Volt egyszer, hol nem
volt, és még manapság is van egy párhuzamos világ, ahova ha
sikerül valakinek ellátogatni, bizony olyasmiket hall, hogy
merevlemeze elhajlik tőle, és úgy lefagy esze tokjába zárt
komputere mint fagyasztóba tévedt sült galamb mellehúsa.
Sikeres és szerencsés
ember lévén, én megleltem a módját, így gyakran átruccanok a
párhuzamos dimenzióba, ahol álom a valóság, a valóság meg
amolyan lázálomszerűség.
A minap is átvándoroltam,
és természetesen az első dolgom volt, hogy a sajtót átlapozzam,
hadd lám mi történik odaát valójában, mert még számomra is
egy kissé zavaró ez a lázálom és valóság keveredése.
Hát bizony majd jeges
whiskyvé vált ereimben a vér, mikor egy címlapon olvastam, a
bődületes hírt, hogy egy férfias nő megerőszakolt, egy nőies
férfit, és gyerekük született.
Nem maga a hír miatt
kezdtem lehűlni, hanem amiatt, nehogy visszatérvén saját
világomba, ott is megtörténhessen ilyesmi, oszt be kell tartsam
ígéretemet, mely szerint az első férfinek, aki képes lesz
Nem is a gratuláció
miatt csapott meg egy hideg hullám, hanem a személyes jelenlétem
lenne ez esetben aggasztó tényező.
Ugyanis, ha az eset tőlem
távol történne, ahova csak repülővel juthatnék el, hogy a
gratulálók sorának az élvonalába kerülhessek, akkor nagy
gondjaim lennének.
A repülőzésnek még
csak a gondolatától is majd kiráz a hideg, hisz oly alacsony a
hőmérséklet odafönt, akár Szibériában télen idelent.
No meg bevallom, félek
egy gép szárnyaira bízni tyúkszaros életem, ezért úgy
döntöttem, addig nem repülök, míg saját szárnyaim ki nem
nőnek.
Hála Istennek tovább
tudtam olvasni, még mielőtt merevlemezem lekonyult volna, és
megkönnyebbülten sóhajtottam föl mikor kiderült, hogy a gyereket
tulajdonképpen a nő szülte, aki csak szellemileg volt férfi.
- Minek kell az emberre ilyen hírekkel a frászt ráhozni, pláné mikor kirándul!? - gondoltam.
De megnyugodva, tovább
böngésztem, ám semmi idegnyugtató hírre nem leltem.
Olyasmiket olvastam, hogy
nemsokára egyetemesen törvénybe iktatik minden dimenzióban, hogy
a gyerekek nemtelenek lesznek, csak ha választójogot kapnak, azaz
benő a fejük lágya, akkor saját maguk döntenek majd, dákójuk
lesz-é vagy pacsirtájuk?
Azon tűnődtem, vajon
azoknak, kik ilyesmiket kitalálnak bármely dimenzióban, mikor
keményszik meg a lágyság fejükön?
Gondolom soha, mert ők
másnak születtek, nyomorék a lelkiviláguk, és egyedül csak a
virtuális világ segítségével tudják érvényesíteni bűnös
fantáziájukat.
Ezt a világot még a
gyerekekre is ráerőltetnék, no persze az egyetemes emberi jogoknak
álcázott fal mögé bújva.
Nem akarván az emberi
jogokat csorbítani más dimenzióban, gondoltam gyorsan hazatérek a
sajátomba, mielőtt bagólesőmön valami illetlen szó kicsúszna,
de a dimenziókaput kulcsra zárom, nehogy e törvénytervezet
kiszivárogjon.
A kulcsot meg
végbélnyílásomba dugom, nehogy megtalálják.(Ezen dugóhelyet
nem a meleg áramlatoktól kaptam, hanem Pillangó történetéből
merítettem).
Ám a kisördög, aki
mindenhova elkísér, nem hagyott nyugton, így mielőtt visszajöttem
beküldtem a törvénytervezet mellé egy kiegészítő javaslatot.
Nem írom le szaknyelven,
mert lehet nem értenétek meg, inkább saját szavaimmal
elmagyarázom.
A lényege az , hogy jogok
mellett kötelességek is legyenek, egyébként nem működik a
világ, mert aki teremtette, meghúzott néhány határt, melyeket mi
kis tökmagok képtelenek vagyunk átlépni.
Ha tehát a Jóisten engem
Ádámnak teremtett, de emberi törvények szerint megadatik az a
jog, hogy Éva lehessek, akkor az egyenjogúság elvén vállaljak
minden kötelességet is, mi ezzel jár, nem csak sütést, főzést,
mosogatást, hanem a szülést is!
- Na – gondoltam - hadd lám, ti sok nagyérdemű, fatökű, Isten törvényét megszegő, más világban élő törvényhozók, vállaljátok-é a vajúdás kínjait?
- Bizonyára nem – válaszoltam saját prózainak hangzó költői kérdésemre - így javaslatom elbukik majd, hisz nem engedhetitek meg, hogy egy e világban élő „cipcer” (így becéznek néha, mikor nagyon szeretnek), feladja nektek a leckét ott, a párhuzamos világotokban.
Az is megfordult a
komputerem agyában, ha véletlenül elfogadnák, bizonyára
hagynának egy kis léces-ajtót, a törvény bezárt kapuja mellett,
amelyiket úgy nyitogathat a lóvé, mint Nemere a székely
budiajtót.
Ha jól meggondolom még
én is találnék, pedig törvények szintjén egyelőre csak három
dimenziós koordináta rendszerben boldogulok.
Például odaadományoznám
a vajúdás kötelességét a Plútón élő nagyon ük-néném
unokahugának, mert pénzt nem kímélve bebizonyítanám, hogy
valahányadik ősöm ott is vetett el élőmagot legénykorában.
Rokonságnak adományozni még sírhelyet is lehet, így gondolom a
szüléssel is megoldható a dolog.
Cserébe ő ide költözne,
és ontaná magából a kis purdékat, természetesen ha férje
besegítene, aki mondjuk nem rokonom, de eljöhetne a családegyesítés
mellett kardoskodva. A rajkókat én fogadnám örökbe addig, míg
az állam bírná a segélyt fizetni, ha meg elfogyna a pénzanyag,
illa berek pénzestől
átköltöznék a másik
világba.
Nem hinném, hogy valaki
jószántából utánam jönne az elcsent segélyekért, hisz
egyelőre bármilyen fejlett is a tudomány, a muslicák dimenziók
közötti vándorlásának titkát máig nem sikerült ellesni,
kivétel persze egy-két olyan szemfüles legény mint én.
No meg azt sem kell
elfelejteni, hogy egyelőre, míg aranyeret nem szerzek, én vagyok a
dimenziókapu kulcsának őrzője.
