A kötelező egyenruha és robotgyerek

Nem igazán tudok rájönni, hogy valójában egy szabad demokráciaféleség, vagy egy mindenre kötelező kommunizmusnál is rosszabb diktatórikus rendszer kacsintgat felém, ahol rendre minden nemszeretem dolgot előbb-utóbb rám erőltetnek.

No persze csak úgy szépen finoman, úgymond törvényesen, nehogy véletlenül jogaimon csorba essen, oszt hőbörögni kezdjek, mivel háborodni hiába háborodok fel, úgysem érek vele semmit, hogy a matató ménkű matarászna arrafelé, amerre én óhajtom !

Nem elég, hogy nyakamba varrnak egy csomó kötelező adó melletti adó, járulék, biztosítás meg egyéb tőlem haszontalanul zsozsót elvonó kitalációt, hanem már a gyermekek nyakába is kezdik varrni a különféle hiábavaló, de kötelező ezt meg azt. (Bezzeg ami kötelező lehetne, azt a jogokra hivatkozva, gyöngéden lepel alá rejtik.)

Úgy tűnik, az egyenruhával kezdik, mert azt tényleg varrni kell, csakhogy nem mindenki szabó, így varratni kénytelen, ami megint egy tisztára haszontalan plusz zsetonkészlet csökkenéssel jár.

Mert kérdem én, mi a logikus magyarázata a iskolában újfent kötelező egyenruhának? Divatba jönne tán a hőn áhított észak koreai társadalmi rend modellje? Vagy tán csak egy kis kommunizmus utáni melankolikus vágy lappang mögötte?

Erre muszáj választ keressek, hiszen más úgysem teszi.

Néha úgy érzem, hogy valakik nagyon sablonos jövőt terveznek az új nemzedéknek, egyenruhába bújtatják őket, halottnapi, magyarul „halloweenes” bulikra kényszerítik őket, hasonló programot írnak elő, egyforma teszteket adnak mindenkinek, amolyan igen nem válaszokkal, nehogy véletlenül a gyerekeknek egyénisége ki tudjon bontakozni.

Állandó tanügyi reformokkal kecsegtetnek, melyek megkönnyítenék a tanulók életét, ám ehelyett egyre zsúfoltabb programot találnak ki a túlontúl kipihent agyak.

Ahelyett, hogy mellőznék azt, ami teljesen értelmetlen, inkább még hozzáadnak felesleges (tan?)anyagokat, túlterhelve a fejlődésben lévő fiatalok programját, oszt utána mindenki csak csodálkozik, hogy a stressz meg a depresszió kezd népbetegséggé válni.(Igaz, a gyógyszeriparnak is szüksége van a klientúrára, hogy a kánya csípje meg!)

Egy kalap alá vesznek mindenkit, ugyanazon követelményekkel, mert ugyebár aki bírja marja, aki meg nem az a füvet harapdálja.

Ahelyett hogy a gyerekekkel tudnának foglalkozni tanítóik, tanáraik, a szigorúan betartandó, mindegyre változó, de szinte semmit nem érő, tanügyi programmal kell foglalkozzanak, nem is csoda, hogy csak aprópénzzel fizetik meg ezt nekik.

Arra nincs idő, hogy a gyermekek egyéniségét felfedezzék, aszerint oktassák és irányítsák, hiszen a nyolcórás zsúfolt iskolai program után, jön a otthoni házi-feladatos bővített program, amitől aztán kinyiffan gyerek és szülő egyaránt. Ez persze mindennapi tevékenység, mindennapi kinyúlás, szerencsére néha van egy kis vakáció, mert ugyebár még a pihent agyaknak is szüksége van egy kis tevékenység lazításra nehogy túlforrósodjanak.

Az iskolákban nincs idő a gyerek lelki világával is foglalkozni, pedig ez lenne a legfontosabb, elbeszélgetni vele, megtudni mit szeretne, vagy mi érdekli, stb., stb.

Mert épp olyan hiábavaló valakitől elvárni, hogy azt tegye, amire nincs tehetsége, vagy nem vonzza, vagy amit a másik, mint kígyótól a katonás díszlépést.

Ráerőltetni persze lehet, nem a kígyót, mivel annak marása veszélyes, hanem a gyermeket, hisz az legfeljebb magába zárkózik, vagy manapság a veszélyekkel tele virtuális világban keres menedéket, eltávolodva a reális mindennapi élettől.

Ezen nem is csodálkozom, hisz a sok kötelező elől valahova menekülni kell, sokszor nekem is jön, hogy esőerdőbe költözzek, esernyő és viharkabát nélkül, nem törődve azzal se, hogy még a bőrzacskóm is beázik.

Nem tudom kinek mi a terve, de azt látom, hogy valakik amolyan robotszerű embert fabrikálnának mindenkiből, hadd legyen csip nélkül is irányítható. Természetesen ezt gyerekkorban kell kezdeni, mert bizony egy olyan vén szamarat mint én, még murokkal sem bírnak már, emilyen robotizálási sablonba becsalni.

Azt sem tudom más hogyan vélekedik, mert igaz szabad véleményt mondani, de senki nem teszi, félvén attól, nehogy ennek következményei legyenek.

Nos, én inkább attól félek, nehogy egy robot szolgálataira szoruljak mire megvénülök, no persze csak ha lesz erre időm, és időnap előtt el nem visz végtelen körútra, egy virtus nélküli világba, valamiféle modern nyavalya.

Ha sablonos életet és az egyenruhát valaha is szerettem volna, akkor ez nem így lenne megírva.

Ha meg valaki nagyon odáig és vissza van ezekért, az kérem disszidáljon Észak Koreába!

Ott aztán garantáltan kap egyet-kettőt a púpjára!