A káosz (The Chaos)

Gondolom, majdnem mindenki hallott már a káoszelméletről, meg a pillangó hatásról, de az emberek nagy többsége gyorsan átsiklik fölötte mert úgy érzi, hogy mindez őt nem érinti, hisz az élete rendszerezett és szabályos.

Nos, hogy ez mennyire nem igaz, ezt próbálom egy kicsit bizonygatni, de nem fizikai rendszereken, hanem csakis mindennapi életünk rendszerein.

A káoszelmélet tulajdonképpen dinamikus(változó) rendszerekre érvényes, és ezeket tanulmányozza, de mivel létezik egy relativitás elmélet is, ez azt jelenti, hogy a statikus rendszerek is csak relatív nyugalomban vannak, így az elmélet rájuk is vonatkozik, hiába próbálnak elzárkózni előle.

Volt egy ismerősöm aki félt a villámtól, így amikor vihar közeledett, mindig egy statikus állapotba menekült, azaz befeküdt az ágyába, és ott várta mozdulatlanul a vihar végét(tudta, hogy a mozgás is vonzza a villámot). Nos egy ilyen alkalommal amikor állapothatározói konstansok voltak, egy hatalmas dörrenés után észreveszi, hogy egy fényes kis gömböcske imbolyog az asztal közepén.Mint a villámcsapás hasított belé a halálfélelem, hogy íme elmenekülve a kinti káoszból, ( gondolom mindenki egyetért, hogy a villámok mozgása kaotikus, hisz vonaluk egy megoldatatlan differenciálegyenlet, senki ki nem számíthatja útvonalukat, és úti céljukat) ott a benti nyugalomban egy ugyancsak nyugalomban lévő rendszer lesz a végzete.

Felismerte a gömbvillámot, tudta, hogy ez egy statikus elektromos töltésekből álló, önmagában stabil rendszer, ám külső hatásra épp olyan veszélyes mint cikázó rokona. Így néztek egymással farkasszemet, nem tudta mennyi ideig, mert félt a fejét megmozdítani, hogy megnézze a faliórát, és agyában káosz uralkodott, gondolatai zavarosan kóvályogtak, nem jött egy épkézláb ötlete sem, pedig igencsak sürgette egy olyan érzés, amelyik egy vészhelyzetben lévő leggyávább embert is a WC-re kerget.

E patthelyzetnek nagyanyja vetett véget, aki belépve a szobába, és felismerve a veszélyt, vette a cirokseprűt, és finom simogató mozdulatokkal kiterelgette a gömböcskét a nyitott ajtón, (ez egy jól bevált módszer, igazából másról nem is hallottam) és ott pattant szét a matató ménkű a rozzant sártakarítón.

Ezen példa is bizonyítja, hogy a káosztól való menekvés csak elméletileg lehetséges, ideális stabil rendszerekben, a mindennapi életünkben lehetetlen nélküle élni, és bizonyos esetekben jól is jön, ha néha elveszítjük a stabilitást.

Hisz valójában káoszban fogantantunk, mert ki is tudná előre megmondani, hogy a milliónyi spermium közül, melyik lesz a győztes, esetenként hány ér célba és hová.

Kisgyerek korában az ember még tudat alatt hálás mindezért, és ezért szereti a rendetlenséget pl. szobafestéskor, ami felnőtt korában majd az idegeire megy, amikor a harmadik hét után is, a vidáman italozó mester a következő hétre ígéri, hogy befejezi.

Felnőtt korban viszont megfeledkezünk fogantatásunkról, állandó stabilitásra törekszünk és mellőzni akarjuk a rendszertelenséget, a kiszámíthatatlant, ez legtöbb esetben helyes, ám kell vigyázni, hogy ne legyünk rabjai saját stabilitásunknak.

Egyszerű példa erre, egy nő aki fél elveszíteni néha-néha a kiegyensúlyozottságát, a nemi aktus közepette is józan próbál maradni, mert fél, hogy a csúcshoz közeledve pl. cicaként dorombol, az szerintem sosem éri el az orgazmust, és a frigiditás vagy a nimfománia útvesztőjébe keveredik.

A férfiak esetében más a helyzet, mert őbennük termelődik a káoszmag, és attól bizony időnként akarva akaratlanul meg kell szabadulni, ezért nem vigyáznak annyira a stabilitásra.

itt kezdődik néha a káosz

A csúcs elérése pedig nagyon fontos, mert áthaladva rajta egy új stabilitást nyerhetünk, amelyik jobb lehet mint az előző, de lehet rosszabb is, ez megint megoldhatatlan differenciálegyenlet.

Zárójelben jegyzem meg annak aki humán beállítottságú, hogy differenciálegyenletekkel különböző

rendszerek állapotváltozása írható le, és számítható ki, tehát amelyik nem megoldható az nem adja meg a rendszer végső és végleges állapotát.

Mindennapi magánéletünket az instabilitás, vagy talán inkább a nyugtalanság jellemzi, és ez a káosztól való félelem miatt van, de csakis azért fél, az aki fél, mert elfelejt gyerekesen gondolkodni.

Ezt a gondolkodásmódot pedig nem szabad elfelejteni, mert azt a rendszertelenséget amit nem tudunk bonyolult, komplex számításokkal rendszerezni, azt egy gyerekes egyszerű számítással megtehetjük, de a gyereknevelésben is nagy segítségünkre lehet ez a gondolkodásmód.

Sajnos napjaink egyik fő jellemzője maga a káosz, csak annyi, hogy bizonytalanságnak becézik, mert így valahogy nem annyira ijesztő. Ez azonban szerintem csak részlegesen spontán, van benne egy jó adag rendszerezett rendszertelenség, ha valaki jól megfigyeli bizonyos dolgokat nagy előszeretettel ismételgetnek meg valakik, hogy káoszt keltsenek.

Általában jól megfigyelhető, hogy ezek a nyugtalanságkeltő hírek olyankor jelennek meg, amikor az emberiség annyira megnyugszik, hogy elgondolkodik például azon a reklámon, amelyik azt mondja: – nincs szükségem rá, de azért kell nekem! ( ez gyerekes gondolkodás)

gondolatban folytatom: – még ha kölcsönt is veszek, és utána belegebedek! (ez már a sznobé, mert, ha megmaradnánk a gyerekes gondolkodásnál, nem vennők fel a kölcsönt)

Nos, ilyenkor jelenik meg valami, ami megijeszti az embereket, hogy ami ezek után következik, az a káosz lesz, ám ez valójában sosem történik meg, mert utolsó pillanatban, mindig megoldódik a helyzet, de addig míg a nyugtalanság tart, valakik pl. óriási összegeket nyernek a tőzsdén, de egy országot is elnyerhetnek, akik meg a valakiknek nem fogadtak szót, azok tönkremennek.

Ez lenne a káoszelmélet pillangó effektusa, a különbség csak annyi, hogy azok, akik a kaotikus rendet igazgatják, bizonyára tanulmányozták ezt az elméletet és rájöttek, hogy mint minden elmélet ez is fejleszthető, így dögkeselyű hatást alkalmaznak.

Mert ugyebár, ha a föld egyik oldalán ártatlanul repdeső pillangó szárnycsapása nyomán keletkezett szellőcske tornádóvá alakulhat, amíg átér az ellentétes oldalra, akkor elképzelhető, hogy mi lehet a következménye, egy hullajelöltet kereső dögkeselyű szárnycsapásának.

Így kedveseim ne csodálkozzatok el azon, hogy majd mindennap megjelenik egy bejelentés miszerint valamelyik ország fizetésképtelen, és a csőd szélén áll,(figyeljétek meg, hogy sosem éri el ezt az állapotot) ez a dögkeselyű effektus következménye.

Ilyenkor azonban valahonnan mindig előkerül egy pillangócska, és ellenszelet kavar, mire az illetőország megmarad hullajelöltnek, mert a modern dögkeselyűk csak a háromnegyedig halottakat kedvelik, egy negyedig mindig élő kell maradni, hisz másként elveszhet egy befektetés.

Egy halott országot egyszer lehet csak felfalni, utána már semmilyen effektusra nem reagál, ha meg saját józan eszére hallgat, és úgy támad fel halottaiból, akkor ez olyan tornádót indíthat, amelyiket a keselyűk nem igazából kedvelnek, sőt nagyon félnek tőle, hisz jól ismerik ők a hatás és ellenhatás törvényét is, és azért nem alkalmazzák mert túl egyszerű.

Sok mindent írhatnék még a káoszról, ám gondolom ennyi elég ahhoz, hogy egyeseknek megvilágosodjon az ami sötét, ketteseknek elsötétedjen a tekintete, ha észreveszi mások vi

lágosságát, de bárki kivehet belőle egy sötét vagy világos gondolatot, ez már csak hozzáállás kérdése!

Remélem senki fejében nem nagyobb a káosz az olvasása után, ha meg igen, akkor nyugodtan reklamálhat, de szerintem inkább próbáljon fraktálokra gondolni, ettől bizonyára letisztulnak a gondolatai!!!

Ez kérem egy elmélkedés az azonos cím alatt megjelent könyvecskéből.