Le a bürokráciával, de nem ám brutálisan!

Már én is belejövök lassacskán, hogy legújabban minden brutális, legalábbis ezzel a hangzatos szóval reklámozzák azt is, ami még véletlenül sem az.

Így például, ha egy szürke kis sztárocska szeretné megvillogtatni pislákoló csillagát, gyorsan kitöri séta közben cipellője tűsarkát, oszt így brutális balesetet szenvedve máris a pletykalapok címlapjára kerül.

De brutálisan jó a választék mindenfelé, brutálisan emelkednek az árak, sőt néha-néha még egy brutális gyilkolászás is megtörténik erre-arra meg amarra.

Ez nem csoda, mert ha valaki úgy jár például mint én, és belekeveredik a bürokrácia szinte véget nem érő labirintusaiba, bizony kecsegteti néha egy-két gyilkos gondolat az útvesztők sötét kacskaringóiban.

Szerencsémre engem még arra tanítottak, hogy a türelem rózsát terem, így nem rántok azonnal kardot, hogy a bürokrácia összebogozódott szálait szétvágjam - mint hajdanán tette azt Nagy Sándor a gordiuszi csomóval - hanem próbálgatom kioldani azokat.

Jó ideje várom már a türelem termését, ám egyelőre még csak a tövisek nődögélnek, de hát ez nem csoda, hisz a nyáron szárazság volt, az ősszel őszies időjárás, most télen meg fagyos a helyzet, egyik sem kedvez a rózsás hangulatnak.

Ám a bürokrácia rá se füttyent, mert az úgy nő kérem szépen, olyan brutálisan, hogy majd levadul az ember, mikor már az n plusz egyedik helyre küldik aláírásgyűjtésre.

Nincs miért csodálkozni hát azon, ha egy mai gyerek, aki csak azt tudja, hogy add meg Isten de most mindjárt, ilyen helyzetben egyszer csak előrántja fegyverét, oszt vaktában kezd lövöldözni, hisz nincs egy pontos célpont, melynek kiiktatásával, megszüntethetné kálváriáját.

Ez ugyanis a bürokrácia lényege, senki ne lehessen célpont, ne legyen felelőssége e bonyolult gépezetben, és addig-addig sétáltatni jobbra-balra az embert, míg végül vagy beleun ebbe, vagy elkezd agyturkászhoz dzsoggingóni agytornára.

Ez utóbbi szerintem brutálisan jó választás, hisz a dzsogging egészséges, az agytorna távol tartja Alzheimert, no meg az agyturkáló által felírt nyugtatók durván jó áron kaphatók.

E két lehetőségen elgondolkozván, - amúgy globálisan – rájöttem, hogy nem lenne jó dolog, úgy ukmukfukk brutálisan leszámolni a bürokráciával hiszen félős, hogy vagy halálra unná magát az ember, vagy örökre megnyugodna.

De mellékhatásként például felbomolhatna az EU, ENSZ, stb., no meg a sok ilyen-olyan civil és nem civil szervezet. Milliók akik az irodák halmazaiban tömegesen szorgoskodnak tétlenül, és idétlen, kivitelezhetetlen törvénytervezetek kivitelezésén tornásztassák pihent agysérvüket, munkanélkülivé válnának, oszt ettől Isten őrizz, hiszen ideig-óráig ingyenesen el kellene őket tartani, de nem minimálbéren ám, mivel ehhez nincsenek szegénykék hozzászokva.

Az államháztartások bizonyára nem bírnák a terhelést, így a közemberektől kérnének vissza nem fizetendő kölcsönt, valamilyen adó formájában.

Ez viszont ismét brutális dolog lenne, mert az adók tömege már így is majd a köznép feje búbjáig ér, ha meg ellepi, és még egy szalmaszálat se kap, amin keresztül lélegezzen, akkor bizony belefullad pereputtyostul.

De úgy érzem a vizeletemről, ez nem gond a bürokráciának, hisz új szabályokat szerkesztve, szerez helyettük ugyancsak munkát nem kedvelő de szorgos bevándorlókat, akik úgy fellendítik a gazdaságot, hogy jaj neki! De nekünk is!

Nehogy ez a gazdasági mélyrepülés túl magasra szálljon, és megzavarja a légies adatforgalmat, ajánlanám a bürokratáknak, hogy brutálisan szabályozzák ennek felemelkedési törvényét.

Én helyükben átvenném például a szváziföldi boszorkákra vonatkozó törvényt, - mely nem engedélyezi ezeknek a százötven méter magasságot meghaladó seprűnyeles siklórepülést – és egy kissé átmódosítva azt, elméletileg szabályoznám a világgazdaság légüres térbe való elrepdesését.

Ezért gondoltam, hogy egyelőre nem lenne jó brutálisan leszámolni a bürokráciával, hadd legyen még egy kis ideje ezt megcselekedni.

Habár ki tudja mi jobb, egyből levágni a kutya farkát, vagy csak rendre, kicsinként?