Infláció, vagy defláció

Akarva-akaratlan mindennap hallani az inflációról, sőt érezni is lehet, ha időnként vásárolni jár az ember, mert van neki egy kis pénzecskéje, amit elköltsön.

Mindenki szegény inflációt hibáztatja mindenért, holott két-három százalékos infláció úgy kell bármely gazdaságnak, mint napraforgónak a napfény, mert bizony infláció nélkül nincs termelés, és napfény nélkül nem eszünk napraforgó olajat.

Ha van tehát egy kis kúszó inflációnk, kész egészség, ha ez az infláció elkezd rakoncátlankodni, és kiszámíthatatlan lesz, akkor kezd kínossá válni a helyzet, de kibírható. De, ha véletlenül annyira megzabolázzuk ezt a kiszámíthatatlan inflációt, hogy nem dezinfláció lesz belőle, hanem a nulla alákerül, és deflációvá válik, akkor a helyzet nemcsak kínossá, hanem keservessé válik.

Úgy első látásra rózsaszínben tündökölhet ez a kilátás, holott valójában, ha felüti fejét a defláció valahol, ott igazából nincs sok kilátás, és az a kevés ami van, nem igazán rózsaszínű.

Mert mi is a defláció? Egyszerűen árcsökkenést jelent, ami első látásra örvendetes tünemény, a sok áremeléshez szokott embernek, de következményei katasztrofálisak lehetnek a gazdaságra nézve.

A deflációról keveset hallani, mert pusztítóbb jelenség lehet, mint egy jól kifejlett forgószél, amelyik végigsöpörné széltében és hosszában a Földet, így inkább nem is beszélnek róla, nehogy beigazolódjon az a közmondás, mely szerint: „Ott az ördög, ahol emlegetik”.

Titokban suttognak(én véletlenül hallottan egy kismadártól) erről a jelenségről, nehogy megjelenjen, és spirállá alakuljon, osztán ember legyen a talpán, aki elkergeti, meg sínre teszi, akarom mondani felviszi az árakat.

Mert, ha folyamatos árcsökkenéssel számolnak, akkor bizony János bácsi is számol vele, és nem vesz magának most egy Ferrarit, hanem visszateszi pénzét a dunyhába, ahol a tavaszig úgymond megszaporodik, mert akkor már féláron veszi meg az álomautót.

Mivel minden racionálisan gondolkodó ember így spekulál, nem vásárol majd semmit, csak mondjuk egy kis élelmet, nehogy úgy járjon, mint a cigány lova tavaszig, ezért a gyárak kezdik még lentebb vinni az árakat, és elbocsájtani a munkásokat, akik aztán bevétel hiányában nem vásárolnak.

Egy-két ilyen spirál és a vállalatok csődje következik, akik nem tudván visszafizetni a kölcsönöket, a bankokat is csődbe viszik, a munkanélküliség meg az ipar hiányában, ipari méreteket ölt, és ekkor már benne vagyunk a spirál kellős közepén. Innen kilábalni, bizony még a Jóistenek se egyszerű feladat, ezért minden állam úgy retteg a deflációtól, mint az ördög a kisgyerektől.

Mert bizonyára tudjátok, hogy néhány ördög már megjárta, belebújt a kisgyerekbe, utána meg nem tudott kibújni. A gyerek kicsi volt, az ördög nem fért benne, így állandóan csak forgolódott(ezért olyan rossz egy-egy gyerek), és meg kellett várja, amíg a gyerek felnőtt, hogy kényelmesen kinyújtózhasson, ami bizony jó pár évbe telt. Amelyik ördög szerencsétlen volt, és kis termetű emberbe tévedt, az soha kényelmesen ki nem nyújtózhatott, ezért örök vickándozásra kárhoztatott(ezért nyugtalanabb természetűek a kis termetű emberek). Emiatt kerüli az ördög a gyereket, mert nem tudja mekkorára nő. Az államok és monetáris intézmények meg ugyanez oknál fogva kerülnék a deflációt, és rá se mernek gondolni.

Gondolom, az IMF is azért elemezte azt a lehetőséget, hogyha minden európai fizetne egyszeri adót a megtakarított pénzére(kb.10%), ezzel elvennék az emberek kedvét a pénzhalmozástól.

Elolvasva nem tudományos jegyzetem, bizonyára , ti is rájöttetek a pénzt élére állítani nem lenne jó dolog, hiszen deflációhoz vezetne.

Ne ücsörögjetek hát pénzeteken kedves feleim! Hanem költsétek el, hogy életben tarthassuk a kedves kis inflációt, és mondjunk halált arra a csúf deflációra, mert az áresések nem az alagút másik végének a fényei, csak imbolygó mécsesek az alagút közepe táján.