A lyukakról általában

Ilyen még nem volt! Felfedezték az első fekete lyuk nélküli galaxist, vagy legalábbis egyelőre nem találják a lyukát!

Ez a hír megnyugtatott egy kissé, mert bevallom nektek, én mindig féltem egy kicsit a lyukaktól, de nemcsak a feketéktől!

Mivel annyi rémhír kering róluk, nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember a közelükbe merészkedjen, hiszen bármikor beszippanthatják. Ezután, vagy csak csillagokat lát maga körül, vagy összeroppan saját súlyától és eltűnik valahová, senki meg nem tudja mondani, hogy hová.

Zárójelben megjegyezném, én megjártam jó párszor, de hála Istennek, egyelőre csak csillagokat látok magam körül. Igaz olyan sokat, hogy kisbusszal kell hordjam őket, de vigasztalásomra legyen mondva, legalább igazi csillagok, habár a lyuk nem volt igazi fekete lyuk.

Hiszen az igazi fekete lyuk, nem is lyuk, nem is értem miért így nevezték el. Gondolom talán azért, hogy érdekesebb legyen, mert a lyuk mindig is buzerálta az ember fantáziáját és mindig a középpontban állt.

Állítólag minden galaxisnak a központja egy masszív fekete lyuk, ennek óriási gravitációs ereje tartja egybe a csillagokat.

Tehát tulajdonképpen egy égitestről van szó, amelyik azért fekete, mert még a fény se tud tőle szabadulni, egy bizonyos határtól arra. Így aztán nem jöhet felénk, ezért nem látunk semmit csak egy nagy feketeséget, amit lyuknak gondolunk, holott az egy valami testes dolog, ami állítólag méretere elég kicsi, de hm!

Ismét zárójelben a legényeknek ajánlanám, hogy ne ugorjanak be a férfiasságot megnyújtogatni ígérő reklámoknak, mert íme a példa, ami kicsi de hm, úgy ráncba szedi a csillagokat, mint a gyönyörűség!

Azért nyugodtam meg hát, amikor a hírt olvastam, mert amióta a svájci óriásreaktort beindították, az eddig érvényes lyukas elmélet szerint, ott bármikor keletkezhet egy kis fekete és ez egyszer csak hápp! Magába szippantja a Földet és vele együtt engem is, amit bizony nem szeretnék! Mert nem tudta eddig senki biztosan megmondani, hogy az eseményhorizonton túl lesz-e elég időm átgondolni az életemet, vagy egy pillanat alatt atommag lesz belőlem.

Esetleg szingularitásba, azaz egyedüllétbe süppedek, vagy időutazó leszek és ki tudja hol kötök ki, melyik galaxisban és melyik időben. A Földön biztos nem, ha egyszer az eltűnt Svájcban!

Most tehát egyelőre olyan nyugodtan ülök, mint a koala maci a banánfán, hiszen ha igaz, hogy nem kötelező a fekete lyuk, akkor amíg felállítanak egy új elméletet, addig nem érhet semmiféle lyukas meglepetés. Sőt, egyelőre Svájcba se engednek bevándorolni, igaz nem is vándorolnék sehova az ég világon, mert én itthon érzem jól magam és máskülönben is vagy időutazó leszek, vagy semmi, de bevándorló semmiképp!

Ott tartunk hát most, hogy nem is tudjuk hol, mert ha nem szükséges egy galaxisnak a fekete lyuk, akkor bizony úgy borul fel sok elmélet, mint Zsiga bá szénásszekere, amikor a gravitáció félrehúzta a nyomtatórudat.

Ezért, már kezdek nem idegenkedni a lyukaktól, hiszen nem biztos, hogy idővel elgörbülnek benne a dolgok, vagy esetleg épp maga a tér görbül el. Nem kell félni, hogy az eseményhorizonton sétálva, egyszer csak meglátja az ember a háta közepét és akkor vége annak a mondásnak, hogy: „akkor lássam, amikor a hátam közepét!”.

Az viszont gondolkodóba ejtett, hogy vajon elpárologhatott-e az újonnan felfedezett galaxis feketesége?

Ugyanis egy elmélet szerint ezek a lyukak párolognak(ezzel én is egyetértek). Mivel a világegyetem állandó tágulása a hőmérséklet csökkenéséhez vezet, a fekete lyukak ennek hatására zsugorodni kezdenek, míg egyszer csak teljesen eltűnnek és akkor a csillagok úgy szétszaladnak, mint a birkanyáj a farkas elől.

Az, hogy a csillagok szaladgálnak nekem nem gond, de ha a Föld is elszabadul pályájáról az már igen!

Hiszen ha elkezd nekem száguldozni össze-vissza és mindegyre elborul a kávés poharam, vagy éppenséggel hasra esek, attól pedig már nagyon dühös leszek!