A vadászösztön, avagy amit egy nőnek tudnia kell

„És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szülé Hánokhot.”

Olvasgatván ki tudja hányadszorra Mózes első könyvét, amikor a fent idézett mondathoz értem, mint mindig eléggé sötétben tapogatóztam, e frigy létrejöttének homályában.

Aztán elgondolkodván úgy felülnézetből hirtelen valami derengeni kezdett, nemhiába:„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.”

Gondolom emiatt eszem tokját gyertyafény kezdte elárasztani, és lassacskán rájöttem, hogy miként sikerült Kainnak feleségre szert tenni, holott szülein kívül egy fia emberi lény se volt a környéken.

Nos, a helyzet az, a Biblia nem említi azon tényt, hogy miután Ádám kizavartatott az Édenkertből, utódait – mármint minket férfiakat, a teremtés koronáit - egy különlegesen erős vadászösztönnel ajándékozott meg a Teremtő kárpótlásként, ami mind mai napig megvan bennünk, mert kötelezően öröklődik nemzedékről nemzedékre.

Hajtva ezen ösztöntől egy férfi bármit megtesz, hogy zsákmányra szert tegyen, még olyan hihetetlen dolgokra is képes, hogy a föld fenekéből, vagy egy szomszéd világból nőt kerít, ha a földön nem talál, mert idővel oly határtalanul erős ezen szinte szenvedéllyé váló ösztön, akár egy fekete lyuk szippantóereje, ha az ember az eseményhorizont közelébe merészkedik.

Annyira hajtja ez, hogy egy szoknya után képes akár Skóciáig is elmenni, ahol meglehet egy igazi férfi nagyot csalódik benézve az ott viseletes népi szoknya alá, kivétel persze ha véletlenül nem vált annyira szenvedélybeteggé, hogy nem ámokfutó, hanem homok-futó lett miatta, és katrincás helyett farkincás asszony után lófrál.

Annak csak a Jóisten a megmondhatója, hogy meddig hajtotta Kaint ösztöne, míg asszonyt felhajszolt, ezért nem is firtatom, de a lényeg az, ezen ösztön bennünk van férfiakban születésünktől fogva, és bennünk él, míg a halál ki nem oltja.

Már csecsemőkorunktól a nőre vadászunk, mert ösztönünk megsúgja, hogy igazi női didi nélkül nem élet az élet, oszt idővel ha a boldog didi-korszaknak vége, elkezdünk kismadárra vadászni, először csak úgy ösztönös kíváncsiságból hajkurásszuk, ám idővel ez szenvedéllyé válik, és nem nyugszunk míg nem sikerül egyet lépre csalni, vagy behálózni, hogy életünk végéig gyönyörködhessünk benne.

Ez nem mindig egyszerű, ezért egy férfi néha kénytelen hihetetlen dolgokat is megtenni, vagy elhitetni, melyek elbűvölik a kiszemelt madárkát, és végül is hagyja magát elejteni.

Természetesen ez azon esetben érvényes, ha az ember betartja, vagy legalább megpróbálja betartani a kapott tíz parancsolatot, mert ha nem akkor bizony jaj neki.

Ha például nem elégszik meg egyetlen trófeával, mert hagyja magán eluralkodni a szenvedélyt, és mindegyre újabb zsákmány után veti magát, akkor lehet faképnél hagyja az, amelyiket már megszerzett, de a szomszédja, komája is agyonütheti, szóval mindenképp egyedül marad.

Ha a szomszédja kólintotta fejbe, akkor már különösebb gondjai nincsenek, ám ha trófeája hagyta el, akkor még vannak, mivel ösztöne nem hagyja nyugton, - mert mint mondottam egy normális férfit, csak a kaszás tudja ösztönétől megfosztani - és kénytelen újra cserkészni.

Ez idővel egyre nehezebbé válik, főleg ha a lóvé nem veti fel, mert pénzért a keselyűk családjába tartózó dögre-várók még elnézik hátracsúszott homlokát, ráncai sűrűségét, no meg a Viagra használatát.

Igaz manapság sok mindennel próbálkoznak, hogy ezen ösztönt elferdítsék, más irányba tereljék, ez nem tudom kinek a műve, de hogy nem egy istenfélő emberiség javára van arra a farkomat teszem, ami szerintem kellemetlenebb mintha a nyakamat tenném.

Vannak akik megpróbálják felcserélni a valódi női trófeát némi műanyagtermékkel, de hiába dögönyözik a guminénit, - aminek igaz sokkal egyszerűbb a becserkészése és fenntartása, sőt még nem is hangoskodik, - az új életet világra hozni képtelen.

Ugyanaz a helyzet, vagy még rosszabb, ha ferde ösztöntől hajtva, bakot szeretne kilőni a férfi, ezért saját nemére vadászik, nem trófeaszerzés hanem fajtalankodás céljából, megfeledkezvén Isten és a természet törvényeiről, mert ez még hangoskodik is ráadásul, ugyanolyan jogokat követelve, mint a társadalomban élők hímek nagy többsége.

Nos kérdem én, hogyan lehet egy kalap alá helyezni a C-vitamint, meg a párizsi zöldet?

Az egyik fenntartja az életet a másik meg elveszi, egy normális, a Természetben és Istenben hivő emberpár utódaival fenntartja a társadalmat, míg a másik elveszejti azt, hisz utánpótlás nélkül még a második, a harmadik , sőt még a negyedik világban élők szapora nemzetségei is kipusztulnának.

Ritkán az is megtörténik, hogy az ösztön oly beteges szenvedéllyé válik, mely hatására egy férfi a szó szoros értelmében fegyverrel ejti el zsákmányát, vagy gyerekekre vadászik, mert hát nemhiába nagy az Isten állatkertje, sokan elférnek benne.

Erre szerettem volna felhívni a kedves oldalbordák figyelmét, - főleg a tapasztalatlanokét - hogy vigyázzanak milyen vadászösztönű férfi által hagyják magukat elejteni, mert sok veszély leselkedik rájuk.

Egyébként azt is tudni kell, hogy egy igazi vadász a vad becserkészésében leli örömét, ha túl hamar és könnyen ejti el a zsákmányt, azt nem értékeli, mert tudja, hogy ezt más is megteheti, vagy megtette, neki olyan trófea kell, amelyikért harcolni kell.

Ezért azt ajánlanám hát kedves hölgyeim, hogy ne hagyjátok magatokat egykönnyen lépre csalni, csak akkor essetek csapdába, ha a vadász képes lenyalni még a lépről is a mézet, csakhogy tovább rátok vadászhasson.