Halhatatlanok leszünk!

Ilyen felkiáltójeles örömmámorban kezdtem lubickolni, amikor olvastam, hogy egy német tudóscsoport megtalálta a halhatatlanság titkát a FoxO elnevezésű gén személyében. Gondolom más is úszkálni kezdett volna az örömében, hiszen egy ilyen jó hírt nem lehet csak úgy szárazon tempózva megemészteni, de amikor tovább olvastam, lelkesedésem alábbhagyott, mert kiderült, hogy az illető gén egyelőre csak a Hydra polipokat védi öregedés ellen. Ezek valami édesvízi állatkák és állítólag gyakorlatilag halhatatlanok, mert ez a génjük aktív állapotban tartja az őssejtjeiket, tehát se teoretice se praktice nem vénülnek meg soha.

Egy kissé lekonyultam, mert ugyebár mit érek én azzal, hogy a polipok halhatatlanok, mert van nekik FoxO génjük, én meg nem vagyok az, de tovább olvasva a tanulmányt kiderült, nekem is van ilyen génem, sőt minden embernek van, mire-fel ismét felvidultam. A gond csak az, hogy nálunk nem úgy viselkednek mint a polipoknál és egyelőre nem tudni mi az oka, erre próbálnak hát jelenleg rájönni a tudós emberek, össze-vissza cserélgetve a géneket.

Igaz a génmutációk a világ színe előtt tiltva vannak, azonban ha hátra megy valaki egy kiskapun a világ fonákjára ott nincs olyan szigor, ezért szerintem van egy kis remény az örök életre.

Így olvasgatva, úgy jártam mint egy szinuszgörbe, hol fent, hol lent, míg végül megálltam a holtponton, mert nem tudtam örüljek, vagy ne ennek az új felfedezésnek.

Itt imbolyogva a holtpont körül azon törtem a kobakomat, érdemes-e egyel talán a halhatatlansággal bíbelődni, mert nekem igazából nem kézenfekvő ez az állapot, amikor logikusan gondolkodom és nem kapom fel a tüzes vizet.

Őszintén szólva nem is akarok örökké élni, hiszen a „ jóból is megárt a sok”, hát még más egyébből! Mi is történik, ha bennünk is megmozgatják ezeket a géneket? Elkezdünk mind halhatatlanul kódorogni minden irányba, mert az emberek nagy része ezt kell majd tegye, hiszen munkahely meg nem üresedik, ha se nyugdíjba nem megy senki, se el nem halálozik és ennek soha vége nem lesz!

Valahogy nem tetszik nekem ez a helyzetkép, egyesek kóborolnak, mások dolgoznak, még mások csak éldegélnek majdnem gondtalanul, a gyermekek soha meg nem nőnek és sok ilyen hasonló gondok körvonalazódnak.

Na mi lesz akkor?

Nehezen megoldható helyzet alakul ki, az egyszer biztos és nem szeretnék annak a helyében lenni, aki ezt meg kell oldja, mert szerintem csak drasztikus megoldások léteznek.

Például, ki lehet robbantani kisebb-nagyobb háborúkat, hadd üresedjenek a munkahelyek, esetleg pszichopaták kezébe nyomni a golyószórót, hadd apassza a gyerekek létszámát, a meg nem öregedő öregeket ki lehet telepíteni a sarkvidékekre fóka és bálnazsírt gyűjteni, hogy ne itthon lábatlankodjanak.

Itt aztán egyből lefagytak gondolataim, mert nem szeretem a hideget és véletlenül se szeretném, hogy lábatlankodó vénemberként valahol az Antarktiszon totyogjak a pingvinekkel időtlen-időkig.

Gyerek ugyanis már nem lehetek, amikorra az emberi FoxO gént annyira izgalomba tudják hozni, hogy őssejtjeimet aktiválják, én bizonyára már nem izgulok és több mint valószínű valahol láb alatt leszek.

Mindezeket mérlegre téve úgy döntöttem, megmaradok halandónak, ezért máris átadom a halhatatlanság stafétabotját annak, aki úgy érzi, hogy a végéig tudna élni egy örök életet!