Volt élet a Marson, de miért tűnt el?

Végre, a sok bizonytalanság után, most már bizonyos, hogy volt élet a Marson!

A Spirit Mars-járó segítségével összegyűjtött adatok alapján, ezt bárki nyugodtan kijelentheti.

Engem nem is ért meglepetésként Bernard Wood, az oxfordi egyetem kutatójának nyilatkozata, miszerint a Mars meleg, nedves, oxigéndús és élettel tele bolygó volt valamikor, hiszen majdnem biztos vagyok benne, hogy ma is élnek marslakók.

Jobban mondva marslakók voltak, de ma már csak vándorok, akik az éltető oxigént, meg vizet keresgélve, bolyonganak a világűrben, mert a sajátjukat mind elhasználták.

Élő és le nem zuhant példa erre az Air China 757 Boeingje, amelyik egy ilyen vándorral ütközött, de hálaistennek egyiküknek se lett komolyabb baja, egy-két kisebb horpadással megúszták. Igaz, ez csak a repülőn volt látható, mert a másik, a vándormadár úgy elszállt, mint a lószellentés árokugrás közben,teljesen láthatatlanul.

Pedig, be jó lett volna látni végre egy UFO -t, tele űrvándorral! És képzeljétek, micsoda boldogság pottyant volna a kínaiak ölébe, ha megsérül, landolni kényszerül és utasaitól első kézből megtudják, hogyan sikerült őseiknek, olyan szépen tönkretenni bolygójukat.

Hiszen nem kellett volna, tovább törjék ezen a fejüket és elköltsenek egy halom pénzt Mars-expedíció szervezésére, ahol vagy kiderül valami, vagy nem.

De a pénz megmarad és hasznosabb dolgokra költhetik, például elkezdhetnék a robotkatonák gyártását máris, így aztán nem foghatnák rájuk, hogy az angoloktól ellopták az ötletet, vagy a gyártási technológiát.

De hagyjuk a pletyót, inkább azon törném a fejem, mi történhetett ezelőtt pár milliárd évvel, amikor is fordítva állt a helyzet.

A Marson akkoriban úgy pezsgett az élet, mint a felrázott francia pezsgő, ingyen szívták az ott élők a friss marsi levegőt, épp úgy, mint mi a földi lények ma, a szennyezett oxigént.

Akkoriban a Földön alig-alig kóválygott egy-két oxigénmolekula, teljesen más volt a világ akkoriban.

Ez bizonyára így is marad, ha a marslakók nem rosszalkodnak. De felment a dicsőség nekik valahova, (nem tudom, ha volt fejük) gondolván, hogy ők a világ urai, ezért tönkretehetik bolygójukat és környékét, mert úgyis helyrehozzák alkalomadtán. Ők akkor gondolták, a Föld lakói most teszik ugyanezt, a jelen pillanatban.

Az, hogy ez miként sikerült nekik, nem tudnám megmondani, mindmáig nem árulták el, az is megtörténhet, sosem tudom meg, mert ha minden jól megy, nemsokára én is indulhatok az űrbe oxigénkereső túrára.

A világűr meg akkora, hogy jaj! És úgy tele van űrszeméttel, hogy kétszer jaj!

Kevés hát a valószínűsége, hogy ex-marslakóval hozzon össze a szerencse, hamarabb beverem a fejem egy ökologikus mars-bilibe no, meg túl késő is lesz már megtudni titkukat.

Jó lenne ezért megszerezni egy-két információt most, mielőtt elszívják előlem mind a levegőt, hadd keressek idejében valamilyen oxigéndús megoldást.

Mivel, Kínába nem zuhant le marslakó, oda nem megyek, mert a végén áruló CIA ügynökként, politikai menedéket kell kérjek és ott maradjak. Ezt nem szeretném, hiszen két fejjel kimagaslanék az átlag kínaiak közül és garantáltan könnyen kilőnének, így soha nem tudnám meg, hova tűnt el az élet a Marsról.

Ezért úgy döntöttem, a Hopi indiánok felé veszem az irányt, akiket állítólag valahonnan az űrből, legendáik szerint egyenesen a Marsról telepítettek annak idején Arizonába.

Ha ez igaz, bizonyára találok egy öreg harcost, aki elárulja, hogyan tűnt el az élet a „vörös bolygóról” és miként lehetne megakadályozni, hogy a Földön ne történjen ugyanaz.

Ha megtudom visszajövök és elmondom nektek, hogy egyesült erővel próbáljuk menteni, ami még menthető.

Ha meg nem, akkor beállok Hopinak, remélvén, hogy majd, ha a golyóbisunkon nem kapok levegőt, velük mehetek egy másik bolygóra, ahol még csak most gyülekeznek az oxigénmolekulák.