Testem-lelkem

Mivel semmiképp nem tudok rájönni, hogy miért siet újabban annyira mindenki a vesztébe rohanni, akarom mondani a mennyországba, úgy döntöttem, írok néhány sort, reménykedve abban, hogy ez lelassítja kissé azok futkorászását, akik majd elolvassák.
Nekiláttam hát testestől-lelkestől, szaladásfékező soraim gyártásához, mert szerintem nem lehet az emberi testet, a lélektől szétválasztani, mint ahogy egyes tanok nagyvezérei ezt bőszen állítják.
Meglehet, majd az ásó, kapa és a nagyharang elválasztja őket, de mindaddig együtt kell élniük, akár tetszik, akár nem, és kár ezt az együttlétet időnap előtt befejezni a sok ide-oda csapongás közepette.
Mielőtt azonban saját eszemnek a futtatásába kezdtem volna, próbát tettem, hogy megbizonyosodjak állításom helyessége felől.Saját recept szerint készült borból vettem egy kancsónyit, és saját kezemmel töltöttem anélkül, hogy a lelkemnek szóltam volna egy fél szót arról, miben sántikálok. Félreértés ne essék, nem arról a lelkemről van szó, aki gyanútlanul aludt a hálószobában.

Teljesen lelketlenül hörpölgettem hát a borocskát, amolyan semmit nem mondó mulatós zene mellett (spéci ilyet választottam, nehogy a lelkem felháborodjon), és kíváncsian figyeltem az eredményt, hadd lám kinek van igaza. Mert, ha a lelkem nem veszi észre, hogy min töröm a fejem, és teljesen józan marad, akkor kalapot emelek azok előtt, akik időnap előtt képesek elválasztani a lelket a testtől, sőt saját magam előtt is kénytelen leszek ezt megtenni. Jobban mondva, a testem fog hajlongani a lelkem előtt, esetleg imbolyogni, ez csakis attól függ, hány atmoszféra borgőz sűrítődik össze fejemben, és nehezedik vállaimra.
Kezdetben semmi különös nem történt, a testem szivacsként szívta magába a kancsó tartalmát, a lelkem aludt, én meg éberen lestem a következményeket. Kiürült az első kancsó, és már kezdtem azon törni a fejem, merre lehet a kalapom, szerencsére eszembe jutott, hogy ez még csak a kezdet, így újra tankoltam, folytatva tudományos megfigyeléseimet.

Végre a második kancsó után, már kezdtem érezni, hogy változások vannak kilátásban. A testem majdnem szememmel láthatóan megfiatalodott és megerősödött, kár hogy lelki szemeim ezt nem láthatták! Lábaim beleélték magukat a zene ritmusába, finoman a taktust verték, a kezeim is jól érezték magukat, ujjaim halkan pattogatni kezdtek, néha szünetet tartva, míg a poharat megmarkolták.
Ez eddig rendben is lett volna a testemmel, ám észrevettem, hogy lelkem is hasonló változásokon megy át.
Nem aludt a drága csak tette magát!
Fiatalos vidám hangulat kerítette hatalmába, és egyszer csak úgy elkezdett vickándozni, hogy majd kiugrott a bőrömből.
Sőt, nemsokára már követelőzni is kezdett, hogy neki még bor kell, azt a leborult szivarvégit!
Amikor ezt láttam, igazam tudatában és örömömben, hogy nem kell a kalapom megkeressem, utána meg emelgessem, légies léptekkel szinte repülni kezdtem az üres kancsóval bor után. Nagy kár hogy a kisszéket nem vettem észre, így csak a kancsó repült el. (ezért volt a kár)
A csörömpölésre sajna már a hálószobában szunyókáló lelkem is megébredt, és halk de szigorú zsörtölődéssel lelkemre beszélve, véget vetett kulcsfontosságú kísérletemnek.
Tulajdonképpen ez is bizonyította a test és lélek szoros egymáshoz tartózását, mert hiába csak a lelkeim beszélgettek, testem is érezni kezdte, és végül belátta,(egyedül csak a sípcsontom fütyült beszélgetés közben) hogy tényleg elég két kancsó bor egy ilyen bizonyításhoz.
Igaz, az elején mindkét lelkem háborgott egy kicsit, az egyik sokallta, a másik kevesellte a testembe csurgatott nedűt, de végül is megegyeztek abban, hogy reggel majd kitisztult fejjel elemzik ezen kísérletem eredményét.

Igazam tudatában és lecsillapodott kedélyállapotban tértem nyugovóra, egyik lelkemmel keblemben másikkal mellettem, de a lényeg az, hogy mindkettő testem útját egyengette.
Aki ezen szemmel is jól látható, jó eredménnyel befejezett kísérlet után, azt meri állítani, hogy a test elválasztható a lélektől, mielőtt a nagyharang megszólalna, és a sírásók üzembe helyezik az ásót meg a kapát, az kérem szépen nincs arra se felkészülve, hogy az élet iskolájának első osztályába belépjen, nemhogy a test bűnei elől menekülő lelkeket megmentse.
Ha valakit ennél is komolyabban érdekel a test-lélek kapcsolata, szívesen tartok mélyen repülő, ám mégis magasröptű előkészítőt a témában. A tanfolyam alatt elfogyasztott bor épp olyan ingyenes mint bármely misebor, és adakozni csak perselybe kell, ahova nem kukkanthat be az adóellenőr.

Mi lesz az atomfegyverekkel, ha időnap előtt bekopog a nukleáris télapó?

Ez jutott eszembe, amikor olvastam a NASA nyilatkozatát, mely szerint 2017 és 2113 között körülbelül négyszáz koccanást szenvedhet a Föld, ugyanis egy egész konvoj aszteroida közeleg felé, no meg felénk is, míg egyelőre rajta etyepetyézünk.

Az utóbbi hatvan nap alatt begyűjtött adatokra és információkra alapszik e jelentés, a nemzetközi űrállomás valamelyik csapata adta le a drótot, de gondolom nem az orosz csapat lehetett, az ugyanis tengeri planktonokkal szórakozott, melyeket az űrállomás külső burkolatán fedeztek fel.

Senkinek gőze nincs, hogy ezek miként kerültek oda, de ez a felfedezés mindenképp két vállra fekteti azt az elméletet, mely szerint az űrben nincs élet.

De nem is ez a lényeg most, hanem az, hogy lesz-é élet a földön, ha véletlenül nekicsapódik az a „kolosszális szörny”, amelyik az aszteroida csoport élbolyában leledzik, és a számítások szerint hat éven belül full- kontaktusba kerülhet a bolygócskánkkal.

Erről úgy vélekednek a szakemberek, hogy ez egy valódi „globális gyilkos”, tehát feltételezem, hogy nem csak a globalizációs folyamatot gyilkolássza meg.

Több neves tudós egyetért abban, hogy ezek az aszteroidák komoly veszélyt jelentenek, és sajnos nem igazán lehet ellenük védekezni.
Brian Cox professzor szerint az egyik aszteroidára biztos,be van vésve a nevünk, és ha ez megérkezik ugyanúgy járunk mint a dinók hajdanán, amikor télapó nem kellett decemberig várjon arra, hogy ajándékot osztogasson.

Egy másik űrszakértő tudós, Bill Napier professzor azt állítja, hogy két lehetőség is van, aszteroida vagy üstökös fog véget vetni a földi mennyországnak, és változtatja azt fagyos pokollá.

Mert, ha megérkezik az a globalizációölő óriás, egyből megállítja a globális felmelegedés folyamatát, és menten lehűlés kezdődik. De remélem csak parciális, és nem globális! Mert az én sötét alantos tudatom kezdi megelégelni már, ezt a sok globális miegymást!

De hiába próbálom világos tudattal kikerülni őket, és az aszteroida becsapódás következményei helyett, egy üstökös megérkezése következtében újjászülető jövő felé kacsintgatok, sajnos az ismét egy globális valamit rejt maga mögött.

Igaz, ez inkább sötét és nem tudni, ha látni lehet majd valamit belőle, mert ha a föld közelében szétporlik egy háromszáz kilométernyi átmérőjű jégtömb, azaz egy üstökös, máris beköszönt a napmentes nukleáris tél, ami eltarthat néhány ezer évig. Ez idő alatt nemcsak a napszemüveg biznisznek lőttek, hanem a nukleáris fegyverek használatának is. Hiszen annyira sötétben tapogatózunk majd, hogy lehetetlen lesz egy piros gombot megtalálni,meglehet még a saját gombunkat sem találjuk meg.

Ekkor jutott eszembe, hogy mit kezdenek majd a nagyhatalmak felhalmozott atomfegyver készleteikkel?
Egy nukleáris tél közepette, -még ha rá is akadnának arra a piros gombicsra- nem hinném, hogy valamelyiknek kedve lesz atombombát robbantgatni, vagy ezzel egymást rémisztgetni, mint ahogy ez most divat.

Tovább olvasva azonban Napier professzor véleményét, egy kissé megnyugodtam, és nem törtem tovább a fejem az atomfegyverek sorsa felől.

Ő ugyanis a Swift-Tuttle üstökösre tippel, amelyik 4479-ben halad el a Föld mellett, és okozhat egy nagyobb galibát.
Van hát idő bőven, ennyi idő alatt annyi bombát lehet felrobbantani, hogy az a szegény üstökös már csak kihűlt helyünk mellett porlik szét, és valószínű sose talál ránk, hogy nukleáris télapót küldjön a nyakunkra.

A valódi műhús szelet

Szinte táncra perdültem örömömben, mikor olvastam, hogy a Modern Meadow cég tudósai mesterséges húst állítottak elő, természetesen, tiszteletben tartva minden fajta állatnak a jogát. Szerencsére idejében észbe kaptam, és csak észrevétlenül ugráltam aprókat, akár a kecskebogyó a műjégpályán, így nem hoztam szégyent a körülöttem állókra.

Örömöm oka az volt, hogy végre én is vegetáriánus lehetek, és olyan egészséges életmódot folytathatok, amelyiktől az egészségtelen életmódra figyelmeztető reklámok is elnémulnak majd. Ezek a gondoskodó reklámok, sok gondot okoznak nekem, mert mindig mást mondanak, mint amit én hallani szeretnék.

Engem ugyanis Isten mindenevőnek teremtett, így bármit megeszek a hús mellé, sőt úgy egymagában is legyűröm, minden erőlködés nélkül. Azaz legyűrném, ha ne lennének a reklámok! És ne lenne egy szerető feleség, aki a reklámokra hivatkozva szigorúan vigyáz az egészségemre, no meg egy gazdasági válság, amelyiktől nem sok húst lehet várni.

Ez a három a fő oka, hogy majdnem vegetáriánus lettem és íme most itt a lehetőség, hogy teljesen azzá váljak.

Mert bevallom nyilvánosan, hogy már majdnem teljesen leszoktam a húsról, és csak csontot rágok néha-néha, tehát alig egy bakarasz választ el a vegetáriánus titulustól.

És most már nem ijedek meg a húsmentes jövőtől, hiszen nem kell csak salátalevelet rágjak, jó vastag műhússzeleteket is vághatok majd mellé, és kisüthetem egészséges műzsírjában, ráadásul meg is ehetem, mert a koleszterin szintem, a vérnyomással versengve zuhan a nulla felé tőle.

Ám mikor olvasom az előállítási technológiát, kiderül, hogy nem kell szeletelni az új találmányt, hiszen direkt szeletnek nevelik.

No, a mindenségit, a végén még igaz lesz a sült csirkés mese! Ezt csak úgy magamban dünnyögtem felkiáltójellel, nehogy sült bolondnak nézzenek.

Ugyanis, abból áll az új találmány, hogy veszik valamilyen állati szövetnek a sejtjeit, ebből húsrostot állítanak elő, amit aztán bioreaktorban olyanra növesztenek, amilyenre csak jólesik.

Az meglehet, van akinek jólesik, de nem hinném, hogy nekem!

Mert teszem fel, amikor potyolgatom eszembe jut, hogy vajon milyen állat sejtjeiből nevelték a szeletemet? Ha véletlenül egy zsíros kísérleti patkányra tippelek, akkor még csak hagyján, mert én nem tartom azt szent állatnak.

De, ha arra gondolok, hogy lehetett az egy jól megtermett gilisztáé, akkor bármilyen sikamlós is volt a szeletem szülőatyja, az én torkomon le nem csúszik semmilyen utóda.

Ezért hát, végül is úgy döntöttem, megmaradok majdnem vegetáriánusnak és inkább rágódok a csonton, amíg a fogam bele nem törik!