Virtuális gazdagsági analízis 2018

János bácsi az európai parlament épülete elé biciklizik, odaköti járgányát egy oszlophoz, hogy gyalogosan tovább bámészkodhasson. Igen ám de jön a biztonsági szakember és hadonászva magyarázná, hogy nem jó helyen parkolt. Mire az öreg nyugodtan visszaszól:

• Ne féljen jóember, ezt el nem lopják, me jófajta orosz lakat van rajta!

Mivel úgy fejlődik a gazdaság ahogy, gondoltam elemzem egy kicsit, természetesen csak amolyan amatőr szinten, mert épp annyira nem vagyok szakember, mint azok akik annak tartják magukat, de valójában csak szakképzetlen politikai munkások.

Igaz laikus vagyok a témában, de nem véletlenül pöttyentettem oda azt a „g”betűt, hisz gazdagsági szempontból analizálnám a gazdaságot.

Lehet virtuálisan teszem ezt, de meglehet, hogy nem.

Mert, ha a semmihez nem értő elmék megengedik maguknak, hogy szakképzettség nélkül, csak politikai döntésekre támaszkodva, vezessék egy kontinens gazdaságát, miért ne engedhetném meg én is, hogy elemezzem azt, olyan szempontból amilyenből nekem jólesik, hisz egyenjogúság van, hogy a búbánat essen belé!

Ez nem csak amolyan laikus spontán felhördülés, hanem tény mert bizony a bánat már nagyon kerülgeti úgy a gazdaságot mint az egyenjogúságot, csak eltakarja az a reklámhad mely a vizes lepedőt szépen ráteregeti.

Ez alatt, az oxigénhiány miatt a gazdaság lassacskán fuldokolni kezd, de fura módon a gazdagság virágzik, természetese nem mindenhol, csakis a társadalom kiemelkedő, elit zónáiban.

Így van ez amióta Éva almába harapott, de meglehet, hogy még azelőtt is így volt, ez már csak hit kérdése, vagy a hiszékenységé lenne?

Mert hiszékeny az ember, és manapság egyre hiszékenyebb lesz, hála a virtuális világ létezésének, mely lassan magába szippantja, elszakítva őt a valóságtól.

Egyesek meg kétkednek a párhuzamos világok létezésében, mikor egy ott van billentyűzet, vagy „touch screen” alá rejtve!

Igaz élni benne nem lehet, - de megélni belőle, azt már igen - csak megérinteni, mert ott a védőfal, ami csakis az ember képzeletét engedi átlépni.

Ez szerintem a marxista-leninista elmélet amolyan modern változata, egy olyan új világ ahol boldog-boldogtalan egyenrangú, nem csak a felső tízezrek lubickolhatnak saját úszómedencéjükben, hanem az alsó milliárdok közül is bárki megteheti, no persze anélkül, hogy összevizezné magát.

Olyan egyenjogúság van, hogy Lenin örömkönnyeket hullajtana, ha meglátná, hogy a kommunizmus nem álom csupán, hanem egy virtuális valóság.

No de ne térjek el a gazdagsági témától, mely mindig aktuális, hisz egyre gyakrabban jelennek meg felmérések arról, merre halad a gazdaság, no meg, hogy ki milyen gazdag.

Mert egyesek úgy tudnak gazdagodni, hogy még ha csak virtuálisan gondolkodok, akkor is néha majd hanyatt vágódok a csodálkozástól, ezért hordok magammal mindig kispárnát, nem pedig aranyér miatt, amiből hál'Istennek még kevesebbem van mint aranyból.

De emiatt nem panaszkodom, valójában hagyom mindkettőt azoknak, akik jobban megérdemlik.

Sőt még többet is adnék, de nincs, mert a politikum nem csak jót akar, hanem a javaimat is, így mire hozzám jutna egy kevés, már annyit lecsípnek abból, hogy néhány ingyenélő vidáman éldegélhet belőle, sőt félre is tehet, de meg is gazdagodhat.

Ez lehetséges mert sokan vagyunk, akik javaiból lecsipdesnek, és bizony sok kicsi, az sokra megy, pláné ha nem kevés a kicsi.

De szerintem a gazdagodás legfőbb tényezője az utóbbi évek EU pénznyomdájának termelésnövekedése, mely több ezer milliárdnyi eurót dobott a piacra, hogy megmentse a defláció felé igyekvő európai gazdaságot.

Nos ebből a sok papirosból bőven jutott azoknak, akik a tövén voltak, mert bizony mindenkinek maga felé húz a keze.

Így jelentek meg hirtelen milliomosok meg milliárdosok, nem hamis pénzt nyomtatva, hanem ezt hivatalosan ellopva, ami becsületes dolog kérem, pláné ha a törvény áldását adják rá.

Arra vagyok kíváncsi, hogy mi lesz most, ha az euró-injekcióknak vége, mert állítólag a deflációt már majd felveti az infláció, egészséges marad-é a gazdaság, vagy csak a gazdagság virul majd?

Nem vagyok orvos, de szerintem az influenza bele fog állni a gazdaságba, mert járványos időszakok következnek, meglehet a gazdagságra is átragad, no persze csak arra, mely nem kapott elegendő euróval dúsított védőoltást.

Ezért meglehet, egyesek megpróbálják majd, még az orosz lakatot is feltörni, tehát tényleg veszélyben lehet a János bácsi bringája.

Az Úr csodásan működik

És útja valójában rejtve van, ezt én már rengetegszer tapasztaltam, ám még sosem jutottam azon pontra, hogy legalább egy aprócska kis dicséretet zengjek ezért, - pedig nem ártana - mint hajdanán tette azt William Cowper, aki ezen verset költötte.

Ez bizonyára azért mert amolyan prózaibb lélek lévén, nem szállnak meg egykönnyen a múzsák, no meg hála Istennek, nem mindegyre sűrű ködbe boruló zónában tengetem életem.

William ugyanis ennek köszönheti, hogy a múzsa megszállta, és dicsérhette az Urat, no persze sejtvén, hogy tulajdonképpen bárhol, bármi is történik az a Mindenható akarata.

Ugyanis a legenda szerint, egyszer kissé depressziós hangulatban lévén, Cowper eldöntötte, a Temzébe veti magát, búcsút mondván e földi életnek.

Ám olyan sűrű köd ereszkedett alá, hogy szegény taxis, akarom mondani fiákeres, akivel utolsó útjára vitette volna magát, GPS híján semmiképp nem talált a folyó partjára.

Emígy kénytelen-kelletlen életben maradt, oszt hazaérve, papírra vetette a szöveget, amit majd megzenésítettek, és mellékesen az én legkedvesebb énekemmé lett.

Hogy miért? Nem nehéz kitalálni, de azért elmondom, nehogy valaki ki ne találja, oszt a kíváncsiság nagyon megfurdalja.

Nos, a magyarázat egyszerű, ez a szöveg és dallama mindenkor megóv a stressztől, és megszabadít, a rám nehezedő bármilyen megoldhatatlannak tűnő problémától.

Ha nem tudok rájönni, hogy mi miért történik, csak dúdolgatni kezdem magamban, és egycsapásra megszűnik minden gondom, hiszen tudom, Valaki tudtával történik az, ami történik, és bizonyára javamra válik majd, csak ki kell várnom türelmesen, míg ez bekövetkezik.

Hát, bevallom, nem mindig tudtam kivárni, míg az Úr felfedte előttem tengerbe rejtett lábnyomát, ezért kaptam is az orromra néhány fricskát, de kihevertem, és továbbá mindig igyekeztem ormányomat megkímélni a kellemetlen koppintásoktól.

Például egy ilyen esetem volt egykoron, azokban a régi szép kommunista időkben, mikor mindenki keletről nyugatra igyekezett a csíkot elhúzni. (mely tendencia mindmáig fennmaradt, jába a keleten is vadul meghonosodó kapitalizmusnak.)

Én is belázasodtam, és vágyálmoktól gyötörve eldöntöttem, hogy arra veszem az irányt.

Mivel legális útvonalat nem kaptam, gondoltam megpróbálok egy illegálisra lelni. Aki meg keres az talál, így sikerült találnom utat, sőt még idegenvezetőt is, aki biztosított, hogy oly simán sétálunk át az országok határán, akár a zsidók hajdanán a kettéválasztott tenger fenekén.

Mózes csodája

Csindo-szigetek mai csodája

Mondanom se kell, ez nem így lett, bizonyára azért mert az Úr nem helyeselte útvonalamat, és nem emelt vízfalat az út mentén. Mivel nem a Csindo-szigeteken lakom, ennek híján a nyomkeresőm majdnem félre lépett pénzecskémmel, mielőtt a sima utat megmutatta volna, mert természetesen nem keresztény testvéri szeretetből ajánlotta fel segítségét.

Ám szerencsém volt, gyorsabb voltam nála, így fejbe kólintottam, mielőtt lelécelt. Ő ájult lett én meg boldog, és még boldogabb miután irányt változtatva egy nap múltán hazaérkeztem.

Soha többé nem próbáltam faképnél hagyni szülőföldem, pedig lett volna alkalmam, de közben rájöttem, hogy én csak itt érzem jól magam, a saját bőrömben, még akkor is, ha valakik ezt mindegyre próbálgatják, lenyúzni rólam.

Ezért sokszor hálálkodom annak, ki erre ráébresztett, ám dicsérő szöveg mindmáig nem született, pedig mint gondolatban mondottam, nem ártana, ha egyet fabrikálnék.

Hogy mi lehet az oka?

Erre egyelőre még nem jöttem rá, de hát az Úr titkos mélységekben formálja terveit, és csak akkor hozza felszínre azokat, ha az ideje elérkezik.

Ezért míg ihletet nem kapok, addig inkább hallgatok, csak csendben imádkozok, és minden napomért köszönetet mondok.

Ajánlom tegyétek ti is ezt feleim, és higgyétek el nekem, jól megy majd sorotok!

A vadászösztön, avagy amit egy nőnek tudnia kell

„És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szülé Hánokhot.”

Olvasgatván ki tudja hányadszorra Mózes első könyvét, amikor a fent idézett mondathoz értem, mint mindig eléggé sötétben tapogatóztam, e frigy létrejöttének homályában.

Aztán elgondolkodván úgy felülnézetből hirtelen valami derengeni kezdett, nemhiába:„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.”

Gondolom emiatt eszem tokját gyertyafény kezdte elárasztani, és lassacskán rájöttem, hogy miként sikerült Kainnak feleségre szert tenni, holott szülein kívül egy fia emberi lény se volt a környéken.

Nos, a helyzet az, a Biblia nem említi azon tényt, hogy miután Ádám kizavartatott az Édenkertből, utódait – mármint minket férfiakat, a teremtés koronáit - egy különlegesen erős vadászösztönnel ajándékozott meg a Teremtő kárpótlásként, ami mind mai napig megvan bennünk, mert kötelezően öröklődik nemzedékről nemzedékre.

Hajtva ezen ösztöntől egy férfi bármit megtesz, hogy zsákmányra szert tegyen, még olyan hihetetlen dolgokra is képes, hogy a föld fenekéből, vagy egy szomszéd világból nőt kerít, ha a földön nem talál, mert idővel oly határtalanul erős ezen szinte szenvedéllyé váló ösztön, akár egy fekete lyuk szippantóereje, ha az ember az eseményhorizont közelébe merészkedik.

Annyira hajtja ez, hogy egy szoknya után képes akár Skóciáig is elmenni, ahol meglehet egy igazi férfi nagyot csalódik benézve az ott viseletes népi szoknya alá, kivétel persze ha véletlenül nem vált annyira szenvedélybeteggé, hogy nem ámokfutó, hanem homok-futó lett miatta, és katrincás helyett farkincás asszony után lófrál.

Annak csak a Jóisten a megmondhatója, hogy meddig hajtotta Kaint ösztöne, míg asszonyt felhajszolt, ezért nem is firtatom, de a lényeg az, ezen ösztön bennünk van férfiakban születésünktől fogva, és bennünk él, míg a halál ki nem oltja.

Már csecsemőkorunktól a nőre vadászunk, mert ösztönünk megsúgja, hogy igazi női didi nélkül nem élet az élet, oszt idővel ha a boldog didi-korszaknak vége, elkezdünk kismadárra vadászni, először csak úgy ösztönös kíváncsiságból hajkurásszuk, ám idővel ez szenvedéllyé válik, és nem nyugszunk míg nem sikerül egyet lépre csalni, vagy behálózni, hogy életünk végéig gyönyörködhessünk benne.

Ez nem mindig egyszerű, ezért egy férfi néha kénytelen hihetetlen dolgokat is megtenni, vagy elhitetni, melyek elbűvölik a kiszemelt madárkát, és végül is hagyja magát elejteni.

Természetesen ez azon esetben érvényes, ha az ember betartja, vagy legalább megpróbálja betartani a kapott tíz parancsolatot, mert ha nem akkor bizony jaj neki.

Ha például nem elégszik meg egyetlen trófeával, mert hagyja magán eluralkodni a szenvedélyt, és mindegyre újabb zsákmány után veti magát, akkor lehet faképnél hagyja az, amelyiket már megszerzett, de a szomszédja, komája is agyonütheti, szóval mindenképp egyedül marad.

Ha a szomszédja kólintotta fejbe, akkor már különösebb gondjai nincsenek, ám ha trófeája hagyta el, akkor még vannak, mivel ösztöne nem hagyja nyugton, - mert mint mondottam egy normális férfit, csak a kaszás tudja ösztönétől megfosztani - és kénytelen újra cserkészni.

Ez idővel egyre nehezebbé válik, főleg ha a lóvé nem veti fel, mert pénzért a keselyűk családjába tartózó dögre-várók még elnézik hátracsúszott homlokát, ráncai sűrűségét, no meg a Viagra használatát.

Igaz manapság sok mindennel próbálkoznak, hogy ezen ösztönt elferdítsék, más irányba tereljék, ez nem tudom kinek a műve, de hogy nem egy istenfélő emberiség javára van arra a farkomat teszem, ami szerintem kellemetlenebb mintha a nyakamat tenném.

Vannak akik megpróbálják felcserélni a valódi női trófeát némi műanyagtermékkel, de hiába dögönyözik a guminénit, - aminek igaz sokkal egyszerűbb a becserkészése és fenntartása, sőt még nem is hangoskodik, - az új életet világra hozni képtelen.

Ugyanaz a helyzet, vagy még rosszabb, ha ferde ösztöntől hajtva, bakot szeretne kilőni a férfi, ezért saját nemére vadászik, nem trófeaszerzés hanem fajtalankodás céljából, megfeledkezvén Isten és a természet törvényeiről, mert ez még hangoskodik is ráadásul, ugyanolyan jogokat követelve, mint a társadalomban élők hímek nagy többsége.

Nos kérdem én, hogyan lehet egy kalap alá helyezni a C-vitamint, meg a párizsi zöldet?

Az egyik fenntartja az életet a másik meg elveszi, egy normális, a Természetben és Istenben hivő emberpár utódaival fenntartja a társadalmat, míg a másik elveszejti azt, hisz utánpótlás nélkül még a második, a harmadik , sőt még a negyedik világban élők szapora nemzetségei is kipusztulnának.

Ritkán az is megtörténik, hogy az ösztön oly beteges szenvedéllyé válik, mely hatására egy férfi a szó szoros értelmében fegyverrel ejti el zsákmányát, vagy gyerekekre vadászik, mert hát nemhiába nagy az Isten állatkertje, sokan elférnek benne.

Erre szerettem volna felhívni a kedves oldalbordák figyelmét, - főleg a tapasztalatlanokét - hogy vigyázzanak milyen vadászösztönű férfi által hagyják magukat elejteni, mert sok veszély leselkedik rájuk.

Egyébként azt is tudni kell, hogy egy igazi vadász a vad becserkészésében leli örömét, ha túl hamar és könnyen ejti el a zsákmányt, azt nem értékeli, mert tudja, hogy ezt más is megteheti, vagy megtette, neki olyan trófea kell, amelyikért harcolni kell.

Ezért azt ajánlanám hát kedves hölgyeim, hogy ne hagyjátok magatokat egykönnyen lépre csalni, csak akkor essetek csapdába, ha a vadász képes lenyalni még a lépről is a mézet, csakhogy tovább rátok vadászhasson.

A Nobel díjért versengve

Naponta szinte kétszer kapok üzeneteket, melyekben kedves ismeretlenek felajánlják segítségüket, hogy néhány nap alatt úgy eltüntetik a fölösleges zsírrétegemet mint bűvész a fehér nyuszikát, vagy olyan sűrűvé varázsolják sörényemet, hogy a sörtés nyúl eltűnik bánatában, mert lepipálom bundáját, és mindezeket csak féláron!

Ismeretlenek, személytelenek ezért megbocsájtom nekik, hogy megszabadítanának attól amim nincs, no meg attól amim van. Hiszen izmaim szárazságára még Bruce Lee is irigy lehetne, ha élne, nincs azokon egy fikarcnyi zsír se, egy kis pénzecske még akadna, de ha féláron is vásárolnám a csodásabbnál csodásabb csodaszereket, bizonyára elfogyna mielőtt bundám nőne.

Rengeteg ugyanis a felhozatal, szinte minden bajára talál az ember orvosságot, akár keres, akár nem.

A minap például süketséget gyógyító, és azt megelőző kenőcsöt ajánlott egy doki, olyan „revoluconárisat” melyért őt egyből Nobel díjra jelölték, állította büszkén selfijéről rám vigyorogva.

Na, gondoltam, ez nekem se ártana, bizonyára jobban meghallanám az asszonykám mosogatásra hívó szavát.

De mivel nem szoktam, csak úgy hirtelen hű-beleugrani semmibe, gondoltam utánanézek ennek a szinte Nobel díjas fülzsírnak.

Ráálltam a böngészőre, de mindenhol csak csupa szépet és jót olvastam róla, ha ne lett volna az a fele-áras ajánlat már meg is rendelem , hadd szerezzek néhány perc örömöt hitvesemnek, hadd bosszantsa őt az edénycsörömpölés, míg virtuálisan csetteg.

De az a félár nem hagyott nyugton, ezért megpróbáltam más, világot járt nyelven keresgélni, és láss csodát elém is ugrott a revolucionista doki képe, igaz a neve teljesen más volt, de a szövege ugyanaz.

Próbálkoztam a harmadik nyelven, az eredmény: más név, kép és szöveg szóról szóra egyezett.

Hiába na, úgy látszik csábító ez a díj, az emberek már saját magukkal is versengenek érte álnév alatt, és ez ötletet adott, vagy megszállott a versengés szelleme, de azonnal törni kezdtem a fejem valami találmányon.

Valami olyasmin mint a részeges sofőröknek kitalált szerkentyű.

Aki nem tudná ez olyan mint egy jó feleség, csak az ember nem sebességváltójára, hanem a volánra kell felhúzza, és azonnal lebeszéli a vezetésről, ha alkoholgőzt érez.

Használata kötelező néhány országban, azoknak akiket egyszer rajtakaptak ittas vezetésen.

Kitalálhatnék például egyszerre fülre és szemre szerelhető valamiféle kombinált szemüveget, amelyik meghúzná az ember fülét, amikor a szem ingerére beleesne a becsapós vásárlások csapdájába.

Elméletileg már ki is dolgoztam egy prototípust, ami gyakorlatilag is kivitelezhető, az egyetlen gondom az, hogy nem találok egy csipet amelyik gyorsabb a gondolatnál, és a szemet, fület bombázó ingereket szétválasztaná.

Az átverősöket küldené a fülhúzóhoz mire az idegességében a fülbe csimpaszkodva rángatózni kezdene, erre az agy észbe kapna, és mire az inger hozzáérne, már el is utasítaná.

Hej ha ez sikerülne, és elnyerném azt a díjat, sosem vásárolnák féláron!

De mennyi boldog és piros fülű emberrel találkoznék!

Hogy mik vannak odaát!

Volt egyszer, hol nem volt, és még manapság is van egy párhuzamos világ, ahova ha sikerül valakinek ellátogatni, bizony olyasmiket hall, hogy merevlemeze elhajlik tőle, és úgy lefagy esze tokjába zárt komputere mint fagyasztóba tévedt sült galamb mellehúsa.

Sikeres és szerencsés ember lévén, én megleltem a módját, így gyakran átruccanok a párhuzamos dimenzióba, ahol álom a valóság, a valóság meg amolyan lázálomszerűség.

A minap is átvándoroltam, és természetesen az első dolgom volt, hogy a sajtót átlapozzam, hadd lám mi történik odaát valójában, mert még számomra is egy kissé zavaró ez a lázálom és valóság keveredése.

Hát bizony majd jeges whiskyvé vált ereimben a vér, mikor egy címlapon olvastam, a bődületes hírt, hogy egy férfias nő megerőszakolt, egy nőies férfit, és gyerekük született.

Nem maga a hír miatt kezdtem lehűlni, hanem amiatt, nehogy visszatérvén saját világomba, ott is megtörténhessen ilyesmi, oszt be kell tartsam ígéretemet, mely szerint az első férfinek, aki képes lesz

gyereket szülni, annak személyesen, az elsők között gratulálok.

Nem is a gratuláció miatt csapott meg egy hideg hullám, hanem a személyes jelenlétem lenne ez esetben aggasztó tényező.

Ugyanis, ha az eset tőlem távol történne, ahova csak repülővel juthatnék el, hogy a gratulálók sorának az élvonalába kerülhessek, akkor nagy gondjaim lennének.

A repülőzésnek még csak a gondolatától is majd kiráz a hideg, hisz oly alacsony a hőmérséklet odafönt, akár Szibériában télen idelent.

No meg bevallom, félek egy gép szárnyaira bízni tyúkszaros életem, ezért úgy döntöttem, addig nem repülök, míg saját szárnyaim ki nem nőnek.

Hála Istennek tovább tudtam olvasni, még mielőtt merevlemezem lekonyult volna, és megkönnyebbülten sóhajtottam föl mikor kiderült, hogy a gyereket tulajdonképpen a nő szülte, aki csak szellemileg volt férfi.

• Minek kell az emberre ilyen hírekkel a frászt ráhozni, pláné mikor kirándul!? - gondoltam.

De megnyugodva, tovább böngésztem, ám semmi idegnyugtató hírre nem leltem.

Olyasmiket olvastam, hogy nemsokára egyetemesen törvénybe iktatik minden dimenzióban, hogy a gyerekek nemtelenek lesznek, csak ha választójogot kapnak, azaz benő a fejük lágya, akkor saját maguk döntenek majd, dákójuk lesz-é vagy pacsirtájuk?

Azon tűnődtem, vajon azoknak, kik ilyesmiket kitalálnak bármely dimenzióban, mikor keményszik meg a lágyság fejükön?

Gondolom soha, mert ők másnak születtek, nyomorék a lelkiviláguk, és egyedül csak a virtuális világ segítségével tudják érvényesíteni bűnös fantáziájukat.

Ezt a világot még a gyerekekre is ráerőltetnék, no persze az egyetemes emberi jogoknak álcázott fal mögé bújva.

Nem akarván az emberi jogokat csorbítani más dimenzióban, gondoltam gyorsan hazatérek a sajátomba, mielőtt bagólesőmön valami illetlen szó kicsúszna, de a dimenziókaput kulcsra zárom, nehogy e törvénytervezet kiszivárogjon.

A kulcsot meg végbélnyílásomba dugom, nehogy megtalálják.(Ezen dugóhelyet nem a meleg áramlatoktól kaptam, hanem Pillangó történetéből merítettem).

Ám a kisördög, aki mindenhova elkísér, nem hagyott nyugton, így mielőtt visszajöttem beküldtem a törvénytervezet mellé egy kiegészítő javaslatot.

Nem írom le szaknyelven, mert lehet nem értenétek meg, inkább saját szavaimmal elmagyarázom.

A lényege az , hogy jogok mellett kötelességek is legyenek, egyébként nem működik a világ, mert aki teremtette, meghúzott néhány határt, melyeket mi kis tökmagok képtelenek vagyunk átlépni.

Ha tehát a Jóisten engem Ádámnak teremtett, de emberi törvények szerint megadatik az a jog, hogy Éva lehessek, akkor az egyenjogúság elvén vállaljak minden kötelességet is, mi ezzel jár, nem csak sütést, főzést, mosogatást, hanem a szülést is!

• Na – gondoltam - hadd lám, ti sok nagyérdemű, fatökű, Isten törvényét megszegő, más világban élő törvényhozók, vállaljátok-é a vajúdás kínjait?
• Bizonyára nem – válaszoltam saját prózainak hangzó költői kérdésemre - így javaslatom elbukik majd, hisz nem engedhetitek meg, hogy egy e világban élő „cipcer” (így becéznek néha, mikor nagyon szeretnek), feladja nektek a leckét ott, a párhuzamos világotokban.

Az is megfordult a komputerem agyában, ha véletlenül elfogadnák, bizonyára hagynának egy kis léces-ajtót, a törvény bezárt kapuja mellett, amelyiket úgy nyitogathat a lóvé, mint Nemere a székely budiajtót.

Ha jól meggondolom még én is találnék, pedig törvények szintjén egyelőre csak három dimenziós koordináta rendszerben boldogulok.

Például odaadományoznám a vajúdás kötelességét a Plútón élő nagyon ük-néném unokahugának, mert pénzt nem kímélve bebizonyítanám, hogy valahányadik ősöm ott is vetett el élőmagot legénykorában. Rokonságnak adományozni még sírhelyet is lehet, így gondolom a szüléssel is megoldható a dolog.

Cserébe ő ide költözne, és ontaná magából a kis purdékat, természetesen ha férje besegítene, aki mondjuk nem rokonom, de eljöhetne a családegyesítés mellett kardoskodva. A rajkókat én fogadnám örökbe addig, míg az állam bírná a segélyt fizetni, ha meg elfogyna a pénzanyag, illa berek pénzestől

átköltöznék a másik világba.

Nem hinném, hogy valaki jószántából utánam jönne az elcsent segélyekért, hisz egyelőre bármilyen fejlett is a tudomány, a muslicák dimenziók közötti vándorlásának titkát máig nem sikerült ellesni, kivétel persze egy-két olyan szemfüles legény mint én.

No meg azt sem kell elfelejteni, hogy egyelőre, míg aranyeret nem szerzek, én vagyok a dimenziókapu kulcsának őrzője.

Macskajaj

Belevaló Bárány Béla ismét másnaposan ébredt.

Ezen nagyon de nagyon elcsodálkozott, mivel azelőtt ritkán történt meg vele ilyesmi, csakis azon esetekben, amikor a megengedettnél kétszer több etilgyököt kellett a májának lebontania.

• Ne-te ne mi a fene történik!? - gondolta – nem alkoholizáltam a tegnap, ma reggel mégis jobban cikáznak fejemben a nyilallások mint a gondolatok.
• Sőt még némi émelygést is érzek a gyomrom tájékán! - folytatta panaszát gondolatban - hangosan nem merte, félvén nehogy felverje álmából asszonyát, oszt emiatt még komolyabb fejfájásra kelljen panaszkodnia.

Óvatosan felült az ágyban, és úgy gondolta, megpróbál olyan nesztelenül kiosonni mintha gyakorolná – ha netán bekövetkezik majd - a sűrű vizelési ingert okozó, jóindulatú prosztata megnagyobbodását eltitkolni.

Mert amint neve is mondja, belevaló gyerek volt Béla, dacára annak, hogy őt mindegyre valamivel riogatták, ő nem akart sosem senkit megijeszteni, főleg a nejét nem, aki amúgy is félős lélek vala, de emellett féltékeny is.

Ezért rá se mert gondolni, hogy mi lenne, ha hagyományos vízsugaras öntözőrendszere modern csepegtetősre változna, hisz okult reklámokból, és tudta, ennek a szexre is van némi mellékhatása.

Ha nem csurog, csak csepeg, akkor a vér se kering normálisan, könnyebben feltódul az ember agyába, mintsem lemenne a farába, ezért inkább gutás lesz mint kanos, nem legyeskedik az asszony körül, mire az más fehérnépet sejdít a dolog hátterében..

Mikorra idáig értek gondolatai, Béla már a konyhában támolygott, nyilallásai állandósuló fájdalommá forrtak össze, ettől meg úgy elkezdett szédelegni mint erjedt lószart zabáló muslica.

• Egy kávét kéne innom – motyogta szinte hangtalanul.

Már nyúlt volna a kávés-ibrik felé, de keze félúton megállt, eszébe jutott ugyanis, hogy a kávé no meg a cukor is egy ideje káros az egészségre, csakis a Red Bull ajánlott, ha ki akar az ember csattani az egészségtől, és megbikásodni Viagra nélkül is.

Pedig amióta eszét tudta mindig itta a feketét méghozzá édesen, nehogy véletlenül ez megkeserítse hétköznapjait.

Régebben igaz néha megsózta kávéját, de csak olyankor, amikor iskola, vagy munkaundor kerülgette, oszt egy kis lázra volt szüksége, hogy betegállományba vonulva egy időre, visszanyerje életkedvét.

Egyéb gondjai nem is voltak akkoriban, mostanában viszont mindegyre kesernyés szájízzel ébredt, ami meg is maradt egész nap folyamán.

Ez amióta nem mer se sózni, se cukrozni, félvén nehogy minden ok nélkül felugorjon a cukra is, meg a vérnyomása is.

Egyébként semmitől se félt, - nem volt bárányszíve Bélának, mint neve sejtetné – olyan oroszlánszíve volt hajdanán, hogy még a halál gondolata se rémisztette, hiszen másnaposan sokszor úgy érezte, annál még Lucifer csatlósai se bírnák különbül megsanyargatni.

Hanem mióta nem tud egy tv műsort végignézni, anélkül, hogy eközben valamilyen hülye reklám a frászt ne hozná rá, és minduntalan kénytelen rágódni a felé sugárzott sok rémhíren, szíve elkezdett rakoncátlankodni, azaz elbárányosodni.

Ennek első jelét akkor észlelte, amikor egy enyhén elgörbült nap után arra ébredt, hogy éltető motorocskája sűrűbben dobog mint a húsvéti asztalra szánt báránykáé.

Ettől egy kissé berezelt, és hirtelen fogadalmat tett magában, hogy ezután óvatosabb lesz, a görbe napokkal, hisz erre találták fel az Óvatos Duhajt nemde-bár!?

Fogadalmát be is tartotta, emiatt csodálkozott, hogy miért jelentkeznek mégis reggelente a másnaposság tünetei.

Így hát ott a konyhában támolyogva, elhatározta, utánajár e megmagyarázhatatlan jelenségnek, és némi logikát bevetve, megtörténhet, hogy rájön a dolgok nyitjára.

Előbb azonban a fejfájástól kellett megszabadulnia, ezért a fürdőszoba felé irányította bizonytalan lépteit, hogy nejének házipatikájában valami gyógyszerféleséget keressen e célból.

Odaérve eszébe villant, hogy elfelejtette feltenni szemüvegét.

• Semmi gond – dünnyögte a tükörbe nézve – majd csak találok valamit tapogatásra alapozva, hisz úgyis itt mindegyik csak gyógyszer vagy csodaszer.

Ezt felesége állításaira alapozta, aki majd mindegyik sűrűn reklámozott, különbnél-különb gyógyszert kipróbált már.

Kiválasztott hát egy kis gyógyszeres flakont, megtapogatta, tetszett neki alakja, így nem sokat teketóriázott, és emellett döntött.

Lecsavarta a fedelét, kivett belőle egy kis gömböcöt, és bekapta.

• Hát ez elég aprócska fejfájásomhoz képest, még egyet legurítok, de kettő is lemehet!

Gondolatát tett követte, és lenyelt még kettőt.

• Most pedig leülök szépen ide a klotyóra, és várom a hatást! - motyogta Béla.

El is helyezkedett kényelmesen, és szemét behunyva azon kezdett morfondírozni, hogy mi lehetne egy logikus magyarázat e macskajajos éredések és alkoholmentes napok között.

Ám nem sokáig játszadozott gondolataival, mert igencsak furcsán kezdte érezni magát. Fejfájása nem szűnt meg, hanem mintha elkezdett volna lefelé vándorolni, és gigájába költözve elkezdte azt szorongatni.

Elfeledve a logikát, megrémülvén egy kissé, indult volna Béla vissza a hálószobába, gondolván, hogy nejétől - aki ugyebár igencsak bennfentes a gyógyszerek világában – kap némi segítséget bajára, de hirtelen úgy elkezdett görcsölni a gyomra, hogy kénytelen volt immáron letolt gatyával visszaroskadni trónjára.

Ekkor már kiabált volna, mit se törődvén párjának álmával, ám torka összeszorult, és csak valami hörgésszerű sípolás jött ki rajta.

Kínlódott szegény feje, akár egy vajúdó pávián, hasa görcsölt, feje fájt, torkában is úgy érezte, szögesdrótot ráncigálnak a kisördögök.. A fájdalmak közepette már a hideg kezdte kirázni, amikor minden bejelentés nélkül belépett kedves oldalbordája, akinek egy kis reggeli sürgőssége lévén, nem győzte kivárni míg férje felszabadítja a helységet.

Ez máskor feldühítette Bélát, ám most úgy megörvendett, hogy szinte ki is mutatta volna, ha a fájdalmak hagyták volna.

Mikor az asszony meglátta a vécén nyögő, sápadt, verejtékező férfit, majd összepisilte magát ijedtében, de szerencsére a másik pillanatban már megfeledkezett a pisilésről, és ijedten kérdezte:

• Mi van veled Bélám?!

Ez válaszolt volna, de nem jött ki érthető szó belőle, így csak a kis gyógyszeres tégelyre mutogatott, mímelve, hogy abból nyelt vagy hármat.

• Jaj te szerencsétlen hülye, bevettél hármat az arzénnel dúsított homeopátiás golyócskáimból?! Gyorsan ki kell hánynod, míg fel nem szívódik az egész, hisz ebből egy héten csak egyet szabad bevenni. Le tudsz nyelni egy hánytatót?

Nemet intett Béla, hisz úgy érezte, hogy még egy csepp víz se menne le torkán, nemhogy egy pirula.

• Hát akkor muszáj a hagyományos módszert használnod, nyomd le torkodba az ujjad!

Ezzel máris ölébe tette a mosdótálat, és magára hagyva kínjaival báránykáját felsietett az emeleti fürdőszobába, hogy megszabaduljon saját terhelésétől.

Béla is szerencsésen megszabadult egy kis gyomorsavtól és epeváladéktó, az ajánlott technikát alkalmazva, így teljesedvén ki enyhén másnaposnak induló reggele, amibe minden belefért a fejfájás, a hasmenés, no meg a regurgítálás is.

Miután visszakerült az ágyba, fáradalmait pihenve, meleg teát szürcsölgetve, végérvényesen eldöntötte magában, hogy nem tudja hogyan, de valamiként megváltoztatja életmódját, és pláné azt, hogy soha be nem veszi asszonyának semmilyen csodaszerét szemüveg nélkül.

A folyékony pszichiáter

Egy magaslaton üldögélve akárcsak Dombon ülő Dömötör, és ugyanolyan békésen nézegetve az elém táruló tájat, azon gondolkodtam, hogy miért nem keresik manapság az emberek a nyugalmat.

Természetesen tisztelet olyan kivételnek amilyen én vagyok, aki sima dízelmotorral járja a világot, mivel a turbó csak gondot okoz, vagy eldugul, vagy miatta túllépi az ember a megengedett sebességet, oszt fizet mint egy csínytevésen ért politikus.

Ám visszakanyarodva, nem amolyan örök nyugalomra célzok itt, az után ugyebár senki nem keresgél, nem is érdemes, hiszen úgyis megkapja előbb-utóbb, attól függ ki mennyire rohan feléje.

Mivel Dombon ülő Dömötör harangjainak kongására vajmi kevesen figyelnek, gondoltam besegítek egy kis félrevert szóhordozással, talán erre felkapják néhányan a fejüket, és nem sietnek annyira a vesztükbe rohanni.(Habár kötve hiszem, mert kérdem én, kinek van ma ideje olvasni?)

Sajnos ez napjaink szomorú helyzetképe, mindenki siet valamiért, miközben nincs ideje semmire, oszt egyszer csak észreveszi, hogy már ő az akiért a harang szól.

Azaz észrevenné, ha ne lenne minden relatív, így az idő is, mire hát a harangzúgás füléig jutna, már lejárt az ideje, és így csak csengettyűszót hallgathat, vagy a nagy üstben fortyogó szurok rotyogását.

Gondolom, emiatt van az, hogy egyre jobban divatba jönnek a ki-bebeszélő tanfolyamok pszichológusnál, vagy pszichiáternél, ott ugyanis egy szép kis summáért nyugodtan hempereghet az ember egy órácskát, miközben elmondhatja minden buját-baját.

Ha szerencséje van, és el nem alszik a lélekbúvár, akkor az végig is hallgatja türelmesen, sőt tippet is kap, hogy mit kellene tennie, felturbózott életmódjának megfékezése érdekében.

A pszichológus adhat ugyan tanácsot, ez azonban nem mindig hatásos, így kénytelen az ember pszichiáterhez fordulni, aki jogosult nyugtatóval is besegíteni a nyugalom elérésének érdekében.

Elég néhány pasztillácska, oszt egy-kettő amolyan nyugalom függő lesz az ember, azaz úgy kívánja a nyugalmat mint a nyugtatót, vagy az altatót.

Mert köztudott, hogy álomban lehet a legjobban megpihenni, és teljes nyugalmat élvezni, no persze ha nem lázálmok gyötörnek valakit.

De segítséget erre is kapni, azaz egy erősebb kis pirulácskát bekapni, amitől újfent álomba zuhanhat a kísérleti alany, gyakorolván így az örök álomra való áttérést.

Ugyanis szerintem a legtöbb esetben csak kísérleti patkánynak használják az embert, mert az állatoknak ma már olyan jogaik vannak, hogy néha érdemes állattá vedleni.(Emiatt sokszor szinte cserélnék a kiskutyámmal, a gond csak az, hogy nem férek be a házikójába, pedig gondolom, ugatni tudnék ám, jogokat követelve! Ezt lehet inkább meghallanák!)

A gond csak az, ha elkezdenénk tömegesen elállatiasodni, akkor bizony befuccsolna a gyógyszeripar, no meg mit sem érne a pszichológia, hisz egy állat nem tud fizetni, no meg inkább a gazdira hallgat mintsem egy pszichológusra, ráadásul utálja a gyógyszereket, hiába hát a pszichiáter.

Emígy morfondírozván e globális tüneteken(rohanó életvitel, örök álom, a szamár túloldalára átcsúszott állati jogok), azon kezdtem törni a fejem, hogy mily megoldást lehetne találni ezek megelőzésére, és kezelésére.

Még be se tört a fejem, és máris rájöttem egy olyan megoldásra, ami egy kalap alatt elintéz mindenfajta problémát.

Egyszerű mint a karikacsapás, hatása azonnali, igaz lehetnek később mellékhatásai, de kérdem én minek nincs manapság mellékhatása?(Aki nem hiszi, olvassa el bármely termék, csakis nagyítóval olvasható használati utasításának mellékletét!)

A megoldás pedig az, hogy simán csak a folyékony pszichiáterhez fordul az ember, azaz lemegy a borospincébe, kiereszt egy félliternyi nedűt, és nyugodtan elkortyolgatja.

Ezután ha kedve tartja, az öreg hordónak elmondja mindazt ami lelkét nyomja, mert az meghallgatja, és jobban megőrzi titkát mint egy titoktartásra felesküdött pszichiáter.

Nem kell órabért fizetni, és a következő féllitert már bónuszba kapja, amit ugyancsak nyugodtan elfogyaszt, sietni sosem szabad, ez lényeges dolog.

No-mármost, ha ezt is ledűtötte, akkor lassacskán elkezdhet vonyítgatni, de csak finoman nehogy meghallja az asszony, mert az szendébb lelkületű mint a legérzékenyebb politikus.

Ha fittyet szeretne hányni mindenre, asszonyra, jogokra, politikára, stb., akkor még egy féllitert kell lenyakalni, ekkor már garantáltan mindenféle állati jogot megérdemel, ordíthat, vonyíthat, nyivákolhat kedvére, sőt még a kutyaólba is bemászhat négykézláb, ha kötné az ebet a karóhoz, hogy a kutyának sokkal jobb dolga van mint neki.

Ezután már csak néhány kortyra van szükség, oszt elkezdi megütni az álom az embert, és ha sikerül az ágyig elvonszolni magát, úgy elalszik mint a tej, feledvén valahol a hordó mélyén minden bánatát és lelki feszültségét.

Egyébként az se gond, ha nem talál egy vetett ágyat, bárhova lehajthatja fejét, e szempontból jogában áll bárhol alukálni, de lehetőleg saját portáján belül, nehogy véletlenül kimossák a gyomrát kiugrasztván az álmot szeméből, ha például közterületen bóbiskolna.

Másnaposan lehet néhány mellékhatást tapasztalni, ilyen lehet a bágyadtság, kótyagosság, meg ehhez hasonlók, ám mivel a kutyát is szőrével gyógyítják, ez esetben is ajánlatos e módszer, és garantált javulást hoz, sőt újabb nyugodt álmot is előidézhet.

Szerintem érdemes kipróbálni ily-fajta pszichiáterrel gondjaink kezelését néhanapján, mert a próba szerencse, de lehet szerencsétlenség is, ez benne van a pakliban.

A kötelező reklám kedvéért muszáj még hozzátennem, hogy: „Vigyázat! Az alkohol öl butít, és nyomorba dönt”, persze feltéve ha nem kimondottan folyékony pszichiáterként használjuk.

Féltem a tojásaim, de semmi pánik

 Nyomós okom van rá félteni, mivel a nyolc és fél tonnás kínai Mennyei Palota a vártnál hamarabb visszazuhan a földre, és állítólag húsvét táján valahova becsapódnak hamuvá nem égett darabkái.

Igaz ez csak feltételezés, hisz egyelőre senki nem akar semmit bizonygatni, mert nem tudni pontosan milyen anyagból készült, no meg az is kiszámíthatatlan egyelőre, hogy hova csapódhatnak a kisebb-nagyobb részecskéi.

Ennek ellenére azzal nyugtatnak a hozzáértő szakik, nagyon kevés esély van rá, hogy bárkiben, vagy bármiben kárt tegyen, sokkal kevesebb mint megütni a főnyereményt a lottón.

Ezt bizonyára a „reductio ad absurdum” metódusával számíthatták ki, ami tisztára logikus lenne, ha sok lenne benne a logika.

Semmi gond hát, hisz Húsvétkor a locsolásért jár egy puszi,
de egy kínai csokkantás is megteszi

Emiatt féltem hát a tojásokat, úgy a húsvéti pirosakat, mint a magaméit.

De nem nagyon.

Mivel ugyanezzel a módszerrel én is bebizonyíthatom, lehetséges, hogy épp az ölembe pottyanjon egy darab kínai miegymás, amikor a piros tojással tele kosárkát is ott tartom, természetesen bizonyítván így, az ellenkezőjét.

Tehát semmi pánik, nem lesz semmiféle tojászúzás, legfeljebb egy kis lyukacska a Föld védőburkán, de ezt befoldoztatják majd velünk valamilyen légszennyezést elhárító adóféleséggel.

Állítólag ennyinél is több füstöt eregetnek járgányaink!

Az élethez való jogos jogok

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát 1948-ban elfogadták, ám a világ rendje azóta változott és változik, emiatt meg muszáj néha e jogoknak jobbra-balra némi korlátot szabni. Ez természetesen indirekt módon, de állítólag csakis a saját érdekemben történik.

Ez szinte igaz is lehetne, ha ne lenne egy a sok hazugság közül amit globálisan lenyomnának az ember gigáján.

Csak egyetlen példával pöckölném alá, többel ugyanis nem merem nehogy belém álljon valami elfajzott neo-politikai vírusos nyavalya, oszt mást is megfertőzzek vele.

Gondolom ez is elegendő lesz, ha valaki nem hiszi járjon utána másfelé.

Az alapvető jogommal kezdeném, azaz az élethez való joggal, aminek ugyebár a Jóistenen kívül senki korlátot nem szabhatna, no persze ha különleges körülmények erre rá nem kényszerítik azt, ki e jogomat védeni, no meg tiszteletben tartani rendeltetett e földi létben.

Ilyen enyhítő körülmény lehet számára egy kis háborúzgatás, meg ehhez hasonló miegymás, mivel ez esetekben lőttek mindenféle nyilatkozatnak meg jognak.

Ám békeidőben nem korlátozza e jogom szinte senki, talán kivételt képezhet olyasvalaki, aki nem égi meg földi oltalmazóm igazságában hisz, oszt napi sétám megzavarva, bánatában vagy dühében megcsiklandozná szívem tájékát dikicsével, hogy végleg megóvjon e gyarló világ bűneitől.

Ezt mondjuk jogaim földi „tisztelője” és oltalmazója megakadályozhatná, e célból bérelt hivatalos közegei által,(akiket természetesen az én és hozzám hasonlók kötelező adományaiból fizet) ám nem mindig teheti, mivel ezeknek a bérenceknek sokkal fontosabb teendőik is vagyon.

Például alkalomadtán épp bércsökkentő cédulákat osztogatnak parkolóhiányban szenvedőknek, nappal lámpa nélkül közlekedő kerékpárosoknak, stb., akiknek végül is jövedelmüket köszönhetik.

Ezt meg nem lehet csak úgy egy kis jogért abbahagyni kérem! Hisz a pénzbírság egy lényeges erőforrás! Ettől lesz egyre erősebb a hatalom, sőt még a nyomor is föllendülhet mellékhatásként.

No-mármost, ez esetben ha tovább szeretnék élve sétálgatni, akkor kénytelen vagyok saját magam megvédenem az élethez való jogom, csakhogy ez nem egyszerű dolog ám, mivel sok mindenre oda kell figyelnem.

Elsősorban az engem szurkálni vágyakozó testi épségére kell vigyáznom, mert ha véletlenül valami baja esik szegénynek, akkor félős hogy törvényesen megfosztanak egy másik lényeges, azaz a szabadsághoz való jogomtól.

Hiszen utólag kiderülhet, hogy a támadóm egy tisztára ártatlanul ide-oda vándorló lélek, csak néha-néha pszichikailag kiszámíthatatlan. Ez esetben meg én leszek a bibás, ha ezt nem tudom, mivel nem ellenőriztem a beteglapját, mielőtt orrcsontját átgyúrtam volna védekezés közepette.

Oszt neki is emberi jogai vannak kérem! Sőt a pszichikumának meg státuszának köszönhetően, talán egy-kettővel több mint nekem.

Ezt bármelyik agybajokban turkáló, nagyérdemű és elméletileg gyakorlott pszichiáter képes lesz törvényesen levezetni, mert bizonyára kapcsolatot tud teremteni a pszichés bánata és mostohaanyjának szőrösödő mellbimbója között, ami hirtelen dühét kiváltotta.

Kétszer is meg kell hát gondoljam, hogy védjem-e az élethez való jogom, vagy hagyjam magam inkább a forgalomból kiiktatni, nehogy áthágjam a törvényt, osztán más komolyabb bajom essék.

Mert egy e jog, és más a törvény, e jog szerintem már csak elméletileg létezik, mivel gyakorlatilag ki van szolgáltatva az egyre mélyebb, globális homályba boruló, ám mindenképp velem kitoló, de pláné és sőt emberséges törvények kényének-kedvének.

Nem csoda hát ha a 48-as nyilatkozat is lassan a ködbe vész, akárcsak az utolsó útjára induló kivénült aggszamár.

Az köztudott, hogy a szamár megérzi, ha utolsó órája közeleg, de kérdem én, érezhet-e valamit egy nyilatkozat?

Törvények, törvények szépen ragyogjatok, egy szegény szellemnek utat mutassatok...

Amióta egyre jobban környékez bennünket valami demokráciaféleség, annyi fáin új törvény születik, hogy ezek mellékhatására az ember eszének néha jön, hogy nekiszaladjon a hegyeknek, egy kis oxigéndúsító kúrára.
Megtörténhet ez bármelyik normális embernél, így én sem vagyok kivétel, mivel abszolút értékben normális vagyok, ezen kívül pedig csak a megengedett mennyiségű bolondság lakozik bennem, gondolom én.
No-mármost, mikor eszemre rájött a hoppláré,(nem árulom el melyik új szabály hatására, nehogy egy másik amiről nem tudok, egyenesre szabályozza agyvelőm cikornyáit), és mielőtt nekiindult volna hegyet mászni, akár hiszitek akár nem, leállítottam, hisz végül is én vagyok a főnök, nem pediglen az a fejemben lötyögő szürke állomány.
Ész nélkül gondolkodván, rájöttem ugyanis, hogy nem egészséges az agyat hiába fárasztani, mert így a pihent agyú törvényfabrikálók mindig előnyben lesznek.
Ezért úgy döntöttem, hogy először egy virtuális lélekvándorlással bejárom a nagyvilág rég meggyökeresedett demokráciáit, hadd lássa eszecském érdemes-e vagy nem, idehaza a hegyeket megmászni.

Gondoltam egyszer itt a szomszédságban lófrálok egy kicsit, és már szinte neki is ugrasztottam volna lelkem a svájci hegyvidéknek, ha az eszem észre nem veszi, hogy ott egy olyan testre szabott törvény van életben, amelyik dögszagot áraszthat, ha betartja az ember.
Ott ugyanis tilos este tíz után lehúzni a klotyót, tehát vagy fogcsikorgatva szorít éjjel az ember, vagy szagolja reggelig azt, amit nem sikerül visszatartani. No meg a fent említett óra után a férfiaknak tilos állva pisilni, így kénytelen megkerülni a törvényt, és térdre ereszkedve ágyba vizelni, vagy nemet váltani, ez a szabály ugyanis nőkre nem vonatkozik
Mivel nem nőies de gyöngéd lelkem vagyon, és nem bírja ha ürülék visszafogásával gyötrődik testem, józan eszemre hallgatva inkább átszellemültem az angliai tájakra, ahol nem dívik effajta rendelet. Sőt mi több, ott a törvényt meg nem sértve, bármikor és nyilvános helyen is kedvére huggyanthat a férfiember, ha saját járgánya hátsó kerekét célozza meg a húgysugárral. Az igaz, hogy kötelezően a jobb kezével az autójára kell támaszkodnia, de hát istenem e kis szigorítást kilehet bírni még részegen is.
Úgy vélem, hogy itt már kezd demokrácia némi szagocskája terjengeni, kár hogy a volt gyarmataik sokkal szigorúbb, szerintem nem igazán demokratikus törvényeket hozván, úgy érzem kissé megnyirbálták az emberi és állati jogokat.

Úgy gondolom bizonyára amiatt, nehogy valami bűzleni kezdjen a demokráciájukban az egyesült államokbeli Floridában törvény tiltja az este hat óra után nyilvános helyen történő szellentést, igaz Texasban csak a liftben tilos fingani, St. Louisban (Missouri) csak a templomban nem szabad, ám az durva, hogy ha valakit ott rajtakapnak, akár életfogytig tartó börtönre is ítélhetik. Mert hát szag ide meg oda, saját tapasztalatból mondom, hogy nem mindig bírja az ember, a belsejében dúló fuszulykás viharok forgószeleit magában tartani, akaratlanul is kiszalaszthat egy kismadarat, oszt kuksolhat miatta börtönben élete végéig.
Már kezdtem azon törni a fejem, hogy nem ártana elhúzni Amerikából, szerencsére észbe kaptam, és maradtam, hisz rájöttem, hogy csak a szellemem kódorog ott, az meg képtelen effajta fizikális produkcióra, nincs hát veszélyben, így nyugodtan folytathatom felméréseim.

Azt ugyebár megértem, hogy van olyan állam, ahol letartóztathatják azokat a szülőket, akiknek gyereke az istentisztelet alatt böfögni mer, hisz ez normális! Az ebadta kölykeit nekije!
Azt is megértem, hogy néhol nem szabad víz alatt fütyülni, tilos bekötött szemmel biciklizni, vagy általánosan tiltott naplemente után hátrafelé menni, hisz katasztrofális lenne, ha mindenki megbuggyanna, oszt ezt tenné.
Gyanúsan kérdéses viszont, hogy miért tilos Memphisben a békáknak este 11 óra után kuruttyolni, és miért illegális, ha a járdán menvén sétabotunkkal egy kígyó fejére ütünk, vagy miért követ el törvénysértést az ember, ha a kansasi Lang városában augusztusban öszvéren lovagol a főutcán, anélkül, hogy az öszvér szalmakalapot viselne.
Úgy érzem e törvények által emberi és állati jogok csorbulnak, igaz ezek értelmét se béka, se öszvér fel nem foghatja, sőt mondhatnám, még én sem.

A magánéletbe viszont nem matarász nagyon mélyen a törvény keze, talán kivétel, hogy nem mindenhol szabad egy házban kettőnél több vibrátort tartani, de a lőfegyverek száma viszont nem korlátozott, csak az apák nem fenyegethetik meg ezekkel lányuk udvarlóját, és tilos a férfiaknak feleségük orgazmusa alkalmából valamelyiket elsütni.

Ezt utóbbit szerintem Ausztráliában is behozhatnák, ahol az asszonyok mellett, a kengurukkal való szex is engedélyezett, igaz csak akkor, ha az ember részeg, így aztán ha kótyagos fejjel véletlenül elsüti fegyverét, szegény állat úgy megijedhet, hogy soha a büdös életben többé részeget ki nem elégit.
Így kalandozván, már kezdett agyam kiforrósodni, lelkem betegesen túlhevülni, jobbnak láttam hát hidegebb tájakra vándorolni.
Izlandon próbálkoztam szellemeskedni, és lelkemre gyógyírt kapni, hisz ott annyi orvos lehet mint a dög, mivel ott bárki folytathat orvosi tevékenységet, ha kirak egy táblát a következő felirattal: „Scottulaejnir” , ami magyarul valami kuruzslófélét jelent.
Ez már aztán döfi! Ez aztán nevezem egyenjogúságnak kérem! Ne csak a diplomások bolondíthassák el az embert, hadd tehesse azt bárki legálisan, ha demokrácia van, akkor legyen az, a bánatba is!

Mikor elkezdett azon járni az eszem, hogy mifelénk hányan bolondítanak csak úgy feketén és nyíltan, anélkül, hogy táblát kiakasztanának, hát bizony eléggé elkezdett felfelé pumpálódni vérnyomásom.
Ettől egy kissé berezelvén, nehogy agyamat a vér ellepje, oszt elborult aggyal kelljen átlépjek egy más dimenzióba, gyorsan elhúztam egy olyan helyre, ahonnan soha e bolond életből át nem telepedhetek egy állítólag nyugodt, békés másvilági létbe. (Legalábbis így reklámozzák, ezért nem értem, miért vonakodik ezt megtenni az, aki ezt állítja.)
Ez a csodás hely a sarkvidéki Longyearbyen városa, az egyetlen hely e földkerekségen, ahol tilos meghalni, mert törvény tiltja azt, a rénszarvas döfje meg!
Igaz gőzöm sincs róla, ha ott a fagyos földbe meggyökerezett valamiféle demokráciácska, de ettől függetlenül, a kifingást tiltó törvény észbontóan jó, ezt idehaza is bevezethetnék, hadd élhessük túl a halált is.

Ez ötlettől felbuzdulván, nem is pocsékoltam tovább időm a fagyos tájakon, hanem sebtiben összeszedtem az eszem, és szellemes léptekkel hazaindultam, azon törvén jövet közben a fejem, miként lehetne egy hasonló törvényt a mi mérsékelt zónánkban is kieszközölni.

Bevallom, gyors olajra lépésemnek más oka is volt, féltem ugyanis nehogy ott a farkasordító hidegben lefagyjon az agyam, oszt úgy megbüntessenek, hogy halálom után koldulni kényszerüljek.
Mert ha valaki nem tudná a (f)agyhalál is egyfajta halál, és féltem nehogy orrba-zavarjon, vagy fültövön vágjon emiatt a sarki törvény bundakesztyűs keze.