avagy a „Tervezett
Elavulás”
elmélete
Ami tulajdonképpen nem is
elmélet, hanem épp olyan kézzelfogható és megmarkolható valóság
mint a gatyám, amikor le akar csusszanni, mert meglazult benne a
gumi.
Mivel nincs annyi pénzem,
hogy a mindennap új gatyát vegyek, mert ugyebár nem csak enni de
szivarozni is kell, így szükségszerű néha-néha a gatyát
kimosni, ha azt akarom, hogy a társadalom civilizált tagja
legyek.
Ez így rendjén is lenne, ha néhány mosás után ne csosszanna le a becses alsónemű, ráadásul pont akkor amikor a legkellemetlenebbül érint a dolog.
Ez így rendjén is lenne, ha néhány mosás után ne csosszanna le a becses alsónemű, ráadásul pont akkor amikor a legkellemetlenebbül érint a dolog.
Eleinte arra gyanakodtam,
hogy az asszony használt gumit húz bele, így csikarva ki egy kis
extra konyhapénzt, de amikor szemem láttára cserélte ki újra a
régit, és kb. egy hónap múltán ugyanúgy jártam, akkor már
biztos voltam benne, ez is a tervezett elavulás mechanizmusának egy
része.
Egyesek azt tarják, hogy ez is csak egy összeesküvés elmélet, pedig dehogy az! Hiszen valós tényekkel lehet bizonyítani.
Kezdhetem bármilyen termékkel, mert sajnos manapság bármit vásárol az ember garantáltan nem használja sokáig, mert egykettőre elromlik, hiszen úgy van gyártva, hogy csak megszabott időig működjön, utána irány a szemétláda. Megjavítani nem érdemes, mert egy alkatrész szinte drágább mint egy új termék, no meg szakembert se igen találni már, aki megjavítaná.
Így tűnnek el a mesterek és mesterségek, mert beleléptünk a fogyasztói társadalom kerékvágásába, rengeteg minőségtelen egyhasználatos árút dobnak piacra, amit aztán mindegyre cserélni kell egy újabbra, ami még hamarabb elromlik.
Egyesek azt tarják, hogy ez is csak egy összeesküvés elmélet, pedig dehogy az! Hiszen valós tényekkel lehet bizonyítani.
Kezdhetem bármilyen termékkel, mert sajnos manapság bármit vásárol az ember garantáltan nem használja sokáig, mert egykettőre elromlik, hiszen úgy van gyártva, hogy csak megszabott időig működjön, utána irány a szemétláda. Megjavítani nem érdemes, mert egy alkatrész szinte drágább mint egy új termék, no meg szakembert se igen találni már, aki megjavítaná.
Így tűnnek el a mesterek és mesterségek, mert beleléptünk a fogyasztói társadalom kerékvágásába, rengeteg minőségtelen egyhasználatos árút dobnak piacra, amit aztán mindegyre cserélni kell egy újabbra, ami még hamarabb elromlik.
Mert ez napjaink
társadalmának aranyszabálya: minél jobban lecsökkenteni a
használati árucikkek élettartamát, hogy minél több fogyjon
belőlük.
Ez meg csak az előre
megtervezett elavulás módszerével lehetséges, hiszen ha ez ne
lenne akkor egy-egy termék többet tartana a kelletnél, ez meg
veszteséget okozna egyeseknek.
Például bármilyen elektromos, vagy elektronikai cikket vásárol az ember, biztos lehet benne, hogy bele van építve egy titkos kis mütyürke, ami egy megszabott idő után taccsra teszi az egész szerkentyűt.
Az egyszerű kis
villanykörte pályafutását veszem alapul, melynek egyik őse 1901
óta ég egyfolytában (ezt a találmányt sajnos nem
szabadalmazták). 1881-ben megjelent égők élettartama 1500 óra,
az ezt követő generációké 2500-ra emelkedett, majd az 1920-as
évektől kezdve hirtelen visszacsökkent 1000 órára és annál
kevesebbre.
Ha az ember logikusan
gondolkodik, azonnal rájön, hogy valami nem stimmel, mert a
technika fejlődésével fordított arányban fejlődő technológia,
csak logikus nem lehet, más minden.
Habár van logika ebben,
mert úgy keverték az izzószál anyagát, hogy semmiképp ne bírja
1000 óránál tovább.
Nem tárgyalnám annak a
titkos kartellnek a tevékenységét, amelyik az izzók élettartamát
lerövidítette, meg most újabban betiltotta az „elavult égők”
gyártását, hogy újabbakat, drágábbakat, és még rövidebb
élettartamú villanykörtét sózzon nyakába, az amúgy is
vásárlási mániában szenvedő embereknek, mert ez túl hosszú
lenne. (De létezik ez a kartell, akit érdekel utána lehet
érdeklődni, Phoebus volt első neve, 1924-ben alakult Genfben)
Inkább azzal
foglalkoznék, vajon miért nem veszik észre az emberek azt a tényt,
hogy tulajdonképpen csak kölcsönök felvételére használják
őket, amiért aztán életük végéig rabszolgaként elkötelezve
dolgoznak.
Ennyire tompító hatással lenne az ember agyára a csillogó-villogó reklámözön? Vagy ennyire nem tud uralkodni az ember kívánságain és vágyain?
Ennyire tompító hatással lenne az ember agyára a csillogó-villogó reklámözön? Vagy ennyire nem tud uralkodni az ember kívánságain és vágyain?
Bizonyára mindkettő az
oka annak, hogy mindig az új után óhajtozik, és nem veszi észre,
hogy „nem minden arany, ami fénylik”, de drágábban fizeti meg
mint az aranyat, pedig az aranyért is kár tönkretegye egészségét,
hiszen ha magával is viszi a másvilágra ott vagy elkobozzák a
mennyország kapujánál, vagy az ördögfiókák készítenek belőle
aranyos kis meleg fürdőt.
Pedig milyen nagyszerű
dolgokat gyártottak régebben, egyszer megvette az ember, aztán egy
életen át használta, nem volt a sok plusz kiadás, amiért
állandóan nyújtania kell a nyakát, és eméssze egészségét a
stressz.
Például megvesz egy új
autót, mikorra kifizeti a részleteket, már viheti is a
roncstelepre, mert maximum tíz évet megy egy ma gyártott járgány,
utána már annyiba kerül a karbantartás, hogy nem érdemes
tartani. Mert a gépkocsikba beépített elektronika is úgy van van
beprogramozva, hogy hol ezt, hol azt tegyen működésképtelenné.
(ez a hibakód menüben a gyártó cég számára fenntartott
specifikus kódok valamelyikében, vagy mindegyikében található,
ha valaki jó „hacker” talán sikerül ezt kitörölni, de kevés
a valószínűsége).
Nem mondom egy kicsit
eltávolodtam a gatyagumitól, de hát autóm is van, ami bizony
sokkal hűségesebb mint a gatyám gumija, pedig már harminc éves,
de nem hagy cserben, csak olyan esetben, ha vízzel tuningolt
gázolajat vásárolok belé véletlenül, de még úgy is mindig
hazavitt.
Nem úgy mint a gatyám,
amit én kell hazavigyek mindegyre lerobbant gumival, szerencsére
nem csúszhat le a térdemre, hogy hasra-vágódjak tőle.
De azért áll az eszem, hogy kölcsönvegyem dédapám gatyamadzagját, ami egy biztos jószág!
De azért áll az eszem, hogy kölcsönvegyem dédapám gatyamadzagját, ami egy biztos jószág!
Ez lenne hát a
Tervezett Elavulás mechanizmusa,
melynek a gazdasági „fellendülés” köszönhető, csak az a
kérdés, hogy megvalósítható-e a véges világunkban egy végtelen
növekedés? Vagy utódainkat ellepi majd a rengeteg szemét?
No comments:
Post a Comment