A krepuszkuláris adózónában tévelyegve

Nem tudom más hogyan van vele, de én bizony néha úgy kóválygok az adók zűrzavarában mint Ábel Amerikában, és a félhomályban alig találok rá a helyes ösvényre, amelyik kivezetne belőle, akarom mondani, nem találok világos, ésszerű magyarázatot arra, hogy miért rónának ki rám olyan adót például, amit aztán ellenem használnak.
Ebbe a kategóriába sorolnám a legújabban belengetett bizonyos járulékot, melyet az EU tagországai kellene fizessenek, hogy az ide érkező és rászoruló „menekülteket” megneveljék, felneveljék, szállást, internetet, dohányt, zsebpénzt, esetenként egy-két fegyverféleséget is biztosítsanak számukra, természetesen mindezt csakis kimondottan kebelbaráti szeretetből.

Hiszen mi úgy, de úgy szeretjük egymást! Akár az egyszeri legény a lányokat, akitől heccből kérdezgették:

• Szereted-é Sanyi a lányokat? (meleg helyzet akkoriban még nem vala)
• Szeretem hát!-volt a felelet
• Ők szeretnek téged?
• Én is őket! Felelt ismét büszkén Sanyi.

Persze ennek ellenére nőtlenül, sőt bizonyára szűzként nyújtotta be letelepedési kérelmét Szent Péternél vagy Mihály arkangyalnál, ez még nem teljesen tisztázott.

Nos, emilyen „sanyiként” gondolkodó emberek fejében fordulhatnak meg azok a krepuszkuláris fényben ragyogó ötletek, melyek törvénybe iktatása újabb adóval nyomorítaná Európa még meglévő keresztény lakosait. Mert ugyebár azt a kifizetendő járulékot egy ország csakis lakosainak zsebéből fizetheti, mármint az aktív lakosokéból, mert a feketén sem dolgozni nem akaródzók zsebeiben hiába kotorász.
Kiró majd minden tag, vagy alig-tag ország egy-két újabb adóféleséget, mellyel segíti azokat a szende, szeretni-való „vándorlányokat”, akik -ahol és amikor csak tehetik- úgy irtják a keresztényt mint pásztor a tövisbokrot.

Leegyszerűsítve tehát, nemsokára azért fogok fizetni, hogy azokon segítsek, akik alkalomadtán majd kegyesen a lángsírba átsegítenek pereputtyostól mindenestől, (ahol szerintem totál mindegy, hogy Mihály arkangyal, vagy Szent Péter veszi át letelepedési kérelmemet) mert mi szeretjük őket, sőt mi is őket!
Nos, gondolom a mai helyzetképet elemezve, most sem tudná eldalolni egyetlen belevaló eurpai bárd se azt, hogy:

„Éljen Eduárd!”

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. –

„Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba walesi bárd:
De egy se bírta mondani
Hogy: éljen Eduárd.”

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. –

Zöld energiára vadászva

Miután helyrepofoztam a széltől megrongált ideiglenes remekművemet, és a Napocskának még mindig nem akaródzott kibújni a felhők mögül, rájöttem csak úgy saját magamtól, hogy a Nap nem egy örökzöld energiaforrás. Szürke ködfelhőbe burkolózott háztájon egy fikarcnyi energiát nem lehet tőle kicsikarni, hiába rimánkodik, imádkozik, vagy fenyegetőzik az ember, ezt teljes bizonyossággal állítom, mivel mindet kipróbáltam.

A sok sikertelen Nap előcsalogató kísérlet közepette nekiláttam, valamiféle alternatív energiát cserkésszek be, és csapdába ejtve valahogyan hasznosítsam, vagy csak úgy belegyúrjam az utolsó halovány, szinte csak volt, voltocskákat csepegtető saját energiatelepembe.
Elsőként a szélre gondoltam, hiszen ott lófrált a ház körül, de reggelre miután mély álomba szenderedve, mélyen gondolkodtam a jövendőbeli szélerőművemen, úgy eltűnt, jobban mondva olyan szélcsend lett, hogy még a bottal se üthettem a nyomát egy fia szellőcskének se. Szerencsére a szellentésekkel nem volt gond, így se a felgyülemlett biogázaktól, se a méregtől nem robbantam fel, sőt még az önrobbantgató merénylők is messze elkerültek, így aztán zöldülőfélben tovább vadászgathattam a szabadon kószáló energiákra.

Igaz, legszívesebben pisztrángra halászgattam volna egy sebes sodrású patak partján,természetesen csak miután munkára fogtam volna vizének erejét, de sajnos ez csak álom volt esős időben, jobban mondva borús időben, mert még az eső sem esett, nemhogy patak csordogáljon a környéken.
Így álmodozva, beláttam, hogy gyakorlatilag semmit nem tehetek, míg az időjósok valami klímaváltozással el nem bolondítanak, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom az elméleti oldaláról megközelíteni a csapdába ejtendő energiát.
Mivel a legtöbb természetes és nyers erőt igába fogó szerkentyű mágneses erőtereket használ, hogy ezeket átalakítsa elektromos energiává, én is a mágnesekre koncentráltam elsősorban.
Szétszedtem néhány hangszórót, különböző alakú neodímium mágneseket szereztem, és megpróbáltam megoldani a mágneses erővonalak rejtélyét.

 Igaz ezt állítólag mások már megoldották nagyjából, de gondoltam hátha maradt egy apró kis felfedezni való titok, például olyasmi mint a Tesla találmánya, mellyel ingyen árammal akarta ellátni a Föld nevű bolygót. Ezt a találmányt sajnos nagy nevű és vagyonú, pénzre mindig éhes emberek nem támogatták, ezért mind mai napig titok maradt, így a kis-nevű és kispénzű sok-sok emberke ma sem örülhet neki, és kénytelen a villanyszámlát kifizetni.
Ekként morfondírozva, próbáltam tanulmányozni a mágnesek erőterét, és szinte rá is jöttem egy-két dologra, de sajna a feltalálók majd minden esetben konfliktusba keverednek valakivel, akinek nem tetszik kitalációjuk.

Tesla ugyebár a találmánya miatt összeröffent Rockefellerékkel, meg az összes nagymenő áramszolgáltató manussal, ami olyan nagy gondot okozott neki, hogy szinte éhen-halt bele, én meg szinte összejöttem az asszonnyal -pedig még fel se találtam a találni valót- ami viszont sokkal nagyobb baj lett volna, igaz csak kicsiben, de éhen halni azért lehet tőle. De ezer szerencse, hogy ott volt az a szinte, így nem történt komoly galiba.
Egy ideig csak sanda szemmel figyelte a drága, mágnessekkel való játszadozásom, de végül a kíváncsiság annyira elhatalmaskodhatott benne, hogy muszáj volt neki titkos elméleti tevékenységem iránt gyakorlatilag nyíltan érdeklődni. Ez nem csoda, hiszen a nőket általában titokzatos mágneses erővonalak vonzzák azokhoz a területekhez, ahol a férfiak apró kis titkaikat elrejtenék.
Ez esetben semmi rejtegetni valóm nem vala, felfedtem hát neki döntésem, hogy Tesla nyomdokaiba szándékozok lépni, és megpróbálok lecsapolni saját használatra, abból a kimeríthetetlen mágneses erőből mely egybe tartja az egész világmindenséget.

Ez hatásos volt, sőt némi mellékhatást is észleltem arcán, ahol csodálattal kevert rémületet véltem felfedezni, és amíg szóhoz jutott, addig csak találgattam, hogy min csodálkozik, vagy mitől rémült meg. A csodálat bizonyára örök-lángba borult elmémnek szólt, ehhez kétség nem fér! Ezt igaz sosem tudtam meg, mert nem árulta el.
A rémületnek több oka is lehetett, hiszen egy nem hozzáértő szaki, ha meghallja, hogy el akarok venni azokból a vonzó meg taszító erőkből, melyek a bolygók mozgását szabályozzák, azonnal berezel, hisz azt gondolja, hogy a Föld azonnal lefuthat pályájáról, vagy azonnali pólusváltás következik be, vagy a Hold megmutatja a sötét oldalán randalírozó marslakók katonai bázisait, no meg azonnal a többi ijesztő marhaságra gondol, amivel egyesek állandóan rémisztik a jó népet.

Megrémülhetett attól is, hogy koldusbotra juttatom a világ nagymenőit, multimilliárdos dinasztiák úgy eltűnhetnek mint az inka birodalom Francisco Pizarro González hódítása idején. Olajmágnások kecskét legeltethetnek, atom, vízi meg egyéb erőművek bezárhatják kapuikat, bankok csődbe mennek, és akkor kölcsönpénz nuku, az emberkék adósságmentesen élhetnek, egyszóval sokan megzöldülnének, ha zöld találmányom virágozni kezdene. De rémületének okát sem tudtam meg, mert míg én mindezt végiggondoltam, olyan csend volt, hogy szinte hallani lehetett az asztalon kupacba rakott mágnesek pólusainak váltakozását.
Amikor megszólalt, kedveskedve csak ennyit kérdezett:
- nem lenne egyszerűbb drágám, ha vennél egy benzinmotoros áramfejlesztőt?
Kedvességével levett a lábamról, akarom mondani letérített a Tesla után maradt, de már begyepesedett ösvényről, így vettem egy kitűnő német cégér alatt gyártott kínai generátort, ami még működött is. Igaz nem sokáig, mert a réznek álcázott alumínium dróttekercselése egyszer csak úgy leégett mint a gyönyörűség.
De, hál'Istennek ekkora már kisütött a Napocska, és az akkutelep újból telítődött árammal, én meg D vitaminnal, így ismét új energiaforrásra vadászhatok.
Most úgy gondolom valami kevésbé veszélyes találmánnyal próbálkozok, például elfogok néhány mókust, építek egy dió meg mogyorótakarékos mókuskereket, és ehhez csatolok egy kiváló minőségű kínai mini áramfejlesztőt.
Munkába állítom a mókuskákat több váltásban, nehogy az állatvédők beleköthessenek, sőt minden napsütéses napot hivatalos állami és egyházi mókusünneppé nyilvánítok, hogy senki bele ne köthessen legújabb találmányomba.