Gatyám gumijára panaszkodom

avagy a „Tervezett Elavulás” elmélete

Ami tulajdonképpen nem is elmélet, hanem épp olyan kézzelfogható és megmarkolható valóság mint a gatyám, amikor le akar csusszanni, mert meglazult benne a gumi.

Mivel nincs annyi pénzem, hogy a mindennap új gatyát vegyek, mert ugyebár nem csak enni de szivarozni is kell, így szükségszerű néha-néha a gatyát kimosni, ha azt akarom, hogy a társadalom civilizált tagja legyek.
Ez így rendjén is lenne, ha néhány mosás után ne csosszanna le a becses alsónemű, ráadásul pont akkor amikor a legkellemetlenebbül érint a dolog.

Eleinte arra gyanakodtam, hogy az asszony használt gumit húz bele, így csikarva ki egy kis extra konyhapénzt, de amikor szemem láttára cserélte ki újra a régit, és kb. egy hónap múltán ugyanúgy jártam, akkor már biztos voltam benne, ez is a tervezett elavulás mechanizmusának egy része.
Egyesek azt tarják, hogy ez is csak egy összeesküvés elmélet, pedig dehogy az! Hiszen valós tényekkel lehet bizonyítani.
Kezdhetem bármilyen termékkel, mert sajnos manapság bármit vásárol az ember garantáltan nem használja sokáig, mert egykettőre elromlik, hiszen úgy van gyártva, hogy csak megszabott időig működjön, utána irány a szemétláda. Megjavítani nem érdemes, mert egy alkatrész szinte drágább mint egy új termék, no meg szakembert se igen találni már, aki megjavítaná.
Így tűnnek el a mesterek és mesterségek, mert beleléptünk a fogyasztói társadalom kerékvágásába, rengeteg minőségtelen egyhasználatos árút dobnak piacra, amit aztán mindegyre cserélni kell egy újabbra, ami még hamarabb elromlik.

Mert ez napjaink társadalmának aranyszabálya: minél jobban lecsökkenteni a használati árucikkek élettartamát, hogy minél több fogyjon belőlük.

Ez meg csak az előre megtervezett elavulás módszerével lehetséges, hiszen ha ez ne lenne akkor egy-egy termék többet tartana a kelletnél, ez meg veszteséget okozna egyeseknek.

Például bármilyen elektromos, vagy elektronikai cikket vásárol az ember, biztos lehet benne, hogy bele van építve egy titkos kis mütyürke, ami egy megszabott idő után taccsra teszi az egész szerkentyűt.

Az egyszerű kis villanykörte pályafutását veszem alapul, melynek egyik őse 1901 óta ég egyfolytában (ezt a találmányt sajnos nem szabadalmazták). 1881-ben megjelent égők élettartama 1500 óra, az ezt követő generációké 2500-ra emelkedett, majd az 1920-as évektől kezdve hirtelen visszacsökkent 1000 órára és annál kevesebbre.

Ha az ember logikusan gondolkodik, azonnal rájön, hogy valami nem stimmel, mert a technika fejlődésével fordított arányban fejlődő technológia, csak logikus nem lehet, más minden.

Habár van logika ebben, mert úgy keverték az izzószál anyagát, hogy semmiképp ne bírja 1000 óránál tovább.

Nem tárgyalnám annak a titkos kartellnek a tevékenységét, amelyik az izzók élettartamát lerövidítette, meg most újabban betiltotta az „elavult égők” gyártását, hogy újabbakat, drágábbakat, és még rövidebb élettartamú villanykörtét sózzon nyakába, az amúgy is vásárlási mániában szenvedő embereknek, mert ez túl hosszú lenne. (De létezik ez a kartell, akit érdekel utána lehet érdeklődni, Phoebus volt első neve, 1924-ben alakult Genfben)

Inkább azzal foglalkoznék, vajon miért nem veszik észre az emberek azt a tényt, hogy tulajdonképpen csak kölcsönök felvételére használják őket, amiért aztán életük végéig rabszolgaként elkötelezve dolgoznak.
Ennyire tompító hatással lenne az ember agyára a csillogó-villogó reklámözön? Vagy ennyire nem tud uralkodni az ember kívánságain és vágyain?

Bizonyára mindkettő az oka annak, hogy mindig az új után óhajtozik, és nem veszi észre, hogy „nem minden arany, ami fénylik”, de drágábban fizeti meg mint az aranyat, pedig az aranyért is kár tönkretegye egészségét, hiszen ha magával is viszi a másvilágra ott vagy elkobozzák a mennyország kapujánál, vagy az ördögfiókák készítenek belőle aranyos kis meleg fürdőt.

Pedig milyen nagyszerű dolgokat gyártottak régebben, egyszer megvette az ember, aztán egy életen át használta, nem volt a sok plusz kiadás, amiért állandóan nyújtania kell a nyakát, és eméssze egészségét a stressz.

Például megvesz egy új autót, mikorra kifizeti a részleteket, már viheti is a roncstelepre, mert maximum tíz évet megy egy ma gyártott járgány, utána már annyiba kerül a karbantartás, hogy nem érdemes tartani. Mert a gépkocsikba beépített elektronika is úgy van van beprogramozva, hogy hol ezt, hol azt tegyen működésképtelenné. (ez a hibakód menüben a gyártó cég számára fenntartott specifikus kódok valamelyikében, vagy mindegyikében található, ha valaki jó „hacker” talán sikerül ezt kitörölni, de kevés a valószínűsége).

Nem mondom egy kicsit eltávolodtam a gatyagumitól, de hát autóm is van, ami bizony sokkal hűségesebb mint a gatyám gumija, pedig már harminc éves, de nem hagy cserben, csak olyan esetben, ha vízzel tuningolt gázolajat vásárolok belé véletlenül, de még úgy is mindig hazavitt.

Nem úgy mint a gatyám, amit én kell hazavigyek mindegyre lerobbant gumival, szerencsére nem csúszhat le a térdemre, hogy hasra-vágódjak tőle.
De azért áll az eszem, hogy kölcsönvegyem dédapám gatyamadzagját, ami egy biztos jószág!

Ez lenne hát a Tervezett Elavulás mechanizmusa, melynek a gazdasági „fellendülés” köszönhető, csak az a kérdés, hogy megvalósítható-e a véges világunkban egy végtelen növekedés? Vagy utódainkat ellepi majd a rengeteg szemét?