Bagóson szivarozva, Arkhimédész törvényén és a súlytalanságon röpkén elmélkedém

Mit tehet az ember nyáron, ha globális hőguta kerülgeti, és a nagyváros aszfaltja annyira forró, hogy emiatt még a magamfajta komótos ember is kénytelen gyorsabb tempóra ösztökélni tappancsait, nehogy talpán a szőre megperzselődjön, vagy netán a globálisan szerteszét futkorászó stressz utolérje, és beálljon zsigereibe?

Nos, azt teheti, hogy felszedi a sátorfáját, és elmenekül pereputtyostól olyan tájra, ahol kevés az aszfalt, és sok a víz.

Ez azon meggondolásból, hogy vízben lubickolva, a hőgutának elenyészően kevés esélye van kiiktatni az embert a forgalomból, aszfalt híján meg nincs szükség az ötödik sebességre, a stressz elől menekülni.

Ez ugyanis nemigen kedveli a zöld mezőkön, vagy erdőben bukdácsolni, a kopár beton és aszfaltrengeteg az ő hazája, ott van igazán elemében, és tudja kényére kedvére kergetni az embereket, mígnem belekergülnek.

Mivel épp megtehettem, elindultam hát – no persze anélkül, hogy a sátorfához nyúltam volna, sőt a kapufát is a helyén hagytam – neki a hegyeknek, völgyeknek, hogy Bagósig elkódorogjak, ahol nagyjából mindkét feltétel megadatott.

Az összes pereputtyot sem vihettem, Csöpinek a kitűnő szimatú kis tacskónak sajnos maradnia kellett, mert nem volt spórolt zsetonja szállásra, kajára.(Ezért hátat is fordított duzzogva)

Szimat hiányában, a GPS-re bíztuk az útkeresést. Talált is az kérem egy olyan útvonalat mint a gyönyörűség!

Még el se értük útcélunkat, máris eltűnt az aszfalt, víz igaz nem volt, de porszemcse az dögivel, olyan porfelhőt hagyott az automobil maga mögött, hogy szerintem ha ne lett volna mobil, bizonyára teljesen belepte volna a por.

De hál'Istennek mindvégig mobil maradt, így végül is porosan és jól gatyába rázva szerencsésen megérkeztünk Bagósra.

Aki nem tudná itt egy csendes, langyos vizű kis fürdőcske vagyon, ahol nyugodtan, ellazulva kúrálhatja az ember vibráló idegeit.

Miután elszállásoltuk magunkat, gyorsan nekiláttam az első kúrának, főként az úton rám ragadt por leáztatásának, ha netán a zuhanyozás után még maradt volna belőle pórusaimban.

Becsusszantam hát a vízbe, úszkáltam jobbra-balra, előre-hátra, hason-háton, szóval ficánkoltam mint hal a vízben, oszt mikor megelégeltem hanyatt vetettem magam, és csak lebegtem gondtalanul mint levél a vízen.

Ám így gondtalanul lebegve, egy gondolat nem hagyott nyugodni, mégpedig az, hogy néha a medence szélén - ahol sekélyebb a víz - egyszer elérem annak az alját, máskor meg nem.

Megtörtént ugyanis, hogy megálltam ott néha pihegni nagylábujjam hegyén, de volt eset amikor ez nem sikerült, és kénytelen-kelletlen ízlelőbimbóimnak is juttattam egy kevéske vizet.

Nem akartam hirtelenjében valamilyen összeesküvés elméletet felállítani, például olyasmit feltételezni, hogy földönkívüli alanyok ár-apályt keltenek, megtréfálva engem, hogy akaratlanul megízleljem olykor a magam és mások vízben feloldott nedűit.

Ezért úgy döntöttem kitelepedek a fűre, egy kis füstöt eregetni, miközben figyelem a víz szintjének változását.

Kitempóztam hát a partra, rágyújtottam egy szivarra, és a füstfelhőn keresztül éberen, feltűnés nélkül próbáltam rájönni a titok nyitjára.

Nem tudnám megmondani, hogy a dohányfüst jótékony, avagy a bő ötven fokot sugárzó napsugarak hatására, de hamar megoldottam a talányt, eszembe jutott ugyanis Arkhimédész az öreg kis angyalom, ki egy kádba beesett kis angyalom...

Azonnal a medencébe ki-be mászkáló embereket kezdtem figyelmesebben nézegetni, és nemsokára úgy omlott össze bennem mindenféle összeesküvés-elmélet mint egy kacsalábon forgó kártyavár félfordulat után.

Az első két ember aki kézen-fogva befelé igyekezett, és magára vonta figyelmemet, egy fiatal huszonöt-harminc év közötti párocska lehetett, a férfi olyan százötven kilónyi, az asszonyka pár kilóval alatta, akkora irdatlan pocakocskája mindkettőnek, hogy egy profi szumósnak is becsületére válna.(Mellékesen megjegyzem, eltűnődtem azon, hogy mennyivel műveltebb lennék, ha tudnám milyen stílusban képes két nagy-nagy tömeg egy kis szexet nyélbe ütni, sőt bizonyára okosabb is lennék egy fél fokkal.)

• Hát ezek ketten megemelik a medence vízszintjét legalább fél centivel! - morfondíroztam csak felkiáltójellel hangtalanul , a könyökömre, no meg Arkhimédész törvényére támaszkodva.

Figyelmesebben körülnézve, kénytelen voltam megállapítani, hogy a többi vízben pancsoló, vagy a szárazon hempergő fürdővendégnek, sem kell szégyenkeznie, mert java része hasonló terebélyes testi adottságokkal rendelkezett.

Valószínűleg nem így adatott meg nekik, de McDonald’s és vetélytársai addig ingerelték, csábították ezeket, míg a stressz meg a sok hamburger úgy feldagasztotta őket mint hajdanán a kovász a kenyértésztát.

Ez tehát a magyarázat, hiszen ha tíz-húsz ekkora volumenű emberke egyszerre vízbe merítkezik, egyből úgy felemelkedik a vízszint akár az életszínvonal, és én lábujjheggyel sem érem a medence fenekét, így az életvonalam víz alá süllyed.

Nem holmi idegen lények játszadoznak velem, hanem tudaton kívül egyszerű földiek, akik megfeledkezhettek arról, hogy nem csak azért élünk, hogy szájon keresztül fejünket tömjük.

Habár ki tudja, mivel az érdekeltség nagyon sokszínű manapság, nagy a valószínűsége, hogy valamiféle ex-földi, vagy földi lényeknek van oka ezt elfeledtetni az emberek többségével, oszt sikerül testüket felpumpálva, lelkileg elpuhítani őket, hadd legyenek olyanok mint a vágóhídra szánt húscsibék, telhetetlenek és tehetetlenek.

• De ez már más elmélet, hadd elmélkedjen rajta kinek az inge, hiszen nem elméleteken rágódni jöttem ide! - gondoltam, és eloltva szivarom visszaslattyogtam a medencébe, hadd emeljem én is vízének szintjét. (Habár kötve hiszem, hogy szikáran duzzadó testem e szempontból sokat nyomna a latban.)

Egyébként már szükségem is volt egy kis hűsülésre, mert időközben az agyam majd lesült az elmélkedéstől, de az is meglehet, hogy csak a forrón tűző Nap mellékhatására, így hát vidáman a vízbe merülve fedeztem fel újra meg újra, hogy valójában minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt...

Végül is én amondó lennék, hogy nem köll azonnal az űrbe, vagy a Holdra kiruccanni, ha egy kis súlytalanság után vágyakozik az ember, de nem árt, ha elgondolkodik azon, hogy szárazföldi lénynek lett teremtve, és élete legnagyobbik részén keresztül testének teljes tömegével a földre nehezedik.