Hol vagy demokrácia?

Tettem fel a kérdést, de hiába néztem szét magam körül, sőt nyakamba vettem unokámat is segítségül, nem igazán véltem felfedezni sehol a környéken.

A kicsi nem árulta el, hogy látna valamit a kerítésen túl, azon határon mely vonalat húz a személyi szabadságom és fogságom között.

Természetesen csak a demokrácia saját érdekében tettem fel a kérdést, nehogy véletlenül eltűnjön mielőtt meglátnám, no meg azért mert a saját érdekemben annyit tesznek mások, hogy képtelen vagyok megszámlálni.

Így például házi őrizetbe kényszerítenek, nem engednek dolgozni, megfosztanak a szabad mozgástól, eltiltanak mindenféle fizikai kapcsolattól, stb. mindezt a demokrácia álnevében, ám csakis saját érdekemben.

A kicsik érdekében nem sok mindent véltem felfedezni, ezért hívtam segítségül unokám, de azt jobban érdekelte a hajam cibálása, mint a leskelődés ezért ismét csak a gondolataimra kellett támaszkodjak.

Tudni azt tudtam, hogy ott él a demokrácia, ahol nem a nép retteg vezetőitől, hanem azok félnek a néptől, ám ezt nem láttam még túl a kerítésen sem.

Mindenfele csak az emberekbe beoltott halálfélelmet, és mindenféle félelmet láttam és látok, természetesen sikeresen és jól felnagyítva ezt, az erőnek és pénznek behódoló média által.

Egy nagyon sötét sátáni erőnek kezd behódolni a világ, melynek az az érdeke, hogy elhidegítse az emberi kapcsolatokat, megszüntesse az ember és Isten kapcsolatát, tudván, hogy aki egyedül marad remény nélkül, az sokkal könnyebben manipulálható és leigázható.

Mert szerintem mind manipuláció, ami a világban történik, hiába a fellengzős mondatok, hogy saját érdekedben maradj otthon(míg éhen döglesz), addig maradj otthon míg nem lesz mivel felneveld gyermekeid(felneveli azokat egy virtuális világ).

Az öregekre majd vigyáznak akik, normális életfeltételeket kellene nekik biztosítsanak, bezárva őket, hogy biztosak legyenek, ha sor kerül rá ne sokáig kelljen ezt cselekedjék. Egyelőre van mivel, hisz addig nyomorítanak égig érő pénzbírságokkal,- de csakis saját érdekedben - míg nem szégyellik, és végül kínodban a hatalom kénye-kedve szerint cselekszel.

• Nos kisöreg mit szólsz, meglátjuk valahol azt a bujkáló demokráciát? - kérdeztem végül, ám a válasz csak egy tétova gőgicsélés volt.

Ezen nem csodálkoztam, hisz annyira hozzászoktam már az ilyen válaszokhoz, hogy egy épkézláb felelet bizonyára meghökkentett volna, no de örültem is neki, látván, hogy a gyerek, noha járni még nem tud, máris kezdi elsajátítani az elterelő politika első lépéseit.

Online a szerelem, de úgy hogyan szaporodunk?

Erre kerestem volna választ, ám bármerre bolyongtam a virtuális világban, egyelőre sehol nem találtam egy kivitelezhető megoldást.

Pedig úgy gondoltam, kellene legyen valami a tarsolyában azoknak, akik mindegyre arra biztatnak, hogy hagyjuk el a kézzel foghatót, és minden ügyes bajos dolgainkat online, virtuálisan intézzük, nehogy egymást megérintsük.

Eddig is gondok voltak mifelénk Európában a népszaporulattal, de szerintem ez a társadalmi elszigetelés katasztrofális következményekkel járhat a jövőben.

Egyesek az elején attól tartottak, hogy az emberek, összezártságának egy „baby bumm” lehet a következménye.

Ám az eddigi felmérésekből úgy néz ki, a kényszerrel összezárt fiatal párok nagy többsége, amikor szabadul inkább szétmegy, mintsem össze, hogy gyereket fabrikáljon.

Az egybezárt idősebb párokat nem lehet számításba venni, ezek már megszokták az egymás mellett, nem válnak könnyen szét, de már csak unokákat bírnak bevállalni.

Azoknak a fiataloknak akiknek nincs partnerük, akivel bezárják, most csak online találhatnak, de sajnos így csak egy okos képernyőt simogathatnak, egy okos fejecske helyett.

Sajnos más simogatási lehetőség nincs, bármilyen fejlett is a technológia, no persze a saját testét simogathatja, csakhogy abból nem lesz gyerek.

Mivel az online szaporodás egyelőre nem megoldott, ezért szerintem a társadalmi elszigeteléssel csak a jövő generációja, lesz feláldozva, mely vagy nem lesz, vagy annyira megcsappan létszáma, hogy képtelen lesz saját magát fenntartani, nemhogy öregjeit eltartsa.

Hiába minden intézkedés, hiába a vírustól való menekülés, ami ránk van mérve az úgyis bekövetkezik, hogy gyorsabban vagy lassabban, azt csak az tudja, aki e valós világot teremtette.

Ezen meg nem tud változtatni egy virtuális világ, ami csak arra jó, hogy magába csalja, és utópisztikus nézetekkel becsapja, a még földön sétáló emberkéket.

Elűztem egy láthatatlan ellenséget

Manapság minden valamirevaló vezér láthatatlan ellenséget hajszolva, a levegőt csapkodja szinte eredménytelenül, gondoltam én is beszállok e hajszába, habár nem vagyok hadvezér, de úgy vélem, néha bármilyen segítség jól jöhet.

Mielőtt nekilátok úgy éreztem tanulmányoznom kell egy kicsit az ellenség cseleit, hogy ellen-cselt vethessek alkalomadtán, hisz ebben rejlik a harc művészete.

Ez azonban egy kissé bonyolultnak ígérkezett, hisz nehéz szemmel megfigyelni azt ami láthatatlan, és legalább kétszer olyan nehéz követni annak mozgását.

Ezért úgy döntöttem, hogy nem meresztgetem szemeim, hanem lelki szemeimmel kezdek kukucskálni, mintegy első lépésként, mert ha az ellenség láthatatlan, akkor nekem is azzá kell válnom, hogy egyenlő esélyekkel küzdhessünk.

Mivel fizikailag nálam nem kivitelezhető a láthatatlanság, kénytelen lettem hát szellemem bevetni e harcba, ettől igaz nem lett izomlázam, de a lelkem annál inkább belázasodott, minél jobban megfigyeltem belülről azt, ami kívül történik.

Az első ami feltűnt, a vírus úgy támad, hogy minden más halálnem eltűnik, senki el nem hagyhatja e világot egy baleset, vagy valamilyen klasszikus betegség miatt, mindenhol csak ő garázdálkodik.

Annak huszonnégyezer embernek a halála, aki naponta éhség, vagy annak következményei miatt búcsúzik e világtól, teljesen eltörpül, azé a pár százé mellet, aki járvány miatt teszi ezt.

Nem mondom sajnálatos dolog minden haláleset, a világ nem így lett teremtve, de ha C-vitamin készletét Éva a tiltott almából próbálta pótolni, akkor ilyenné lett.

Most e félrelépés következményeinek issza a levét az emberiség, mert a természetes szelekció a Teremtő törvénye, azt nem lehet pénzzel kikerülni.

Tulajdonképpen erre megy ez a vírusos játék, berezelt a hatalomra áhítozó, pénzimádó világ, látván nem ő a mindenható, előtte is nyitva a másvilág kapuja ezért mindent bevet, hogy a magasabbrendűségi látszatát fenntartsa, és irháját mentse.

Feláldozza a világ gazdaságát, mert akit pénz éltet, nem fél az éhenhalástól, hiszen az nem ragályos, no meg tudja, hogy az éhségtől csak pénztelen emberek vándorolnak rendre a másvilágba, és ez nem annyira látványos, no meg van ellenszere.

Ekkor kezdett pislákolni a gyertyaláng lelki szemeim előtt, és rávilágított azon tényre, hogy mivel állok szemben.

Nem is a vírus annyira erős, amennyire a pénzvilágtól leigázott média manipulál.

Belém akarja ültetni a halálfélelmet, hiába én személyesen nem félek az elmúlástól, tudván, hogy ez tesz a létemre pontot, és ez a pont Isten kezében van.

Hiába virtuskodok hát a vírussal szemben, csak annyi mintha falra hánynám a borsót.

Ezért kerülő lépésre szántam el magam, és a média ellen karantént rendeltem.

Ez olyan hatásos lett, hogy egyből eltűnt a vírus, és megszűnt számomra a járvány.

Ezzel szinte elégedett lettem volna, ha megszűnik az én elszigeteltségem, ez sajnos megmaradt, de első lépésként szerintem ennyi is megteszi.

Tulajdonképpen ugyanolyan csellel válaszoltam, csak akkor kapcsolok vírusos rémhírekre, ha majd én is szabadon mozoghatok.

Ajánlom hát e módszert mindenkinek, tegye a Teremtő kezébe sorsát, kerülje a pénz által teremtett manipulációt, no meg a pánikot, amit az elszigeteltség következménye.

Mindenki látja, hogy ennek félrevezetésnek jó vége nem lesz, de azt nem tudni, mi a terve annak, aki mindezt a globális felhajtást megszervezte.

E terv majd lassacskán kimutatja a foga fehérjét, ám tervezője szerintem láthatatlan marad, akár a közellenségként bemutatott vírus.

Ezért egyelőre megelégszem ezzel az eredménnyel, hagyom a láthatatlan hiábavaló kergetését, inkább gyűjtöm az erőm, hadd tudjak megbirkózni azzal, ami látható lesz nemsokára.

Csonton rágódjak avagy egy mondáson?

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az az idő, amikor jobban kívánom a fogorvost mint a fehérnépet, de sajnos olyan hirtelen megtörtént, mint a derült égből jövő villámcsapás.

Mindezt annak a mondásnak köszönhetem, amelyik arra figyelmeztet, hogy a baj csövestől jön, no meg annak a csirkecsontnak amelyiket rágcsáltam.

Úgy történt a dolog, desszertként no meg szórakozásból megelégedéssel rágicsáltam egy modernül nevelt csirke csontocskáit(a régi nevelésűekét kerülöm, ezekkel nehezebben lehet megbirkózni), és egyszer csak érzem, hogy a csont beszorul a fogaim közé. Azonnal gondoltam, hogy valami nincs rendjén mihelyt észrevettem, hogy nem a ritka szép fogsorom ritkaságába ékelődött, hanem egy olyan zónába, ahol véletlenül egymás mellé nőttek fogaim

Gondom is lett belőle, mert kihalászva a csontot, a fogam egy darabja is kijött vele együtt, ami meglepett, mert addig semmi jelét nem adta, hogy törékeny lenne.

Bántam egy kicsi, de mivel nem fájt, gondoltam elhanyagolom a fogorvost, ami természetes hiszen minden valamirevaló, bátor férfiember ezt teszi.

Végeztem hát tovább a dolgom, elmegyek hűséges autócskámmal, megállok, és elintézem ügyemet, de mikor indulnék legnagyobb meglepetésemre meg se nyikkan.

Ez ugyanúgy meglepett, mint a fogtörés, mert igaz az autó már harmincötödik életévét gurigázza, de nem hagyott úton soha, voltak szeszélyei, de hát melyik hasonló korú menyecskénének nincsenek?

Nem indult a járgány, közbe zuhogni kezdett, no meg sötétedni, mit volt mit tenni, hagyom az autót az útszélén, gondolván, hogy másnap elviszem.

Igen ám de hazaérkezvén, rákapcsolok a vírusokkal teli hírekre, hadd nyugodjak meg egy kicsit, és láss csodát egyből lenyugtattak, másnaptól bevezetve a kijárási tilalmat, sőt még a fogorvostól is megszabadítottak, betiltva ezek működését.

Gondoltam én, de a fogam nem így gondolkodott, vagy rá se füttyentett a szükségállapotra, mert egyszer csak finoman nyilallni kezdett, utána meg egyre erőszakosabban, mindegyre eszembe juttatva, hogy milyen jól üdülhet fogorvosom a kényszerszabadságán.

Oszt ekkor kezdtem megóhajtani a fogorvost, feledve minden más kívánságot, míg végül egy fájdalomcsillapítóra bíztam a megoldást, és így nemsokára annyira tudtam gondolkodni, hogy feltehettem magamnak a kérdést :

-Mi a hibás mindezért, a mondás vagy a csont?

Mert, lehet ha megvárom míg rákényszerülök a csontrágásra, ami belátható időn belül bekövetkezik, akkor nem törik el a fogam, ha meg eltört, akkor gondolhattam volna arra, hogy a baj nem jön egyedül, és várhattam volna otthon türelmesen, míg egy féltégla a fejembe esik, megszabadulván így fogfájástól, karanténtól, meg minden egyéb bajtól.

Nos, ha nem vártam meg a tégladarabot, most türelmetlenül várom, hogy a fogorvost láthassam mert valószínűleg csak ez szabadíthat meg iránta érzett vágytól, no meg jót tenne a fogamnak is, mivel nem hiszem, hogy jövőre levághatom a menülistáról a csontok rágását.

A mondásokon viszont rágódhatok, csak az a baj, sosem fog félreállni a hasam tőlük.

Vírusözön és vízözön

Mivel akaratom ellenére elzártak egy láthatatlan ellenség elől, hirtelen rengeteg időm lett gondolkodni, így neki is láttam hát íziben, még mielőtt gondolataimat is kalitkába zárnák, mert szükségállapot idején megtörténhet, hisz ilyenkor a törvénytelen törvények még törvényesebbek.

Ez gondolom Noé idejében még nem így volt, mert ha így lett volna, és betiltják neki a bárka építését,

akkor bizony csak halak lubickolnának ma a földkerekségen.

Habár ki tudja, mert hála az evolúciós elméletnek lehet mára már lábuk lenne, és majomként tevékenykednének.

Igaz ma is sok majom tevékenykedik, akire sajnos hallgat, az emberek jó része, egyesek érdekből, néhányan meggyőződésből, ám a nagy többség kényszerből.

A kényszer egyes főmajmok tehetetlenségének következménye, akik egymást majmolva, még mindig nem tudják elfogadni, azon tényt, hogy nem a tudomány, egyedül a Teremtő tudja megmenteni azt, aki megérdemli.

Ez történt az özönvíz idején, de most a vírusözönben egy kissé más a helyzet, egyfelől mert erről senki nem kapott figyelmeztetést, másfelől meg megtörténhet, ez a Sátán ajándéka azoknak, akik neki szolgálnak.

Ezekből pedig akad bőven, elég egy kissé figyelmesebben körülnézni szerte a világon. Nem tartják már be az emberek a legelemibb Isteni törvényeket sem, hanem saját törvényeikkel helyettesítik ezeket, szem előtt tartva saját érdekeiket.

Ez történik a jelenben is, hiába látják, hogy képtelenek szembeszállni egy láthatatlan ellenséggel,

és mennyire veszélyes a természet szabályaival szembeszegülni.

Megpróbálják törvényekkel elszigetelni a vírustól(ez szerintem rájuk se füttyent), no meg egymástól az embereket, gondolván, így becsapják a Teremtő által elrendelt természetes szelekciót, mire az visszavág, és emberekre bízza azon kellemetlen feladatot, hogy döntsenek élet és halál felett.

Egymást érik a megszigorítások, ami szerintem értelmetlen, csak az idő telik, és egyre mélyebbre süllyedünk egy gazdasági nyomorúságba.

Mert a süllyedés már elkezdődött, hiszen nem működik már majd semmi, kivéve természetesen a szabálysértést megtorló erőket, akik bőkezűen osztogatják a bírságokat, nehogy maradjon egy kis pénze a jó népnek a jövőbeni túlélésre.

De hát istenem valahogy meg kell éljen az is, aki palotába szigeteli el magát, nehogy megártson neki egy kis vírus.

Nem igazán értem ezt az utánozó majompolitikát, mert egy ilyen általános lustulásba kényszerített állapot, nem sokáig tartható, mivel a gyomor nagy úr, annak korgását nem lehet majd pénzbírsággal elhallgattatni.

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy honnan jött e vírusözön, Isten zúdította-e a világra, vagy sötét erők próbálják átvenni a globális vezetést?

Én inkább az utóbbira tippelnék, mert szerintem egy-két Noé csak akadt volna e világon, és akkor ez ideig már megfulladt volna az emberiség, ha meg egyetlen igaz ember sincs, akkor sajnos a sötétség műve az egész, ez fullasztja meg lassacskán az emberiséget, és övé lesz a hatalom, ennek uralma alatt félős, még imádkozni se lehet majd.

Habár pártvonalon bizonyára megengedett lesz!

Vírust vegyek vagy éhkoppot egyek?

Nehéz ezt eldönteni, mert nem vagyok se jós, se távolbalátó, így nem tudhatom , hogy mit hoz a jövő, és nem bízhatok meg senkinek a szavában.

Igaz eddig se nagyon bíztam, ám most teljesen elfogyott minden bizalmam, látván, hogy mennyire tehetetlenek, az eddig magukat felmagasztaló nagymenők a Természet erejével szemben.

Habár más is lehet a bibás e globális vírusos nyavalyáért, pláné ha belekeverek egy másfajta elméletet e járvány kialakulásába.

Például megtörténhet, hogy a víruscsaládok is felfedezték a globalizációt, és rájöttek, hogy számukra sokkal előnyösebb mint számunkra, ezért egykettőre gyakorlatba iktatták, kihasználva persze az emberiség mehetnéki viszketegségét.

Itt azonban nem elméletekkel szeretnék foglalkozni, hanem azon silabizálnék, hogy mi lenne jobb, ha szereznék magamnak feketén néhány COVID-19, hogy levegő nélkül maradjak, még mielőtt kilyukad a Földünk védőburka, vagy nyugodtan kivárjam, míg az éhkopp megérkezik, és azzal jóllakva tegyem le a lantot.

Mivel eddig egyiket se próbáltam nem könnyű a döntés, bármilyen szögből is nézem a dolgokat.

Egyfelől a vírusszerzés gyorsan megy, de nem garantált, hogy oxigén nélkül maradok. Ha meg nem maradok anélkül akkor kár a befektetésért, hiszen az éhkoppot minden költség nélkül megkapom.

No mármost ezt egy kissé lassabban lehet beszerezni, főleg ha van az embernek egy kis zsírtartaléka, de szerintem sokkal biztosabb, mert bármekkora a tartalék előbb-utóbb csak elfogy, ha nincs utánpótlás.

Az meg egyelőre nincs kilátásban, mivel a karantén nem megfelelő hely ennek gyártására, csak azt nem tudom, hogy a nagymenők ezt nem veszik észre.

Vagy tán észrevették, hogy hibát követtek el a globalizációs elméletekkel, és most kezdenek átesni a csacsi másik oldalára?

De már megint félrecsúsztak a gondolataim, és más gondjaival bajlódom, pedig eldöntöttem, hogy csak a sajátommal foglalkozom.

Mivel egy kissé engem is érint a dolog, úgy érzem ezt megbocsájthatom magamnak, és megengedhetem, mert egyelőre a gondolatok még szabadon kószálhatnak, nincs ellenük kijárási tilalom.

Egyelőre mondom, mert meglehet két-előre, ha minden jól megy, ezeknek is szükségállapotot hirdethetnek, oszt akkor beragadhatnak az eszem tokjába.

Ezért is igyekszem gyorsan eldönteni, hogy mi a jobb, a vírus vagy az éhkopp, mert megtörténhet, nemsokára nem lesz alternatíva, és a szakemberek szerint inkább az öngyilkosságra esik majd sokak választása.

Ezt én szeretném elkerülni, nehogy a pokolba jussak, ahol gondolom nincs se vírus, se éhkopp,ám örökös a kijárási tilalom, mert szerintem ott nem akarnak kliens nélkül maradni.

A tilalmakból meg nekem kezd itthon elegem lenni, és reménykedvén, hogy itt egyszer véget ér, végül is úgy döntöttem, még várok egy kicsit a választással, pláné ha számításba veszem, azt a legújabb hírt, miszerint kezd megjelenni a Hanta vírus is.

Nos, ha ez nem hanta, akkor kivárom míg megérkezik, hisz minél több van belőlük annál nagyobb a választék, no meg egyelőre nem kellett, fel nem halmozódott a zsíromhoz nyúljak.

Depike?

A depressziót elővarázsló, mogorva napokon tengődve, sok minden átcikázik az ember szürke állományán, ami ilyenkor, hogy nevét meg ne hazudtolja, sok-sok szürke gondolatot magába zár, és ezekkel meg is telítődik.

E gondolatok aztán be is fészkelődnek, oszt kínlódhat az ember, míg sikerül valamilyen fondorlattal kiüríteni belőlük valamennyit, mondjuk úgy kilencvenöt százalékát, mert állítólag és gyakorlatilag a sötét gondolatoknak csak öt százalékával érdemes foglalkozni, a többi elhanyagolható.

Ez elméletileg meglehet igaz, ám gyakorlatilag eléggé nehezen kivitelezhető, legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

Az történik ugyanis, jön egy gondolat, becikázik az ember agyába, de ha nem szemfüles, és azonnal ki nem utasítja, úgy beragad oda mint egy országgyűlési képviselő a bársonyos páholyba.

Például eszembe villant, mi lesz majd ha nyugdíjas leszek? (Néha-néha ködös időben rátörnek az emberre ilyen kérdések.)

Azonnal meg is próbáltam kiutasítani, ám még egy elutasító gondolatocska se születhetett, mert ismét furakodott be a többi kilencvenöt százalék gond, melyekkel nem érdemes foglalkozni:

Mi lesz ha sosem leszel nyugdíjas? Mert nem lesz utánpótlás, vagy könnyebben elérhető lesz a mennyország mint a nyugdíjkorhatár.

De ekkor szerencsére kezdett kiderülni, így sikerült kitessékelni néhányat e sötét gondolatokból.

Még hogy nem lesz utánpótlás?! Hiszen milliók érkeznek, akik valamit pótolnak, igaz egyelőre nem tudom mit, mert sajnos annyira nem vagyok bölcs, hogy erre rájöjjek.

Ha könnyebben jutok a mennyországba, akkor oda megyek, habár már úgy határoztam hitet váltok, és valamilyen állat bőrébe bújva(remélem védett faj!) folytatom majd valahogy, valahol. Igaz egy kissé elgondolkodtatott az ausztráliai tűzvész, de remélhetőleg nem tűzveszélyes zónában kezdem állati pályafutásom.

Nem kell mindig a pohár üres részét nézni!

Nézegetni próbáltam hát a tele poharat ám szinte csak ürességet észleltem benne, ezért segítségért

folyamodtam, és felnyitottam az örök igazságok könyvét.

Bár ne tettem volna!

Véletlenül épp a Prédikátor könyve terült elém, ami ezzel kezdődik:

„Felette nagy hiábavalóság – ezt mondja a prédikátor –, felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! “ Nos ez nem hiányzott nekem, sőt a folytatás sem, ami szinte materialista gondolatokkal sorra bizonyítja, hogy mennyire értelmetlen bármilyen emberi tevékenység. Igaz a végén feladja a materializmust, és megadja szellemi megoldást, ám ekkora már szinte depressziós materialista lettem.
Így materiálisan, ám egy kissé szellemesen gondolkodva hirtelen megoldást találtam gondjaim egy részére, ami véget vetett lelkem sanyargatásának.
Eszembe jutott ugyanis, hogy kár a nyugdíjon rágódjak, hisz mikorra odajutnék már bizonyára megkoronáznak egy újabb vírust, amelyik teljesen véget vet, az iránti érdeklődésemnek.
Ahova az elvisz, ott se engem, se mást nem érdekel semmiféle matéria.

Végül is egy gondom megmaradt, nem tudom eldönteni, hogy csak egy kis depikém van, vagy depresszió kerülget, mert egy bölcs mondás szerint az az ember igazán depressziós akinek a virágillat azonnal a koporsót juttatja eszébe.
Mi van hát velem, ha nem éreztem virágillatot, mégis eszembe jutott a koporsó?