Exopolitizálhatnékom lett!

Mivel úgy néz ki a helyzet, hogy politikusnak lenni jó dolog, gondolom exopolitikusnak lenni még jobb lesz, ezért ezt a pályát fogom választani a jövőben.

Ezt már akkor eldöntöttem, amikor a Vatikán nyilvánosan elismerte, hogy létezhetnek rajtunk kívül értelmes lények, hiszen Isten kezét senki meg nem kötheti, ha teremteni akar, akkor teremt, és kész!

Egy kicsit gondolkodtam, hogy Istent, vagy Isteneket írjak, azaz az új, vagy a régi Biblia szerint álljak a dolgok elébe, vagy mellé.

Mert ugyebár nem mindegy, ha Mózes első könyvét a régi, vagy az új Bibliából olvassa az ember. A régiben ugyanis Elohim szerepel, ami bizony többes szám, tehát aszerint több isten teremtette az embert, míg az újabbakban már kicserélték a zsidók Jehovájára (Jahve), vagy teljesen eltüntették, ami bizonyára nem a fordító hibája.
Igaz, kimagyarázták, ezt a többesszámot mindenféle félre-magyarázattal, de végül csak eltűnt, hogy ne kavarja még jobban össze a dolgokat, mert így is nagyobb a zűravar mint a Bábel tornyánál hajdanán.

Kavarodnak a dolgok eléggé furcsán a keresztény világban, valami nagyon bűzlik, de nem Dániában.

Hiszen mindez ideig főbenjáró bűnnek számított, ha valaki azt állította, hogy az embereken és Istenen kívül más teremtmények is létezhetnek a világűrben. (nem angyalokra gondoltam)

Ebbe halt bele például Giordano Bruno, és sok felvilágosult elme az inkvizíció sötét korszakában, no meg azután is, hiszen a földönkívüli értelmes élőlények létezése, egy kissé felborítaná a kereszténység főbb téziseit, főleg Jézus kiléte felől jelentkezne egy-két nagyobb kérdőjel.

Szerintem jelentkezni is fog, mert előbb-utóbb előrukkol valaki a földönkívüli élet bizonyítékával.

Erre nagyon jól megfigyelhető jelek mutatnak, és gondolom ez késztette a Vatikánt, hogy pozitív választ adjon a „marslakók” létezéséről, mert nem akarják, hogy szegény híveket egy nagyon sokkoló fordulat, hirtelen érintése eltérítse addigi hiedelmüktől.
Egyengetni kell hát egy kicsit az utat, esetleg még átírni egyszer a Bibliát, mint ahogy az néhányszor már megtörtént.

Ebbe nem elegyedek bele, mert ez nem exopolitika, hanem valláspolitika, tehát nem az én jövendőbeli szakmám, ami csakis az űrlényekkel való kapcsolatokkal foglalkozna, az üresfejű lényeket mellőzné.
Első lépésként gondolom egy csillagászati távcsövet vásárolok, és addig bámulom vele a Holdat, míg az felém fordítja sötét oldalát, elém tárva az ott lappangó titkokat, azaz meglátom az ott tevékenykedő manuszokat, megtanulom beszédjüket, leolvasva szájuk mozgása után a szavakat. Ha nem szájukkal kommunikálnak, hanem csak jelekkel, akkor könnyű dolgom lesz, ha viszont csak gondolatban beszélgetnek, akkor bevettem a kefét, és úgy szopikálok mint télapó novemberben, talán le is mondhatok az exopolitikusi pályáról. Mert úgy érzem, soha senki nem fogja elhinni nekem, hogy a szuper-lények gondolatolvasója vagyok.

De a távcső nem rossz ötlet, mert egy becsületes kukkoló még lehet belőlem, sőt máglyára se küldenek emiatt.

Legfeljebb az ördögök perzselik le szőrömet, majd ha fagy!

Locsolóvers

Ma reggel arra ébredtem,

Hogy locsolni kéne mennem.

Az ágyból hát kiugrottam,

Locsolóm jól megmarkoltam,

Gyorsan útnak is indultam,

Ugyanis attól tartottam,

Nehogy elfolyjon a vizem,

Anélkül, hogy elöntözzem.

Ezért jöttem hát hozzátok,

Hogy meglocsoljalak lányok.

Fiatal el ne hervadjon,

Öreg megfiatalodjon.

Ám a vizem nagyon drága,

Tojás cseppjének az ára,

Ezért előre kérdezem,

Hogy lesz-e fizetség nekem?

Szellemek és lelkek

 Mindenkinek vannak a lelkével problémái, miért lennék hát én kivétel?

Talán azért, mert nem tudom eldönteni, hogy egy lelkem van, mely három részből áll, vagy több lelkem van, melyek különálló egyként, de együtt vannak e világi sírjukba zárva.

Az is megtörténhet, hogy a szellemem és a lelkem van bezárva testembe, mindaddig, míg nem találnak egy megfelelőbb testet, -ha majd a jelenlegi hasznavehetetlen lesz-, amelyikbe majd átköltözve, szállnak fentebb, vagy lentebb az emberi életek rangsorán. Mert ember vagyok és optimista, tehát eszem ágába sincs állati testnek átengedni magamból azt, ami hallhatatlan és megsemmisíthetetlen.

Nehogy azt higgyétek, a buddhista tanok követője vagyok, tulajdonképpen semmilyen tant nem követek, csak úgy szabadon csapongok mindenfelé, nehogy valaki azt merje állítani rólam, hogy rabszolgasorsa ítéltem azt, ami szabadnak teremtetett.

Mert isteni a szellem, a lélek, és ezért nem szabad egy nyamvadt testbe zárni őket, hagyni kell, hadd szálljanak kedvükre szabadon.

Ezzel a szabadsággal kezdődnek a gondok, mert amikor szabadjára engedem lelkem egyik részét, vagy egyik lelkem, valaki azonnal be akarja fogni, hogy bezárja valahova, ezzel mintegy fogságba ejtve testem is.

Itt aztán nem tudom mit tegyek, mert igaz, a szellemem nem tudja bezárni emberfia, de ha lelkem egyik része, a testemmel együtt fogoly, a szellemem egyedül nem tud mit kezdeni a szabadsággal.

Mert hiába szállna mindig felfelé a szellem, ha ott egy rabul ejtett lélek, mely a testnek parancsol, mert valahogy közelebb áll hozzá.

Ezen filozófiai morfondírozásnak az az oka, hogy nem vagyok meggyőződve, ha helyes az elmélet, mely a szellemet egy kalap alá veszi a lélekkel. Mert szerintem csak a szellem van a kalap alatt, legalábbis ott lenne a helye, a lélek valahol lentebb a mellény alatt bujkál.

Gyakorlati példa erre az, hogy a szellemi és lelki élet nem egy és ugyanaz, a kettő sokszor egymástól majdnem függetlenül létezik. Van aki csak lelki életet él, elhanyagolva a szellemit, és fordítva.

Például, egy vallásba, vagy szektába nyakig elmerült ember, akinek lelkét valamilyen fondorlattal csapdába ejtették, már nem képes szellemi életet élni. Elsősorban nem engedi környezete, mely lelkét megkaparintva igyekszik szellemét minél távolabb tartani, nehogy ez véletlenül a lelkével beszélve, megpróbálja azt is, a szabadság gondolatával megfertőzni.

Mert, mint mondottam a szellem mindig szabad, azt nem lehet megbéklyózni, mert inkább elköltözik valahova, mintsem rab legyen. (Ez lenne a gondolatok szabadsága.)

Ha pedig egy ember lélekfogatán nincs kocsis, hiányzik az ész erénye, ami a bölcsesség, és csak az önfejű lóra bízza magát, azaz csak vágyainak engedelmeskedik, sokszor megfeledkezve a mértékletességről, bizony mondom, nincs olyan jó ló, amelyik helyes irányba terelné fogatát.

A mértékletesség pedig mindenben kötelező, hiába állítják sokan az ellenkezőjét, nemhiába a közmondás: „a jóból is megárt a sok”. A túlbuzgóság már nem erény, hiszen nem bátorságot jelent, hanem elfogultságot valami, valaki iránt; amivel, akivel gyáva az illető szembeszállni, mert lelkét félti, mit sem törődve bujdosó szellemével és annak sivár életével.

A materialista elveket valló emberek, nyilvánvalóan nem élhetnek se szellemi, se lelki életet, hiszen tagadják mindkettő létezését, habár ha igaz lenne a tévhit, miszerint a léleknek súlya van, azaz fix 21 gramm, bukfencet hányna minden ilyen elmélet.

Marad még egy nagyon kis százalék, aki képes szellemi életet élni, igaz háttérbe szorítva egy kissé a lelkit, egyesek csak annyira, hogy el ne csökevényesedjen, míg mások teljesen.

De nehogy filozófiai lábjegyzetnek tűnjék írásom leírom egyszerűen: - aki csak a dogmák világában ringatja lelkét, az előbb-utóbb szellemileg visszafejlődik, aki a naturalizmus híve, az rájön idővel, hogy a léleknek súlya van, csak nem grammban mérik, a szellemi életet élők pedig azért nem válnak mindig „nagy szellemmé”, mert legtöbbször idővel elhanyagolják lelki életük azon részét, amelyik szellemüket segítené a szép és jó keresésében.

Nem egyszerűek hát ezek a szellem-lélek problémák, ezért nincs is rá egy egységes magyarázat, csak vélemények és ezért mertem én is véleményt nyilvánítani, összekeverve egy kicsit a filozófiai nézeteket.

Ez a vélemény meg csakis azért szorult ki belőlem, mert sétálgatva az emberek között észrevettem, hogy a szellemi életre egyre kevesebben fektetnek hangsúlyt. A legtöbben materialisták lettek, sajnos még azok is, akik állítólag a lelkek megmentésével foglalkoznak, szellemi tevékenységet folytatva.

A globális felmelegedés oka nem a tevefing

 Olvasom elmélázva a „theguardian” egyik cikkében, mely szerint a PLOS One -ban, az Amerikai Tudományos Akadémia hivatalos folyóiratában megjelent egy tanulmány, mely szerint egy svájci kutatócsoport erre a következtetésre jutott, miután megállapította, hogy a tevék valójában metánt is eregetnek a levegőbe, amikor durrantanak, ami tudva levő, legalább hússzor károsabb a szén-dioxidnál.

Az állatkertben és magán tevés gazdáknál összefogdosott fingokból, a kutatócsoport mérései alapján kiderült, hogy bizony a tevék sokkal kevesebb metánt eregetnek a levegőbe mint kérődző rokonaik

a birkák, kecskék, vagy marhák. A kérődzők és a tevék emésztőrendszere ugyan hasonló, de nem tökéletesen egyforma, ám mégis azt hitték, hogy a tevék testméretük miatt nagyobb mennyiségű metánkibocsájtással, sokkal jobban károsítják az ózonréteget.

A metán az emésztéskor keletkezik az állatokban. Becslések szerint az állati eredetű metános fingból ered a légkör metántartalmának húsz százaléka, ami bizony nem semmi.

Mindez ideig szegény tevéket okolták a globális felmelegedésért, hála Istennek, hogy most már nyugodtak

lehetnek, mert az ETH Zürich és a Zürichi egyetem kutatói elhessegették a gyanút róluk.

A kutatók megállapították ugyanis, hogy a tevék a testméretükhöz képest kisebbeket és kevesebbet durrogtatnak, mint a birkák, kecskék, vagy a marhák. Ebben az is szerepet játszhat, hogy a tevék kevesebbet esznek, mint a kérődzők, ezért az emésztésük se annyira intenzív.

Mindezek ellenére dr. Marcus Clauss a tanulmány egyik szerzője mellesleg megjegyezte, hogy azért ők nem kardoskodnak a marha, vagy bárányhúsról, a tevehúsra való áttérésre.

Miután elolvastam a tanulmányt, már nem voltam méla, mert felvillanyozott egy gondolat, éspedig az, hogy mi a köze a metánkibocsájtásnak a húsevéshez?

Valamit bellegetett ugyan a doki a mezőgazdasági szektorokra gyakorolt hatásról, de nem jöttem rá egyelőre mi az érdek, mert közben eszembe jutott, mi lesz, ha egy kutatócsoport nekilát bebizonyítani, az emberi lyukakból elszabaduló szelek káros hatását? 

De mi lesz, ha be is bizonyítja, és utána durrantás szabályozást vezetnek be, lemérve időnként az akarva, vagy akaratlanul elszalajtott gázaink összetételét? Akié megfelel az EU normáknak, az eresztheti, akié meg nem, annak bedugják szelelő részét egy kocsánnyal, vagy megfingatják egy kicsit, mindaddig míg helyre nem billenti gázkeverékének összetételét.

Akinek ez sikerül, tovább közlekedhet, akinek nem, azt valamilyen úton-módon kifingatják, kiiktatva forgalomból, mint az öreg járgányokat.

Mert manapság már bármire számíthat az ember, ha ráfogják, hogy szelei jobban befolyásolják az időjárást mint a HAARP, vagy a kínai esőcsináló rakéták, akkor az előbb utóbb igaz lesz, és viselheti következményeit.
De levonva a konzekvenciát, az biztos, hogy a tevefing elszáll, de nem fúr nagy lyukat az ózonrétegen, az emberi hülyeség viszont megmarad, ezért sikerül olyan gyönyörűen egyre jobban elvékonyítani e réteget.

ez nem tevefing kollekció

Várom hát a következő tanulmányt, amelyik bemutatja, hogyan lehet befogni és újrahasznosítani a sok-sok fingocskát, így védve meg bolygónkat a globális felmelegedéstől.

Addig szabad mindenféle próbarobbantás, de bizonyára utána is az lesz, hiszen ezek még a lepkefingnál is ártalmatlanabbak!

Egy szexmentes top hír

A tegnap Sárosfalván csoda történt. Özv. Ifj. Gerzsonné félig kigyógyult minden betegségéből, miután igénybe vette háziorvosa szolgálatait. Ez ritkán történt meg, mivel jó egészségnek örvendett, hála a stresszmentes és szexmentes életvitelének, amit majdnem élvezett, amióta férje zsoltárokat énekel valahol, és nem a kocsmában dúdol e világi dalokat.

De egyszer észrevett valamit, ami nem volt rendjén, ezért elment, hogy elpanaszolja orvosának.

A helybéli faliújság szerkesztőjének mesélte el az eseményeket, hogy miként is történt csodálatos gyógyulása.

Az szinte szó szerint írta le e-képpen:

Egy hónapja helységünk háziorvosa csodákat művel, semmivel fel nem szerelt kabinetjében. Példa erre közösségünk egyik tagja, aki súlyos panaszokkal lépett be a rendelőbe:

• Jó napot doktor úr!
• Adjon Hippokratész magának is asszonyom! Na, mi a gond?
• Hát... nagy gondom nincs, csak annyi lenne, hogy egy ideje észrevettem, rengeteget szellentek, de teljesen hangtalanul és szagtalanul.
• …?!
• Például amióta ide bejöttem, már legalább ötöt szélnek eresztettem!
• Ennyi lenne a baja? Ezen lehet segíteni!

Felírt neki az orvos kenőcsöket és cseppeket, elmagyarázta mit hogyan használjon, és egy hónap múlva jöjjön felülvizsgálatra, ami épp a tegnap volt esedékes.

Jött is Gerzsonné olyan büszkén, hogy a videó-kamerák is szinte csodálkoztak. Bement a rendelőbe, és majd a nyakába ugrott a dokinak a boldogságtól:

• Csodaszereket adott nekem drága doktor! Már félig meggyógyultam, van hangja a szeleimnek!
• Akkor rendben van, úgy látszik a fülei kidugultak, ezután már csak a szinuszaira koncentrálunk!

Gondolom, ezek a szinuszok vették rá, hogy a helyi sajtónak nyilatkozzon, mert ugyebár nem akárki dicsekedhet ilyen különleges betegséggel.

 

Gatyám gumijára panaszkodom

avagy a „Tervezett Elavulás” elmélete

Ami tulajdonképpen nem is elmélet, hanem épp olyan kézzelfogható és megmarkolható valóság mint a gatyám, amikor le akar csusszanni, mert meglazult benne a gumi.

Mivel nincs annyi pénzem, hogy a mindennap új gatyát vegyek, mert ugyebár nem csak enni de szivarozni is kell, így szükségszerű néha-néha a gatyát kimosni, ha azt akarom, hogy a társadalom civilizált tagja legyek.
Ez így rendjén is lenne, ha néhány mosás után ne csosszanna le a becses alsónemű, ráadásul pont akkor amikor a legkellemetlenebbül érint a dolog.

Eleinte arra gyanakodtam, hogy az asszony használt gumit húz bele, így csikarva ki egy kis extra konyhapénzt, de amikor szemem láttára cserélte ki újra a régit, és kb. egy hónap múltán ugyanúgy jártam, akkor már biztos voltam benne, ez is a tervezett elavulás mechanizmusának egy része.
Egyesek azt tarják, hogy ez is csak egy összeesküvés elmélet, pedig dehogy az! Hiszen valós tényekkel lehet bizonyítani.
Kezdhetem bármilyen termékkel, mert sajnos manapság bármit vásárol az ember garantáltan nem használja sokáig, mert egykettőre elromlik, hiszen úgy van gyártva, hogy csak megszabott időig működjön, utána irány a szemétláda. Megjavítani nem érdemes, mert egy alkatrész szinte drágább mint egy új termék, no meg szakembert se igen találni már, aki megjavítaná.
Így tűnnek el a mesterek és mesterségek, mert beleléptünk a fogyasztói társadalom kerékvágásába, rengeteg minőségtelen egyhasználatos árút dobnak piacra, amit aztán mindegyre cserélni kell egy újabbra, ami még hamarabb elromlik.

Mert ez napjaink társadalmának aranyszabálya: minél jobban lecsökkenteni a használati árucikkek élettartamát, hogy minél több fogyjon belőlük.

Ez meg csak az előre megtervezett elavulás módszerével lehetséges, hiszen ha ez ne lenne akkor egy-egy termék többet tartana a kelletnél, ez meg veszteséget okozna egyeseknek.

Például bármilyen elektromos, vagy elektronikai cikket vásárol az ember, biztos lehet benne, hogy bele van építve egy titkos kis mütyürke, ami egy megszabott idő után taccsra teszi az egész szerkentyűt.

Az egyszerű kis villanykörte pályafutását veszem alapul, melynek egyik őse 1901 óta ég egyfolytában (ezt a találmányt sajnos nem szabadalmazták). 1881-ben megjelent égők élettartama 1500 óra, az ezt követő generációké 2500-ra emelkedett, majd az 1920-as évektől kezdve hirtelen visszacsökkent 1000 órára és annál kevesebbre.

Ha az ember logikusan gondolkodik, azonnal rájön, hogy valami nem stimmel, mert a technika fejlődésével fordított arányban fejlődő technológia, csak logikus nem lehet, más minden.

Habár van logika ebben, mert úgy keverték az izzószál anyagát, hogy semmiképp ne bírja 1000 óránál tovább.

Nem tárgyalnám annak a titkos kartellnek a tevékenységét, amelyik az izzók élettartamát lerövidítette, meg most újabban betiltotta az „elavult égők” gyártását, hogy újabbakat, drágábbakat, és még rövidebb élettartamú villanykörtét sózzon nyakába, az amúgy is vásárlási mániában szenvedő embereknek, mert ez túl hosszú lenne. (De létezik ez a kartell, akit érdekel utána lehet érdeklődni, Phoebus volt első neve, 1924-ben alakult Genfben)

Inkább azzal foglalkoznék, vajon miért nem veszik észre az emberek azt a tényt, hogy tulajdonképpen csak kölcsönök felvételére használják őket, amiért aztán életük végéig rabszolgaként elkötelezve dolgoznak.
Ennyire tompító hatással lenne az ember agyára a csillogó-villogó reklámözön? Vagy ennyire nem tud uralkodni az ember kívánságain és vágyain?

Bizonyára mindkettő az oka annak, hogy mindig az új után óhajtozik, és nem veszi észre, hogy „nem minden arany, ami fénylik”, de drágábban fizeti meg mint az aranyat, pedig az aranyért is kár tönkretegye egészségét, hiszen ha magával is viszi a másvilágra ott vagy elkobozzák a mennyország kapujánál, vagy az ördögfiókák készítenek belőle aranyos kis meleg fürdőt.

Pedig milyen nagyszerű dolgokat gyártottak régebben, egyszer megvette az ember, aztán egy életen át használta, nem volt a sok plusz kiadás, amiért állandóan nyújtania kell a nyakát, és eméssze egészségét a stressz.

Például megvesz egy új autót, mikorra kifizeti a részleteket, már viheti is a roncstelepre, mert maximum tíz évet megy egy ma gyártott járgány, utána már annyiba kerül a karbantartás, hogy nem érdemes tartani. Mert a gépkocsikba beépített elektronika is úgy van van beprogramozva, hogy hol ezt, hol azt tegyen működésképtelenné. (ez a hibakód menüben a gyártó cég számára fenntartott specifikus kódok valamelyikében, vagy mindegyikében található, ha valaki jó „hacker” talán sikerül ezt kitörölni, de kevés a valószínűsége).

Nem mondom egy kicsit eltávolodtam a gatyagumitól, de hát autóm is van, ami bizony sokkal hűségesebb mint a gatyám gumija, pedig már harminc éves, de nem hagy cserben, csak olyan esetben, ha vízzel tuningolt gázolajat vásárolok belé véletlenül, de még úgy is mindig hazavitt.

Nem úgy mint a gatyám, amit én kell hazavigyek mindegyre lerobbant gumival, szerencsére nem csúszhat le a térdemre, hogy hasra-vágódjak tőle.
De azért áll az eszem, hogy kölcsönvegyem dédapám gatyamadzagját, ami egy biztos jószág!

Ez lenne hát a Tervezett Elavulás mechanizmusa, melynek a gazdasági „fellendülés” köszönhető, csak az a kérdés, hogy megvalósítható-e a véges világunkban egy végtelen növekedés? Vagy utódainkat ellepi majd a rengeteg szemét?