A demokrácia sötét oldalán

Próbáltam egy kicsit leskelődni, csak úgy a sötétben tapogatózva, még egy gyertyát se gyújtva, nehogy véletlenül tejesen világosan lássam mit rejt a sötét, oszt véletlenül a rémülettől felébredjek a révületből.

Egyébként azért se érdemes ott gyertyalánggal bíbelődni, mert úgyis eloltja az a légáramlat, mely a kezdet-kezdetén Kháoszt teherbe ejtette. Ez a szellő bizonyára azóta is ott libeg, párjára várva, szexre áhítozva, és nem szeretné, ha valaki a gyertyát tartaná, míg szerelmének méhébe a sok kis káoszfiókát beplántálná.

Bizonyára tervezi, hogy alkalomadtán ott a sötétben együtt napvilágra hozzák, és szélnek eresztik őket ismét, hadd kuszálják össze a demokrácia göcsös fonalait.

Sötétbe fúrva hát kíváncsi tekintetem, figyelmesen nézelődtem, és akár hiszitek, akár nem egy kis idő múltán a vaksötétben is kezdtek megvilágosodni bizonyos dolgok.

Nem tudtam például, miért törik a honatyák állandóan azon a fejüket, hogy mi okból szabjanak ki rám újabbnál-újabb bírságot, szóval miért büntessenek, azért mert kalapot hordok, vagy azért mert anélkül járok.

Ott a sötétben világosodtam fel, hogy nem vagyok eléggé felvilágosult, hiszen egyszerűen csak kendőt kéne fejemre kössek, elváljak az asszonytól, és férjhez menjek. Hiszen ezért nem jár nekem büntetés, csak annak, aki megsért, mert rám fogja, hogy buzeráns vén majom lettem, nem pedig a jogaitól felhevült langyoska..

Legújabban ugyanis azt vettem észre, hogy már csakis azzal foglalkoznak minden szinten, hogy cifrábbnál-cifrább bírságokkal kopasszák meg az amúgy is kopaszodó népeket, olyan törvényeket léptetve életbe, melyek a demokrácia nevében úgy büntetnek, hogy nemsokára abba koldulnak bele.

No, persze csak a nép apraja, mert a büntetésekből befolyó pénz ott az árnyékos oldalon a nagyok zsebébe kerül, ami arra buzdítja őket, hogy ismét újabb, számukra sok zsetont hozó világosan homályos „demokratikus” törvényeket találjanak ki.

Nem is lehet ma már egyebet olvasni, hallani, látni mint azt, hogy miért lehet az embert nap mint nap megbírságolni.

Ha a sok príma stresszoldó gyógyszer reklám ne lenne, félnék immár tévét nézni, rádiót hallgatni, ahonnan rendszeresen, de minden rendszerezés nélkül érkeznek a stresszkeltő vidám hírek, kedélyes mosollyal körítve, ami helyes hiszen nem egy szomorú kommunizmusban élünk, hogy a bánat ott essen belénk.

Hanem állítólag demokráciában tengődünk, ahol mosolyogva kell a büntetést fogadni, nehogy a bírságot átnyújtó közeg megsértődjön, oszt szomorú, vagy dühös tekintetünkért is megbüntessen, feltételezvén, hogy hivatalos személyét ez mélyen sérti.

Nos, nekem ez a demokrácia nem igazán az ínyemre való, mivel a világos oldalán sokat reklámozott jogaimat, a sötét oldalon szép sunyin a hamuba tapossák.

Minden szabadon gyakorolható jog mellé, annyi kisbetűs büntető törvénycikkelyt mellékelnek, hogy ha mindet elolvassa az ember, kiderül, valamilyen bírságot csak kell fizessen, ha jogaihoz nagyon ragaszkodik, amit persze senki nem reklámoz, nehogy véletlenül a szépet csúnyácskának lássa.

Mert arra nagyon vigyáznak ám, hogy szép terítéken szervírozzák, és cukormázzal vonják be a sok gyanúsan bűzlő törvényt, vagy törvényerejű rendeletet, nehogy hányingert, vagy gyomorideget kapjunk tőlük.

Habár ma már ez nem gond, hiszen mindent csillapít a sok csoda(gyógy-)szer, melyeket csakis azért találnak fel, hogy ideges rendszerünket lecsillapítsák, és mellékhatásként boldog révületbe esve, észre se vegyük a sötétben elszaporodó kis káoszcsemeték napvilágra jöttét.

Álom, álom, édes álom

Mint minden normálisan félbolond embernek nekem is vannak álmaim, és álmodozok is néha, ami jó dolog, hiszen nem kell féljek attól, hogy a jövőmből csak egyszerűen múlt lesz, értelmetlenné téve a jelent.

Természetesen az álmodozás mellett álmodok is olykor, ha Hüpnosz karjai között ringatózva nem horkolok, mert ezt a kis házisárkányom nem bírja, és tüzes nyelvét meg könyökét használva azonnal szétszakítja álmom fonalát.

Pedig olyan szépeket tudok álmodni, hogy gyönyörűség bennük szerepelni. Csak azt nem tudom, mi okból kifolyólag mindig ezen álmok közepette zendítek rá a betyáros sárkányriasztó nótára, így sosem tudom meg mi lesz a vége.

Emiatt végül úgy döntöttem, megpróbálok néhány sárkánymentes napot szerezni, reménykedvén, hogy ezalatt egy nagyon szépet álmodok, aminek már vége is lesz.

De nem olyan könnyű ám mint a mesében, a sárkánytól megszabadulni!

Toronyba nem zárhattam, láncra nem verhettem, nehogy jogain csorba essen, ezért a legjobb megoldásnak láttam, ha üdülni küldöm.

Ez ötletem jól bevált, mert immár egyedül és teljesen szabadon, a díványnak esve, nekiláttam, hogy merész álmom valóra váltsam.

Valamiért egy kissé nehezen közelített felém az álmok istensége, sokáig forgolódtam, szerencsére nem volt senki, aki ezért morgolódjon.

Míg így kínlódtam, már az is megfordult fejemben, hogy jó lett volna elcsenni valahonnan, és bevenni egy álomcsalogató pasztillát, de ezt a gondolatot szinte azonnal vissza is fordítottam, mivel se orvosom, se gyógyszerészem, akitől titkos mellékhatásairól érdeklődjem.

Hisz megtörténhet, hogy mély és álommentes álomba zuhanok, és akkor bizony teljesen felesleges volt, az üdülésre pénzt pazarolni. Az is megeshet, úgy belemélyedek az álomba, hogy még elektrosokkal se bírnak kirángatni belőle, és ez esetben semmi esélyem végignézni álmomat, sőt még a részvétnyilvánításokat se látom meg.

Míg így gyötrődtem, egyszer csak hirtelen dobszót hallottam, de nem akármilyet ám, hanem olyat mint gyerekkoromban, amikor Sándor bá döngette a dobra feszített „kecskebűrt”(akkoriban ez még nem számított állatkínzásnak!), oszt kiabálta, hogy: „Közhírré tétetik...”.

Azt hittem álmodom, és szinte felugrottam a díványról, hogy az ablakhoz rohanjak, de legnagyobb meglepetésemre mozdulni se bírtam, se kezem se lábam nem engedelmeskedett.

Ekkor jöttem rá, hogy ez bizonyára valóság, hiszen álmomban én oly fürge vagyok mint az ürge, sőt olykor könnyedén és simán repülök is mint egy kőszáli sas, mely lecsapna a kis fürgére.

Mivel az ablakig nem jutottam, csendben hanyatt fekve füleltem, hadd halljam mi következik.

A dobszó egyszer csak elhalkult, és valaki rekedtes hangon kiabálni kezdett:

„- Közhírré tétetik, hogy az EU területén a dohányfüst betiltatik! Helyette közérzetjavító és vény nélkül kapható vadkendert füstölhet bárki, anélkül, hogy hatásairól és mellékhatásairól megkérdezné háziorvosát, vagy gyógyszerészét”.

-Na a fenébe is-gondoltam- tán csak nem költözött Brüsszelbe a Fehér Ház, hogy az amerikai álmot Európában is megvalósítsa?

Egyébként csodálkoztam, hogy csak így dobra verik a híreket, minden reklám nélkül, de hát Istenem vannak még csodák. Az is eszembe villant, hogy netán napszúrást kapott a média virtuális világa egy várható, de mégis váratlan napkitöréstől, emiatt van e kényszermegoldás.

Tovább már nem gondolkodhattam, mert rövid dobpergés után, újabb hirdetés következett:

„-A globális felmelegedés lehűlése érdekében, minden melegen kötött házasságot csakis Szibériában mínusz negyven fok alatt hitelesítenek, egy éves ott eltöltött násztelelés után”.

• Ebből se lesz már hidegháború, egyeztetnek a hatalmasok- morfondíroztam volna tovább is, de a dobos félbeszakított:

„- De, a bölcs és nagylelkű nagyvezéreink jóvoltából e szigorítás nem vonatkozik a háziállatokkal létrejött frigyek esetében, kivéve, ha nem disznó valaki, mert az unió területéről minden disznó és tőle származó disznóság kitiltatik!”

Ezután rövid dobpergés, utána meg olyan síri csend következett, hogy saját horkolásom is meghallottam, zavart is egy kicsit, de röstelltem oldalba bökni magam miatta, gondolom megértitek miért.

Vártam, vártam, de semmi folytatás, se dobpergés, se kiabálás nem hallatszott többé, pedig a kíváncsiságtól majdnem horkantós-görcsöt kaptam, de ezzel senki nem törődött, hiszen olyan egyedül voltam az ágyon mint Robinson saját kis szigetén.

Sőt mondhatni szinte a szingularitásba süppedve, kecske nélkül, Péntek nélkül(ugyanis hétfő volt) kezdtem el gondolkodni azon, hogy mit is jelenthet az, amit hallottam.

Egy kissé ellentmondásosak voltak a kikiáltások, emiatt sokáig nem tudtam hova tenni őket. Mert például a disznóellenes törvény azt sugallta, hogy a török már nem csak a Buda várát foglalta el, hanem Brüsszelig jutott.

Na, de akkor ki-kivel egyezkedett a globális felmelegedés ügyében?

Annyi kombináció és variáció megfordult fejemben, hogy ötös lottónak is becsületére válhatna bármikor. Ám hiába variáltam bármit(törököt-görögöt, japánt és kínait, oroszt és poroszt, keresztényt-muzulmánt, buddhistát és ortodoxot, stb., stb.), egyetlen kombináció sem vált be.

Addig-addig gyúrtam a gondolatokat, míg egyszer csak egy kis migrénféleség lüktetését kezdtem érezni a jobb halántékom körül.

• Nahát, ez aztán szép! Ahelyett, hogy a kéjre áhítozó Vesta-szüzek hastáncát bámulva, kangörcsöt kapnék, kecskelábú és tyúkeszű politikusok dilingós döntésein rágódva, fejgörcsöt kapok a végén! - dühöngtem, természetesen csak úgy magamban, nehogy valaki félnótásnak nézzen.

Mondanom se kell, hogy ez is történt. Halántékomon a nyomás egyre erősödött, míg végül annyira fájt a koponyám jobbik oldala, hogy már gondolkodni se tudtam, ezért csak úgy vaktában odakaptam a kezemmel.

Szerencsétlenségemre célt tévesztettem, és jól bevertem a dívány karjába, ami fejemre a fájdalmas nyomást gyakorolta.

De szerencsém is volt, hiszen ettől a hirtelen mozdulattól Hüpnosz fia, a rémálomkeverő Ikelosz úgy elhúzott mellőlem mint a siketfajdkakas tojója mellől, ha dürgéskor megzavarják, így máris hunyorogva körülnézhettem. Felültem, és örültem, hogy kezem-lábam mozgatni tudom, az már nem is zavart, hogy repdesni nem tudok.

Az álmom viszont megzavart, sőt bosszantott is egy kicsit, mivel nem tudtam ennek se a végére járni.

Ám ez nem akadályozott meg abban, hogy melegében(nem ám melegen!) konyhába siessek, és lecsurgassak torkomon egy nagy kupica szilvanedűt, hadd legyen étvágyam megenni egy tenyérnyi füstölt szalonnát fokhagymával, a szalonna füstjére ráduplázva egy jó adag dohányfüstöt, hadd kergessem messzire az ördögöt, aki ezt az álmot fejembe csempészte.

Hiszen egy ilyen pokolian kínzó, rejtélyes marhaságot csakis valami patásféleség találhatott ki, de nem hinném, hogy a négylábúak családjába tartózik.

Mindenképp remélem, hogy messzire elszaladt, és nem tér vissza hamarabb mint tüzes sárkányom az üdülésből, így álmodhatok még egy olyat is, amelyiktől semmilyen görcsöt nem kapok, mert több lesz benne a merészen pucér erotika mint a sunyi homályba bugyolált politika.