Vírust vegyek vagy éhkoppot egyek?

Nehéz ezt eldönteni, mert nem vagyok se jós, se távolbalátó, így nem tudhatom , hogy mit hoz a jövő, és nem bízhatok meg senkinek a szavában.

Igaz eddig se nagyon bíztam, ám most teljesen elfogyott minden bizalmam, látván, hogy mennyire tehetetlenek, az eddig magukat felmagasztaló nagymenők a Természet erejével szemben.

Habár más is lehet a bibás e globális vírusos nyavalyáért, pláné ha belekeverek egy másfajta elméletet e járvány kialakulásába.

Például megtörténhet, hogy a víruscsaládok is felfedezték a globalizációt, és rájöttek, hogy számukra sokkal előnyösebb mint számunkra, ezért egykettőre gyakorlatba iktatták, kihasználva persze az emberiség mehetnéki viszketegségét.

Itt azonban nem elméletekkel szeretnék foglalkozni, hanem azon silabizálnék, hogy mi lenne jobb, ha szereznék magamnak feketén néhány COVID-19, hogy levegő nélkül maradjak, még mielőtt kilyukad a Földünk védőburka, vagy nyugodtan kivárjam, míg az éhkopp megérkezik, és azzal jóllakva tegyem le a lantot.

Mivel eddig egyiket se próbáltam nem könnyű a döntés, bármilyen szögből is nézem a dolgokat.

Egyfelől a vírusszerzés gyorsan megy, de nem garantált, hogy oxigén nélkül maradok. Ha meg nem maradok anélkül akkor kár a befektetésért, hiszen az éhkoppot minden költség nélkül megkapom.

No mármost ezt egy kissé lassabban lehet beszerezni, főleg ha van az embernek egy kis zsírtartaléka, de szerintem sokkal biztosabb, mert bármekkora a tartalék előbb-utóbb csak elfogy, ha nincs utánpótlás.

Az meg egyelőre nincs kilátásban, mivel a karantén nem megfelelő hely ennek gyártására, csak azt nem tudom, hogy a nagymenők ezt nem veszik észre.

Vagy tán észrevették, hogy hibát követtek el a globalizációs elméletekkel, és most kezdenek átesni a csacsi másik oldalára?

De már megint félrecsúsztak a gondolataim, és más gondjaival bajlódom, pedig eldöntöttem, hogy csak a sajátommal foglalkozom.

Mivel egy kissé engem is érint a dolog, úgy érzem ezt megbocsájthatom magamnak, és megengedhetem, mert egyelőre a gondolatok még szabadon kószálhatnak, nincs ellenük kijárási tilalom.

Egyelőre mondom, mert meglehet két-előre, ha minden jól megy, ezeknek is szükségállapotot hirdethetnek, oszt akkor beragadhatnak az eszem tokjába.

Ezért is igyekszem gyorsan eldönteni, hogy mi a jobb, a vírus vagy az éhkopp, mert megtörténhet, nemsokára nem lesz alternatíva, és a szakemberek szerint inkább az öngyilkosságra esik majd sokak választása.

Ezt én szeretném elkerülni, nehogy a pokolba jussak, ahol gondolom nincs se vírus, se éhkopp,ám örökös a kijárási tilalom, mert szerintem ott nem akarnak kliens nélkül maradni.

A tilalmakból meg nekem kezd itthon elegem lenni, és reménykedvén, hogy itt egyszer véget ér, végül is úgy döntöttem, még várok egy kicsit a választással, pláné ha számításba veszem, azt a legújabb hírt, miszerint kezd megjelenni a Hanta vírus is.

Nos, ha ez nem hanta, akkor kivárom míg megérkezik, hisz minél több van belőlük annál nagyobb a választék, no meg egyelőre nem kellett, fel nem halmozódott a zsíromhoz nyúljak.

Depike?

A depressziót elővarázsló, mogorva napokon tengődve, sok minden átcikázik az ember szürke állományán, ami ilyenkor, hogy nevét meg ne hazudtolja, sok-sok szürke gondolatot magába zár, és ezekkel meg is telítődik.

E gondolatok aztán be is fészkelődnek, oszt kínlódhat az ember, míg sikerül valamilyen fondorlattal kiüríteni belőlük valamennyit, mondjuk úgy kilencvenöt százalékát, mert állítólag és gyakorlatilag a sötét gondolatoknak csak öt százalékával érdemes foglalkozni, a többi elhanyagolható.

Ez elméletileg meglehet igaz, ám gyakorlatilag eléggé nehezen kivitelezhető, legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

Az történik ugyanis, jön egy gondolat, becikázik az ember agyába, de ha nem szemfüles, és azonnal ki nem utasítja, úgy beragad oda mint egy országgyűlési képviselő a bársonyos páholyba.

Például eszembe villant, mi lesz majd ha nyugdíjas leszek? (Néha-néha ködös időben rátörnek az emberre ilyen kérdések.)

Azonnal meg is próbáltam kiutasítani, ám még egy elutasító gondolatocska se születhetett, mert ismét furakodott be a többi kilencvenöt százalék gond, melyekkel nem érdemes foglalkozni:

Mi lesz ha sosem leszel nyugdíjas? Mert nem lesz utánpótlás, vagy könnyebben elérhető lesz a mennyország mint a nyugdíjkorhatár.

De ekkor szerencsére kezdett kiderülni, így sikerült kitessékelni néhányat e sötét gondolatokból.

Még hogy nem lesz utánpótlás?! Hiszen milliók érkeznek, akik valamit pótolnak, igaz egyelőre nem tudom mit, mert sajnos annyira nem vagyok bölcs, hogy erre rájöjjek.

Ha könnyebben jutok a mennyországba, akkor oda megyek, habár már úgy határoztam hitet váltok, és valamilyen állat bőrébe bújva(remélem védett faj!) folytatom majd valahogy, valahol. Igaz egy kissé elgondolkodtatott az ausztráliai tűzvész, de remélhetőleg nem tűzveszélyes zónában kezdem állati pályafutásom.

Nem kell mindig a pohár üres részét nézni!

Nézegetni próbáltam hát a tele poharat ám szinte csak ürességet észleltem benne, ezért segítségért

folyamodtam, és felnyitottam az örök igazságok könyvét.

Bár ne tettem volna!

Véletlenül épp a Prédikátor könyve terült elém, ami ezzel kezdődik:

„Felette nagy hiábavalóság – ezt mondja a prédikátor –, felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! “ Nos ez nem hiányzott nekem, sőt a folytatás sem, ami szinte materialista gondolatokkal sorra bizonyítja, hogy mennyire értelmetlen bármilyen emberi tevékenység. Igaz a végén feladja a materializmust, és megadja szellemi megoldást, ám ekkora már szinte depressziós materialista lettem.
Így materiálisan, ám egy kissé szellemesen gondolkodva hirtelen megoldást találtam gondjaim egy részére, ami véget vetett lelkem sanyargatásának.
Eszembe jutott ugyanis, hogy kár a nyugdíjon rágódjak, hisz mikorra odajutnék már bizonyára megkoronáznak egy újabb vírust, amelyik teljesen véget vet, az iránti érdeklődésemnek.
Ahova az elvisz, ott se engem, se mást nem érdekel semmiféle matéria.

Végül is egy gondom megmaradt, nem tudom eldönteni, hogy csak egy kis depikém van, vagy depresszió kerülget, mert egy bölcs mondás szerint az az ember igazán depressziós akinek a virágillat azonnal a koporsót juttatja eszébe.
Mi van hát velem, ha nem éreztem virágillatot, mégis eszembe jutott a koporsó?