Mennyi idő lehet 300 millió év?

300 millió év számunkra, a mai emberek számára nagyon hosszú időintervallum, ám megtörténhet, hogy léteztek, esetleg léteznek olyan emberhez hasonló lények, akiknek sokkal kevesebbnek tűnhet ez a rengeteg sok év.

De az is lehet, hogy az ember számára se tűnt valamikor nagyon soknak. Például, ha csak azt veszem alapul, hogy Noé idejében ezer évig is eléldegéltek őseink, a 300 millió évet, már szinte csak háromszázezernek érzékelték, és ez viszonylag már nem is tűnik annyira soknak.

Ennyi se kevés számunkra, de azok számára, akik ötszáz évesen még legyeskedtek az asszony szoknyája körül, hatszáz évesen meg tudtak részegedni a szőlőnek levétől, mondom én, ez nem volt sok, főleg, ha nem is gondolkodtak ilyen hosszú távon, se előre, se hátra.

Ha ennél még régebbre tekintek vissza, nem nagyon messzire, csak a paradicsombéli, almaevés előtti boldog időkre, amikor a halált még nem találták fel, az emberi élet nem volt véges, logice hát, hogy végtelen volt, akkor bizony ennyi év semmit nem jelentett.

Hasonlatképp, kézzelfoghatóbban, annak aki nem tudja elképzelni a végtelent:- végtelenhez viszonyítva, a 300 millió éves időszak úgy képzelhető el, mintha összehasonlítanám egy jól kifejlett mamut óriás testét, a bolha tökén a pattanással.

Aki tehát az embert teremtette, annak egy ekkora időszak lehet annyi se, mint a muslicák nemi aktusában az orális szex időtartama, az pedig nem sok!(Aki nem hiszi, olvasson utána!)

Ha most azon töritek a fejeteket, hogy mi ütött belém, miért gyötrődök itt a sok millió évvel, hát elárulom, nehogy a kíváncsiság miatt álmatlan éjszakákat aludjatok át.

Olvastam nemrégiben, hogy egy vlagyivosztoki férfi talált egy alumínium fogaslécet, bányászat közben a szénbányában, mivel úgy vélte, régi darab lehet átadta a régészeknek. Szénbe préselődve konzerválódott és kb. 300 millió éve lapul ott, ezt állapították meg a szakemberek, miután megvizsgálták, sőt még azt is hozzátették, hogy nem a Földön készült. Erre anyagának összetételéből következtettek, ami 98% alumínium és 2% magnézium és ennek köszönhetően vészelt át ennyi évet, a legcsekélyebb rongálódás nélkül.

A fogak és a közöttük lévő távolság nagyon szabályos, tehát az eleve kizárt, hogy az idő marta volna ki, így csakis valami értelmes lény készíthette, akinek megfelelő szerszáma is volt.

Nagyon hasonlít, a manapság ember által készített nagy pontosságú mikroszkópban és más el műszerekben használt alkatrészekhez, csak az ötvözet furcsa egy kissé, meteorit darabkákban, melyek nem földi atmoszférában képződtek, találtak hasonló valamit.

Ekkor kezdtem el gondolkodni, a sok millió év távlatába, hogy vajon tényleg nem készíthetett akkoriban az ember ilyesmit, avagy tényleg olyan sok az az idő, vagy csak most tűnik számunkra olyan soknak.

Mert, azt mindenki el kell ismerje, hogy az idő relatív, tehát nem mindenkinek egyformán telik.

Példának okáért, veszek egy óriás teknőst, meg egy muslicát, akarom mondani muslica generációkat, hiszen hirtelenjében ki se tudom számítani, hány ilyen harmatlégy generáció kell kifejlődjön és elpusztuljon, míg egy teknős gond nélkül tengeti egyetlen életét. Nem tudom, hogyan érzékelik külön-külön az idő múlását, de ha egymás szemszögéből nézelődnek, valahogy hasonló helyzetben vannak, mint mi vagyunk halandó emberek, egy hallhatatlan magasabb rendű lénnyel.

Míg a teknős leéli életét, minden különösebb felhajtás nélkül, ami a muslicának bizony egy örökkévalóságnak tűnik saját életéhez viszonyítva, addig egy ilyen legyecske életét, csak egy pillanatnak érzékeli a teknős. Pedig hányszor megrészegedik ezalatt a légy, de emellett van ideje a mindennapi szexre is, hiszen naponta 100 petét rak!

Mindez természetesen abban az ideális esetben, ha a teknősből nem főznek levest, a muslica meg csak annyit iszik, hogy nem szédül bele a mustba időnap előtt.

Igen ám, de a két faj között van még egy óriási különbség, az életkoron kívül. Míg a teknősnél majd semmi változás nem tapasztalható élete folyamán(250-300 év), addig a muslicánál mindegyre furcsább, meg az új körülményekhez alkalmazkodóbb egyedek jelennek meg majd minden generációban. (egy generáció kifejlődése kb. egy hét, és elég hozzá egy rothadt gyümölcs) Arra rájöttek már, hogy a mutáns egyedek megjelenése egyik generációtól a másikig, a muslica különleges génjeinek köszönhető.

De azt, hogy honnan jelennek meg az egyedek, a romlott gyümölcsön és hova tűnnek el úgy, hogy halottakat se hagynak hátra, ha a gyümölcs eltűnik, senki nemigen tudja, maguk a velük kísérletező tudósok is kíváncsiak erre, de egyelőre nincs kézenfekvő magyarázat. (Nem laborban végzett kísérletekre célzok, hanem a hétköznapi konyhák gondjaira.) Létezhet számukra egy más világ, esetleg átvonulnak egy párhuzamos idősíkba, amit mi egyelőre nem érzékelhetünk?

Nos, ugyanilyen kíváncsi vagyok én is arra, hogy honnan jelentünk meg mi emberek, mikor, hogyan, no meg, hova tűnünk el alkalomadtán és természetesen arra is, ha valamikor sokkal hosszabb volt az emberi élet, mint manapság, mert ezeket a dolgokat is egyelőre sűrű köd fedi.

Meglehet, hogy sok millió éve is itt a földön éldegéltek vidáman őseink, hatalmas termettel és sokkal fejlettebb technológiával rendelkeztek, mint ahogy ma elképzeljük.

Ha akkoriban, valahol a kezdet közepe táján, nagyon hosszú életűek voltak, volt idejük bőven, kitalálni mindenfélét, mert termetükhöz mérten, bizonyára eszük is nagyobb volt.

Feltételezem például, hogy már akkor képesek voltak űrsétára menni, hazafelé meg hoztak egy fuvar meteorit darabot, amiből aztán olyan ötvözeteket fabrikáltak, hogy ma is ámulunk rajta, sőt földön kívüli lények művének tartjuk, holott ősember készítette azt, csak bizonyára nem a Neander-völgyi.

Hosszú életüknek köszönhetően, elcsatangolhattak az űrben egy pár ezer évig, de véletlenül átléphettek egy párhuzamos idősíkba, ahol bizonyára, nem úgy telt az idő, mint idehaza és egy kicsit ott-feledkeztek, mert lehet jobban telt ott nekik.

Itthon meg várták őket, eközben keresték az örök élet titkát, lehet meg is találták, új kisebb termetű, de szinte hallhatatlan generációnak adva életet.(A muslica életét is sikerült már meghosszabbítani harminc napra, ami az ők szemszögükből nem kevés!)

Ám ez nem tetszett azoknak, akik örök életűek, és végtelen életük során, szinte semmi változáson nem mennek keresztül, ezért büntetésből megrövidítették az emberi életet, de nagyon! Csakis azért, hogy ne legyen annyi ideje, az e világi halhatatlanságon törni a fejét, elégedjen meg a másvilági örök élettel.

Ez nem volt elég, kaptak még a nyakukba egy két katasztrófát is, amelyeket a hallhatatlanok közül csak egy páran éltek túl, de már halandóként. 

Minden addigi találmányuk megsemmisült, olyan mélyre elsüllyedve a föld alá, hogy mai időszámítás szerint csak 300 millió év múlva találtak darabjaikra utódaik.

Egy pár túlélő kezdhette aztán újból, szinte a semmiből építeni a történelmét, de most már kicsi termettel, a rövidebb élethez alkalmazkodva, sokkal gyorsabban fejlődtek és szaporodtak, így egy pár ezer év alatt szinte elérték azt a szintet, melyet már elértek egyszer hajdanán az évek milliója során.

Hanem időközben, azok akik az űrben csavarogtak, esetleg megálltak egy pár száz évre pihenni valamelyik szomszéd bolygón, amelyik mondjuk mai számítások szerint, csak néhány száz évnyi távolság tőlünk, egyszer csak visszajöttek. (Az sem kizárt, hogy egy másik idősíkban keringő Földön dőzsöltek!)

De nem ismertek a szülőföldjükre, se utódaikat nem ismerték fel, de azok se ismertek elődeikre, hisz annyi generáció váltotta már egymást azóta a földön, hogy nem is emlékeztek azokra, akik hajdanán elindultak felfedező űrbéli utazásra. No meg ott volt a termet különbség!

Idegenkedve néztek hát egymásra, az új ember félt egy kicsit az óriás ősétől és szuper-lénynek tartotta, az ősnek meg hízott óriás mája, hogy nem csak termete miatt néznek rá fel és hálából segített miniatűr utódjának egy pár dologban. Egymásra rakott néhány kövecskét, csak úgy játékból, ezek lettek a máig is híres piramisok, melyek ihlették a ma divatos piramis játékokat. Ki mondta, hogy ma nem tudunk piramist építeni?

Faragott egy pár kőszobrot, akkorkát mint ő maga volt, hadd álmélkodjon az utókor, de ne csak húsvétkor, hanem mindennap a Húsvét-szigeteken.

Tanítani próbálta arra, miként működnek a világegyetem törvényei. Ám akkoriban még egy kissé nehézfejű volt a „homo sapiens”, így hiába bizonyította az ős, hogy a Föld kerek és mozog, az utódja csak röhögcsélt rajta, mert nem tudta elképzelni, hogyan jár fejjel lefelé az, aki a gömb alsó részén lakik és miért csak a bortól szédül, nem pedig a bolygó körforgásától.

Amikor látták az ősök, utódaik tökéletlenségét és hitetlenségét, feldühödtek és gondolom meg is sértődtek, ezért összepakoltak, visszaröppentek az űrbe, vagy egy másik bolygóra, vagy más időbe, megígérve, hogy majd alkalomadtán visszajönnek, ha megérdemeljük, egy pár ezer, vagy millió év múlva. Ez a mi időszámításunk szerint, mert meglehet vannak helyek, ahol csak három nap egy esztendő. De az is megtörténhet, hogy élnek olyanok, akik el tudják csúsztatni az idősíkokat, esetleg szabályozni tudják az idő múlását és oly könnyedén viszik előre meg hátra az éveket, mint jómagam az öreg vekker mutatóit.

Ezeket minálunk egyelőre csak egy élénkebb fantázia engedi meg magának, de ki tudja mit hoz a jövő? Hiszen nem is olyan nagy régen, csak Nemo kapitánynak volt tengeralattjárója!

A vonító prériegér és az óriás patkány

Sokszor támad olyan érzésem, hogy az emberiség édeskeveset tud az élővilág evolúciójáról és annak törvényiről, ha egyel talán vannak törvényei, vagy csak a véletlenszerű genetikai sodródás a legfőbb törvény.

Mivel az élet megjelenése, -ami kötelező feltétele annak, hogy evolúcióról lamentáljunk- egyelőre nem annyira tiszta, mint a hegyi források vize, ezért azt állítják a szakik, hogy nem is annyira lényeges tudni mi történt, mert az evolúciót úgy is megérthetjük.

Természetesen, megérthetjük, a gond csak az, hogy nem tudjuk mi történt, vagy történik egyszer-egyszer az evolúció folyamatában, amire nem lehet magyarázatot találni.

Ez a helyzet a teheráni óriás patkányokkal, melyekkel a hatóságok nem tudnak mit kezdeni. A jól megtermett macskánál is nagyobb, sokszor az öt kilónál is súlyosabb állatok, egyszer csak megjelentek, senki nem tudja honnan, vagy hogyan, mert a szakemberek szerint egy ilyen evolúcióhoz több millió évre lenne szükség.

Ugyanis nem egy két mutáns egyedről van szó, hanem milliókról, amelyek elfoglalva a hagyományos, kisebb termetű elődeik élőterületét, a végén tényleg távozásra kényszerítik a város lakóit.

A rendes kis patkányokkal is nagy gondok voltak, hiszen a becslések szerint huszonöt százalékkal meghaladták a nyolcmillió főt számláló város lakosainak a számát. Ha meg ezek az óriásegerek ugyanúgy elszaporodnak, hát nem irigylem az ott élő embereket!

Szaporodni meg szaporodnak, hiába üzent nekik hadat a helyi hatóság. Méreggel hiába próbálkoztak, mert olyan vidáman fogyasszák el a legerősebb mérgeket, mint én az almás pitét és a hatás is ugyanaz.

Egyelőre a katonaságot vetették be ellenük, éjjelente mesterlövész egységek járják az utcákat, patkányokra vadászva, de én nem hinném, hogy ezzel sikerülne megoldani a helyzetet.

Mert, ha például felállítok egy konspirációs teóriát, miszerint az óriás patkány nem a véletlenszerű génsodródás, hanem valaki tudatos, verejtékes munkájának az eredménye, akkor teljesen másként kell kezelni a helyzetet.

Ha valakik abban a zónában próbálkoznak kísérletezni, ahol az első emberi civilizációk megjelentek, gondolván, hogy ott adottabbak a feltételek tanulmányozni az evolúciót, akkor nem lesz könnyű visszasodorni a patkányok génjeit. Hiszen bizonyára besegítettek egy kicsit az állatok génjeinek, hogy hamarabb elérjék ezt az evolúciós szintet, és ne kelljen több millió évig várakozni. Ha meg ezek a gének elkezdenek hirtelen tovább sodródni, bizony mondom, már csak a Jóisten állítja le őket, ha Allah is úgy akarja, hogy pár év múlva ne százkilós süldők szaladgáljanak arrafelé!

De az is meglehet, túl sokat játszadoznak a maghasadással a helybéliek, ez most megbosszulta magát és ez lett az eredmény, mintegy figyelmeztetésként, nehogy azt higgyék, hogy olyan egyszerűen lehet hasogatni az atommagot, mint a banánt pucolni.

Ezek természetesen, csak elméletek, melyeket meg lehet cáfolni, vagy elismerni, mert hivatalos, tudományos magyarázatot erre a jelenségre, még nem hozott senki nyilvánosságra.

Ugyanez a helyzet a déli prériegerekkel, amelyek ugyancsak valami génsodródás következtében teljesen megváltoztak, majd minden szinten és a kutató biológusok szerint, az evolúció újabb szakasza kezdődik velük.

Ezek a Mexikó és USA délnyugati részén élő állatok, a rágcsálók családjába tartóznának, ha még rágcsálnának. Igen ám, de az új egérkék már nem rágódnak holmi dión, vagy mogyorón, hanem ragadozók lettek és nem is akármilyenek! Skorpiókra és tarantulákra vadásznak, páratlan fiziológiai tulajdonságaiknak köszönhetően nem hat rájuk a skorpió mérge, az a méreg amelyik olyan rendkívül erős neurotoxint tartalmaz, hogy hamarabb lerombolja bárkinek a központi idegrendszerét, mint egy napi stressz.

Ráadásul, hála az elszenvedett génmutációnak nem veszik észre a fájdalmat. Ezért máris a figyelem központjába kerültek, hiszen a fájdalom az ember egyik legnagyobb gondja, a fájdalomcsillapítás kitűnő üzlet, így már több amerikai kutatócsoport vizsgálja ezt a jelenséget, egyelőre eredménytelenül. Nem mintha nagyon örülnék, ha kitalálnának valami génsodró tablettát, amitől nem érezném ugyan a fájdalmat, de ingerlékeny lennék és teliholdas éjjelen ordítanék, mint akit féltéglákkal herélnek.

Mert a prériegerek rendkívül agresszívak, megtámadják a náluk jóval nagyobb állatokat is, de alkalomadtán, ha nagyon éhesek, minden lelkiismeret-furdalás nélkül egymást is felfalják. Ezzel a farkasokra hasonlítanak, akárcsak azzal, hogy ugyanúgy vonítanak a Holdra, mint azok.

Ej, ha beszélni tudnának, hogy elmondják mi zavarja őket!

De mivel nem beszélnek, ismét muszáj konspirálni, feltételezni, hogy ember, vagy másvalaki keze van a dologban, aki egerekkel játszadozik. Egyfelől hirtelen olyan evolúciós szintre viszi a patkányt, melyhez évmilliók kellenek, másfelől meg egy új evolúciós szakaszt indít el, melynek a végeredményére nem csak én lennék kíváncsi.

Hiszen, ha véletlenül összehoz egy prériegeret egy óriás patkánnyal és kialakul egy olyan állatfaj, amelyik rettentő szapora, a méreg neki csemege, a fájdalmat fel se veszi, aránylag nagy testű és agresszív, akkor mi lesz velünk, ha ezek elszaporodnak?

Szerintem aki gondolja, hogy ez lehetséges, máris jelentkezzen a Mars-expedícióra, mert oda egyelőre csak rovarokat visznek magukkal csemegének, és egyel-kettővel nem lesz onnan visszatérés a Földre.

Párizsi nők és a nadrág

Nyugodtan sétálhatnak végre Párizsban a nők nadrágban is ezután, mert eltörölték azt a törvénycikkelyt, amelyik megtiltotta a szépnemnek, hogy ilyen férfias viseletben korzózzon.

A törvényt 1799-ben hozták és mind mai napig érvényben volt, csak kevesen tudtak róla, gondolom, maguk a rendőrök sem igen ismerték, mert nemigen lehetett hallani olyan esetről, hogy valamely nőszemélyt letartóztattak mostanában, illegális nadrágviselet miatt.

Én se halottam róla, pedig ha tudtam volna, hogy létezik egy ilyen törvény, azonnal veszem az oldalbordám, felöltöztetem nadrágba, oszt irány Párizs! Ott megmutatom az első rendőrnek, megsúgva neki, hogy nem vadászni jöttünk(vadászaton ugyanis megengedett volt e viselet), letartóztatják, mert a szoknyáit véletlenül, de akarattal otthon felejtem, így bizonyára oldalborda nélkül maradok és egyedül csodálhatom a város szoknyás, szépségeit.

Nem tudom, hány nap zárka járt, egy ilyen nem nőhöz illő viselet miatt, de gondolom lett volna egy pár oldalborda-hiányos szabadnapom.

Nyugodtan gondolkodhattam volna a Moulin Rouge -ban azon, amin most itthon gondolkodom, hogy micsoda időtálló törvényeket hoztak régen! Mert kevés olyan törvényerejű rendelet, vagy törvény létezik, amelyik átvészel két évszázadot anélkül, hogy változtatnának rajta. Meglehet, van egy pár elvétve erre-arra, amelyikről megfeledkeztek, de ez a párizsi nadrág törvény nem azok közé tartózott. Ugyanis már többször is szerepelt a francia törvényhozók napirendjén, de valamiért mindig elnapolták. Mi lehetett az oka?

Itt sokat lehetne silabizálni, de én úgy gondolom, a fő ok az lehetett, hogy a francia honatyák többet akartak látni a nőkből, csak úgy ingyen, sétálgatva az Avenue des Champs-Élyséesén.

Mert ugyebár szegényeknek nem mindig futja a fizuból, hogy a Moulin Rouge -ba menjenek bámészkodni.

Egy menő orosz divat

Gondoltam egy nagyot és eldöntöttem, hogy elmegyek kirándulni az oroszokhoz, mert még sosem jártam ott, csak Moldováig jutottam el, onnan tovább már ismeretlen számomra a világ.

Amint mesélték, vannak ott furcsaságok, meg érdekességek, olcsón lehet például éjjeli lepkét fogni nappal, még télen is, nem mintha érdekelne, hiszen muszáj magammal vigyem az asszonyt, mert egy kukkot se tudok oroszul.

Aztán olyan olcsó a cigaretta, hogy kár nem dohányozni, annyira olcsó a vodka, hogy kár ott bortól megrészegedni, no meg annyi látnivaló van, hogy azt se tudja az ember merre nézzen.

Mindez természetesen, abban az esetben, ha elér egyik várostól a másikig, mert akkora távolságok vannak, hogy ajjaj!

Én ugyanis autóval mennék, a vonaton túl monoton nekem az utazás, repülőre csak akkor szállok fel, ha nem száll fel a földről, mert nem szeretem, amikor kicsúszik a talaj, a lábam alól.

Előrelátó ember lévén, érdeklődni kezdtem, milyenek az utazási viszonyok, hogy ne érjenek hirtelen meglepetések.

Az egyik ismerősöm nemrég járt ott, ezért nála próbálkoztam, remélve, hogy megtudok tőle egy-két titkot, amit nem reklámoznak a turisztikai irodák.

Elmondtam neki, min töröm a fejem, mire ő nagyon elkezdte csóválni a sajátját és megkérdezte, hogy milyen járgánnyal indulnék útnak. Mivel még nem döntöttem, hogy a T2-es, vagy a Rover legyen, megkérdeztem, ő mit ajánlana.

• Egyiket se- volt a válasz. És meg is magyarázta, miért nem tetszik neki az ötlet.
  - A T2-es igaz strapabíró, de túl lassú, hogy azt a sok ezer kilométert megtegye, megunod az életed, míg átmész egyik városból a másikba. A Roverrel meg veszélyes ott autózni, a legújabb divat miatt.

Csodálkozva néztem rá, mert mi köze lehet a divatnak, az én kirándulásomhoz. Észrevette szememben a kérdőjelet, ezért azonnal el is mesélte, miről is van szó, nehogy léket kapjak a kíváncsiságtól.

Közzé teszem, ha netalán valakit hasonló gondolatok emésztenek, tudja mire számítson.

Íme, milyen módinak hódol legújabban arrafelé az, aki nincs miből vodkát vegyen. Azt csinálják, hogy kiállnak a járda szélére egy átjáró közelében, és lesik a közeledő autókat. Amikor meglátnak egy elegánsabb négykerekűt, megvárják, míg annyira közel ér, hogy nem tud lefékezni és minden teketória nélkül elébe vetik magukat. Külföldi rendszámú autók előnyben!

A gyanútlan sofőr meg elgázolja, mert látja ugyan, hogy ácsorog ott valaki, de ha az nem jelez átkelési szándékot, nyugodtan halad át a gyalogátjárón, aztán egyszerre csak hopp! Maga előtt látja a szerencsétlent, és kötelezően szinte minden alkalommal el is üti. Ez meg utána fájdalomdíjat követel, esetleg életjáradékot, attól függ milyen sebesülést szenvedett, és a törvény neki ad igazat, mert zebrán történt a baleset. Ha véletlenül az áldozat belehal, akkor ott marad a családja, azokkal kell kiegyezni.

Rengeteg ilyen esetről hallott ott tartózkodása alatt, a médiában is minduntalan felhívják az emberek figyelmét erre a jelenségre, de ennek ellenére terjed és nagyon sokan beveszik a kefét vele.

Ilyesmire igazán nem gondoltam, még csak nem is hallottam, de letörte utazási kedvemnek legalább a felét.

A másik felével még nem tudom, mit csináljak, de abban biztos vagyok, hogy én nem akarok eltartani egyetlen orosz munkanélkülit sem, tartsa csak el őket, aki fabrikálta!

Fordulat a bankvilágban?

Meglepődve tapasztalom, hogy valami régi újdonság kezd megjelenni a pénzintézetek világában, legalábbis ha a reklámoknak adok hitelt.

Ezt pedig szívesen megteszem, mert a rizikó faktor nulla, veszíteni nem veszíthetek semmiképp, de nyerni azt igen.

Amikor félénken kezdtek megjelenni az első olyan célzatú reklámocskák, hogy nem ártana először takarékoskodni, ha valamit el akarunk érni az életben és csak utána költekezni, szinte megcsíptem az asszony fenekét, hogy felébredjek. Szerencsére nem tettem meg, így aztán nem kaptam egy pofont, de ennek ellenére csak felébredtem, habár nem mondhatni, hogy el voltam alukálva.

Hiszen, mióta csak írogatni kezdtem, ahányszor csak tehettem figyelmeztetni próbáltam, hogy senki ne adjon hitelt azoknak a reklámoknak, amelyek a töméntelen sok, előnyösebbnél-előnyösebb hiteleket ajánlják, mert óriási veszélynek teszik ki magukat, családjukat és országukat.

Természetesen nem hallgatott rám majd senki, ennek meg is lett a következménye és megérkezett a gazdasági válság alakjában.

Ám a bankrendszer továbbra se hagyta magát és meleg szívvel ajánlotta tovább a kölcsönöket, boldognak-boldogtalannak, országnak-világnak és sokan még akkor is elfogadták, pedig lehetett érezni messziről, hogy „valami bűzlik Dániában”. Bűzlött is és rengetegen csődbe mentek, annyian, hogy már több országra való gyűlt össze belőlük és gondolom ekkor kaptak észbe a bankárok, ráérezve a vég közeledtére, természetesen nem az elmúlt világvégére gondolok.

Ekkor kezdhettek elgondolkodni azon, hogy jobb lenne visszatérni a jól bevált régi módszerhez és próbálják rávenni az embereket a gyűjtésre elsősorban és csak a fölösleg elköltésére másodsorban.

Ha ne találta volna ki az ember a gyűjtögető életmódot, hát nehéz lenne megmondani, hogy ma hol tartanánk!

Mostanában úgy veszem észre, egyre több olyan reklám jelenik meg, amelyik a takarékoskodásra biztat és ezért valami azt sugallja nekem, csak van egy kis remény arra, hogy normálisabb kerékvágásba zökkenjünk vissza.

Mindeddig kritizáltam a bankrendszert, hogy kihasználja az emberek jóhiszeműségét és eladósítva őket, rabszolgává teszi egy életre, stb.

Most ezért a halvány kis fordulatért adok neki egy piros pontot, remélvén, hogy más is tesz hasonló lépéseket.

Adnék például egy piros pontot a gyógyszeriparnak, ha reklámozni kezdené, a saját kezűleg gyűjtött gyógynövényekből készült teák használatát!

Ezt nevezném én álomnak, de nem esős időben, mert olyankor nem lehet gyógyfüvet szedni!

A gyönyör és az örök élet

Miután vészesen közeleg a dátum, amikor majd közhírré tétetik, mi is az igazság Jézus halála és feltámadása, avagy fel nem támadása körül, gondoltam felröppentek egy pár gondolatot az örök élettel kapcsolatosan.

Ennek volt más jelentéktelenebb oka is, például, egy évvel öregebb lettem. Egyre közelebb kerülve így egy másik életvitelhez, -amelyiknek titkain vitázik a fél világ, de senki nem tud róla semmit, hiába állítják egyesek az ellenkezőjét- és bevallom szeretnék már valami kézzelfoghatót megtudni erről, mint minden ember, akinek bolondsága a normalitás keretein belül mozog.

Ennek okáért próbálkozok a gondolatok eregetésével, mert félős ha nem engedem szabadjára őket, rám fogják, hogy korlátozom ezek szabadságát.

Ezelőtt egy évvel jelent meg egy pár szenzációs hír, néhány újonnan felfedezett papirusz tekerccsel, meg egy bibliával kapcsolatosan, melyek egy kissé a feje tetejére állítanák a keresztény világot, ha hitelességük bebizonyosodna.

Végül, ha az is bebizonyosodik, hogy Jézus teste ott nyugszik a sírjában, elporladva mint minden halandó test, akkor ezt elviselni már csak az unitáriusok tudnák, a keresztény vallások nemigen.

Nyugodt lélekkel állíthatom magamról, hogy nem vagyok vallásos típus, de az összes vallásirányzat és irányzatocska közül talán az unitáriust választanám, ha a hit ellenében a vallás mellett döntenék valaha.

Elsősorban azért, mert ez az egyedüli magyar eredetű vallás, másodsorban meg kedvemre való, ha egy vallásban bizonyos értékrendszeren belül mindenki azt hiheti, ami jólesik neki.

Ha valaki azt állítja, hogy nem felvilágosult az a nemzet, amelyik az 1500-1600-as években egy ilyen vallásirányzatot terjeszt szét az egész világon, akkor azt kizárom a sumérek nemzetségéből!

De mindaddig, míg meg nem jelennek a hivatalos közlemények a papirusztekercsekről, a bibliáról és Jézus sírjáról, (egy éven belül ígérték, hogy ez megtörténik) mindaddig ezekkel nem foglalkozok. Csak a bogarat akartam a fületek mellett elengedni, hadd zümmögjön!

De e hosszú bevezető után, a leírtaktól függetlenül, az örökzöld örök élet kérdésével foglalkoznék, ha megengeditek, ha meg nem, akkor is megteszem, mégpedig oldalnézetből, nehogy valaki nagyon unatkozzon.

Mert felülnézetből ott a tudomány álláspontja, mely szerint az örök élet csak olyasmi mint egy ideális rendszer, elképzelhető de nem létezik. Ebből a szemszögből nézve tehát a dolgokat, nincs is ezen mit vitatkozni. Igen ám, csak ott a gond, hogy mégis szükség van effajta rendszerekre, mert ezek nélkül nem lehetett volna sose felállítani bizonyos téziseket és törvényeket. Sose ismertük volna meg például a súrlódás törvényeit. Csak úgy súrlódtunk volna itt össze-vissza ezen a világon, de fogalmunk se lett volna miért erősebb a gyönyör, ha keményebb és durvább felületeket dörgölőztetünk.

Azért találtak ki tehát egy rendszert, ahol minden gyönyörűséges és ideális, de például gyönyör nem létezhet benne!

Ez a gondolat vett rá, hogy oldalnézetből vizsgáljam meg a dolgokat, mert alulnézetből nincs mit nézegetni.

A dogmatikus oldal elfogadja az örök életet úgy ahogy van, nem tudja mi van ott, vagy mi nincs, de biztosra állítja, hogy ott jó és ehhez nincs is szükség magyarázatra! Mert senki nem tudja megmagyarázni! Tulajdonképpen el sem gondolkodik rajta, nem is enged gondolkodni senkit, nehogy véletlenül olyan gondolatai támadjanak, mint nekem, és bizalmatlanul tekintgessen arrafelé.

Mert ha gyönyör nincs, akkor vajon milyen gyönyörűségek létezhetnek ott?

Halvány gőzöm sincs, pedig sokat törtem rajta a buksimat már gyerekkoromtól!

Hirtelen eszembe is villan, hogy milyen egyszerű lenne, ha amerikai indián lennék, -az szerettem volna lenni valamikor- és ott zöldellnének az örök vadászmezők, ahol a bölényekre vadásznék időtlen-időkig. Feltéve, ha véletlenül bele ne szólna valamilyen állatvédő liga, és véget vetne gyönyörűséges, véget nem érő kalandozásaimnak!

No de itt mifelénk, ahol állítólag csak lélekként éljük le majd életünk hátralevő örök részét, még állatok sincsenek!

Mivel valamiféle érinthetetlen lélekfélék leszünk, még egymás kezét se tudjuk megfogni, és ha ideális világban élünk majd, ott aztán súrlódhatunk súrlódásmentesen, mert úgysem érünk vele semmit.

Itt azonban egy örömsugaracska kezdett világítani be agyam sötétebb tekervényeibe, melyek a poklot rejtegetik.

Hiszen, ha én megfoghatatlan leszek, akkor ember legyen az az ördög, amelyik megfog engem, hogy a pokolba vigyen!

Et si tu n'existais pas - Szerelem

„És ha te ne lennél, én miért léteznék?” lágyan és simogatóan hangzik el a kérdés Joe Dassin örökzöld slágerében.

Számomra legalábbis örökzöld marad, mert nem csak a kellemes hang fakaszt friss rügyeket, ahányszor csak hallgatom e dalt és tetőtől talpig végigbirizgálja lelkemen a szőrszálakat, hanem a dal szövege is olyan témát vet fel, amelyik sose lenne szabad mulandó legyen. Hiszen szerelemről van szó benne gyerekek és arról nem szabad megfeledkezni!

Mert veszélyes világban élünk ma, egy olyan világban ahol minden van és minden hiányzik. Minden van amit pénzzel meg lehet venni és minden hiányzik, amit a szerelem és szeretet adhat csak meg.

Én így érzékelem ezt a sokadik érzékemmel, amikor látom a mellettem elrohanó embereket, akiknek nincs idejük csak úgy bolyongani reménytelenül és megbánások nélkül(a szöveg szerint), ha a nagy „TE” nem létezne.

És kinek volna ma ideje feltalálni a szerelmet, ha ne létezne, hiszen ma már csak olyasmit lehet feltalálni, ami pénzt hoz, nem lehet szerelemre pazarolni a drága időnket!

A karjaimban alvó mulandó álmokat sosem fogom szeretni, énekli tovább Dassin, mi meg ezt tesszük, ami mulandó és csak álom annak tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, ami meg kézzelfogható, lényeges és maradandó azt szinte észre se vesszük.

Bizonyára kevesen hallgatják ma már ezt a dalt és még kevesebben figyelnek oda mondanivalójára, mert divatosabb megnézni pl. egy Gagnam Stylet, ami se nem szép, se mondanivalója nincs, így nem is lehet odafigyelni rá, csak felfigyelni arra, hogy micsoda marhaságokkal lehet az embereket elbolondítani.

Hiába figyelmeztet továbbá a dalnok, hogy egyedül az ember csak egy plusz pont és elvész az élet forgatagában, ha nincs mellette egy valaki, egy igazi szerelem, aki mellett nem kell magát álcázza azért, hogy valódi egyénisége kibontakozzon, nagyon kevesen hallják és veszik komolyan ma ezt a figyelmeztetést.

Olyan érzésem van, kevés ma az olyan, aki képes lenne az élet titkát keresni és megtalálni a „miért”-et csak azért, hogy megalkothassa és nézhesse azt, akire igazán szüksége van, ha „ AZ” ne létezne.

De mindenki számára létezik az a valaki, higgyétek el nekem, nagyon nem is kell keresni, csak nem szabad elszaladni mellette, belesve a rohanás csapdájába.

Figyeljetek hát a szerelemre és a szeretetre nagyon, mert e nélkül ami örökzöld az is elszárad, akár a kivágott fenyő a karácsonyfa tartóban!