban földönkívüli lényekre gyanakszik, akik szerinte már a földön is jelen vannak, emberbőrbe bújtatva.)
Valami igazság lehet a dologban, mert egyetlen ember se mer egy ideje még a Hold világos oldalára se lépni, pedig mennyit lófringoltak oda-vissza hajdanán.
Arra lehet következtetni hát, hogy létezik egy olyan szuper-fejlett hatalom, amelyik kihasználja és alkalmazza az isteni kommunikáció lehetőségét, és akkor bizony minden istenfélő ember veszélyben van, mivel Istentől jövő üzenetként értékeli a sötétben megbúvó idegen hatalomtól érkező parancsokat.
Igaz, hogy ezek sokszor különböznek az igazi parancsolatoktól , sőt mi több ellenkeznek ezekkel, de annyira rafináltan vannak megalkotva, hogy nagyon sokan bedőlnek nekik, és helyeslik is őket.
Pedig minden egyes tévútra terelő üzenet azért lett kitalálva, hogy meggyengítse a jelen emberének akaratát, egyszerű bábúvá varázsolja, amit aztán cérnaszállal táncoltatni lehet.
Természetesen nem kézzelfogható cérnáról beszélek, hisz annyit még a kínaiak se bírnak gyártani, hogy mindenkinek jusson, hanem virtuális, láthatatlan szálakról van szó, melyek az emberi agyat képesek megbéklyózni és irányítani.
Jól ki van ez fundálva kérem, hiszen még a kisujját se bírja mozgatni az ember, ha elméjétől nem kap rá parancsot! Ha meg az elmét más irányítja...
Úgy néz ki hát, hogy ezen sötét hatalom uralkodik Európa egy része felett, és szeretné, ha az egészet uralni tudná, ezért mindent megtesz céljának elérése érdekében.
Háborúkat robbant ki, ahol csak teheti, fejletlen civilizációkból könnyen irányítható embertömegeket csábít és telepít ide, míg a bennszülött lakosság szaporulatát minden lehetséges eszközzel, úgymond „emberséges” törvénnyel igyekszik visszafogni. (Pl. kétes eredetű és hatású oltások kötelezővé tétele, nem ellenőrizhető utóhatású gyógyszerek forgalmazása, eleve gyermektelenségre ítélt melegházasságok törvényesítése, stb.,stb.)
No-mármost, hogy egyszerűen csak földönkívüli, vagy földről származó földönkívüli hatalomról van szó, az is talány, nem is feszegetem a kérdést, mert szerintem totál mindegy, a lényeg az, hogy nem jó szándékkal borítja hálóját Európa fölé.

Ezért vigyázzatok hát feleim, hogy mit választotok, Istennek igéjét, vagy egy ismeretlen erő igáját.

No comments: