Lehet-e jóindulatú deflációról beszélni?

Miért ne lehetne? Hiszen egy jófajta demokráciában állítólag mindenről nyíltan lehet beszélni, (akár napszemüvegen keresztül figyelnek, akár szatellitről) miért lenne akkor a defláció kivétel?
Nem is kivételeztem én vele, amikor felvázoltam azt a csúnya ördögi kört, ami a gazdasági életre vár, és azt ami miránk vár, ha majd együtt kell az ördöggel kézen fogva körbe-körbe futkorászni.
Biztattam is mindenkit, hogy vásároljon, akár van zsetonja, akár nincs, ha nem akar húsz évig körbe járva, egy helyben tapicskolni, vagy a dunyha alatt rejtegetett pénzén hemperegve szunyókálni munkanélküli befektetőként, a további árcsökkenésekről álmodozva.
Úgy látszik kevesen fogadhattak szót, hiszen már ez év januárjában közzétett hivatalos adatok szerint az eurozónában mínusz 0,5%-kos inflációval számoltak,(ami magyarán szólva defláció) csak nem merték nevén szólítani, bizonyára ismervén azt a közmondást, hogy: „ott az ördög, ahol emlegetik”.

Azóta se igen beszél róla senki, de ez nem csoda hiszen egy kis deflációs hír meg se kottyan, amikor arra kíváncsi az ember, hogy Bicskás Bunyó miért a kis baltával verte agyon anyósát, vagy miért nem virtuális a való világ?

E sok létfontosságú hírözönben nem is hinném, hogy sokan felfigyeltek volna a Román Nemzeti Bank kormányzójának nyilatkozatára, aki elismeri, hogy az országban ugyancsak nulla alá süllyedt az infláció, de szerinte ez nem defláció, vagy ha az, akkor is jóindulatú, és mindenképpen jó irányba tereli a gazdaságot.
Állítását azzal támasztja alá, hogy az országban uralkodó vásárlási szenvedélyt semmi le nem állíthatja, senki nem ücsörög a pénzén, akkor is ma veszik meg az emberek azt ami muszáj, ha tudják, hogy holnap féláron kapják.
Szerintem jó egy ilyen bizakodó hozzáállás, hiszen mindez ideig nem volt rá példa, hogy a defláció gazdasági növekedéshez vezetett volna, csökkentve a munkanélküliséget, fellendítve az iparágak és a mezőgazdaság termelőképességét. De nem kell elfelejteni, csodák is történnek néha!

Bizonyára reménykedtek ilyesmiben a japánok is két évtizeden át, de sajnos hiába.
No, de a csodába is! Nem mindegy, melyik keleten várja az ember azt a csodás napfelkeltét, kelet-Európában, közel vagy távol keleten.
Szóval, mindenképp elégedetten és nyugodtan hajtom álomra fejem, hiszen nem is tudtam, hogy vásárlásra ösztökélve az embereket, majdnem feltaláltam a spanyolviaszt, azaz majdnem megtaláltam az orvosságot a deflációra.
Az egyetlen gond már csak az, hogy honnan guberáljuk elő a vásárláshoz szükséges zsozsót?!